Kiss Béla, dr. (Bácsfalu, 1908. szept. 29. – Csernátfalu, 1951. aug. 13.) – evangélikus lelkész, teológiai tanár, egyházi író, helytörténész, etnográfus, zenei kutató, gyülekezeti lapszerkesztő. Bartók Béla munkásságának egyik első méltatója.
Apai nagyapja, sepsiszentkirályi születésű Kiss Árpád (1851–1929) népiskolai tanító, majd segédlelkész, végül Csernátfalu lelkésze. Nagyanyja, Borcsa Mihály (1824–1913) bácsfalusi evangélikus lelkész lánya, Borcsa Ida (1855–1394). Apja, Kiss Béla (1879–1920) evangélikus lelkész Bácsfaluban, a Brassói Evangélikus Egyházmegye alesperese, aki lelkipásztori munkássága mellett jelentős irodalmi, néprajzi, népművelő, teológiai munkásságot fejtett ki, a Brassói Lapok „belmunkatársa” volt, szerkesztésében jelentek meg az Evangélikus Szövétnek és a Hétfalu című újságok. 1920-ban az újdonsült román jegyző, egy magyar zászló ügyében késő este a lakására hívatta, ahol egy félrészeg altiszt három katonájával agyonverte. Anyja, Kovács Rózsa öt gyermeket hozott világra. Testvérei: Rózsika, Sára, Kálmán és Endre. Felesége Füzesy Irén (1912–?) református teológiát végzett, gimnáziumi tanár, 1951–1985 között megválasztott lelkész Csernátfaluban, 1938-tól az Evangélikus Élet szerkesztőbizottságának tagja, élete végén Kolozsváron élt.
Szülőfalujából indulva, középiskolai tanulmányait a brassói Római Katolikus Főgimnáziumban végezte, 1926-ban érettségizett. Felsőfokú tanulmányokat 1926–30 között a kolozsvári Református Teológián végzett, ugyanakkor az I. Ferdinand-Egyetem magyar és német irodalom, illetve néprajz szakán tanári képesítést is szerzett. Zenei ismereteit a brassói Zenekonzervatóriumban egészítette ki. A tragikus körülmények között meghalt apja szószékét Csernátfaluban 1931-ben foglalta el. Aktívan kivette részét a közéletből. Falujában megszervezte a gyülekezeti életet, vasárnapi iskolát létesített, gyámintézetet alapított és vezetett, színjátszó csoportot, zenehallgatásokat szervezett, gazdakört vezetett. Közben a csernátfalusi iskolában vallástanár, de emellett történelmet is tanított. A Magyar Párt csernátfalusi tagozatának tagja, 1936 júniusától elnöke. Életcélja a hétfalusi csángók gazdasági és művelődési életének fellendítése volt. Magántanári disszertációját A theologia naturalis problémája címmel 1940. június 20-án védte meg. Ugyanez év őszétől 1944-ig a nagyenyedi teológia tanára. Előadásaira Csernátfaluból ingázott fel Nagyenyedre. A Brassó vidéki magyar értelmiségiekkel együtt 1944-ben Măgurelere internálták. Szabadulása után 1945–1948 között lelkészi teendői mellett a Csernátfalusi Egységes Magyar Gimnázium hittantanára. 1948–1951 között a kolozsvári protestáns teológián adott elő, s mint annak idején Nagyenyedre, rendszeresen ingázott Kolozsvárra is. Hozzájárult Járosi Andor kolozsvári lelkész, az Erdélyi Evangélikus Egyházmegye esperese által kezdeményezett új evangélikus istentiszteleti rend kialakításához. Az általa véglegesített formában kiadott új liturgiát az 1949. évi nagyböjt első vasárnapjától kellett minden erdélyi magyar evangélikus gyülekezetnek bevezetnie. A doktori fokozatot 1950 februárjában szerezte meg. Ugyanez év telén egy esés okozta ütés gerince végén rákos daganatot eredményezett. Súlyos egészségi állapota miatt 1951. április 1-jével kolozsvári állásáról lemondott, augusztus elején Kolozsvárott megműtötték, azonban a fellépett komplikációk miatt elhunyt. Nyughelye a csernátfalusi temetőben van.
Egy hétfalusi csángó múzeum létrehozását tervezte, már 1935-ben hangoztatta, hogy a „népi múzeumok jelentősége olyan, mint a zászlóé: buzdít, lelkesít, bátorít és ösztökél”. A csernátfalusi Ifjúsági Körrel 1937–38-ban kezdte a tervezett múzeum anyagát összegyűjteni. Nagyszámú népi kerámiát, festett bútort, népviseleti darabokat, mezőgazdasági eszközöket, használati tárgyakat, szőtteseket, kézimunkákat gyűjtöttek, de közbejött a háború, minden félbeszakadt. Az összegyűjtött tárgyak egy részéből 1948 áprilisában a csernátfalusi iskola épületében rendeztek egy kiállítást, majd az egészet egy vendéglőben raktározták el, ahonnan a brassói múzeumba kerültek. A hímestojás-gyűjteményt ifj. Kiss Béla a római katolikus gimnáziumban Birta Imre tanárnak adta át.
