Utolsó frissítés: 2010-03-18
Szerző: Karácsony István
Kód: MS-II-m-A-15478
Datálás: 1913
A Bernády György utca északi sorát gazdagító épületünk az utcanév-adó, városépítő polgármester haladó kezdeményezéseinek tulajdonított nagy századelős településrendészeti, építészeti illetve kulturális megújulás kontextusában született.
A 1900-as évekbeli Marosvásárhely építészeti szimbólumává emelt Városházát és Kultúrpalotát Komor Marcell és Jakab Dezső pályanyertes tervei alapján vitelezték ki. A híressé vált építész-páros időben és épületanyagban szűkre szabott, de mégis hatásos marosvásárhelyi szereplése nagyban határozta meg a szecessziós városkép kialakulását, az új stílus helyi elterjedésének súlypontját mégis Radó Sándor tervezői munkásságban tudjuk beazonosítani. A gyorsan fejlődő település 1915-ig épült mintegy nyolc középületének több mint felét a városi mérnökként kihelyezett fiatal építészünk tervezte; ez utóbbiak között tarjuk számon a Papiu Kollégiumot, vagyis az egykori Felsőbb Leányiskola épületét is. Kialakulásában jelentősnek bizonyul az az 1911. február 28-án keltezett tanácsi döntés, melynek értelmében a református temető és a keleti várfal közötti területet építkezésre készítik elő, s mint az iratból kiderül, az itt felvásárolt négy lakóház helyére római-katolikus leánylíceumot terveznek. A következő év nyarára véglegesített terv alapján 1912 szeptemberében az építkezések is elkezdődnek, az ezt követő egy éven belül, 1913. szeptember 1-én már sor is kerül a tanintézet felavatására.
A Grünwald és Schiffer építővállalat által kivitelezett épület a Bernády György, az Alexandru Papiu Ilarian, a Krizantémok utca, valamint a Temető utca által határolt négyzetes telken kapott helyet. Négy szintjének helyiségei, a korszakban bevált térszervezési formának bizonyuló, E alaprajzra íródnak, mely megoldás az U alakba rendezett struktúra összekötő szárnyának fokozott kiugrású középtömbbel való bővítéséből adódott. A dísztermet magába foglaló utóbbi épületrészt két újabb helyiségtraktus kapcsolja az oldalszárnyakhoz egy belső udvarpárt is eredményezve.
A különös eleganciára törekvő főhomlokzat igényes felületanyagaival, precíz kivitelű műkőburkolatával, zománcbevonatú kerámia-szalagaival válik hangsúlyossá, s 13 tenglyre komponált nyílásainak szigorú szimmetriája csak fokozza a látvány fennséges hatását. A tömegszervezés nem kimondottan eredeti, a középrizalitos (kiugró középtömbös) megoldás jól ismert variációján alapszik, a műrészletek, az eredetien stilizált oszlop- és pilaszterfők, plasztikus vonalaikkal azonban lefoglalják a tekintetet. Számos kortárs épület példájához hasonlóan, a marosvásárhelyi Leánylíceum főhomlokzatán is a bejárati zóna jut elsődleges hangsúlyozásra. Ennek érdekében egy öttengelyes rizalit kap itt kialakítást. Középső három tengelyét a kapucsarnok pilaszteres, ikeroszlopos, enyhén sötét bemélyedése foglalja el; az utóbbi felett terjedő emeleti homlokzatok kiemelésére, az árnyékoláson alapuló földszinti megoldás enyhébb változatát ismétli meg a tervező. Így kerülnek itteni helyükre a második és harmadik szint ablaknyílásait közös pannókba foglaló sekélyebb fülkeszerű falbeugrások, melyek egyben az épület leggazdagabb formavilágú részleteit is képezik. Elhatárolásukra két óriásoszlop kellemes arányú és elegáns entázisú törzse szolgál. A közéjük fogott emeleti erkélyajtók ablakfelületeik sprosznis tagolása révén válnak érdekessé. Felettük három vöröses patinájú műkő-dombormű egyazon antikizáló kompozíciót ismétlő puttódíszes példányai figyelhetők meg. Tojásléces ívmezejüket tárcsafrízzel díszített kerámiaszalag szegélyezi, mely jelen pannók teljes kontúrvonalán végigfut, az utolsó szint osztótagos ikerablakait is keretelve.
