A népmese világszerte, az ókortól kezdve ismert narratív szövegtípus. Az eredetére vonatkozó elméletek szerint genetikai kapcsolatban áll 1. a mítosszal (J. és W. Grimm, A. Ny. Afanaszjev), 2. a rítusokkal (P. Saintyves, V. Ja. Propp), 3. az indiai elbeszélésekkel (T. Benfey), 4. az emberi gondolkodás fejlődésével (W. Wundt) és természetével (C.G. Jung). A mese történetében koronként újabb és újabb alműfajok váltak népszerűvé (varázsmese, legendamese, állatmese, novellamese, tréfás mese, hazugságmese, formulamese, csalimese). Hosszas története során a népmese kapcsolatban állt a vallásos tudattal (legendák, legendamesék), a hidelemtudattal (varázsmese, hiedelemnarratívumok), a történelmi emlékezettel (történelmi narratívumok), a társadalmi emlékezettel (adomák, anekdoták), a hírközléssel, a személyes tapasztalattal (igaztörténetek, élménytörténeteke, autobiografikus narratívumok), az oktatási-nevelési eszményekkel. A mesemondás a 20. század 1970-es éveiig jelentős szerepet játszott a generációk és kortársak közötti kommunikációban.
A népmesekutatás korszakai. A magyar népmesék összegyűjtése néhány előzmény után a 19. század közepén kezdődött. A kutatás első évszázadában a magyar meserepertoár feltárása, a magyar meserepertoár táji specifukumainak megállapítása, valamint a mesék tipologizálása vált elsőrendű fontosságúvá.
Az 1840-es években Petrás Ince a moldvai Klézsén a különböző néphagyományokkal együtt népmesét is lejegyzett. Kriza János Vadrózsák című gyűjteménye „egy maroknyit", Háromszékről 12, Udvarhelyszékről 8 népmesét közölt (Kriza 1863). A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság 1896-1897 között két népköltési gyűjtőpályázatot hirdetett. A második pályázatra beérkezett 4 pályamunka több népmesét tartalmzott: Ősz János pályamunkája 23 mesét és mondát, Kóbori János marosvásárhelyi tanár és Vajda Ferenc székelyudvarhelyi lelkész közös pályamunkája 27 mesét és mondát, az olasztelki születésű Kolumbán István pályamunkája 40 mesét és mondát. Az első három pályamunka népmeséiből Berde Mária készített három, összesen 22 mesét tartalmazó válogatást (Berde 1937, 1938, 1941). Ősz János pályamunkáját későbben maga jelentette meg, más Küküllő-menti gyűjtései kíséretében (Ősz 1941; további népmesegyűjtései: Ősz é.n., 1917, 1940; népszerűsítő kiadvány: Ősz 1969). Kóbori János, Vajda Ferenc és Kolumbán István mesegyűjtéséből Faragó József közölt válogatást (Faragó 1955), majd Kolumbán István gyűjteményét Olosz Katalin jelentette meg (Kolumbán 1972). Szabó Sámuel 1863-1884 között a marosvásárhelyi, 1882-1884 között a kolozsvári református kollégium diákjainak népköltési gyűjtését irányította. Gyűjteményébe Marosvásárhelyen 26 prózaepikum, Kolozsvárt 39 népmese került. A kéziratos hagyatékot Olosz Katalin azonosította és tette közzé (Olosz 2009).
