Utolsó frissítés: 2010-06-17
Szerző: Kovács Zsolt–Mihály Melinda
Kód: CJ-II-m-B-07437
Datálás: XV–XIX. sz.
A mai épület három-négy középkori lakóház helyén épült. Ezen épületek egyikének legkorábbi ismert tulajdonosa Steffen Münich, vagy másként Baráth István, Dávid Ferenc unitárius hitújító és püspök apósa volt. Baráth István 1557 és 1569 között igen jelentős szerepet töltött be a város adminisztrációjában, a szenátus tagja volt, háromszor választották meg királybírónak. Az egykori sarokház a források szerint a XVI. század végén Zok Péter jómódú kereskedő tulajdona volt. Mivel Zok sikertelenül próbálkozott kolozsvári közéleti tisztséget szerezni magának, valószínűleg tót származása miatt, a Kolozsvári János Deáknak 1000 forintért elzálogosított háza eladásakor kikötötte, hogy az épület új tulajdonosa nem lehet kolozsvári származású, így került az ingatlan rövid időre a Kamuthy Balázs kezébe. Zok próbálkozása eredménytelennek bizonyult, mivel ingatlanát később távoli rokona, a kolozsvári polgár Vicei Máté vásárolta meg, aki a város azon szabályrendeletére hivatkozva szerezte meg a házat, mely értelmében nemeseknek tilos volt kolozsvári ingatlant eladni. Vicei Máté családjának legismertebb tagja édesapja, a város kétszer megválasztott főbírája. Máté fiatalon kitanulta az ötvösmesterséget, majd „áros polgár"-ként, kereskedőként gyarapította vagyonát, 1601-ben beválasztották a százférfiak tanácsába, majd a szenátusba is. Vicei Máté igen sokat építkezhetett lakóépületén, ennek bizonyítéka az a tény is, hogy nála szállt meg több ízben is Bethlen Gábor fejedelem, valamint a város könyvébe 1613 február 25-ben bejegyzett jussfenntartó nyilatkozata, mely szerint „én peniglen mind azoltátul fogván, hogy böcsültettem és statuáltattam magamat az megnevezett házban sok munkámmal, fáradtságommal és sok költségemmel rajta sokat építettem, az mint hogy azt az egész város jól tudgya, hogy az mennyiben mostan vagyon az én industriám és gondviselésem által, sok költségemmel jutott arra az ép állapatra az miben mostan vagyon". Az építkezés mértékére utal az is, hogy az egykor 1000 forintot érő épületet Vicei halála után már 3200 forintra becsülték. Vicei hagyatéki leltárából tudjuk, boltozott konyhája és Kolozsváron rendkívül ritka feredő házacskája, azaz fürdőszobája volt, lakását az apostolokat és a római császárokat, Máté evangélistát, Mátyás, Simon, Bertalan és Fülöp apostolt, Szent Zsuzsannát, Caritast, valamint Titus Vespasianus, Maximilianus, Nero, Octavianus Augustus, Domitianus, Tiberius és Ferdinandus császárokat ábázoló olajfestmény díszítette.
Az épület következő tulajdonosa a borosjenői Székely László (1644-1692), fejedelmi postamester, majd 1680-tól a fejedelmi tanács tagja, Kolozs vármegye főispánja, majd 1684-től Kolozsvár főkapitánya, a város vezető tisztségviselője. Felesége 1676-től Bulcsesdi Sára, Preda Bulcescu és Szalánczi Anna leánya volt, akinek építkezéseit az udvari homlokzat építési emléktáblája örökítette meg. Székely László és Bulcsesdi Sára házasságából három fiuk született, Mózes, László és Ádám, akik I. Lipót császártól 1700-ban grófi rangot nyertek.
