Utolsó frissítés: 2011-02-05
Szerző: P. Kovács Klára, fotók: Bara Júlia
Kód: BN-II-a-A-01716
Datálás: 14–15. sz., újjáépítve 16. sz.
A szásztörpényi templomra utaló legkorábbi feljegyzések az 1332–1335-ös pápai tizedjegyzékekben megjelenő Péter plébánosának említései. 1343-ban Balázs plébános neve tűnik fel a forrásokban. 1453-ban, V. László király (1452–1457) rendelésére az erdélyi káptalan bevezette Hunyadi Jánost (mh. 1456) Beszterce és egy sor Doboka vármegyei település, többek között Szásztörpény, birtokába is. Talán ezzel az oklevéllel függ össze az a fellendülő építőtevékenység, ami több Beszterce vidéki templom esetében észlelhető a XV. század második felében. 1461-ben Jakab bíboros 100 napos búcsút engedélyezett a templomot bizonyos ünnepeken felkereső hívek számára. 1481-ben a fehérvári püspök megújította a búcsúengedélyt.
Az 1974-ben elkezdett régészeti kutatások egy a jelenlegi épület helyén álló, feltehetően 14. századi templom alapfalait azonosították. Az 1990-es évek ásatásai során továbbá, két korábbi –egy félköríves és egy egyenes záródású– szentély nyomait tárták fel. Nem kizárt, hogy valamilyen 15. század közepi építkezésekkel lenne összefüggésben a már említett, 1461-es búcsúengedély, ám úgy a régészetileg azonosított falmaradványok, mint az írott források igen keveset árulnak el a mai épület korábbi előzményeiről, így a templom története továbbra is nagyon hiányos. Az épület jelenlegi formáját nagyrészt a 16. század első évtizedeiben nyerte. A szentély kialakítását a szentségtartó fülke 1504-es feliratából, továbbá a tabernákulum körül töredékesen fennmaradt –a székelydályai (1526 előtt) és a vajdahunyadi vár Mátyás-loggiáját díszítő (1490 k.) freskókkal rokonítható– falfestményekből ítélve a 16. század első évtizedében fejezhették be. A leírt kórus bizonyára egy korábbi hajóhoz kapcsolódott, amelyet 1520 után építettek át jelenlegi formájára. Erre utal a kora reneszánsz profilú két oldalkapu, a késő gótikus (a berethalmihoz hasonló, 1524 előtt) szószék és karzatmellvéd, valamint a hajóboltozat délnyugati gyámkövének reneszánsz maszkos dísze, amely az 1532 körül faragott, szilágysomlyói templom egyik gyámkövéhez hasonlítható a leginkább.
A templomot övező erődítményt is a 16. század első felében építették. Első említése 1530-ból való. A templom 16. századi átépítésének patrónusai a gyulafehérvári káptalan tagjaiból kikerült, humanista műveltségű plébánosok lehettek. Közöttük Wolphard Adorján (1517), a későbbi kolozsvári plébános, Johannes Klein (1530 körül), a kolozsvári plébániatemplom reneszánsz sekrestyeajtójának (1528) megrendelője és Kolozsvári Péter gyulafehérvári kanonok és ugocsai főesperes személyét (1547) emelhetjük ki. Törpényi szolgálatuk arra utalhat, hogy a jelentős bortermő vidéken fekvő, gazdag plébánia javadalmát az említett időszakban a gyulafehérvári káptalan sajátította ki, és ez az intézmény biztosította plébánosait is.
A 16. század közepe táján a szásztörpényi templom is lutheránussá vált.
1809-ben a templom tetőszerkezete és berendezése tűzvészben elpusztult. Kijavításukra mintegy 10 év múlva került sor: újjáépítették a tetőt (1819), Samuel Maetz műhelyéből új orgonát rendeltek a templom számára, továbbá új padokat helyeztek el a benne. 1868-ban a tetőszerkezetet ismét újjáépítették és a következő évben új oltárt szereltek fel a szentélyben. 1903-ban is restaurálták az épületet, és egy Leopold Wegenstein-féle orgonát helyeztek el benne.
