Aranyos-vidék az Aranyos folyó mentén elterülő tájegység. Lakosságának eredete és a vidék földrajzi sajátosságai alapján négy kistájra tagolódik. Ezek a következők: 1. Torda és környéke (Koppánd, Szind, Tordatúr, Komjátszeg), 2. Aranyosszék (22 hajdani székely falu), 3. a Torockó-patak völgyében elterülő Torockószentgyörgy és Torockó vidéke, valamint 4. Alsó-Aranyosmente (Aranyosgyéres, Aranyosegerbegy, Detrehemtelep, Aranyoslóna,Gerend, Gerendkeresztúr, Sósszentmárton, Hadrév). A vidék városai Torda és Aranyosgyéres.
A központi kistáj, Aranyosszék a székely székek (Sepsiszék, Kézdiszék, Orbaisszék, Csíkszék, Udvarhelyszék, Marosszék) egyike. Délkeleten Marosszékkel, keleten és északon a Mezőséggel, nyugaton a Mócvidékkel, délen Nagyenyed vidékével érintkezik.
Aranyosvidék mai lakossága különböző korokban, különböző helyekről telepedett meg. A rómaiak Tordán (korabeli neve Potaissa) sót bányásztak, az Aranyos vizéből pedig aranyat mostak. Visszavonulásuk után a vidéket szláv népségek szállták meg. Tőlük származik több település (Torockó, Polyán, Mohács, Dombró, Gerend, Lóna) neve. A magyar honfoglalás az Aranyos mentére is kiterjedt. Taksony fia, I. Géza fejedelem Torda sóvámjának felét 1075-ben a garamszentbenedeki apátságnak adományozta. Géza fia pedig, Szent István király Tordát tette meg a királyi vármegye első közigazgatási központjává. A vármegye katonai és közigazgatási központja azonban nem a mai Tordán volt, hanem az Aranyos szorosának bejáratánál, Tordavárban. (E vár emlékét őrzi nevében Várfalva.) Az 1100-as években Tordán és környékén az erdélyi püspökség, a johannita lovagrend, az aradi káptalan, majd Mikud bán vette birtokba a területeket. A torockói völgyben az Ákos nemzetség szerzett birtokokat, míg Szentkirály, Örke, Detrehem környékére, később az Aranyosgyéres és Hadrév közötti területre a Kalocsa nemzetség Tyukod ága terjesztette ki hatalmát.
A betelepedés második hulláma az 1260-as években érte el a vidéket. Az 1241. évi mongol támadás kiirtotta a lakosság jelentős részét. István, Erdély hercege, majd Magyarország királya a lakosság felduzzasztása végett 1264-1271 között kézdi székelyeket telepített át az Aranyos völgyébe. Jogukban III. Endre (András) király 1291-ben kelt oklevele erősítette meg őket. Ebből az oklevélből szerezhetünk tudomást az aranyosszéki székely falvakról. Ezek a következők voltak: Felvinch (Felvinc), Eurmenus (Örményes), Hydusteluk (Hidas), Medyes* (Medgyes), Domburou (Dombró), Muhach (Mohács), Kerchyed (Kercsed), Bagyun (Bágyon), Kuend (Kövend), Turdavar (Várfalva), Chegez (Csegez), Igrechi* (Igrici), Pordoy* (Pardé), Kerekyghaz* (Kerekegyház), Hory (Harasztos), Wyteluk* (Ujtelek), Polanteluk (Polyán), Zeteteluk* (Zetetelek), Fyuzeg* (Füszeg), Bogach* (Bogát), Lykyteluk* (Lyukitelek), Kuchard (Kocsárd), Feligaz* (Félegyház), Kétaklok, Chakoteluk (Csákó), Farkaszeg* (Farkasszeg, Farkaszug), Obrathusa* (Abrudháza). (A * jel a hajdani, megszűnt településeket jelzi.) 1390-ből származó nyilvántartásban további települések szerepelnek: Veresmart, Inakfalva, Mészkő, Alsó- és Felsőszentmihályfalva, Sinfalva, Aranyosrákos. E hét új falu a lakosság kirajzása által született meg. 23 aranyosszéki falunév közül 15 magyar, 6 szláv eredetű, 2 eredete pedig bizonytalan.
Aranyosszék székely lakosságát a továbbiakban is több fejedelem erősítette meg jogaiban. A szabad székelyek jogait a 16. századtól kezdődően kezdték megnyirbálni. Adókat vetettek ki rájuk (hadiadó, egyházi terhek).A székelyek 1562-es felkelése után pedig megindult a közszékelyek szolgasorba süllyesztése, megszűnt a gyalogos székelyek hadkötelezettsége. A székelyek fogyatkozását siettették a 17. század háborúskodásai is. 1791-re Aranyosszék lakosságának fele elveszítette szabadságát. Ezt az időszakot tekinthetjük a hagyományos székely társadalom bomlási idejének.
