Utolsó frissítés: 2012-11-29
Szerző: Bordás Beáta
Kód: CJ-II-a-A-07742, alkódok: CJ-II-m-A-07742.01 (kastély), CJ-II-m-A-07742.02 (park)
Datálás: 18. század második fele (?), 1875–1887, 20. század eleje.
Válaszút település először 1325-ben jelent meg a forrásokban Valazut néven. A település 1405-ben került a Bánffy család birtokába, a bonchidai birtok részeként, ahonnan kezelték a válaszúti részjószágot is. Nem tudjuk pontosan, hogy a településen mikor épült fel a család udvarháza, de feltételezzük, hogy már a 18. század második felében állt az épület, amelyben br. Bánffy György (1739–1805), Doboka és Kraszna vármegye főispánja lakott a feleségével, Wesselényi Zsuzsannával (1743–1800). Bánffy György „fényes lakjában”, az emeleti nagy teremben tartották Doboka vármegye gyűléseit és levéltárát 1792 és 1805 között, Bánffy főispánsága idején. Az első katonai felmérés térképén (1769–1773) a főút jobb oldalán egyetlen, T alakú épület látszik, ez a jelenlegi kastély elődjének tekinthető. Későbbi leírásokból és 19. század eleji inventáriumokból (1809, 1812, 1821) rekonstruálható, hogy egy alápincézett épület volt, a középső részében egy emeleti nagy teremmel (Felső nagy palota), az emelet többi helyisége ekkor még nem volt elkészülve.
Az 1805-ben elhunyt br. Bánffy Györgytől fia, br. Bánffy György (1772–1832), Zaránd megyei főispán, örökölte a válaszúti birtokot. A család grófi ágának is voltak birtokrészei a településen, 1810-ben és 1812-ben gr. Bánffy Ferenc (mh. 1813) árendába vette ki Bánffy Györgytől az egész birtokot, az udvarházzal együtt. 1821-ben biztosan, de valószínűleg 1832-ben bekövetkezett haláláig br. Bánffy György volt a válaszúti kúria birtokosa. 1818-ban ebben az épületben született borbátvizi Bája Máriától (1786–1871) Albert nevű fia. Br. Bánffy Albert (1818–1886) az 1850-es években lett az udvarház új birtokosa, előtte egy korabeli újság szerint gr. Bánffy Dénes (1776–1854) volt a tulajdonos.
Az 1842-ben kiadott „Erdély képekben” album a válaszúti kastélyt egy angol lovagvárra emlékeztető épületként ábrázolja (Szathmári Papp Károly metszete), amelyet gr. Bánffy Dénes építtetett. E metszet alapján terjedt el az a nézet, hogy a válaszúti kastély egyik fő építési periódusa a gróf által végzett neogótikus átépítés, valamikor 1820 és az 1840-es évek között. A levéltári források azonban nem említenek ilyen beavatkozást, Kelemen Lajos pedig már 1926-ban felhívta rá a figyelmet, hogy tévedés történt. A Szathmári metszet valójában nem a kastélyt, hanem a Kelemen által is leírt, „kőlábas, bástyás” istálló épületét ábrázolja, de a tévhitet azóta is rendre átveszik a történészek. Gr. Bánffy Dénes nem építtette át a kastélyt neogótikus stílusban, viszont a birtoklása idején a bonchidai ménest Válaszúton tartották (még 1859-ben is), így elfogadható, hogy ő építtette a válaszúti, várszerű istállót, valószínűleg az 1830-as években.
A válaszúti, 18. századi udvarházon a források nem említenek komolyabb módosításokat, a 19. század eleji leltárak alapján pedig azonosítható az udvarház korabeli térbeosztása. Ez az épület az 1848–49-es forradalomban nagyon megrongálódott és valamikor 1859 előtt kezdték újjáépíteni, az új tulajdonos, br. Bánffy Albert megrendelésére. A báró 1870-ben is újabb javításokat végeztetett az udvarházon Kerekes Márton építésszel. Br. Bánffy Albert és Esterházy Ágnes fia, br. Bánffy Ádám (1847–1887) ugyanebben az évben vette el feleségül Wesselényi Máriát és a válaszúti kastélyba költöztek be.
Br. Bánffy Ádám nevéhez fűződik a kastély legjelentősebb átépítése, amely során a korábbi épületre emeletet húztak, és kialakították a mai képet is meghatározó eklektikus homlokzatokat. A kerti homlokzat átépítés előtti állapotát egy Kelemen Lajos által közölt régi festmény mutatja be, amelyen egy földszintes, manzárdtetős épület látható, középrészében az emeleti nagy teremmel.
