Utolsó frissítés: 2010-12-15
Szerző: GYŐRFFY Gábor
A II. világháború utáni időszakban a romániai sajtó fokozatosan került a berendezkedő kommunista hatalom irányítása alá. A hatalomváltás jeleként megszűnik a korábban megjelent lapok többsége, s helyettük főképp a baloldali pártok, illetve a hozzájuk csatlakozó Magyar Népi Szövetség által kiadott magyar nyelvű lapok jelennek meg. Korlátozta a sajtó kibontakozását a háborúvégi anyagi helyzet is: az egyre jobban elszabaduló infláció, a papírhiány, a háború utolsó szakaszában megszűnt vagy megsemmisült nyomdák hiánya, valamint az is, hogy erőteljes politikai tisztogatás („purifikálás") indult be a sajtó terén: az újságíró-társadalomnak a korábbi hatalommal együttműködő - vagy ilyen együttműködéssel megvádolt - elemeit eltiltják a közléstől, vagy álnév felvételére kényszerítik, esetenként bebörtönzik.
A regionális sajtó rövid idő alatt a kommunista hatalom ellenőrzése alá került. Az első magyar nyelvű lapok a front átvonulását követték: 1944. szept. 20-án indult meg Nagyszebenben a rövid életű Erdélyi Híradó. Kolozsváron a szovjet csapatok okt. 10-i bevonulása után megszűntek a polgárság lapjai, az Ellenzék és a Keleti Magyar Újság. Pár napra rá, okt. 18-án indul az „erdélyi magyar dolgozók lapja", a Világosság, 1944. okt. 22-én Brassóban a Népi Egység, nov. 1-jén Temesváron, 4-én Marosvásárhelyen a Szabad Szó, 16-án Sepsiszentgyörgyön a Dolgozók Szava, Székelyudvarhelyen nov. 25-én a Szabadság; ezt követően Kolozsváron 1944. dec. 9-én a szociáldemokrata Erdély; dec. 23-án Mára¬maros¬szigeten a Máramarosi Nép, Nagybányán a Bányavidéki Világosság. Következő év márc. 8-án indul az RKP Észak-erdélyi Tartományi Bizottságának lapja, az Erdélyi Szikra hetilap, amely két hónappal indulása után az Igazság nevet veszi fel, majd 1945 novemberében napilappá változik. Nagyváradon a frontátvonulás előtt megszűnt konzervatív-liberális Erdélyi Néplap helyében 1945. jan. 16-án jelenik meg az Új Élet című „demokratikus napilap", 1945 szeptemberében a szociáldemokrata Népakarat, majd 1946 augusztusában az RKP tartományi hetilapja, a Fáklya. 1945. febr. 20-án Temesváron Sasi György próbálkozik egy második magyar nyelvű lappal, Bánáti Híradó címmel. Ugyanakkor a magyar lapok megszüntetése miatt számos korábban élénk magyar sajtóéletéről ismert erdélyi város hírlap nélkül marad, közöttük Csíkszereda, Dés, Déva, Nagyenyed, Torda, Gyergyószentmiklós és Szilágysomlyó.
A sajtórendszer politikai alárendelésének lényeges eszköze volt a cenzúra megszervezése. Az ellenőrzést a szovjetek által irányított katonai cenzúra végezte 1946 januárjáig. Ezután jött létre a Tájékoztatási Minisztérium keretén belül a Sajtófőigazgatóság intézménye, amely majdnem három évtizedes működése során folyamatosan tökéletesítette szervezeti struktúráját, és a megyei, majd tartományi pártbizottságok sajtóosztályaival együttműködve kialakította a sajtócenzúra aktuális előírásait. A tisztogatások után megmaradt, politikailag elkötelezett újságírók jelenléte a magyar nyelvű kiadványok élén ugyanakkor lehetővé tette a belső, szerkesztőségi cenzúra alkalmazását.
A Vasile Luca által 1946-ban meghirdetett „elvtelen magyar egység" elleni harc jegyében a negyvenes évek végére az MNSZ kiadványai a pártállamot képviselő RMP kezébe kerültek, vagy egyszerűen megszűntek. A teljes kommunista hatalomátvételkor (1947. dec. 30.) már alig van magyar lap vidéken (Aradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagybányán, Nagyváradon, Nagykárolyban, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben, Székelyudvarhelyen, Temesváron, Zilahon). Az MNSZ lapjai közül a kolozsvári Világosság volt a leghosszabb életű, 1952 áprilisában szűnt meg.