Az Aranyos mentén található többi település (Torda, Aranyosgyéres, Tordatúr, Koppánd, Aranyosegerbegy, Lóna, Aranyosgerend, Hadrév) vármegyei birtok, vármegyei település volt, Torda vármegye igazgatása alatt állt. A földek földesúri tulajdonban voltak. A honfoglaláskor letelepedett, a harcokban megfogyatkozott magyar lakosság a történelem folyamán újabb és újabb betelepülőkkel duzzadt fel.
Torda 1291-ben szintén önkormányzati és vásártartási jogot szerzett, azaz mind a vajdától, mind a vármegyei joghatóságtól független volt. A város évszázadokon keresztül Erdély közigazgatási központjának számított. A városban 400 év alatt 122 országgyűlésre és részországgyűlésre, továbbá számos tábori országgyűlésre került sor. Az utolsó, Tordán tartott diéta 1759-ben zajlott. Tordára fejedelmi házat a Báthory uralkodó család épített az 1500-as években. A 16-17. századi harcokban kipusztult Újtordába 1619-ben Bethlen Gábor 200 testőrét telepítette le. II. Apafi Mihály a törökök által feldúlt Lugos és Karánsebes nemeseit és polgárait a 17. század végén telepítette Tordára. Báthori Gábor 1610-ben Aranyosgyéresre 55 nemes lovastestőrét telepítette le.
Aranyosvidék lakosságának harmadik tömbje, a román lakosság első hulláma a 14-15. század fordulóján érkezett a vidékre. Elsősorban pásztorkodással foglalkoztak, ezért a pásztorkodásra alkalmas nyugati, hegyvidéki területeken telepedtek meg. Egy 1587-ből származó jegyzék bizonysága szerint e falvak (Hidas, Mohács, Dombró, Csákó) lakossága ekkorra már zömében román anyanyelvű, s 1694-re teljesen elrománosodott. A vidéket a 20. század során a román ajkú lakosság két hullámban érintette. A trianoni döntés (1920. június 4.) után megkezdődött a román ajkú lakosság Tordára és Aranyos-vidékre való tömeges beköltözése. E folyamat a bécsi döntés (1940. augusztus 30.) következtében tetőződött, amikor az észak-erdélyi román lakosság a román felségterületre menekült ide. Később, a szocializmus éveiben mind az erőltetett iparosítási, mind a kollektivizálási folyamat munkaerőt vonzott a falvakba és a városokba.
A két Torockó létezésére vonatkozó adattal 1332-ből rendelkezünk. A két falu földesúri birtok volt, benépesítésük a tordai várispánság keretei közt ment végbe, de kisebb mértékben elért ide a székely telepítési hullám is. Torockó lakosságába német bányász népség olvadt be. A bányászvárosban a 18. század szabadságküzdelmei során (hamis) német eredettudat alakult ki.
A 19. század második felétől megkezdődik a falusi lakosság városra való áramlása. A 20. század első felében a Tordán, Kolozsváron cselédeskedő aranyosszéki lányok száma számottevő. Ugyanekkor sok család települt az említett városok mellett Nagyenyedre is, valamint ment Amerikába szerencsét próbálni. A városokba iparosok, kereskedők költöztek be. A zsidó kereskedők betelepülése is erre az időre tehető.
1876-ban sor került Magyarország új területi közigazgatási felosztására. Az Aranyos menti települések ettől kezdve Torda-Aranyos vármegyéhez tartoztak, különböző járásokba sorolva. 1937-ben, 1950-ben, majd 1968-ban új közigazgatási változtatásokra kerül sor. A vidék nagy része az új felosztás szerint Kolozs megyéhez, Torockó, Torockószentgyörgy, Felvinc, Székelyföldvár, Székelykocsárd Fehér megyéhez tartozik.
Aranyosszék felfedezése Orbán Balázsnak tulajdonítható. A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból című hatrészes munkájának V. kötete (1871) Aranyosszéket mutatja be. Jankó János két évtized múlva, Torda, Aranyosszék, Toroczkó magyar (székely) népe címmel megjelenő munkája (1893) csupán a 13. században benépesített településekre, illetve a bizonyíthatóan ezek lakosságának kirajzása révén létrejött falukra terjeszti ki figyelmét. Orbán Balázstól eltérően nem száll ki a román lakosságú településekre sem. Viszont „Torda, Aranyosszék és Torockó" Jankó Jánosnak tulajdoníthatóan maradt együtt a köztudatban. Orbán Balázs monográfiájában a „történelmi, régészeti, természetrajzi" szempontok mellett sor kerül a „népismei" megközelítésre. A települések bemutatása során a szerző alkalmat kerít a lakodalom szokásköre, a viselet, a mondaanyag és a vásártartás bemutatására. Az aranyosszéki anyagtól elkülönítve írja le a torockói bányászatot, viseletet és „népünnepeket" (lakodalom, temetés). Jankó János „néprajzi tanulmánya" átfogó képet állít össze a 1. lakáskultúráról, az öltözetről és a táplálkozásról, 2. a foglalkozásokról, 3. a lakodalmi, keresztelési és temetési szokásokról, 4. a „babonákról", 5. a népköltési és nyelvi kultúráról (szövegfolklór, gyermekjátékok, nevek és nyelvi adatok).