Monoki István bibliográfus szerint 1920–21-ben a Kolozsváron megjelenő Erdélyi Közgazdaság c. lap szerkesztője, a Romániai Magyar Dalosszövetség hivatalos lapjának, a Magyar Dalnak az 1923. évi 5. számától 1924. évi 10. számáig a felelős szerkesztője volt. A Gillich Fülöp bácsfalusi evangélikus lelkész szerkesztésében 1935-ben Bácsfaluban megjelenő Evangélikus Élet munkatársa, 1938-tól, a lap 30. számtól megszűnéséig, 1942 októberéig szerkesztőbizottsági tagja, szerkesztője. Az Evangélikus Élet utódaként Csernátfaluban 1945 adventjében gyülekezeti újságot, egy „kis időszaki tájékoztatót” indított Harangszó címmel, célja az volt, „hogy az Ige üzenete minden egyháztaghoz eljusson”. Vallásos lapja rendszertelenül (1945. advent; 1946. újév, jún., nov., dec.; 1947. jan., febr.; 1948. 1. sz.) jelent meg. Utóda 1990-től az Evangélikus Harangszó. Mindezek mellett közreműködött az 1942-es, 1944-es és az 1946-os Evangélikus Naptárszerkesztésében.
Írásai, tanulmányai, értekezései, vitairatai, újságcikkei az Erdélyi Helikon, Erdélyi Fiatalok, a Déli Hírlap, a Havi Szemle, a Magyar Dal, Csángó Naptár, Harangszó, Hétfalu és más egyházközségi lapok hasábjain láttak napvilágot. A hétfalusi csángók történetét és nehéz életkörülményeit Hétfalu című szociológiai tanulmányában (Erdélyi Helikon 1938. 9. sz.) ismertette.
Népművelőként színdarabjait, népi játékai (Régi csángó lakodalom; Új világ; A tűzoltó; Vidám zenészek), valamint átdolgozásai (Pártütők; Botcsinálta doktor; Sevillai borbély) Brassóban és környékén kerültek műkedvelői előadásra.
Egyházi jellegű kiadványai mellett úttörő volt a romániai magyar szellemi életben zeneírói munkája, a Bartók Béla művészete (Kolozsvár, 1946), mellyel az elsők között vállalkozott Bartók Béla életének és munkásságának népszerűsítésére.
Halálának 50 éves évfordulója alkalmából 2001. augusztus 19-én a csernátfalusi evangélikus templomban ünnepi istentiszteletet és In memoriam Dr. Kiss Béla címmel „ünnepélyes közgyűlést” tartottak, melynek keretei között leleplezték a templom belső falára helyezett emléktáblát. Ez alkalommal jelent meg a Disz Tipo nyomdavállalat gondozásában Dr. Kiss Béla Hétfalusi arcok (szerk. Török László) című könyve.
Fontosabb művei
Isten munkája az anyaszentegyházban. Brassó, 1938.
A theologia naturális problémája. Brassó, 1940.
Konfirmációi vezérfonal evangélikus növendékek számára. Arad, 1943.
Az evangélikus prezsbiter kiskátéja. 1943.?
Mi lesz a gyermekeddel? 1946.
Bartók Béla művészete. Kolozsvár, 1946.
Felhasznált irodalom
BENKŐ Timea: Járosi Andor és a liturgiareform. Korunk, 28. évf., 2017. 9. sz., 53–64.
Brassói Lapok, XLII. évf., 1936. jún. 4., 127. sz.; XLIV. évf., 1938. márc. 25., 69. sz.; XLVI. évf., 1940. jún. 26., 167. sz.
HOCHBAUER Gyula – VERES Melinda – FARKAS Attila (összeáll.): Magyar iskolák a Kárpát-kanyarban. Sepsiszentgyörgy, 1992, 112.
KUSZÁLIK Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940–1989. Budapest, 1996, 87, 98. Online elérhető: https://kuszalik1.adatbank.ro. (Letöltve: 2022. dec. 15.)
MONOKI István (összeáll.): A magyar időszaki sajtó a román uralom alatt 1919–1940. Budapest, 1941, 44, 51, 104. Online elérhető: https://monokirepertorium.adatbank.ro. (Letöltve: 2022. dec. 15.)
VERES Emese-Gyöngyvér: A transzilván próféta. Pro Minoritate, 2017. ősz, 72–102.
Internetes források
Dr. Kiss Béla szócikk. Arcképcsarnok, Hétfalu honlapja. https://www.hetfalu.ro/lapok/18_h05.html. (Letöltve: 2022. dec. 15.)
Kiss Béla (helytörténész) szócikk. Wikipédia.org. https://hu.wikipedia.org/wiki/ Kiss_Béla_(helytörténész). (Letöltve: 2022. dec. 15.)