Az intézményi és szaklapokat még jobban sújtották a gazdasági és politikai változások. 1947-ig még megjelenik az Erdélyi Múzeum, 1948-ig az EKE folyóirata, az Erdély, 1950-ig a Szövetség szövetkezeti központ három nagy múltú folyóirata: a Szövetkezeti Értesítő, a Szövetkezés és a Méhészeti Közlöny, az EMGE által kiadott Erdélyi Gazda. Az egyházi lapok közül, amelyeknek száma 1940-44 között 65 volt, s még az 1945-48 közötti időszakban is 23, mindössze 3 maradt: az unitárius Keresztény Magvető, a Református Szemle s 1952-ig a Máriaradnára internált ferencesek lapja, az Erdélyi Ferences Futár.
A szociáldemokrata pártnak a kommunista párttal való egyesülése az SZDP korábbi sajtókiadványainak megszűnését eredményezte. A szatmári Előre már 1947 júniusában, a kolozsvári Erdély és a nagyváradi Népakarat pedig közvetlenül az 1948. februári pártegyesítő kongresszus előtt jelent meg utoljára.
A második világháború utáni első erdélyi magyar irodalmi lap az 1946 júniusában induló, Gaál Gábor által szerkesztett Utunk volt, amely első éveiben még az alkotói pluralizmus szellemét képviselte, azonban a negyvenes évek végére, a kommunista rendszer megszilárdulásával a szocialista realizmus műhelyévé vált. Mellette két - ritkán megjelenő - irodalmi folyóirat is próbálkozik: Kolozsváron az Irodalmi Almanach, Temesváron a Bánsági Írás; az előbbi 1953-ban, az utóbbi már 1952-ben megszűnik.
A Magyar Autonóm Tartomány létrehozását követően, 1953 nyarán Marosvásárhelyen indul s Hajdu Győző szerkesztésében 1989. decemberig jelenik meg az Igaz Szó című irodalmi folyóirat. Az évek során a lap nagymértékben hozzájárult az aktuális politikai irányvonal terjesztéséhez és a pártos irodalom fenntartásához, másfelől viszont a magyar kultúra értékeinek közvetítésével s kiváló közönségszervezéssel erős vidéki olvasótábort mondhatott magáénak.
Az általános központosítása irányvonal eredményeként született meg 1947. szept. 1-jén az a központi orgánum, a Romániai Magyar Szó, amely aztán a központi pártlap, a Scânteia irányelvei szerint terjesztette a párt ideológiáját. Főszerkesztője névlegesen Kacsó Sándor (1951-ig), felelős szerkesztője Robotos Imre volt, munkatársainak gárdája eleinte a párttal kapcsolatban álló újságírókból állt össze, majd idővel a fiatal nemzedék is helyet kapott. Az idők során a romániai írók majdnem mindegyike dolgozott hosszabb-rövidebb ideig a Romániai Magyar Szónál, így Bajor Andor, Beke György, Bodor Pál, Domokos Géza, Horváth Imre, Kovács György, Lőrinczi László, Majtényi Erik, Páll Árpád, Szász János, Szilágyi András, Szőcs István és Tomcsa Sándor. A központi magyar lap 1953-tól Előre név alatt jelenik meg egészen 1989-ig.
A központi politikai lapok mellett a hatalom ugyanakkor a különböző társadalmi rétegek és szakmai csoportok számára készült kiadványok közül is mind többet helyezett át a fővárosba. Így a fiatalságot tömörítő Ifjúmunkás Szövetség lapjaként Bukarestben jelenik meg 1948 tavaszától az Ifjúmunkás, az Országos Szakszervezeti Tanács kiadásában már 1946 januárjától a Szakszervezeti Élet, 1948. ápr. 20-ától a Tanügyi Újság, 1948. júl. 1-jétől a Művelődési Útmutató, 1949 februárjától a Népsport, 1950 augusztusától a Könyvtárosok Tájékoztatója. Sőt 1951. júl. 8-ától Bukarestbe költöztetik a Falvak Dolgozó Népét is, elszakítva ezzel a lapot az erdélyi magyar parasztságtól, épp attól a közönségtől, amelynek számára készült.