A Kisfaludy Társaság kiadásában 1872-ben indult a Magyar Népköltési Gyűjtemények sorozat, amely a különböző régiók hiteles folklórszövegeinek kiadását tűzte ki célul. A sorozat első kötete, az Elegyes gyűjtések Magyarország és Erdély különböző részeiből címmel 34 epikus történetet közölt, ebből egy tucatnyit bihari, szilágysági, háromszéki településekről, továbbá Kolozsvárról és Torockóról (Arany-Gyulai1872). A harmadik kötet Kriza János, Orbán Balázs, Benedek Elek és Sebesi Jób Székelyföldi gyűjtését jelentette meg, 13 népmesét és 5 legendamesét tartalmazott (Kriza-Orbán-Benedek-Sebesi 1882). A sorozat 7. kötete Mailand Oszkár Székelyföldi gyűjtését tette közzé, benne 13 mesét (Székelybere, Szováta, Martonos, Nagysolymos) (Mailand 1905). A 10. kötetben Horger Antal publikálta 63 szövegből álló hétfalusi (főként Pürkerec, Zajzon, Tatrang) csángó népmesegyűjtését (Horger 1908). A 14. kötet nagyszalontai gyűjtést tartalmazott, Berze Nagy János gyűjtésében 13 népmesét, Szendrey Zsigmond gyűjtésében 12 legendamesét és 19 mondát (Szendrey 1924). Jankó János 1893-ban aranyosszéki gyűjtőútja nyomán 8 népmesét tett közzé (Jankó 1893). Móricz Zsigmond 1903-1906 között Szatmár megye 44 településén végzett népköltési gyűjtést. Gyűjteményében 55 prózaepikai alkotás maradt fenn. (Válogatás: Móricz 1984)Veress Sándor, Balla Péter és Domokos Pál Péter az 1930-as években végzett Moldvában mesegyűjtést (Domokos 1931, Veress 1989). Bene Lajos tanító négy kötetnyi kalotaszegi népmesét jelentetett meg (Bene 1931, 1941). Kovács Ágnes a kalotaszegi Ketesdről 95 népmesét közölt (Kovács 1944, újabb közlés: 1987). Dégh Linda 1955-1960 között a Bukovinából Kakasdra költözött székelyek meserepertoárját tárta fel és tette közzé (Dégh 1955-1960). Hegedűs Lajos a moldvai településekről a Dunántúlra telepedett 41 moldvai csángó személytől gyűjtött meséket és más folklórszövegeket tette közzé (Hegedűs1952). Bözödi György szülőfaluja népmeséit írta össze (Bözödi 1942, 1958).
A második világháború utáni korszakban a folklórgyűjtés figyelme intenzíven a népmese kutatására irányult. Tovább folyt a regionális és lokális repertóriumok feltárása. Sipos Bella hétfalusi csángó népmeséket dolgozott fel (Sipos 1949). Nagy Olga több mezőségi, marosszéki és kalotaszegi településen (kiemelten Méra, Szucság, Szék, Mezőbánd, Kalotaszentkirály) végzett mesegyűjtést (Nagy 1958, 1969, 1973, 1976, 1976a, 1978a, 1988, 1991, 1996), egy koronkai mesemondó 17 meséjét jegyzete le (Nagy 1991). Faragó József egy magyarói erdőmunkás meseismeretét írta össze (Faragó 1969). Szabó Judit a marosszéki Gernyeszegről közölt népmeséket (Szabó J. 1977). Hunyadi András zselyki és magyardécsei (Hunyadi 1956), Balla Tamás magyardécsei népmeséket gyűjtött (Faragó 1970). Fábián Imre egy Bihar megyei mesemondó 31 történetből álló mesetudását tárta fel (Fábián 1984). Ráduly János mintegy 200 kibédi némesét közölt (Ráduly 1978, 1980, 1985, 1989). Horváth István magyarózdi (Horváth 1970), Szabó Géza kalotaszegi meséket gyűjtött össze (Szabó G. 1978). Vegyes folklórgyűjteményben látott napvilágot 120 háromszéki (Konsza 1957, 1969), 34 magyarózdi (Horváth 1971), 24 barcasági (Seres 1984), több iratosi (Kovács 1958) népmese. Sebestyén Ádám a Bukovinából Magyarországra telepedett székelyek meséit tette közzé (Sebestyén 1979, 1981, 1983, 1986).
Az 1989-es romániai változások következtében megújult könyvkiadás további gyűjtések anyagát tette közzé. Albert Ernő egy Gyimesbükkön született, Sepsiszentgyörgyön megállapodott férfi 30 meséjét közölte 1999-ben (Albert 1999). Mitruly Miklós 25 személytől gyűjtött népmeséket és más prózaepikumokat (6 állatmese, 13 formulamese, 2 tündérmese, 4 legendamese, 2 történet az ördögről, 17 novellamese, 145 tréfa, anekdota, vicc, 50 történeti monda, 7 hiedelem alapú igaz történet, 34 anekdotikus elbeszélés) (Mitruly 1999). 2001-ben Kakas Zoltán kézdiszéki (Csernáton) mesemondó 18 meséjét tette közzé (Kakas 2001). Ráduly János további, mintegy 80 kibédi és 39 kiskendi népmesét adott ki (Ráduly 1993, 1994, 1995, 2000, 2002, 2005). Zsók Béla 34 dévai (Zsók 1993), Seres András mintegy 60 barcasági népmesét közölt (Seres 1992). Kallós Zoltán 2004-ben egy lészpedi mesemondó 48 meséjét tette közzé (Kallós 2004). Zakariás Erzsébet a Román Akadémia Folklórarchivumának munkatársai által 1951-1959 között felvett népmesékből készített válogatást (Zakariás 2009). Fábián Imre 2001-ben bihari (nagyszalontai és kiskereki) népmeséket publikált (Fábián 2001). Vegyes gyűjteményben jelent meg mintegy 50 aranyosszéki népmese (Keszeg 2004).