Orbán Balázs Torda város és környéke címmel újabb átfogó munkát készített (1889).
Aranyosszék történelmi mondáit először Kővári László gyűjti össze és teszi közzé Száz történelmi rege (1857) című munkájában. Benedek Elek „magyar mese- és mondavilágában" szintén helyet kap a tordai Tündérvár, a Tordai-hasadék, Fütyer vára és a torockószentgyörgyi vár mondájának feldolgozása. Az etnográfiai irodalom a következő témákat érinti: a tordai és aranyosszéki nyelvjárás, az építőáldozat emlékei Tordán, a tordai kerámia, a tordai sóbányászat, a torockói bányászat és vasművesség, népzene, népi írásbeliség, templomfestészet, hiedelem, farsang.
A vidék turisztikai látványosságai a Tordai- és a Túri-hasadék, a nalánci erdő és a Keresztesmező, a tordai sóbánya és a Dörgő, a Székelykő, az aranyosrákosi Ördögpatak, Ördögorra. A tordai sóstavakban a fürdőélet az 1830-as évektől folyamatosan datált. A vidék gasztronómiai specialitása a tordai pecsenye és a tordai pogácsa.
A régió műemlékei az ótordai református templom, az újtordai református templomerőd, a tordai római katolikus templom,a tordai fejedelmi ház (fejedelmi kastély, kúria, fiskus ház), a ferencrendi templom és kolostor, az 1884-ben épült megyeháza, az 1884-1886 között épült városháza, az ótordai református parókia (Petőfi-ház), az aranyosgyéresi református templom, a Bethlen család aranyosgyéresi kastélya, a Betegh család aranyosgyérei kúriája, a Paget család kastélya, az aranyosgerendi Kemény-Bánffy-kastély, a Jósika család várfalvi kastélya, a torockószentgyörgyi vár romjai. Az építészeti remekmüvet, a Követsi János tervei alapján 1798-1815 között megépült tordai fedeles hídat 1909-ben bontották le. Több unitárius templom mennyezetét 18. századi festett kazettás mennyezet díszíti (Kövend, Kercsed, Mészkő).
Az 1880-as években Tordán a következő mesterségeket tartották számon: csizmadia, fazekas, asztalos, kereskedő, szűcs, takács, kerekes, kovács, kalapos, szabó, mészáros, hentes, fésűs, pecsenyesütő, pogácsasütő, timár. A régióban a 20. század első felében felvirágzott iparágak a mész- és gipsz- és cementgyártás, az üveg- és porcelánkészítés, a sörgyártás, az építőanyagipar, a vegyiipar, a téglagyártás (Aranyosgyéres), a sodronyipar (Aranyosgyéres). Az aranyosvidéki földművesek a környékbeli városok (Torda, Aranyosgyéres, Topánfalva, Abrudbánya, Aranyosbánya, Nagyenyed, Marosújvár, Tövis, Cugir) mellett távoli települések piacait látogatják (Temesvár, Arad, Déva, Nagyszeben, Medgyes, Brassó, Gyulafehérvár, Vajdahunyad, Petrozsény, Resica). Kövend a krumpliról, Sinfalva a murokról, Csegez a jól fövő borsóról, a lencséről, Tordatúr a káposztáról, Bágyon a szőlőről és a birsalmáról híresült el. Az utóbbi évtizedekben Kövend a krumpli, a hagyma, Bágyon a murok, Várfalva, Rákos, Sinfalva a hagyma, Kercsed a kukorica, Polyán a káposzta termesztése révén tett szert hírnévre. Mindenik aranyosszéki falu változatos növénykultúrával rendelkezik. Több falu (Polyán, Aranyosegerbegy, Aranyosszentmihály) a virágkertészetet honosította meg.
Válogatott irodalom
JANKÓ János: Torda, Aranyosszék, Torockó magyar (székely) népe. Budapest, 1893.
KESZEG Vilmos: Aranyosszék népköltészete. Népi szövegek, kontextusok. Monográfia. I-II. Mentor Könyvkiadó, Marosvásárhely, 2004.
KESZEG Vilmos - SZABÓ Zsolt: Aranyos-vidék magyarsága. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 2006.
ORBÁN Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi és népismei szempontból. V. kötet. Pest, 1871.
