A „kulák" fogalom a Szovjetunióból származik, ahol a vidéki gazdagparasztságra alkalmazták. (A marxizmus-leninizmus szerint a társadalom osztályokra oszlik, vidéken ezek a nincstelen-, szegény-, középparasztok és a „kulákok". E társadalomkép szerint a kulákok „kizsákmányolják" a többi földművest, ezért egy „osztályharc" dúl a kulákok és a többi vidéki társadalmi osztály között.)
A kommunista hatalomátvétel (1947) után Romániában is először sajtóhadjárat kezdődött a „kulákok" ellen, majd a RMP KB 1949. március 3/5-i plenáris ülésén döntöttek a kollektivizálásról és a kulákok elleni megszorító intézkedésekről. Az akkori kommunista pártfőtitkár, Gh. Gh. Dej szerint a kulákok meghatározásnál figyelembe kell venni:

- hogyha van földje, milyen tartományban található a föld, hogyha még rendelkezik más termelő eszközökkel, hány és milyen fajta termelő eszközzel; mit termel; mennyit termel, és mennyit visz a termésből a piacra; hogyha kizsákmányol vagy nem idegen munkaerőt; hogyha ki van zsákmányolva vagy nem mások által; a család nagysága, és egy sor helyi körülmény amelyeket értékelni csak minden konkrét eset részletes megvizsgálásával tudunk.

A döntő azonban az, hogyha kizsákmányolt vagy nem idegen munkaerőt, és hogyha ki van zsákmányolva vagy nincs mások által; rendelkezik vagy nem termelő eszközökkel, hány és milyen fajta termelő eszközzel."

A kulákokra kirótt többletterhek megkövetelték a kulák-listák (névjegyzékek) összeállítását. Dej meghatározásból is látható, hogy nagyon bonyolult volt eldönteni, hogy ki minősül kuláknak, így a névjegyzékeket összeállító helyi párttagok és Néptanács-vezetők szubjektivizmusa, gyakran rosszindulata érvényesült az összeállítás során. A párt- és államvezetés is több alkalommal nyomást gyakorolt a kulákok számának növelése érdekében. 1949-től 1959-ig, általában évenként állítottak össze kulák-névjegyzékeket, ezekben a kulákok száma az éppen időszerű politikai és gazdasági helyzet függvényében változott.

A gyakorlatban a következő okok miatt minősítettek valakit kulákká: átlagosnál nagyobb földbirtok; kisvállalkozás folytatása (cséplőgép- malom-, kocsma- kisüzlet-tulajdonosok, de akár egy pálinkafőző üst birtoklása is); származás (az ún. „kulák-fiókák"); átlagosnál jobb anyagi helyzet; fizetett munkaerő alkalmazása (szolga tartás); politikai nézet (pl. rendszerellenesség vádja). A kulákká minősítés főként a vidék tehetősebb, vállalkozói rétegét érintette, eltüntetésük a vidéki modernizáció belső, természetes folyamatának megszakítását jelentette.

Az 1949. március 3-5-i plenáris ülésen kitűzték a kulákokkal szembeni társadalompolitikai célokat: gazdasági meggyengítésük, társadalmi befolyásuk csökkentése, kizárásuk a szövetkezetek vezetőségéből. Gazdasági meggyengítésüket többletadóval, emelt beszolgáltatási kvótával (20-50 %-os emelés) érték el. Ha nem tudták teljesíteni ezeket, gazdasági szabotázs vádjával kerültek bíróság elé, ahol az éppen időszerű politikai és gazdasági helyzet függvényében bírság, vagyonelkobzás, börtön, kényszermunka, kitelepítés várt rájuk. Társadalmi téren a RMP megpróbált „osztályharcot" indítani ellenük, azaz a vidéki kommunista párttagok és szimpatizánsok központi utasításra hecckampányt folytattak a kulákok ellen: kerítéseikre sértő feliratokat mázoltak, faliújságokban csúfolták, ügyintézésben negatívan diszkriminálták őket. Mindez kiegészült az ellenük folyó sajtóhadjárattal. De több szolidaritási gesztust is ismerünk: falustársaik terménnyel vagy munkával kisegítették őket.
A kulákoknak nevezettek megfélemlítő célzatú kivégzése gyakorolta a legnagyobb hatást a vidéki társadalomra. Pl. Maros megyében a szérűcséplésre való áttérés, illetve a kollektivizálással szembeni ellenállás letörésére négy ismert, kuláknak minősített személyt végeztek ki: Kacsó Istvánt (Nyárádszereda + 1949. aug. 9.), Sántha Józsefet (Vadasd +1949. aug. 7.) Kiss Istvánt (Vadad + 1950. július 20/21), Nagy Lászlót (Udvarfalva + 1950. aug. 13/14).

A kollektivizálás első időszakában elterjedt gyakorlat volt a megalakítandó kollektív gazdaságok számára egy kuláknak minősített személy ingatlan vagyonának elkobzása (földterület, ház, csűr), ennek feltétele vagy „gazdasági szabotázs" vádjával az elítélésük, vagy a család elűzése és az „elhagyott" javak átvétele volt. A jelenség a székelyföldi megyékben tömeges volt (1950. október közepéig Háromszék megyében: 24, Csík megyében 12, Udvarhely megyében 10, Maros megyében 53 ilyen esetről tudunk).

Más esetekben belekényszerítették őket a közös gazdaságokba, majd a felavatáskor, vagy azt követően kizárták a kollektív gazdaságból - a beadott állataik és mezőgazdasági felszerelés nélkül. Felsőoktatási intézményekből kizárták a kuláknak minősítettek gyerekeit, és ide nem felvételizhettek. Munkahelyről való kizárásukról is vannak adatok. De a felsoroltak kívül, a hétköznapi életben is sokféle módon diszkriminálták őket.