Irodalmi mese. A mesegyűjtéssel párhuzamosan több szépíró alkotott irodalmi mesét, írt meseátdolgozást (Bajor Andor, Benedek Elek, Berszán István, Csávossy György, Csire Gabriella, Fodor Sándor, Hervay Gizella, Horváth István, Kányádi Sándor, Kiss Jenő, Marton Lili, Méhes György, Nagy Olga, Orbán János Dénes, Péterffy Emilia, Sipos Bella, Sütő András, Szentmártoni Kálmán, Szilágyi Domokos, Tamás Mária, Veress Zoltán, Zágoni Balázs).
Illusztrátorok. A romániai magyar mesekiadványok illusztrálására neves művészek vállakoztak (Árkossy István, Cseh Gusztáv, Deák Ferenc, Ferenczy Júlia, Paulovits László, Rusz Lívia, Sipos László, Soó Zöld Margit, Gy. Szabó Béla).
Problémafelvetés a romániai magyar mesekutatásban
1. A folklórkutatás professzionalizálódását követően a mesekutatás a kutatástörténeti hagyományok (kutatástörténeti korszakok, kutatási személetek, motivációk, kutatásmódszertan) feltárására vállalkozott (Antal Árpád-Faragó József-Szabó T. Attila, Faragó József, Olosz Katalin).
2. A romániai magyar mesekutatás folyamatosan érvényesítette az európai és a magyar mesekutatásnak a mese mint esztétkai kategória vizsgálatában felvetett szempontokat. Ezek a kérdések a következők: a mesei fantasztikum (ősfantasztikum, prelogikus gondolkodás, a mimézis), a mesei jelképesség (ősszimbólum), a mesei formulák szerepe, a mesei szüzsé, a struktúra és kompozíció, az elbeszélői stílus, a grandiózum és a humor. Miközben több kutatás reflektált a mese és a mesemondás sajátosságaira (Faragó 1969, Szabó 1977, Geréd 2000, Kakas 2001, Nagy-Vöő 2002), a mese esztétikai kvalitásainak monografikus összefoglalását Nagy Olga végezte el (Nagy 1988).
3. A 20. század közepétől a romániai magyar mesekutatás domináns irányzatává változott az Ortutay Gyula által kezdeményezett egyéniségkutatás. Bözödi György Bágyi János meséit gyűjtötte össze, s e mesék egy részét közzé is tette (Bözödi 1942, 1958). Lüdérc sógor című kötetében Nagy Olga öt mesemondót mutatott be (1969). 1988-ban a marosvécsi Dávid Gyula, 1991-ben a koronkai Cifra János meserepertoárját tette közzé és elemezte (Nagy 1988, 1991). 1974-ben és 2002-ben Vöő Gabriellával együtt a havasi mesélő, a görgényüvegcsűri Jakab István meséit tárta fel (Nagy-Vöő 1974, 2002). Vöő Gabriella egy vajdakamarási mesemondót mutatott be (Vöő 1967). Faragó József 1969-ben közölte a havasi mesemondó, a magyarói Kurcsi Minya 27 meséjét (Faragó 1969). 1970-ben a magyardécsei Balla Tamás gyűjtését, Balla János mesemondó meserepertoárját készítette elő kiadásra (Faragó 1970). Szabó Judit a gernyeszegi Berekméri Sándor pályáját rajzolta meg, s teljes repertoárját tette közzé (Szabó J. 1977). Fábián Imre a kiskereki Koczkás Sándor mesemondói habitusát figyelte meg (Fábián 1984). Albert Ernő 1999-ben közölte a gyimesi származású Albert Mátyás meserepertoárját (Albert 1999). A felsőcsernátoni György Ignác a havasi tartózkodás idején, majd később a munkahelyre való ingázás alkalmával mondott mesét (Kakas 2001). Seres András több háromszéki mesemondót mutatott be (Seres 1982), Ráduly János a kiskendi Fülöp Károly mesetudását (Ráduly 2005), Kallós Zoltán 1956-1964 között a lészpedi Demeter Antiné Jánó Anna 48 meséjét írta össze (Kallós 2004), Pozsony Ferenc a klézsei Lőrinc Györgyné Hodorog Luca hagyományos folklórrepertoárjába illesztette 15 népmeséjét (Pozsony 1994). Geréd Gábor Simon Benedek recsenyédi mesemondót mutatta be (Geréd 2000).