Br. Bánffy Ádám (1847–1887) az erdélyi arisztokrácia különös figurája volt. Politikai vagy diplomáciai pályafutás helyett sokrétű művészi hajlamainak élt és létrehozta Erdély egyik leglátványosabb kastélybelső-együttesét. A fiatal báró a kolozsvári Református Kollégiumban, majd Berlinben végezte tanulmányait, 1867-ben beutazta Német- és Franciaországot. 1873-ban Karlsbadban megismerkedett néhány iparossal a világhírű breinzi (Svájc) műfaragók közül, és két hónapon keresztül tanulóórákat vett tőlük. Hazatérve Válaszútra, 1875 körül műtermet rendezett be a kastély emeleti nagy termében. Több mint tíz éven keresztül dolgozott ebben a műhelyben, ahol elkészítette az ebédlő díszes mennyezetét, falburkolatát és bútorait, valamint a lépcsőház gazdag faragott elemeit és számos dísztárgyat. Valószínűleg a breinzi mesterek hatására, a báró sajátkezű faragványain a német reneszánsz formakincsét („ó-német stíl”) használta fel. A művészi famunkák létrehozásában a német születésű Leopold Kaffer asztalos és a drági lovászmesterből műasztalossá avanzsált, írástudatlan Kimpián Juon (Mezei János) voltak a segítőtársai. Bánffy Ádám ugyanakkor tehetséges fazakas és porcelánfestő is volt, a műhelyben számos kerámia dísztárgyat készített, valamint két színvonalas zöldmázas csempekályhát. Segédje Lakatos István désfalvi fazakas mester volt. Mindezek mellett a báró kiválóan játszott a cimbalmon, valamint sikeres mintagazdaságot alakított ki birtokán. Gazdaságszervező tevékenységéért több kitüntetésben is részesült.
Válaszúti kastélyának átalakítását br. Bánffy Ádám (1847–1887) 1875-ben kezdte el: elkészítette a földszinti ebédlő faragott mennyezetét (1875 és 1880 között), a falburkolatot és parkettet, a neoreneszánsz bútorokat, majd 1878–1879 telén a sarokkályhát. Egy következő fázisban 1885–86-ban az emeleti szobák és a díszes lépcsőházat magába foglaló csarnok készültek el, majd a csarnok felülvilágítóját alakították ki. A nagyszabású munkálatok során a helyiségek burkolatai és az asztalosmunkák teljesen kicserélődtek, kialakították a kerti homlokzatot. A kastély külső és belső átalakítása 1887-ig tarthatott. Az építkezésnél egy bizonyos Horváth Lajos kolozsvári építész működött közre. Egy fennmaradt összeírásból kiderül, hogy az építési költségek legnagyobb részét (34.227 forintot) az épület díszfa burkolata emésztette fel, szemben például a 28.711 forintos kőműves munkálatokkal.
A kastélyt 1887-ben Bánffy Ádám fia, br. Bánffy Albert (1871–1945) vette át, aki későbbi feleségével, Montbach Saroltával a 20. század elején kibővíttette a kastélyparkot és kialakított néhány manzárdszobát a felső emeleten, az utcára néző homlokzat elé pedig portikuszt építtetett.
A második világháború után a kastélyt államosították. Az 1960-as évek végén „restaurálták”, hogy iskolát rendezzenek be az épületben. Ekkor készült a vasbeton lépcső a kastély déli szárnyában. 2007-ig kisegítő iskola működött az épületben, jelenleg üresen és bezárva áll, a Kolozs Megyei Tanács tulajdona. Az épület külsején beázások és málladozó falak teszik egyre sürgősebbé a szakszerű helyreállítást.
A kastély a falu közepén, az országút mellett húzódó telken helyezkedik el. Közvetlenül a főút szélén található a nagyméretű kovácsoltvas kapu, amely mögött felsejlik a kastély főépülete. A barokkos formájú díszkapu szárnyain voluta- és levéldíszek figyelhetőek meg, oromzatának díszes kartusát egykor a Bánffy családi címer díszítette. A kapu két oldalán egy-egy szakasz kovácsoltvas kerítés húzódik, amely jobbra egy hosszú épületben (az egykori szolgálók lakása), balra magas téglafalban folytatódik.