A kelet-európai kommunista rendszereket megrázó 1956-os események hatására a romániai pártvezetés engedmények megtételére kényszerült a sajtópolitika terén is, aminek eredményeként új magyar nyelvű kiadványok indulhattak. 1957 elején jelenik meg a Korunk új folyama Gáll Ernő szerkesztésében; ugyancsak Kolozsváron, Asztalos István szerkesztésében megindul a Napsugár gyermeklap, valamint a Román Tudományos Akadémia kolozsvári Nyelvtudományi Intézetének folyóirata, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. Bukarestben újra kiadják a Szakszervezetek Központi Tanácsának lapja, az 1953-ban megszüntetett Szakszervezeti Élet utódjaként a Munkáséletet, és újraindul az ugyancsak 1953-ban megszüntetett Ifjúmunkás. Marosvásárhelyen Művészet címmel indul 1958-ban képes havi folyóirat, Sütő András szerkesztésében, amely következő évtől Új Élet név alatt folytatja megjelenését.
Nicolae Ceauşescu 1965-ös hatalomra kerülésével és egyfajta liberalizmus szimulálásával lehetővé vált az erdélyi magyarság szellemi mozgásterének részleges kiterjesztése is. Ebben az időszakban alapítják meg a Kriterion Könyvkiadót, elindulhat a román televízió magyar nyelvű adása, 1970. okt. 23-án Bukarestben pedig megjelenik A Hét című bukaresti hetilap (alapító főszerkesztője Huszár Sándor). A magyar sajtókiadványok számának megduplázódásához ebben az időszakban az is hozzájárult, hogy Romániában 1968-ban területi-közigazgatási reformot hajtottak végre, s az újonnan kialakított, magyar többségű vagy jelentős számú magyarsággal rendelkező megyékben magyar nyelvű lapok indulhattak (Kovászna és Hargita megyében a Megyei Tükör és a Hargita, Szatmárnémetiben a Dolgozó Nép helyét átvevő Szatmári Hírlap, Brassóban az Új Idő helyébe lépő Brassói Lapok).
A kezdeti liberalizáció 1971-ben ért véget az ideológia új irányvonalait tartalmazó júliusi tézisek kidolgozásával. A tézisek szellemében adják ki az 1974-es sajtótörvényt, amelynek értelmében a romániai sajtónak folyamatosan munkálkodnia kell a Román Kommunista Párt politikájának megvalósításán. Ugyanakkor a „papírfogyasztás ésszerűsítéséről" szóló 1974-es párthatározat következtében számos magyar nyelvű napilapot alakítottak át hetilappá (Vörös Lobogó, Szatmári Hírlap, Megyei Tükör, Hargita). Bejelentés nélkül ekkor szűnik meg a könyvtárhálózat magyar nyelvű szaklapja, a Könyvtári Szemle és a marosvásárhelyi OGYI szakfolyóirata, az Orvosi Szemle. A magyar nyelvű diáklapok és üzemi lapok többsége is erre a sorsra jut.
A cenzúrahivatalként működő Sajtófőigazgatóság 1977-es megszűnése a gyakorlatban csak azt jelentette, hogy annak lektorai beépültek a különféle intézmények vezetőségébe. Ezek a lektorok, bár formailag az illető szerkesztőségekhez, kiadókhoz tartoztak, valójában a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanácsnak, valamint a pártbizottságok sajtóosztályainak az irányítása alatt álltak, s az utolsó szó jogával rendelkeztek a publikálást illetően. Tartalmilag a lapoknak kötelező módon közölniük kellett az előírt propagandaszövegeket (párthatározatokat, a pártfőtitkár-államfő beszédeit stb.), amelyek esetenként teljes lapszámokat megtöltöttek.
A nyolcvanas évek elején megkezdődött a „pártvonalba" nem feltétlenül illeszkedő intézményvezetők leváltása, a velük való személyes leszámolás is: 1983 őszén mondvacsinált ürüggyel menesztették A Hét éléről Huszár Sándort és Horváth Andort, következő év őszén Gáll Ernő kényszerült távozásra a Korunktól.
A homogén román nemzet létrehozásának ideológiája szellemében a nyolcvanas évektől a sajtónyilvánosság korlátozása kifejezetten kisebbségellenes formákat öltött. A diktatúra elleni tiltakozás formájaként jelennek meg Erdélyben a magyar nyelvű szamizdat kiadványok: 1982-ben az Ellenpontok, 1988-ban pedig a Kiáltó Szó. Az előbbi készítőit (Szőcs Géza költőt és társait) több hónapos kihallgatás és vizsgálati fogság után kiutasítják az országból, az utóbbi lap (szerkesztője Balázs Sándor egyetemi előadótanár) nyolc száma közül az utolsó a diktatúra bukásának küszöbén kerül az olvasók kezébe. (RMIL)