A mesemondók mint kontextualizált egyének pályáját, szerepkörét Keszeg Vilmos elemezte. A mesemondói karrier a következő biografikus epizódokból szerveződik: tapasztalatot, mintát sajátít el; egyéni repertoárt és előadói stílust alakít ki; mesemondóként lép fel, fogadtatja el magát; a mesemondás révén reszocializálódik környezetében; domináns társadalmi kapcsolatai a mesemondás alapján újraszerveződnek (rivalizálás, hallgatóság, munkamegosztás); klientúrát alakít ki; tanítványokat nevel; nyugalomba vonul; az emlékezetben utóéletet él (Keszeg 2007).
4. A mesemondás alkalmai és körülményei vizsgálatát a folklórszociológiai és a beszélés néprajza módszer követte (Kovács 1944, 1944a, Nagy 1969, 1975, 1975a, 1976, 1988, 1991, 1996, Faragó 1969, 1970, Vöő 1969, Nagy-Vöő 1974, 2002, Szabó J. 1977, Fábián 1984, Seres 1984, 1992, Zsók 1993, Pozsony 1994, Mitruly 1999, Geréd 2000, Keszeg 2004, 2007, Ráduly 2005). A mesemondás különböző jellegű alkalmi, intenzív, tartós együttlétekhez kapcsolódik. Ezek közül az erdélyi irodalom legrészletesebben a. a havasi munkások, favágók és szénégetők, az országos munkatáborok (Argeş-i vízierőmű: Dávid Gyula, Kapás Gyuri) alkalmi társulásait írta le (Albert Mátyás, György Ignác, Kurcsi Minya, Jakab István). Hasonló alkalmak voltak továbbá b. az állatok legeltetése (Albert Mátyás, Simon Benedek, Ketesd), a fonóházi együttlét (Győri Klára, Simon Benedek, Ketesd), a legények télközépi legényszálláson való tartózkodása (Ketesd), a csoportos munkavégzés (kukoricahántás, kukoricafejtés, tollfosztó, krumplikapálás, gyomlálás, cséplés) és annak pihenőszünetei (kapálás, kaláka) (Berekméri Sándor, György Ignác, Simon Benedek, Jakab István, Koczkás Sándor, Ketesd), a téli esti, a kórházi együttlétek, c. a katonaság és a hadifogság (Albert Mátyás, Dávid Gyula, Simon Benedek, Ketesd).
Az a helyzet, amely hosszasan megnyújtotta a mesemondás történetét, a havasi fakitermelés volt (Faragó 1969, Geréd 2000, Kakas 2001, Nagy O. 1988, 1991, Nagy O.-Vöő 1974, 2002). A nemzeti és az európai iparnak a 19. századi felerősödése, a vasúthálózat kiépülése szükségessé és lehetővé tette az erdők értékesítését.
A mesemondás az 1960-as években helyet kapott olyan új helyzetekben, mint a termelőszövetkezeti munka, az ingázás, a kollégiumi élet.
A mesemondást közösségi szabályok, társadalmi konszenzusok szabályozták. A mesemondó-mesehallgató szerepeken túl a mesemondás a nemi szerepeket is igénybe vette. A kisgyerekek meséi a fantasztikus, az állatokat szerepeltető történetek voltak. A felnőtt férfiak történeteiben vagy az erotikum, vagy a vaskos jelleg, vagy a borzalom volt jelen. A nők kíváncsisága a regényesség, az érzelmesség irányába fordult. A valóság felé való tájékozódásban a gyerekek történetei a társadalmi környezetet, a nőké a helyi világ szenzációit, az élet prózai fordulatait, a férfiaké pedig a történelmi és a világjárási tapasztalatot részesítették előnyben. Ezeknek a határoknak az átjárása illetlenségnek számított. Ugyanakkor, az utóbbi évtizedek során a népmese a gyermekkultúra részévé, a mesemondás a szülők, nagyszülők és pedagógusok feladatává vált.