A kerítés mögött, az úttal párhuzamosan nyúlik el a kastély, hosszanti tengelye É-D irányú. Utcai homlokzata előtt virágok sora helyezkedett el, ugyanitt látható egy nagyméretű kör alakú virágágyás nyoma is. A kastélyt park veszi körül, amely ma megcsonkítva ugyan, de mutatja egykori Ny-K tengelyű elrendeződését. A park a kastély kerti homlokzata előtt nagyjából fél kilométerre benyúlik a vasúti töltésig. A kerti homlokzat előtt egy barokkos, kisebb szökőkút-medence állt, mögötte kanyargós vonalú tó terült el, japános galambházzal. A halastó az 1960-as években kiszáradt és feltöltötték. Egykor kővázák és gondosan kialakított virággruppok díszítették a kastély és a tó közötti pázsitot. A tó háttere széles gyeppé terjedt ki, majd különböző facsoportok (fenyők, akácok, vadgesztenyék, nyírfák, ecetfa, szilfa stb.) alkotta parkká szélesedett, emögött vadaskert volt. A vadaskerten túl egy fás-ligetes terület kapcsolta össze a bonchidai kastélyparkkal. Az 1850-es években itt angolpark volt, amelyet a századforduló környékén br. Bánffy Albert (1871–1945) tájképi kertté alakíttatott át a budapesti Hein János tervei alapján.
A kastély háromszintes (pince, földszint, emelet), a tetőzet alatt manzárdszobák is találhatóak. Az épület téglalap alaprajzú, egy középrizalit és a sarkain egy-egy oldalrizalit ugrik ki az épülettömbből, ezeket manzárdtetők hangsúlyozzák. Az utcai homlokzaton a középrizalithoz négyzetes, földszintes portikusz tapad, a kerti homlokzaton oszlopok által tartott emeleti erkély.
Két főhomlokzata van a kastélynak, a nyugati, kevésbé díszes homlokzat az útra néz, a keleti homlokzat a park felé. A két főhomlokzat hasonló kiosztású (aa-aa-AAA-aa-aa), a rizalitok sarkai armírozással vannak kiemelve. A két vakolatsávos felületű oldalrizalit kéttengelyes, földszinti ablakai szegmensívesek, záróköves vakolatkerettel, az emeleti ablakok egyenes záródásúak. Az összekötő szárnyak szintén kéttengelyesek, a földszinten szegmensíves, az emeleten egyenes záródású, záróköves kerettel ellátott ablakokkal. A középrizalit háromtengelyes, emeletén három záróköves, félköríves ablak található, amelyeket kompozit fejezetes pilaszterek választanak el egymástól. Az ablakok felett gazdagon profilált párkányzat, majd timpanon helyezkedik el. Az utcai homlokzaton a középrizalit előtt toszkán pilléres bejárati előcsarnok található, innen egy 19. századi díszítő asztalosmunkával ellátott ajtó vezet a díszlépcsőházba. A homlokzatra a 20. században még két ajtónyílást vágtak, a déli rizaliton lévőn keresztül jutunk az utólagosan kialakított beton lépcsőházba. A 19. század 80-as éveiben kialakított neoreneszánsz-eklektikus jellegű kerti homlokzat gazdagabb kiképzésű. E homlokzat közepén egy földszinti terasz áll, amelyre két széles, félköríves lépcsőkar vezet fel, a terasz fölött egy bábos korlátos emeleti erkély található, amely nyolc toszkán oszlopra támaszkodik. A középrizalit lezárása is díszesebb, mint az utcai homlokzat esetében: az ablakokat szegélyező pilaszterek fejezetei is dekoratívabbak, fölöttük virág- és szalagmotívumos párkány húzódik, a timpanont fogazatos, tojássoros és konzolos fríz keretezi. A kerti homlokzat timpanon-mezejében láthatóak a kastélyt átépíttető Bánffy Ádám és felesége, Wesselényi Mária családi címerei.
A kastély oldalhomlokzatai hasonlítanak egymásra, mindkét szinten négy-négy ablak helyezkedik el, a földszintiek szegmensívesek, záróköves vakolatkerettel, az emeleti négy ablaknyílás pedig egyenes záródású. Az északi homlokzaton található a széles, félköríves pincelejárat.
A pinceszint beosztása hasonlít a földszintéhez, amely alapján a két szint egy időben készült. A pincében az oldalrizalitokban három helyiség található, az összekötő szárnyak és a középrizalit alatt kéttraktusos az épület. A pince hosszanti tengelyében a bejárattal szemben egy folyosó található, amelynek nyugati oldalán pillérek sorakoznak, ezekre támaszkodnak a folyosó csehsüveg boltozatai. A pince helyiségeit dongaboltozatok fedik.
