Utolsó frissítés: 2011-02-05
Szerző: Weisz Attila
Kód: CJ-II-m-B-07434
Datálás: XVIII–XIX. század fordulója
A mai Múzeum (Karolina) tér Kolozsvár egyik korai központja, a XIII. században már létező Óvár (Vetus Castrum) tere volt. Úgy tűnik, az Óvárat az 1241-es tatárjárás után érkező szász telepesek alapították. Annak ellenére, hogy több épületét az 1970-1980-as években újjáépítették, a teret ma is meghatározza a ferences templom, a Karolina-oszlop (1831-ben emelték Karolina Auguszta és I. Ferenc császár kolozsvári látogatásának emlékére), a több évszázados elemeket is őrző, XVIII–XIX. századi homlokzatú házak.
A Mikes-palota a Karolina-tér északi oldalán emelkedik, szomszédságában igen jelentős épületek állottak, keletre a reneszánsz Básta-ház, s a házsor keleti végében pedig a terciária-nővérek XVIII. századi zárdája. A zárda felszámolása utána (1787) az épületben a városi kórházat rendezték be (már a nővérek működtettek kórházat itt), amely Karolina Auguszta császárné látogatása és adománya után Karolina-kórháznak kezdtek nevezni. Több szerző szerint a kórház számos helyiséget bérelt a Mikes-palotából, s a XIX. századi köznyelv csak Szülőháznak emlegette az épületet, hiszen itt zajlottak a szülések. A legelső ilyen jellegű forrás 1782-es, amely szerint egy férj három helyiséget kért szülő felesége számára a már a Mikes grófok tulajdonában levő, a mai épületet megelőző házba. 1870-ben a kórház a Básta-házat is átvette, majd amikor megépült az Egyetemi Klinikák korszerű együttese (1902), a reneszánsz épületet lebontották. A terciária-zárda helyén ma egy két világháború közötti modern épület emelkedik. Az archív fotókon és városalaprajzokon jól látszik, hogy ezek az épületek nem képeztek egybefüggő homlokzatsort, a Mikes-palota homlokzata mélyen benyúlt a Karolina-térbe, a Básta-ház homlokzata hátrább volt.
A Mikes-palota jellegzetes kolozsvári késő barokk palota. Érdemes megjegyezni, hogy az Unió utca 8. szám alatt a Mikes család még rendelkezett egy 1846-ban épült bérházzal. A palota több építési fázisban készült el, a kutatások jelenlegi állása szerint három fő periódust különíthetünk el: barokk előtti, barokk és eklektikus periódus. A barokk előtti fázisból csupán a mai 5-ös lakrész nyugati falát sikerült beazonosítani (az északi szárny földszintjének nyugati végében), amely a mai hátsó homlokzat nyílásaihoz nem illő nyílások nyomaival rendelkezik (az eklektikus periódusban nem változtattak a barokk nyílástengelyeken). Ezt a falat valamikor 1790 előtt emelték, ismeretlen időszakban, a nyugati szomszéd épület építése előtt.
A (késő) barokk periódusban jött létre az épület mai tömege és homlokzati osztása, ami az eklektikus átépítés idején több változtatást is szenvedett. Az épület barokk kinézéséről a fotográfia híres kolozsvári úttörője, Veress Ferenc néhány XIX. századi felvétele alapján alkothatunk fogalmat. A homlokzat számos elemét alakították át az eklektika idején, ám a homlokzati tengelyosztás és a nyílások formája nem változott. A kapu kőkerete eredeti, bár jelentős változtatásokat szenvedett. A homlokzatot eredetileg kettős lizénák tagolták, amelyek az emeleti regiszterben pilasztereket tartottak, a párkány golyvázott volt. A földszint hat ablaka előtt kovácsoltvas rácsok voltak, a csatornákat pedig monumentális hajlított fémkonzolok tartották. A tető két falazott, s azóta eltűnt tetőablakkal rendelkezett. A homlokzat legimpozánsabb eleme, amely eltűnt az eklektikus átalakítások révén, a három hatalmas kőkonzolra támasztott erkély volt, melyek közül az oldalsókat elegáns kompozit oszlopok tartották. Az erkély jellegzetesen barokk, ellipszis alaprajzú volt, kovácsoltvas mellvéddel, ajtaja az ötödik tengelyben nyílt.