5. A mese változása. Nagy Olga több esetben jelezte, hogy a mesemondó történelmi elbeszélésnek, régen élt hősök tettei elbeszélésének tartotta a mesét (a marosvécsi Dávid Gyula, a koronkai Cifra János) (Nagy 1988, 1991). Szintén Nagy Olga tett kísérletet a népmese és az „archaikus tudatszint" kapcsolatba hozatalára. (Nagy 1975). A mesemondókat és a közösségeket a „tudatszint" alapján csoportosította. Az archaikus tudatszintű közösségek (Méra, Szucság, Mezőbánd) a mesei fantasztikum formájában a népi vallásosság elemeit éltetik tovább. Ilyen elemek a mitikus szereplők (tündér, boszorkány, táltos), mágikus tárgyak és cselekvések (a mágikus erejű tárgyak, varázszavak, rontás, ördöggel kötött szövetség), a mitikus tér és idő. Mezőbándon a mesék a hiedelemtörténetek laza kapcsolódásból szerveződnek. A másik csoportba tartoznak azok a közösségek (Marosszentkirály), amelyek megkérdőjelezik a varázsmesék igazságértékét. A mese egyedüli funkciója a szórakoztatás.
A népmesének a lokális életvilággal való kapcsolatát Kovács Ágnes 1944-ben észlelte. Ekkor jegyezte fel fel, hogy a varázsmese helyszínében a ketesdi határra, a főszereplőben a mesemondó fiatalkori alakjára, a vadállatokban a hűséges házőrző kutyákra lehet ismerni (Kovács 1944, 1944a) Szabó Judit kitért arra, hogy a mesemondója hogyan közelítette a mesei szüzséket hallgatói tapasztalatához (Szabó 1977). A mesemondók racionalizálják a népmesék hihetetlen fordulatait (Nagy O. 1991). A megfigyeléseket Nagy Olga Széken végzett gyűjtése idején mélyítette el. Következtetéseit több paradigmában helyezte el: a népmese és a szépirodalom kölcsönhatása; a mesei világkép racionalizálódása; a népmesék és az igaztörténetek népszerűségének megváltozása. Széken tett megfigyelései szerint a tündérmesék, a legendák a gyerekek érdeklődési körébe süllyedt; a felnőttek repertóriumában a tündérmesék róvására dominálni kezdenek a tréfák, a lokalizálódott vándorszüzsék, az igaztörténetek (Nagy 1975a, 1976).
Nagy Olga két alkalommal értekezett a tréfás jelleg mesékben való eluralkodásáról. A Hősök, csalókák, ördögök című esszé azt követi nyomon, hogyan alakul át a mesei hős alakja. A mitikus-vallásos világképbe, a mitikus történetbe illeszkedő mitikus hőst felváltja a demitizált hős, a törvényeket kijátszó, s ily módon győzedelmeskedő kópé (1974). A táltos törvénye című kötet a mitikus, grandiózus, heroikus világgal szembenálló „fordított" világ eljárásait veszi számba (parodisztikus megjelenítés, a groteszk, az irónia) (Nagy 1978). Vöő Gabriella a tréfás jellegű történetek rendszerét állította össze (Vöő 1981).
6. A romániai magyar népmese és mesemondás sajátosságai. 6.1. Az élő mesemondás nagyszámú archaikus szüzsét őrzött meg és népszerűsített (hősmesék, tündérmesék, varázsmesék). 6.2. A mesemondás az 1970-es évekig a lokális közösségek kapcsolattartási habitusában alapvető funkciót töltött be. 6.3. A 20. század folyamán a hagyományos narratívumok szerepét jelentős mértékben átvették az igaztörténetek és az autobiografikus történetek.
Válogatott irodalom
ALBERT Ernő: Selyemkert. Gyimesi csángó népmesék. „Jádzó" Társaság, Sepsiszentgyörgy, 1999.
ANTAL Árpád - FARAGÓ József - SZABÓ T. Attila: Kriza János. Három tanulmány. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1965.
ARANY László - GYULAI Pál (szerk.): Elegyes gyűjtések Magyarország és Erdély különböző részeiből. (Magyar Népköltési Gyűjtemény I.) Athenaeum, Pest 1872.