Az ingatlan Ádám azonos nevű fiának Rhédey Katával kötött házassága révén jutott a Rhédey család tulajdonába. Székely Ádám 1806-tól 1835-ig Doboka vármegye főispánja volt, 1835-től a Királyi Tábla, majd a Kincstartóság elnöke. A Bázelben és Göttingában jogi tanulmányokat végzett, magas műveltségű főúr gazdag könyvtára jelenleg a marosvásárhelyi Református Kollégiumban található. Az épület későbbiekben a Székely, majd a Kornis család tulajdona, 1760-tól kerül huzamosabb ideig ismét a Rhédey-család tulajdonába, gróf Rhédey János altábornagy vétele révén, aki végrendeletében meghagyta, hogy ő gyermektelen lévén, házát öccseinek hamarabb születendő fiúgyermekére hagyja. A szerencsés a négy fiúgyermekkel megáldott Rhédey Mihály volt, aki hálából emléktáblát faragtatott a ház falára Josef és Simon Hoffmayer kolozsvári kőfaragókkal. Szintén Rhédey Mihályhoz, vagy ennek feleségéhez, gróf Bánffy Teréziához köthető a ház 1775-1777 közötti átépítése. Az egykori barokk palota képét egy 1840-es években készült metszetről ismerjük, melyen egy hattengelyes, kétszintes, manzérdtetővel fedett épület képe bontakozik ki, középtengelyében a kapubehajtóval és a kapu elé kiugró oszloppárra támaszkodó erkéllyel. A Rhédey-palotánál dolgozó főpallér Franz Grindtner volt, a kőfaragómunkákat Josef Hoffmayer, az üvegezést Johannes Reich, az ácsmunkát Anton Überlacher, az asztalosmunkát pedig Anton Richter végezte. A munkálatok befejezését követő évben, 1777-1778-ban Bánffy Terézia, a korszakban elsőként, tágas, karzatos báltermet építtetett a palota Jókai utca felőli szárnyának emeletén, melyet a puritán szemléletű Rettegi György kétes jellegű intézményként írt le emlékiratában: „[Bánffy] Terézia, aki gyermekkorában is szörnyű nagy fantaszta volt, reávette ezt az istenfélő jámbor urát, gr. Rhédey Mihályt, hogy Kolozsvárt építsenek egy nagy Baál-házat, hogy oda bizonyos fizetésért gyűljenek egybe a latrok és kurvák. Melyet fel is készítettenek volt sok mindenféle drága ezüst és porcelán edényekkel úgyannyira, hogy héterezer forintra ment csak a készület. Nagy palota lévén, kétfelől rejtekhelyek voltanak, az hol egy ágy s egy asztalka elfért, elöl pedig be volt vonva supelláttal [függönnyel]. [...] A muzsikásokat is megpróbálták benne, miképpen esik a hang, s kihirdették a városon, hogy ím aznap estve [...] elmehetnek és minden valamit kíván, akár ételt, akár italt adnak pénzért. De nem tetszett az Úristennek ez a becstelen vendégeskedésnek neme, mert azon éjszaka egybeontá az egész épületet az Istennek haragja, úgyhogy, amint felvetették, az egész kár többre ment kilencezer forintnál, és igen sok fajtalanságban eláradtott ifjúnak nem telék kedve Baál tiszteletére való menetelben. [...] Ad 16-tum Januarii virradólag éjszaka 2 órakor esett le oly nagy ropogással, hogy jobb része a városnak felrettent álmából." A katasztrófát követően Rhédey Mihály ismét fölépíttette Rhédey-szálaként ismert báltermét, mely 1808-ig, az Unió utcai Redut vigadó fölépültéig egyedülálló volt kolozsvári viszonylatban. Az új terem fölépítése 1782-ben fejeződött be, hat év múlva német színtársulat, majd 1792-1793 között az első magyar színtársulat, az Erdélyi Magyar Nemes Színjátszó Társaság bérelte. A XIX. század második felében Rhédey Mihály unokája, János-Mihály (1799-1782) átépíttette a barokk palotát kétemeletes, belső udvaros épületté, melynek első emeletén főúri lakosztályt alakíttatott ki. Az új palota főhomlokzatának sarkait kilencágú koronás RJ monogrammal díszíttette. Valószínűleg szintén Rhédey János építkezéseihez köthető az épület Jókai utca felőli szárnyának elkészülése és az egykori emeleti bálterem kétmenetes, egymásba nyíló teremsorrá való átalakítása. Johanna nevű leánya, báró Petrichevich-Horváth Ödönné (1838-1912), 1892-ben az első magyar színtársulat százéves évfordulóján 200 forinttal támogatta a háza falára elhelyezett emléktábla kivitelezését. A tábla Pákei Lajos kolozsvári főépítész tervei alapján készült, a kőfaragómunkát Josef Kloess és Bertha Mihály szobrászok végezték. A bárónő végrendeletében a debreczeni Református Kollégiumra hagyta ingatlanát, melynek haszonélvezeti joga három generáción át utódait illette meg.
A dualizmus korában a Rhédey-palotában működött ifj. Wurscher János cukrászdája, melyet később Orbán József működtetett, mint kávéházat és cukrászdát, melyet tulajdonosa a következőképpen hirdetett a napisajtóban „8 terem, melyből 2 tekéző, egy olvasó és 3 külön társas játékokra van berendezve. A magyar és német újságirodalom mintegy 40 által van képviselve, ezek között több napilap, képes és élczes hetilap".
Az 1870-es években a Rhédey-palota padlásterében működött a herendi porcelángyár alapítója fiának, Farkasházi Fischer Vilmos (1838-1921) porcelángyárosnak festődéje. A Herendről ideszállított nyers égetésű dísztárgykat itt látták el a többnyire keleti és szecessziós díszítőmotívumokkal, majd utólag ismét kiégették.
1899-ben bérházzá alakították az épületet, termeinek nagy részét több helyiségre osztották és földszintjén üzlethelyiségeket alakítottak ki. A század elején a Rhédey-palotában székelt az Iparbank, az 1920-as években itt nyílt meg a román kaszinó és szintén itt működött pár hétig az első román prefektusi hivatal. 1942-ben a ház emeleti helyiségeit az Erdélyi Magyar Kárpát-Egyesület, 2002-től az Erdélyi Múzeum-Egyesület bérli.