A homlokzati típus, melynek központi erkélyét a kaput övező két oszlop tartja, s a kapu zárókövéből is konzol nyúlik elő, igen fontos kolozsvári és Kolozsvár környéki késő barokk épületeken fordul elő: a Toldalagi-Korda és Teleki paloták, a Református Kollégium, az Unitárius Kollégium (eltűnt), és a bonchidai Bánffy kastély főépületén (igen töredékes). A fölsorolt emlékek nagy részének tervezője Joseph Leder (1749–1814) építész volt (Teleki-palota, Református Kollégium, Unitárius Kollégium). Leder gyakran alkalmazta az ellipszis-szalaggal díszített kő mellvédeket, s az udvari homlokzatokon a vaskos pillérek által tartott árkádsort (az elegáns oszlopok helyett) és a homlokzatok vízszintes sávozását. Ebben az értelemben úgy tűnik – bár konkrét adatokat nem ismerünk –, hogy a Mikes-palota is a neves kolozsvári építész, Joseph Leder műve.
Az épület hátsó homlokzatán több eredeti barokk tagolóelem maradt fenn, annak ellenére, hogy a későbbi átalakítások jórészt eltakarták azokat: a hátsó gang elfalazott bejárata szépen kirajzolódik, a bevakolt vízszintes homlokzati sávozás, stb. Természetesen, az udvari homlokzatok két árkádsora is a barokk periódus emléke. Az 5. lakrész két pillére és a jellegzetesen díszített hosszanti árkádja is ebbe a fázisba illeszkedik.
A Mikes család Erdély egyik leggazdagabb nemesi famíliája volt a XVI–XIX. században, s szerepet vállalt a fejedelemség vezetésében is, leginkább a Gubernium idején (1690–1867), amikor tagjai többször töltöttek be főispáni, vagy magas pozíciókat a központi vezetésben. A háromszéki származású család (Zágon, Zabola) kiterjedt birtokokkal rendelkezett Kolozs és Doboka vármegyékben is. 1790-ben Bánffy György kormányzó kezdeményezésére a Gubernium székhelye Szebenből Kolozsvárra költözött. Néhány évvel azelőtt fejezte be a gubernátor a város szívében pompás palotáját (1774–1786). A Gubernium vezetésében szerepet vállaló erdélyi arisztokrácia hasonló igényű paloták építésébe kezdett, s a Bánffy-palota több évtizedre a kolozsvári nemesi rezidenciák modelljévé vált. A Mikes-palota építészét, és tulajdonképpen biztosan a megrendelőjét sem ismerjük. A Mikes család tagjai közül Mikes János († 1815) guberniumi tanácsosnak lehetett ebben az időben az anyagi lehetősége és igénye a palota megrendelésére. E feltételezéseket, és Joseph Leder szerzőségét még levéltári forrásokkal kell bizonyítani.
Az említett modellek alapján megépített palota emeletén kapott helyet a tulajdonos reprezentatív apartmanja, s néhány kisebb lakrész a palota személyzetének és a kiszolgáló helyiségek (konyhák, raktárak, stb). A palota nagy részében azonban kiadásra váró lakrészek voltak, amelyek jelentős bevételt jelentettek a tulajdonosnak. Bár a korszak arisztokráciájáról beszélünk, a Bánffy- vagy Teleki-palotákhoz hasonló épületek megépítése óriási költségeket jelentett, amelyeket ehhez hasonló korai kapitalista módszerekkel próbáltak finanszírozni.
Az épület eklektikus stílusú átalakítása az 1870-es években zajlott. Ezen átalakítás kezdeményezőjét sem ismerjük, melyek során a jellegzetes nemesi városi palotából XIX. századi bérház vált. Mint már említettük, az eklektikus átalakítás során megváltozott a főhomlokzat: lebontották az oszlopos erkélyt, a középkonzolt lemetszették, a felülettagolást az új esztétika jegyében átkomponálták. Az épület déli – homlokzati – szárnyát érintették a legjobban az átépítések, amikor elkészült a monumentális lépcső, a gang új boltozata, az új udvari homlokzat az új külső folyosóval, illetve átalakult a belső osztás is. Megjegyezzük, hogy bizonyos jelek alapján (a külső folyosó padlózatának anyagváltása, stb.) az eklektikus fázis két fontosabb alfázisra oszlik. Az épület hátsó, gangos kijáratát elfalazták és terében lakrészeket alakítottak ki, illetve a hátsó homlokzatot is átalakították. Az épület nyílászáróinak nagy része ebből a periódusból származik.
A szocializmus idején is több új belső válaszfalat iktattak be, amelyek sokszor meggondolatlanul boltozatokra vagy ívekre terheltek rá.
A Mikes-palotát a Karolina-térről nyíló, boltozott gangon keresztül közelíthetjük meg, melyből a déli szárny földszinti lakrészei is nyílnak. Az épületnek a hátsó homlokzatán is volt egy gangja, melyet ma lakrész foglal el (hasonló kettős bejárata van a Bánffy-palotának is).