1952-ben a kulákokkal kapcsolatos intézkedéseket eszközként használták a kommunista párt belső harcaiban: Vasile Luca (Luka László) KB tag és pénzügyminisztert azzal vádolta Gh. Gh. Dej, hogy intézkedései miatt a kulákok 1949-1951 között túl alacsony adókat fizettek, és hogy a kulák gazdaságok számát mesterségesen csökkentették. Miután Lucát leváltották, 1952. április 21-én új alap-irányelveket (indicii de bază) dolgoztak ki a kulákok azonosítására, ekkor már az minősült kuláknak, aki évi 30 napnál több ideig használt fizetett munkaerőt. Az intézkedés nyomán megnőtt a kulákok száma, majd az így keletkezett többletbeszolgáltatások begyűjtése után, 1952 őszén a politikai vezetés csökkentette a kulákok számát.

1953. augusztus 19-20-i RMP KB plenáris ülésének határozatában elismerték, hogy egyes kulák-gazdaságokra túlzottan magas és törvényellenes adókat, beszolgáltatási- és más kötelezettségeket róttak ki, amik eredményeképpen lecsökkent azok termelése, parlagon hagyták földjeiket, vagy elhagyták a gazdaságaikat.

Mivel a mezőgazdasági termények biztosítása kiemelt fontosságú volt, a határozat felszólította a végrehajtó szerveket, hogy a kulákok „korlátozásának" politikáját oly módon hajtsák végre, hogy azok eleget tudjanak tenni az állammal szembeni gazdasági kötelezettségeiknek.

A RMP 1956. július 16-17-i plenáris ülésének határozatában is foglalkoztak a kulákok helyzetével, Megállapították, hogy a kulákok ellen irányuló megszorító intézkedések, valamint a „mezőgazdasági tulajdon természetes szétaprózódása" eredményeképpen csökkent a kulák gazdaságok száma, és hogy a kulák-gazdaságok lehetőségük alatti mértékben veszik ki részüket a termelésből, a túlzott megszorító politika miatt. Ennek ellensúlyozására utasították a pártszerveket hogy enyhítsék a megszorításokat. Emellett a határozat felszólított a kulák-névjegyzékek újravizsgálására, egyesek felmentésére és engedélyezte - bizonyos feltételekkel - a kulákok, és kulák-gyermekek felvételét a kollektív gazdaságokba, mezőgazdasági társulásokba és mezőgazdasági szövetkezetekbe.
Vélhetően az 1956-os magyarországi forradalom hatására az év második felében - legalábbis a Székelyföldön - csökkentették a kulákok számát, és a fokozatos csökkentés jellemezte az 1959-ig tartó időszakot is.

1959. március 30-án megtiltották a mezőgazdasági termelőknek a földek haszonbérbe adását vagy részesművelését, valamint az idegen munkaerő alkalmazását. Azokat a földterületeket, amelyeket a tulajdonosuk nem tudott megművelni, a kollektív gazdaságok vagy mezőgazdasági társulásoknak kellett átadni, együtt a meg nem dolgozott, tulajdonos nélküli vagy bejelentetlen mezőgazdasági területekkel (115/1959. sz. TER). A rendelet megszegőit a földterület elkobzásával fenyegették. A rendelet kilátásba helyezte azoknak, akik lemondanak a „kizsákmányolásról" (azaz a földterületük jó részéről és a fizetett munkaerő alkalmazásáról) hogy leveszik őket a kulák-listákról, és semmiféle diszkriminatív többletterhet nem rónak rájuk.

A rendelet nyomán a MAT-ban 516 kulák gazdaságtól 8.856 Ha területet adtak át, más társadalmi csoportba tartozók 1.891 Ha-t.

A rendelet alkalmazásával megszűnt a kulák-névjegyzékek összeállítása, a kuláknak minősítettek diszkriminálása, a rájuk rótt többletterhek, így lezárult a társadalomtörténet egyik szomorú fejezete.

Válogatott irodalom

Dan Cătănuş - Octavian Roske: Colectivizarea agriculturii în România. Dimensiunea politică. Vol. I. 1949-1953, INST, Bucureşti, 2000.

Dan Cătănuş - Octavian Roske: Colectivizarea agriculturii în România. Cadrul legislativ. 1949-1962, INST, Bucureşti, 2007.

Katherine Verdery - Ţărănimea şi puterea. Procesul de colectivizare a agriculturii în România (1949-1962), în vol. „Chiaburii vechi şi noi: închiaburirea şi deschiaburirea ţăranilor din Aurel Vlaicu. Dorin Dobrincu-Constantin Iordachi (editori)", Polirom, Iaşi, 2005.

Robert Levy - Gloria şi decăderea Anei Pauker, Polirom, Bucureşti, 2002.

Marius Oprea - Banalitatea răului. O istorie a Securităţii în documente 1949-1989, Polirom, Bucureşti, 2002.

Gheorghe Iancu, Virgiliu Ţărău - Un episod din implicarea Securităţii în colectivizarea agriculturii româneşti în „Anuarul Institului de Istorie Cluj-Napoca - 1998", Editura Academiei Române, Bucureşti, 2000.

Oláh Sándor: Csendes csatatér. Kollektivizálás és túlélési stratégiák a két Homoród mentén (1949-1962). [Front de luptă liniştit. Colectivizarea şi strategiile de supravieţuire în valea Homoroadelor1949-1962], Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2001.

Máthé János: Magyarhermány kronológiája 1944-1964. [Cronologia localităţii Herculian] Csíkszereda, 2008, Pro-Print Könyvkiadó (ed: László Márton).