A közelmúltig közismert mitikus lény a magyar paraszti, állattenyésztő és földművelő társadalom mitológiájában.

1. Tüzes ördögszeretőként, kísértő lényként elhagyott helyen, gödörben, mélyedésben, erdőben, bozótos legelőn, temetőben tanyázik. Naplemente után indul útjára. Szikrákat szórva, célegyenesen, lassan vonul át az égen. Nyomtatórúd vagy üstökös alakja van. Feje széles, gömbölyű, teste és farka hosszan elnyúló. Olykor felismerhető benne egy férfi- vagy kígyóalak. Általában magányosan, gyakran tanyán élő csalódott lányokat, megözvegyült asszonyokat kísért. Áldozatához érve villámgyorsan csap a házára, a kéményen ereszkedik be a házba, s a csalfa szerető, a meghalt vagy távollévő férj alakjában egész éjjel szerelmi kapcsolatot tart áldozatával. Ritkábban az ablakon át magával ragadja áldozatát, az erdő fölött meghordozza, s hajnalig az erdő szélén szerelmeskednek. A hajnali nap sugarai nem hullhatnak rá, ezért hajnalodás előtt sietve távozik.

Alakja általában ismert a környező szláv népek mitológiájában, akárcsak a román hiedelmekben. Incubus (nőkkel szerelmeskedő, férfi alakú lény). A 20. századi összehasonlító etnológia megállapítása szerint „feltűnő, hogy a lüdérc erotikus szerepe nem mindenütt maradt fenn egyformán, bár kétségtelen, hogy az egész komplexumnak eredeti, lényeges alkotórésze. Magyar területen igen gyakori." (Róheim 1925: 97.) A lüdérc hiedelem a szexuális obszessziót magyarázza. A megszállt nő egzaltált, izgatottan vagy rettegve várja a találkozást, figyelme konfúz és merev (a látogatóra összpontosít, beszél vele), látomása van (környezetével ellentétben pontosan észleli a látogató tulajdonságait), szexuális élményt él meg. Az együttlét után levert, kimerült.

A lüdérc által látogatott személyt környezete kitüntetett figyelemben részesíti. Vagy marginalizálják, házát elkerülik, de ugyanakkor figyelemmel kísérik; vagy betegként látogatják, beszélgetéssel igyekeznek lekötni figyelmét, imádkoznak a jelenlétében. A védekezés módozatai a megszállott személlyel való virrasztás és imádkozás, a megszállt személy környezetének visszataszító bűzzel való megtöltése (tehénszarv égetése, ürülék elszórása), a megszállt személy elhanyagolt állapotban való mutatkozása (kócos, piszkos, zilált öltözetű), a megszállt személy idegen környezetbe (rokonokhoz, szomszéd faluba) való menekítése. Tekintve, hogy az ortodox mitológia szerint a lüdérc (strâgoi) a halott hozzátartozó alakjában megjelenő tisztátalan, ördög, általában az ortodox templomi szertatás, a misefizetés is célravezető.

A lüdérc megjelenése, a megjelenésével járó fényjelenség riadalmat kelt, a felnőttek is menekülnek közeléből. Ennek ellenére az 1930-1940-es években a felnőttek nem mulasztották el az alkalmat, hogy a 7-14 éves gyermekek figyelmét felhívják a furcsa jelenségre, s erkölcsös életre ösztönözzék a lányokat. Az eljárás a mentális képzelőerő kultiválása néven ismert a különböző kultúrákban.
A lüdérc mitológiája a 20. század második feléig ismert volt a Mezőségen, Aranyos-vidéken, a Nyárád vidékén, Kalotaszegen, a Gyimesben, Moldvában, a Bukovinából elköltözött székelyek körében.

Általában minden településen számon tartottak lüdérc által megkísértett személyeket. A lüdércről szóló narratívumok szüzséje általában a következő: a lüdérccel való találkozás; a lüdérc megszállja a hirtelen válás miatt depressziós állapotban lévő nőt, s vagy a lüdércet távolítják el a háztól, vagy a lüdérc által megszállt nő hal meg. A Mezőségen ismert vándormonda szüzséje a következő: a lüdérc rendszeresen látogatja áldozatát; egy bátor vállalkozó fogadásból vállalja a lüdérc megkötését; amikor a lüdérc áldozatához repül, a specialista varázskört rajzol, s ebben vasvillát szúr a földbe, nyelére fémpénzt tesz; a megkötött lüdérc a körbe ereszkedik, ahol férfialakot ölt; a specialista megállás nélkül szóval tartja a lüdércet (időjárásról, a búza termesztéséről stb. beszél vele; idegen nyelven beszélnek, vagy a szavak hangalakját fordítva ejtik); a hajnal közeledtekor a lüdérc kihasad/elpusztul, vagy megfogadja, hogy békén hagyja áldozatát.

2. A lüdérc másik alakváltozata az ördögsegítő, segítőszellem. A vállalkozó személy fekete jérce első (Mezőség), fekete pulyka tojását (Bukovina) kikölti a hona alatt. A kikelt szellem bogár vagy szellem alakú. Étkezéskor az első falat ételt és az első korty italt neki kell odavetni az asztal alá vagy a sarokba. Elpusztíthatatlan, nyughatatlan, szolgálatkész. Állandóan (éjjel-nappal) munkát kell adni neki (állatokat őriz, nagy terüt szállít el, mezőgazdasági munkát végez el), ellenkező esetben gazdáját gyötri. Ilyenkor lehetetlen feladatot kell adni neki (pl. rostával hordjon vizet). A magyarországi hiedelmekben succubus (szexuális kapcsolatot tart férfi gazdájával), Erdélyben ez a funkciója ismeretlen. Szabadulni egy esetben lehet tőle. A tulajdonosa díszes zsebkendőt hímeztet, a lüdércet beleköti és a zsebébe teszi, úgy, hogy a zsebkendő hímzett sarka kilátsszék. Ha valaki ellopja, az ördög nem tér vissza többé. A lokális-regionális mitológiákban máig számon tartják azokat a személyeket, akik lüdércre tettek szert. Gazdája halála után valamelyik családtag örökli, vagy pedig idegennek adják el.

Erdélyben (Mezőség, Gyimes) a segítőszellem neve ördög, a Vajdaságban és Szatmártól nyugatra, Magyarország területén lüdérc, lüdérccsirke, mitmike. A román mitológiában spiriduş, benefikus házidémon.

Válogatott irodalom

BIHARI Anna: Magyar hiedelemmonda katalógus. (Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához 6.) MTA Néprajzi Kutatócsoport, Budapest. 1980.
DÖMÖTÖR Tekla: A magyar nép hiedelemvilága. Corvina, Budapest. 1981.
HOPPÁL Mihály: A magyar lidérc-hiedelemkör szemantikai modellje. Ethnographia LXXX. (1969) 3. 402-414.
KESZEG Vilmos: Mezőségi hiedelmek. Mentor Könyvkiadó, Marosvásárhely. 1999.
KESZEG Vilmos: Történetek a lüdércről. In: CZÖVEK Judit (szerk.): Imádságos asszony. Tanulmányok Erdélyi Zsuzsanna tiszteletére. Gondolat-Európai Folklór Intézet, Budapest. 2003. 146-167.
PÓCS Éva: Néphit. In: DÖMÖTÖR Tekla (főszerk.): Magyar Néprajz VII. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1990. 527-692.
RÓHEIM Géza: Magyar néphit és népszokások. Athenaeum, Budapest. 1925.
VULCĂNESCU, Romulus: Mitologie română. Editura Academiei, Bucureşti. 1987.