A szászok második világháború végi kitelepedése után a templom az ortodox egyház tulajdonába került. Amint már korábban említettem, 1974 táján régészeti feltárásokat és falkutatásokat végeztek az épületben. Legutóbb az 1990-es években restaurálták a templomot. 2000-ben állították fel szentélyében a jelenlegi ortodox ikonosztázt. A templom napjainkban is a település görög-keleti gyülekezetét szolgálja.
Szásztörpény erődített temploma a település központjában egy magaslaton helyezkedik el. A műemlékegyüttest a teremtemplom és az azt körülfogó, csak részben fennmaradt, várfal és annak északi kaputornya alkotja. Az eredetileg Szent Péter és Pálnak szentelt kőtemplom hosszházához sokszögzáródású, hosszú, a hajóhoz képest beugró szentély csatlakozik. Ez utóbbi északi falához sekrestye, délnyugati sarkához pedig lépcsőtorony illeszkedik. A homlokzatokat lábazatos, háromlépcsős, vízvetős támpillérek tagolják: három-három a hajó északi illetve déli homlokzatán, egy a szentély déli falán, négy pedig a szentélyzáródás sarkain helyezkedik el.
A templom nyugati homlokzatát a sarkokon srégen elhelyezkedő támpillérek fogják közre. Központi tengelyében, az alsó szinten egy kőből faragott, csúcsíves ajtókeret nyílik, amelynek profilja alól a nyílás fele derékszögben befordul, a sarkokon pálcái átmetsződnek. A reneszánsz profilozás külső tagozatai a csúcsív indítása alatt megszakadnak, és lefele csonkolt ágakra emlékeztető díszítésben folytatódnak. Egyszerűsített szamárhátív koronázza a keretet, amelynek csúcsait egykor fiálék díszítették. A keret csúcsát egy címerpajzs hangsúlyozza, amely eredetileg bizonyára a patrónus festett címerét jelenítette meg. Kis portikusz előzte meg egykor a nyugati kaput, amelynek maradványait régészetileg azonosították. A kapu fölött egy alacsony, háromosztatú, késő gótikus kőkeretes ablak nyílik, amelynek csúcsíves záródását lángnyelvekre emlékeztető mérművek díszítik.
A hajó déli homlokzatát támpillérek tagolják két tengelyre. Két csúcsíves, kétosztatú kőkeretes, mérművekkel díszített, késő gótikus ablaka van. A középső támpillér szomszédságában, a keleti tengelyben nyílik a templom déli kapuja. Egyenes záródású, kora reneszánsz kőkeretét szintén reneszánsz szemöldökpárkány koronázza. A kapu fölött, a restaurálás során meghagyott, régi vakolaton 17. és 19. századi, évszámos bekarcolások láthatók. A hajó északi homlokzatának a tagolása a délivel nagyban megegyezik. Annyiban tér el, hogy a templomnak ezen az oldalán nincsenek ablakok, csak egy a délihez nagyon hasonló, reneszánsz kapukeret.
A szentély belső terét három ablak világítja meg, amelyek közül kettő a déli homlokzatán, egy pedig a délkeleti oldalán nyílik. Kőkereteik a hajóablakokéhoz hasonlóak, csak mérműveik egyszerűbbek valamivel. A sekrestye keleti falát egy félköríves záródású, kőkeretes résablak töri át, nyugati homlokzatán kis téglalap alakú ablak van, amelyet viszont teljesen beárnyékol a hajó támpillére. Úgy a hajó, mint a nála alacsonyabb szentély falán, a párkány alatt befalazott négyzet alakú nyílások maradványai figyelhetők meg, amelyek a padlástérben kialakított egykori védőemelet lőrései lehettek.
A szentély koronázópárkánya a lépcsőtorony homlokzatain megszakad, ami arra utal, hogy a torony utólagos toldás, valószínűleg a védőemelet kialakításával egyidős. Alsó szintjén, dél fele egy szemöldökgyámos kőkeretes ajtó nyílik, fölötte kis gótikus, téglalap alakú világítóablak található.