BENE Lajos: Kalotaszegi népmesék 1-3. Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság /Budapest/, /1931/
BENE Lajos: Vitéz Palkó. Kalotaszegi népmesék. Dante Könyvkiadó, Budapest, 1941.
BERDE Mária: Fótonfót király. Eredeti székely népmesék. Válogatta és az előszót írta ~. (Hasznos Könyvtár, 20.) Ágisz, Brassó, 1937.
BERDE Mária: A gyémánt emberke. Székely népmesék. Összeállította ~. A Királyhágómelléki Ref. Egyházkerület Iratterjesztési Osztálya, Oradea (Református Könyvtár. 52-53.), 1938.
BERDE Mária: Az árva királyfi. Eredeti székely népmesék. Válogatta és az előszót írta ~. (Magyar tájak mesekincs, 1.) Athenaeum, Budapest, 1941.
BÖZÖDI György: A tréfás farkas. Bágyi János meséi. Turul, Budapest, 1942.
BÖZÖDI György: Az eszös gyermök. Bözödi népmesék. Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1958.
DÉGH Linda: Kakasdi népmesék I-II. A bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta ~.(Új Magyar Népköltési Gyűjtemény VIII-IX.), Akadémiai Könyvkiadó, Budapest, 1955-1960.
DOMOKOS Pál Péter: A moldvai magyarság. Kolozsvár, 1931.
FÁBIÁN Imre: Világszép asszony. Koczkás Sándor meséi. Gyűjtötte, a bevezetőt írta és jegyzetekkel ellátta ~. Kriterion Könzvkiadó, Bukarest, 1984.
FÁBIÁN Imre: Eredeti népmesék Biharból. Literator, Nagyvárad, /2001/.
FARAGÓ József: A szegény ember vására. Székely népmesék. Állami Irodalmi és Művészeti Könyvkiadó, Bukarest, 1955.
FARAGÓ József: Az aranyhajú testvérek. Romániai népmesék. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1964.
FARAGÓ József: Kurcsi Minya havasi mesemondó. Irodalmi Könykiadó, Bukarest, 1969.
FARAGÓ József: Fehér virág és fehér virágszál. Magyardécsei népmesék. Mesélte Balla János. Gyűjtötte Balla Tamás. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1970.
GERÉD Gábor: Simon Benedek, Recsenyéd mesemondója. In: CSEKE Péter - HÁLA József (szerk.): „A Homoród füzes partján..." Dolgozatok a Székelyföld és a Szászföld határvidékéről. Pro-Print, Csíkszereda, 2000. 264-268.
HEGEDŰS Lajos: Moldvai csángó mesék és beszélgetések. Népnyelvi szövegek moldvai telepesektől. Közoktatásügyi Kiadóvállalat, Budapest, 1952.
HORGER Antal: Hétfalusi csángó népmesék. Gyűjtötte és jegyzetekkel kísérte ~. Athenaeum, Budapest (Magyar Népköltési Gyűjtemény X.), 1908. (Későbbi kiadás, válogatott: 2001)
HORVÁTH István: Egy gyöngyszem, két gyöngyszem. Ózdi mesék. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1970.
HORVÁTH István: Magyarózdi toronyalja. Írói falurajz. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1971.
HUNYADI András: Erővel is, ésszel is. Zselyki és décsei népmesék. Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1956.
JANKÓ János: Torda, Aranyosszék, Toroczkó magyar (székely) népe. Néprajzi tanulmány. A Födrajzi Közlemények 1893. (XXI.) évfolyamánakVIII., IX., X. füzete. Budapest, 1893.
KAKAS Zoltán: Felsőcsernátoni népmesék. György Ignác csernátoni mesemondó meséi. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2001.
KALLÓS Zoltán: Világszárnya. Moldvai magyar népmesék. Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár, 2004.
KESZEG Vilmos: Aranyosszék népköltészete. Népi szövegek, kontextusok. Monográfia. I-II. Mentor, Marosvásárhely, 2004.
KESZEG Vilmos: A népmese előadásának módja és kontextusa. Ethnographia 118. (2007) 1. 15-70.
KOLUMBÁN István: A kecskés ember. Udvarhelyszéki népmesék. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1972.
KONSZA Samu: Háromszéki népköltészet. Állami Irodalmi és Művészeti Könyvkiadó, Marosvásárhely, 1957.