A földszint egykori beosztásáról már a 19. század eleji inventáriumok is tájékoztatnak. Mivel a Bánffy Ádám-féle átépítés során az egykori alapfalakat alig változtatták meg, a leltárakat és a jelenlegi alaprajzot összehasonlítva meg tudjuk határozni, milyen volt a kastély térbeosztása a 19. század elején. A pinceszinthez hasonlóan a két sarokrizalitban három-három helyiség kapott helyet, közöttük húzódott észak-déli irányban három terem, ezektől nyugatra, az épület középrészében egy nagyobb ambitus (gang) és pár kisebb helyiség volt. A leltárak alapján a nyugati ambitusból nyílt a bejárat a déli szárnyban elhelyezett női lakosztályokba (Leányok háza, Kisasszonyok háza, Mámzeli ház – nevelőnő szobája –, Hálóház, Báróné Nappali háza). A középrizalit keleti felében volt a nagy Ebédlő Palota, a földszinti nagy terem, amely az átépítés után is megtartotta ezt a funkciót. Az ebédlőtől északra nyílott a vendégház, majd az északi rizalitban a férfi-lakosztályok (Báró nappali háza, Báró kis háló, a két helyiség között a falba vágott két árnyékszék), és a prefectusi ház. Nem tudjuk, hogyan nézhetett ki a nyugati ambitus, ahogyan a keleti homlokzaton lévő Altányról is szűkös leírás maradt fenn. Ez alapján az épület előkelőbb homlokzata már akkor a keleti, kertre néző homlokzat volt: az ebédlőterem előtt egy terasz-szerű építmény lehetett, amelynek padlója kőből volt kirakva, két oldalról lépcső vezetett fel rá, és hat kőoszlop közé fogott öt vasrácsozat alkotta. A 19. század elején a kastély emeletére egy 25 fokú tölgyfalépcső vezetett fel, de az emeleti termek közül csak a középső Nagy palota volt elkészülve.
Az 1875-ben Bánffy Ádám által megkezdett átépítés következtében megváltozott egyes helyiségek funkciója és belső díszítése, ekkor alakították ki a központi nagy lépcsőházi csarnokot is. Az 1880-as évek végén készült összeírások alapján a földszinten 10 helyiség volt: előcsarnok, jobb oldali sarokszoba (pipázó szoba), női illetve férfi nappali szoba, ebédlő, bal oldali sarokszoba, legények szobája, kis férfi mellékszoba, sötétkamra és a számtartó szobája. Az emeleten összesen nyolc helyiséget említettek a 19. század végén: itt helyezkedtek el a Nagy nappali szoba (az emeleti központi terem, melynek fennmaradtak szép faburkolatai és ajtó- illetve ablakkeretei), a nevelőnő és a szobalány szobái, illetve vendégszobák. Összességében elmondható, hogy a reprezentatív helyiségek a földszinten kaptak helyet, legtöbbjüknek neoreneszánsz berendezése volt, értékes fából készült bútorokkal. A hálóhelyiségek és vendégszobák az emeleten voltak, fölöttük a 20. század elején néhány manzárdszobát építettek ki.
A földszinti helyiségek közül a legreprezentatívabb a lépcsőház, az ebédlő és a könyvtárral összenyitott pipázószoba voltak. Ezekben a mai napig fennmaradt néhány mennyezet, fafaragvány és berendezési tárgy, amelyek Bánffy Ádám kézügyességét és fantáziáját dicsérik.
Az épület délkeleti sarkában lévő nagyobb helyiségben sötét diófa falburkolat és záródásukban elegáns, hullámvonalas lécekkel díszített nyílászárók láthatóak. E helyiséget és a tőle nyugatra eső kisebb termet (ezt jelenleg egy 1960-as évekbeli fal választja ketté) nagyméretű, sarkain hullámvonalas ajtótok köti össze. A kis terem nyílászárói megegyeznek a sarokszoba ablakaival, a leírások alapján azonosítható, hogy ebben a két egybenyitott teremben lehetett egykor a pipázószoba és a báró 400 kötetes könyvtára. A kisebb szobát előkelő, stukkós tükörboltozat fedi.