A központi rizalitnak alárendelt főhomlokzati melléktengelyek négy-négy pannóba szervezett ablaknyílásaikkal nagyvonalakban a fentebb körülírt épületelemeket ismétlik meg, de ezúttal egy jóval visszafogottabb variáció formájában. A főhomlokzat középvolutába átívelő pajzsdíszes kompozit oszlopfői, akárcsak a kerámiaszalagos kereteléseket átvevő szélsőbb regiszterek már csak vakolatmintázású szerényebb falzóna környezetében hagyják érvényesülni műrészleteiket. A kőburkolat itt teljesen elmarad, s a központi tengelyek gazdagon tagolt, ugyanakkor nagyvonalúan ismételt puttós domborműrészleteit a legszélső földszinti hármasablakok szerényebb megjelenésű ívmezői ellenpontozzák.
Az összetett módon érvényesített szimmetriaelvnek megfelelően a mellékhomlokzatok egymás tükörképeiként lettek kialakítva, a középső és szélső tengelyek hangsúlyozását követő megoldás alapján. A főhomlokzaton már látott pajzsformás pilaszterekkel határolt egyszerűbb ikerablakok ritmusát ez esetekben a kiemelt tengelyek lunettás, domborműdíszes hármasablakai illetve a műkő-keretelésű mellékbejáratok teszik érdekessé.
Az udvar felőli belső homlokzatok látványát a nagyterem külsőleg is jól beazonosítható tömbje uralja. E központi épületrész ezúttal alacsonyabb falai, s ugyanakkor magas ablaknyílásai révén emelkedik ki környezetéből. Ablakkötényein szembetűnnek a szalagfonatos volutadíszes medalionok, melyek az épület plasztikai vonalát meghatározó füzérdíszes társaiknak újabb fantáziadús változatait alkotják. Az utcai homlokzatok ablakkötényeit meghatározó éremformás féloszlopok itt egyféle balluszterként jelennek meg a díszterem belső homlokzatát koronázó bábsorkorlátnak elemeiként.
Mint a fentiek is bizonyítják az épület dekorációs formavilága egy igen komoly összefüggésrendszernek és koherenciának alárendelt díszítőprogram eredménye, mely néhány alapmotívum ötletgazdag variálásából született. A levélfüzéres keretelésű medalion, akár a középvolutába átmenő pajzsdíszes pillérfő nemcsak a külső homlokzatok tartozéka, de az épületbelsők hangulatának is alapvető meghatározója. Az előbbit a díszlépcső kovácsoltvas korlátjának rátétjein az utóbbit a lépcsőház tartószerkezetét alkotó pillérek fejezetein ismerjük fel. Az előcsarnok három pillérsoros kiosztású belterét a külső homlokzati pannózást átvevő, tojásléc-keretekre alapozott kazettás síkmennyezet fedi. Ugyanez figyelhető a díszterem födémén is. Az utóbbi fedőlemeze ugyancsak kazettasoros betongerendákon, valamint füzér illetve tojásléc díszítésben végződő pilasztereken nyugszik.
Külön figyelmet érdemelnek a bádogpikkelyes héjazat igényes kivitelű tetőablakai, melyek medalionos, tárcsafrízes illetve volutás architektúrájukkal alapvető szerepet játszanak az épületkülső megjelenésének alakításában.