KONSZA Samu: A szegény ember kincse. Háromszéki magyar népmesék. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1969.
KOVÁCS Ágnes: Kalotaszegi népmesék. I-II. ÚMNGy. V-VI. Budapesti Kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Karának Magyarságtudományi Intézete és a Franklin Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda, Budapest, 1944.
KOVÁCS Ágnes: 1944a A kalotaszegi Ketesd mesekincse. (Erdélyi Tudományos Füzetek 188.), Kolozsvár, 1944a.
KOVÁCS Ágnes: Rózsafiú és tulipánleány. Kalotaszegi népmesék. Akadémiai Könyvkiadó, Budapest, 1987.
KOVÁCS Ferenc: Iratosi kertek alatt. Kisiratosi népköltészet. Állami irodalmi és Művészeti Könyvkiadó, Bukarest, 1958.
KRIZA János: Vadrózsák. Székely népköltési gyűjtemény. Kolozsvár, 1863.
KRIZA János - ORBÁN Balázs - BENEDEK Elek - SEBESI Jób (gyűjtötte): Székelyföldi gyűjtés. (Magyar Népköltési Gyűjtemény I-III.) Athenaeum, Budapest, 1882.
MAILAND Oszkár: Székelyföldi gyűjtés. (Magyar Népköltési Gyűjtemény VII.), Athenaeum, Budapest, 1905.
MÓRICZ Zsigmond: A halhatatlanságra vágyó királyfi. Kormos István és Borbély Sándor vál., Móra Könyvkiadó, Budapest, 1984.
MITRULY Miklós: Szóból ért az ember. Népi elbeszélések Krasznáról. Gyűjtötte, sajtó alá rendezte, bevezetővel és jegyzetekkel ellátta ~. Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 1999.
NAGY Olga: A három táltos varjú. Mezőségi népmesék. Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1958.
NAGY Olga: Lüdérc sógor. Erdélyi magyar népmesék. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969.
NAGY Olga: A nap húga meg a pakulár. Marosmenti, kalotaszegi és mezőségi mesék. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1973.
NAGY Olga: Hősök, csalókák, ördögök. Esszé a népmeséről. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1974.
NAGY Olga: Archaikus világkép és mese-hagyományozás. Klny. A Debreceni Déri Múzeum 1974. évi évkönyve. 1975. 679-644.
NAGY Olga: Mesék és igaz történetek Széken. Népi Kultúra-Népi Társadalom. VIII. 1975a. 303-334.
NAGY Olga: Széki népmesék. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1976.
NAGY Olga: A szegény ember táltos tehene. Mérai népmesék. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1976a.
NAGY Olga: A táltos törvénye. Népmese és esztétikum. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1978.
NAGY Olga: Zöldmezőszárnya. Marossszentkirályi cigány népmesék. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978a.
NAGY Olga: A havasi sátoros. Dávid Gyula meséi. Gyűjtötte, a bevezetőt és a jegyzeteket írta ~. Ciganisztikai tanulmányok 6. MTA Néprajzi Kutató Csoport, Budapest, 1988.
NAGY Olga: Cifra János meséi. Gyűjtötte, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta ~. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991.
NAGY Olga: Villási, a táltosfiú. Mezőbándi, szucsági és mérai cigány népmesék. MTA Néprajzi Kutatóintézete, Budapest, (Ciganisztikai tanulmányok 9.), 1996.
NAGY Olga - VÖŐ Gabriella: 1974 A mesemondó Jakab István. Editura Academiei Republicii Socialiste România, Bukarest, 1974.
NAGY Olga - VÖŐ Gabriella: Havasok mesemondója. Jakab István meséi. (Gyűjtötte és közzéteszi ~). (Új Magyar Népköltési Gyűjtemény. XXVI.). Akadémiai Kiadó, Budapest, 2002.
ŐSZ János: Marosszéki székely népmesék I.. Lampel, Budapest, é.n.
ŐSZ János: Marosszéki székely népmesék II. Lampel, Budapest, 1917.
ŐSZ János: A szép királyfi. Marosvásárhely, 1940.
ŐSZ János: A csudatáska. Eredeti székely népmesék. Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár; Révai, Budapest, 1941.
ŐSZ János: Az élet vize. Kisküküllővölgyi népmesék. Válogatta, az utószót írta Faragó József. Ifjúsági könyvkiadó, Bukarest, 1969.