A téglalap alaprajzú, belső udvaros épület a Fő tér, a Jókai és a Kötő utcák által határolt nyújtott, keskeny telken fekszik. A palota Fő tér felőli, téglalap alaprajzú, háromszintes szárnyát hattengelyes keleti főhomlokzata és a Jókai utca felőli tizenkét tengelyes mellékhomlokzata határozza meg, melyhez nyugaton kétszintes, U alaprajzba szerkesztett, a hátsó utcával közlekedő szárnyak csatlakoznak. A háromszintes épülettömb homlokzatait alacsony, vakolt lábazat, keskeny, profilált övpárkány és konzolokra támaszkodó koronázópárkány tagolja. A főhomlokzat emeletének két középső tengelyét vaskos, növényi motívumokkal díszített kőkonzolokra támaszkodó, öntöttvas mellvédes erkély hangsúlyozza. Ugyanazon homlokzat sarkait egyszerű lizénák tagolják, amelyeken a második és harmadik emelet között az épület jelenlegi kialakítását végző tulajdonos jelvényei találhatóak: az északi lizénán egy kilencágú grófi koronával ellátott címerpajzsban a R[hédei] J[ános] monogram, míg a délin a Rhédei család címere.
A déli homlokzat födszintjének középtengelyében félkörívesen záródó, kőkeretes kapuzat nyílik, mely a boltozott kapualjon át vezet a nyújtott téglalap alaprajzú udvarra, a nyugati helyiségek felé vezető csigalépcsős feljáró, illetve a tér felőli reprezentatív helyiségekbe vezető díszlépcső felé. A homlokzatok földszinti és első emeleti nyílásai félköríves záródásúak, a második szint nyílásait egyenes szemöldökpárkányok koronázzák, a harmadik szint ablakai egyenes záródásúak. A kétszintes, nyugat felől csatlakozó szárnyak homlokzatait alacsony, vakolt lábazat, profilált öv- és koronázópárkány tagolja, nyílásaik egyenes záródásúak. A Jókai utca felőli homlokzat emeletén, a keletről számított harmadik és negyedik tengely között kagylódíszes, színházi maszkkal és lanttal díszített kőkeretben fekete márványtáblára vésett felirat található: ebben a házban kezdette meg előadásait / 1792. nov. 11-én / az erdélyi magyar nemes / színjátszó társaság / „nyelvünk dicsőségére és a nemzeti / tiszta érzés gyarapítására" / ennek emlékére helyezte ide e táblát / a százéves ünnepet rendező bizottság / 1892. nov. 11-én / a ház tulajdonosa, br. horváth ödönné / gr. rhédey johanna nemes adományából. Az épület macskakővel burkolt udvarának falain kovácsoltvas mellvédű függőerkély fut körbe. A déli épületszárny északi, udvar felőli homlokzatán, a bejárattól nyugatra, felső sarkain élszedett feliratos-címeres építési emléktábla látható, melynek körirata: bulcsesdi / sára épitette / anno 1698. A mészkőlap közepén az építtető reneszánsz címerpajzsba faragott, ágaskodó, jobbra forduló oroszlánt ábrázoló címerképe található.
Entz Géza: Kolozsvári késő barokk és újklasszikus házak. In: Kolozsvári Szemle, 2. (1943), 112-125.
Gaal György: Ház a Főtér sarkán. A kolozsvári Rhédey-palota. Kolozsvár, 2004. 24-31.
Jakó Zsigmond: Az otthon és művészete a reneszánsz Kolozsváron. In: Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára. Szerk. Bodor András et alii. Bukarest-Kolozsvár, 1957. 368.
Kelemen Lajos: Művészettörténeti tanulmányok. II. S.a.r. B. Nagy Margit. Bukarest, 1982. 139.
Kiss András: Egy XVII. századi irodalompártoló polgár. In: Uő: Források és értelmezések. Bukarest, 1994. 189-194, 374-382.
Miklósi-Sikes Csaba: A 200 éves éves kolozsvári színjátszás hajlékai. In: Pavilon, 9., (1994), 25-30.
Miklósi-Sikes Csaba: Fényképészek és műtermek Erdélyben 1836-1916. Székelyudvarhely, 2001. 126, 191, 233.
Miklósi-Sikes Csaba: Fadrusz János és az erdélyi köztéri szobrászat a 19. században. Székelyudvarhely -Sümeg, 2003. 105, 121, 128, 158, 193.
Rettegi György: Emlékezetre méltó dolgok 1718-1784, Szerk. Jakó Zsigmond. Bukarest, 1970. 383-384.
Ţoca, Mircea: Clujul baroc, Kolozsvár, 1983. 78.
Lőwy Dániel-Demeter János-Asztalos Lajos: Kőbe írt Kolozsvár. Kolozsvár, 1996. 94-98.
Képek