Néhány stilisztikai megállapítás
Bár a szecessziót egy alapvető újításígény, s az addigival szembeni lázadás hozta létre, éltette, s emelte az alkotói területek majd mindegyikét átható összművészeti stílussá, a magyar építészetben e váltó szándék nem tudott egy teljes mértékű és lefedettségű átalakulást eredményezni. Nem vonhatjuk kétség alá nyelvterületünk számos építészének az új stílus európai fejlődésében vállalt számottevő hozzájárulását, de a frontvonalban kiemelkedő alkotók mögött ott sorakozott a historizmus vagy eklektika irányába még mélyen visszanéző építésztábor számos alakja. Némelyikük vagy ingadozott az akadémikus illetve merőben újító tervezői eszmék között, vagy figyelemreméltó érzékkel és bátorsággal vágott bele a két pólus formai vívmányainak korántsem lehetetlen ötvözésébe.
Ez utóbbi kezdeményezéshez tartozott épületünk tervezője, Radó Sándor is. Marosvásárhelyi középületeit, köztük kiemelt módon jelen épületünk, a Leánygimnázium homlokzatait a historizmus biztosnak érzett alapjaira kibontakoztatott szecessziós nyitás jellemzi. A két stílus rendkívüli érzékkel egyeztetett elemeinek kevésbé sem zavaró kettőssége kíséri végig mind a külsőket mind a belterek épületplasztikáját. A főhomlokzaton megjelenő dombormű-lunetták füzérfonatos, puttódíszes kompozícióikkal, még az eklektika vagy historizmus tárgykörébe tartoznak, a kereteléseikül szolgáló zománcozott kerámiaszalagok azonban már a szecessziós megoldások egyikét tárják elénk. Hasonló összefüggésben emelhetők ki az ikeroszlopos bejárati kolonád volutás kompozit oszlopfői, valamint a szomszédságukban húzódó nyílásokhoz kitalált stilizált pilaszterdíszű ablakkötények. Míg az előbbiek egy erőteljes eklektikus utánérzés hatása alatt születtek, az utóbbiak az új stílus gondolkodásmódjának újabb megtestesítői. Változó stíluseredetű alkotóelemeik ellenére épületünk külső homlokzatai összhatásukban már a szecesszió esztétikájának vannak alárendelve, ezzel szemben a belső kiképzések még a hagyományos látásmód formavilágát részesítik előnyben. A díszterem aranyozott füzérfonatokra, volutás kompozit pilaszterfőkre valamint tojásléces pannószegélyezésekre alapozott enteriőrje a historizmusra jellemző eklektika modorában keveri össze a copf stílusú, a neoreneszánsz és neobarokk formaelemeket.
A Bernády utcabeli Leányiskola Radó Sándor utolsó fontosabb marosvásárhelyi középülete. Ugyanakkor egyféle összegzése is mindannak, amit tervezője épületplasztikában vagy homlokzati architektúra szintjén városunkban mindaddig megalkotott. A bécsi szecesszió geometrizáló gondolatvilágában kialakult pannós homlokzatszerkesztés (vagyis az egymás feletti nyílások egyazon keretbe való függőleges csoportosítása) szinte vezérmotívumként van jelen Radó közel mindenik marosvásárhelyi épületén. A zománcozott kerámiaberakásokat úgyszintén korábbi módszerek ismétléseként tarthatjuk számon a Leánylíceum homlokzatain. Hasonló technikájú elődjeik jó állapotban láthatók ma is a Széchenyi István Felsőkereskedelmi Iskola (ma Petru Maior Egyetem), a Nyugdíjpalota, valamint az egykori Közigazgatási Tanfolyam (ma Szakszervezetek Háza) külsőin. Hasonló módon, a függőleges felülettagolást nagyban segítő óriásoszlopok egy korábbi, a Szentgyörgy utcai postaépületen elkövetett próbálkozást követően kerültek fel tárgyalt iskolánk központi rizalitjára. Az ablakkötények stilizált pilaszterpárral történő díszítése további ismétlődő motívumnak számít Radó építészi nyelvezetében, a Leánylíceum díszítőkörnyezetén kívül ott találjuk a Felsőkereskedelmi Iskola valamint két főtéri bérház nyílászónáiban is.
Karácsony István: Radó Sándor şi clădirea Poştei de pe strada Revoluţiei In: Cornel Moraru (Red.), Târgu Mureş, oraş al artelor. Târgu Mureş, 2008.
Képek