POZSONY Ferenc: Szeret vize martján. Moldvai csángómagyar népköltészet. KJNT, Kolozsvár, 1994.
RÁDULY János: A vízitündér leánya. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1978.
RÁDULY János: Tündérszép Mosolygó Ilona. Ion Creangă Könyvkiadó, Bukarest, 1980.
RÁDULY János: Az álomfejtő fiú. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1985.
RÁDULY János: Villám Palkó. Kis-Küküllő menti népmesék. Ion Creangă Könyvkiadó, Bukarest, 1989.
RÁDULY János: Táltos Marika. Mesék. Firtos, Korond, 1993.
RÁDULY János: Szép Magdolna. Tinivár, Kolozsvár, 1994.
RÁDULY János: A király táncos lovai. Székely tréfás népmesék. Bon Ami, Sepsiszentgyörgy, 1995.
RÁDULY János: Gyöngyvirág királyfi. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2000.
RÁDULY János: Az igazat éneklő madár. Népmesék. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2001.
RÁDULY János: Az igazságos hazugság. Tréfás és állatmesék, mondák. Kreatív, Marosvásárhely, 2004.
RÁDULY János: Az igazat éneklő madár. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2002.
RÁDULY János: A tulipános láda. A kiskendi Fülöp Károly népmeséi. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2005.
SEBESTYÉN Ádám: Bukovinai székely népmesék 1. Tolna Megyei Tanács, Szekszárd. 1979.
SEBESTYÉN Ádám: Bukovinai székely népmesék, 2. Tolna Megyei Tanács, Szekszárd. 1981.
SEBESTYÉN Ádám: Bukovinai székely népmesék, 3. Tolna Megyei Tanács, Szekszárd, 1983.
SEBESTYÉN Ádám: Bukovinai székely népmesék, 4. Tolna Megyei Könyvtár, Szekszárd, 1986.
SERES András: 1982 Háromszéki mesemondók. Józsa Zsigmond. Művelődés XXXV. 6. (1982) 32-34.
SERES András: Barcasági magyar népköltészet és népszokások. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1984.
SERES András: Kicsi Péter, nagy Péter. Tréfás mesék, adomák és anekdoták. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1992.
SIPOS Bella: Nagyerejű János. Hétfalusi csángó népmesék. Állami Könyvkiadó, Bukarest, 1949.
SZABÓ Géza: Az igazság tölgyfája I. Kalotaszegi népmesék és népmondák a szerző előszavával. Ion Creangă Könyvkiadó, Bukarest, 1978.
SZABÓ Judit: Rózsa királyfi. Berekméri Sándor gernyeszegi meséi. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1977.
SZABÓ Sámuel: Erdélyi néphagyományok 1863-1884. Szabó Sámuel és gyűjtői körének szétszórt hagyatékát összegyűjtötte, szerkesztette, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi OLOSZ Katalin. Európai Folklór Intézet - Mentor Kiadó, Budapest - Marosvásárhely, 2009.
SZENDREY Zsigmond - KODÁLY Zoltán: Nagyszalontai gyűjtés. Kisfaludy Társaság, Budapest (Magyar Népköltési Gyűjtemény XIV.), 1924.
VERESS Sándor: Moldvai gyűjtés. Szerkesztette SZALAY Olga - BERLÁSZ Melinda. Magyar Néprajzi Társaság. Budapest, Múzsák Kiadó, Budapest, (Magyar Népköltési Gyűjtemény Új folyam 16.), 1989.
VÖŐ Gabriella: Mesemondás a kollektív gazdaságban. Korunk XXI. (1962) 1107-1109.
VÖŐ Gabriella: Többet ésszel mint erővel. Mesék, tréfák, anekdoták a romániai magyar népköltészetből. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969.
VÖŐ Gabriella: Egy vajdakamarási mesemondó pályája. Nyelv- és irodalomtudományi Közlemények XI. 2. 1967. 258-276.
VÖŐ Gabriella: Tréfás népi elbeszélések. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1981.
ZAKARIÁS Erzsébet: Vót, hol nem vót. Moldvai csángó népmesék. Összeállította ~. Koinónia, Kolozsvár, 2009.
ZSÓK Béla: Az egyszeri ember. Hunyad vármegyébe telepedett bukovinai székelyek körében gyűjtött tréfás mesék. Ion Creangã Könyvkiadó, Bukarest, 1993.