Az egykori pipázóból északra haladva egy újabb, stukkódíszes tükörboltozatos terem következik, innen nyílik az ebédlőbe vezető kazettás díszítésű ajtó. Az ebédlő szinte az egykori pompájában őrződött meg, hiszen nemcsak a gazdag fafaragványok, hanem a berendezési tárgyak nagy része is fennmaradt. A padlót tölgy- és kőrisfa kockákból rakott parkett borítja, a pompás kazettás mennyezet a német reneszánsz formavilágát idézi meg. A mennyezet zárópárkányán 21 darab fakonzol látható, amelyek családi címereket tartanak, köztük Bánffy Ádám őseinek nevei jelennek meg. A falakat köröskörül pazar ornamentikájú (falfülkék, tojásfrízes párkányok, gyémánt alakú díszítések stb.) neoreneszánsz diófa burkolat borítja. A két mellékajtó és a lépcsőházba vezető nagyméretű, timpanonos lezárású főajtó gazdag faragványokban tobzódnak. A terem északnyugati sarkában látható egy háromtengelyes, német reneszánsz mintázatú ebédlőszekrény, amelynek fő díszei a sarkain elhelyezett griffek és a gazdagon profilált párkányzatok. A délkeleti sarokban található egy kisebb, de díszesebb ebédlőszekrény, amelynek középtáblája hiányzik. A középtáblát a források szerint a Salamon ítéletét ábrázoló dombormű díszítette egykor. A szekrényt a hozzá járó két székkel (közülük egy ma is látható) együtt Bánffy Ádám kiállította az 1878-as párizsi világkiállításon. A terem fő ékessége az a zöld mázas cserépkályha, amelynek első változata 1878–79 telén készült el, majd nem sokkal később a báró Ferenc József császárnak ajándékozta, aki a gödöllői kastélyban állíttatta fel (elpusztult a világháborúban). Ezután Bánffy Ádám elkészítette a kályha ma Válaszúton látható másodpéldányát. A kályha két oldalfalán található domborművek a Vérszerződést, magyar történelmi csatajeleneteket, illetve azt a mozzanatot ábrázolják, amikor Árpád vezér birtokba veszi a magyar földet. Továbbá két atlasz-szobor, virág-és gyümölcsfüzérek is díszítik a kályhát. A nagy műgonddal faragott berendezést és a kvalitásos csempekályhát a báró saját maga tervezte és készítette a fent említett segédeivel. Korabeli leírások és fényképek alapján megállapítható, hogy az ebédlő dísze volt még a kolozsvári Melka Vince három nagyméretű festménye (két tájkép és egy másolat Rubens Vaddisznóvadászat című képéről), egy velencei antik üvegcsillár, egy ovális diófaasztal 12 székkel, valamint a jórészt a báró által készített iparművészeti tárgyak (tálak, tányérok, kancsók stb.).
Az ebédlőtől nyugatra, az épület közepén helyezkedik el a kétszintes csarnok, amely a lépcsőházat foglalja magába. Gazdag díszítésének köszönhetően talán ez az épület legértékesebb eleme. A csarnok földszinti falait tölgy- és kőrisfából készült neoreneszánsz jellegű burkolat borítja. Két majolika dombormű is található a falak mentén, az egyik egy nyulat ábrázol, a másik egy vadászó rókát. A lépcső és az emeleti galéria bábos korláttal van ellátva, a galéria 6 korinthoszi oszlopra támaszkodik. A földszinten, a csarnok déli oldalában egy faragott kő kandalló látható, a Bánffy és Wesselényi címerekkel és díszes kovácsoltvas ráccsal. A csarnok északnyugati sarkában egyszerűbb, zöldmázas kemence helyezkedik el. A csarnok padlója díszes csempelapokból áll, felülvilágítós mennyezetét zsúfolt neoreneszánsz faragványokkal képezték ki. A kastély fénykorában a lépcsőforduló falán egy hatméteres, zöld és szürkésfehér tónusú gobelin lógott, amely Cerest ábrázolta. Az emeleti galérián néprajzi tárgyak és gyerekjátékok gyűjteménye, falain pompás fegyvergyűjtemény illetve a családtagokat ábrázoló régi festmények voltak kiállítva.
A historizáló válaszúti kastély a bonchidai mellett a legfontosabb ilyen jellegű épület Kolozsvár környékén, amelynek értékét növeli, hogy az eredeti gazdag berendezés számos eleme is megőrződött. A kastély páratlan abban a tekintetben, hogy gazdája, br. Bánffy Ádám otthonát összművészeti alkotásként fogta fel, így ő készítette el a berendezés java részét, egyedülállóan impozáns belső tereket hozva létre.
Teleki Sándor: Emlékeim. Bp. (é.n.) II. 180–210.
Kelemen Lajos: A válaszúti kastély. Művészeti Szalon 1926. 1. sz. 5–8.
Murádin Jenő: Egy művészetkedvelő erdélyi főúr br. Bánffy Ádám (1847–1887). Korunk, 2002 december, lásd: http://www.korunk.org/?q=node/8&ev=2002&honap=12&cikk=7078
Sisa József: Kastélyépítészet és kastélykultúra Magyarországon. A historizmus kora. Bp. 2007. 210–214.
Bordás Beáta: Újabb adatok a válaszúti Bánffy-kastély történetéhez. Kézirat. 2012.
Képek