A palota C alaprajzzal rendelkezik, három szárnya a telek déli, nyugati és északi szélei mentén helyezkedik el, s a főszárny nem a középső, hanem a térre néző déli. Legszélesebb a déli főszárny, melyet a szintén kéttraktusos északi követ, a nyugati csupán egy összekötő szárny egy sor helyiséggel. A részben alápincézett épület földszinttel és emelettel rendelkezik, az apartmanok a belső udvarról illetve a körfolyosóról nyílnak. A palota alaprajza és tömege a város nagyobb és komplexebb késő barokk – Bánffy, Teleki, Karacsay – palotáira emlékeztet.
Az épület főhomlokzatát vakolt övpárkány osztja, a főpárkány gazdagon profilozott. A földszintet vízszintes sávok tagolják, melyek a nyílások körül sötétebb festést és spriccelt felületet kaptak. A földszinten hat nyílástengely találunk, a negyedikben nyílik a széles, kosáríves kapuzat, melynek kőkeretét részben vakolat fedi. Az emeleten a földszinti tengelyekben hat ablak nyílik, a kapu fölött két ablakot találunk. Az emeleti ablakokat egyszerű, eklektikus jellegű vakolatkeret övezi. Az ablakok asztalosmunkája és a gyönyörű, vasráccsal is ellátott kapu is az eklektika idején készült. A csatornák ornamentikája is a XIX. század végét idézi.
A hátsó homlokzat lényegesen egyszerűbb, övpárkány és koronapárkány tagolják. A lábazati párkány magas kőlapokból készült. A homlokzaton ma csak ablakok nyílnak, meglehetősen rendszertelen kiosztásban, s a szabályosabb osztás miatt néha vakablakokat iktattak közéjük. Az ablakok körül nincs keret, az asztalosmunka a homlokzat nagy részén még az eklektika idejéről származik. A homlokzat mai állapota igen lehangoló, kivehetőek a gang hátsó, elfalazott bejáratának a nyomai. Az eredeti tagoló elemekből a leváló újabb vakolat alatt feltűnnek a vízszintes vakolatsávok.
A belső udvar felé az északi és a nyugati homlokzatok őrizték meg a barokk árkádos kialakítást, a délit az eklektika idején átalakították. A leghosszabb homlokzat, a nyugati, négy árkáddal rendelkezik mindkét szinten, a földszinti íveket masszív, falazott pillérek tartják, az emelet elegánsabb, magasabb pillérei faragott posztamensekről emelkednek, felületük lizénákkal díszített. Igen szép megoldású a Bánffy-, Teleki-, Toldalagi-Korda- meg a Karacsay-palotákat idéző emeleti kőmellvéd, melyet áttört, ellipsziseket leíró szalag díszít. Az árkádsorok inkább a Redut (mai Néprajzi Múzeum) belső udvarát idézik, ám ott hiányzik az igen szép, az emeleti posztamensek közé illesztett mellvéd. Az átalakított déli oldalon nincsenek árkádok, földszinti része díszítetlen, az emelet lizénákkal és koronapárkány által tagolt. Az emeleti külső folyosót poroszsüveg-boltozatsor tartja, a mellvéd kovácsoltvas.
Az épület földszinti része majdnem teljesen boltozott, két utcai helyiségnél a boltozatokat mennyezet váltotta fel. A gangot háromszakaszos dongaboltozat fedi, a nyílások fölött boltfiókokkal. Állapota igen rossz, főleg a számos nem megfelelő helyre vágott ablak miatt. A körfolyosó földszinti része csehsüveg-boltozatos, akár a Bánffy-palotánál. A nyugati szárnyban két különféle boltozattípust találunk, az 5-ös lakrészben és a régi gangban csehsüveg-boltozatokat, a szárny keleti végében pedig lapos, fiókos dongákat. Ebben az apartmanban egy nagyméretű egységes (utólag osztott) termet találunk, melynek boltozatát két igen szép belső pillér tartja. Az emeletre a főszárny széles, elegáns lépcsőjén keresztül érünk fel. Egy pincelépcső – mely talán folytatódott az emeletre is – nyomát az északi szárny nyugati végén levő, földszinti 5-ös lakrészben fedeztük fel. A legelegánsabb lakrészek a főszárny emeletén voltak. Az emeleten síkmennyezeteket találunk, megőrződtek az eklektikus stílusú belső nyílászárók is.
B. NAGY Margit: Leder József építőmester. In: B.N.M.: Stílusok, művek, mesterek. Bukarest, 1977. 50–68.
KELEMEN Lajos: Kolozsvár építészeti és művészeti emlékei a XIX. század közepéig. In: K.L.: Művészettörténeti tanulmányok. II. Bukarest, 1982. 148.
Mircea ŢOCA: Clujul baroc. Cluj-Napoca, 1983. 84–85.
GAAL György: Kolozsvár. Milleniumi kalauz. Kolozsvár, 2001. 61.
ASZTALOS Lajos: Kolozsvár. Helynév- és településtörténeti adattár. Kolozsvár, 2004. 324.
Képek