A szentélyt bordás keresztboltozat fedi, amelynek bordái két üres címerpajzzsal díszített, illetve hat lépcsőzetesen tagozott gyámkőről indulnak. Egyik zárókövét szintén címerpajzs ékesíti, a másikat rozetta. Az északi falon késő gótikus tabernákulum van, amely felirata szerint ([..]04) 1504-ben készült. Egyenes záródású nyílását csavart lábazatos oszlopocskák fogják közre, amelyek az évszámos, egyenes szemöldökkövet, illetve a fölötte levő szamárhátíves, egykor fiálékkal ékesített oromzatot támasztják alá. Az oromzatban egy Vir Dolorum (szenvedő Krisztus) kompozíció látható, amelyet karéjos dísz övez. A szentély falán késő gótikus freskótöredékeket tártak fel.
Csúcsíves, szedett élű, kőkeretes ajtó visz a sekrestyébe. A teret egykor dongaboltozat borította, ma nyitott fedélszékű. Déli falában egy félköríves záródású, kőkeretes, vasajtós falfülke van. A sekrestyében egy kettétörött, klasszicista kő keresztelőmedence található.
A gótikus diadalív zárókövét egy üres címerpajzs hangsúlyozza, amelyet egykor, akárcsak a nyugati kapu fölötti pajzsot, az építtető plébános címerképe díszíthetett.
A beugró pillérek elé helyezett féloszlopokkal tagolt hajót, kétszakaszos csillagboltozat fedi. A déli pillér magas lábazatát geometrikus motívumok ékesítik, az északin pedig, a nyugati kapun is jelentkező, csonkolt ágakra emlékeztető díszítést észlelünk. A hajóboltozat délnyugati sarokgyámját egy növénydíszes reneszánsz maszk díszíti, a keleti sarkokban pedig két őriző oroszlán ékesíti a gyámokat. Egy késő gótikus – az 1524-es berethalmihoz hasonló– kőszószék áll a hajó északi falán. Mellvédtáblái közül hármat növényi-, geometrikus- és karéjos díszek ékesítenek, a negyediken pedig egy csonkított, Keresztrefeszítés dombormű látható. A hajó nyugati végében egy vakmérműves karéjokkal díszített mellvédű, háromárkádos karzat található, amely két sokszögű pillére támaszkodik. Feljárója a délnyugati sarokban található. A hajó északi falán, a vakolat alatt Dürer egyik Apokalipszis-metszetén (A hét harsona – 1498) alapuló Utolsó Ítélet kompozíciót tártak fel, amely a 16. század első évtizedeiben, a hajó építésével egyidőben készülhetett.
A templomot egykor ovális védőfal övezte, amelynek kisebb szakaszai és északi kaputornya napjainkig fennmaradt. A harangtoronyként is használt építmény négyzet alaprajzon emelkedik. Félköríves záródású nagykapu és csúcsíves gyalogkapu nyílik az alsó szintjén, amelyek előtt egykor felvonóhíd és csapórács volt. A következő szinten, két sorban, fordított kulcslyuk alakú lőrések találhatók, a harmadik szintet négyzetes, kis ablakok törik át, fölötte konzolsoros párkány húzódik. A negyedik szint fölött egy deszkamellvédes védőemelet következik. A palával fedett gúlatető alatt találhatók a harangok: a nagy és a kis harangot 1924-ben öntötték, a középsőn 1811-es felirat olvasható. Az torony északnyugati sarkán egy oroszlánt ábrázoló, késő gótikus dombormű van. A nyugati homlokzat első szintjén látható befalazott csúcsíves ajtókeret egykor a várfal védőfolyosójára vezetett.
A szásztörpényi templom a késő gótikus építészeti hagyománynak és a reneszánsz formáinak a 16. század elejére jellemző együttélését bizonyítja, a gyulafehérvári humanista körhöz tartozó megrendelői réteg körében.
Popa, Corina: Biserici sală gotice din nordul Transilvaniei. In: Pagini de veche artă românească. IV. Bucureşti, 1981. 53–54.
Entz Géza: Erdély építészete a 14–16. században. Kolozsvár, 1996. 189–190, 276, 492–493.
Fabini, Hermann: Atlas der siebenbürgisch-sächsischen Kirchenburgen und Dorfkirchen. I. Heidelberg – Hermannstadt, 1999. 759–762.
Kovács András: Késő reneszánsz építészet Erdélyben. 1541–1720. Budapest-Kolozsvár, 2003. 11–12.
Képek