Méra néprajzilag Kalotaszeghez, s azon belül a Cifravidékként is ismert Nádasmentéhez tartozik. Mint a völgy más magyar közösségeinél (pl. Magyarvista, Bogártelke, Inaktelke, Mákófalva), a női viselet presztízse itt is töretlen a 20. század folyamán. A 21. század elején a viselet veszít korábbi széleskörű, minden korosztály számára érvényes jelentőségéből, a viseletes öltözködés nagyünnepi, illetve rituális alkalmakra szorul.

Az ünnepi kötény a mérai viselet egyik reprezentatív darabja. Színe, díszítésének mértéke jelzi, hogy viselője milyen korosztályhoz tartozik, kiválasztásában meghatározó szereppel bír a felöltés alkalma is. Az értékes textilféléből készült, gazdagon díszített, gyakran monogrammal, évszámmal ellátott kötényeket általában konfirmálásra készítették el a lányoknak, rokoni, szerelmi, illetve - férjhezmenetelükkor - az anyós ajándékaként kaphatták. A ruhatár jelentős részét képezik az anyák által életkoruk miatt már nem viselhető, s a lányoknak rendre átadott, illetve a nagycsaládból örökölt darabok.

Az egész mérai női viselet, így a kötény is hosszas, anyaghasználatot, díszítőtechnikát, a díszítményt, a díszített és díszítetlen felület arányait érintő belső változáson ment keresztül. A változások főbb törvényszerűségei a ruhatárakban felhalmozódott nagy mennyiségű - többgenerációs és újabb készítésű - tárgyi anyag alapján rekonstruálhatók.

A mérai kötény - helyi megnevezéssel: ruha - típusai: a surc- vagy fodrosruha, a kötéses ruha, a pántlikás ruha és a csipkés ruha.

A surc- vagy fodrosruha általában olcsóbb anyagból készül (karton, kreppdesin, mosóselyem, delén, santung, gyengébb minőségű kasmír, esetleg szövet, műszálas anyagok). Két szélben szabják, a két anyagszélt géppel összevarrják, majd az aljától 15-20 cm-re keskeny, gépelt hajtásokkal, csipke- vagy pántlikarátéttel díszítik. Az anyagot az övrésznél rögzítik, majd hosszában leráncolják. A szövetből készült surcruhát kisiparossal pliszíroztatják, alkalmanként speciális sablon segítségével mintákat gőzölnek az anyagba. A fodros változat készítésekor a teljes anyagmennyiségből hosszában lehasítanak 20 cm-t, majd ezt egyenlő előöltésekkel mintásan beráncolják a két széllel megegyező bőségűre, s végül rávarrják a két összevarrt szél aljára. A ráncok, csipkék, selyemszalagok a fodor fölé kerülnek.

A surcruha - mint kisünneplő - már az 1930-as években elterjedt, de főként az 1960-as évek végén, 1970-es évek elején vált gyakorivá, amikor sokféle selyem, kartonféle, olcsóbb anyag állt a viseletkészítők rendelkezésére. Ma elsősorban az idősebb nők közvasárnapi, kimenő viseletéhez tartozik.

A kötéses ruha értékesebb anyagból, főként szövetből, kasmírból, szaténból készült. Nevét az anyagszéleket összekötő függőleges huroköltésekről kapta, amelyek idővel egyre szélesebbek és díszesebbek lettek.

A kötények lehetnek egy-, két- vagy háromkötésesek, Mérában leggyakoribb a kétkötéses forma. A 20. század elején az anyagszéleket összefogó huroköltéseket az alapanyagra varrták, később általában külön alapra készítették, majd utólag illesztették a ruha anyagszélei közé a kötéseket. Ez esetben a dísz és az anyagszél találkozási vonalát valamilyen rátéttel takarták el. A kötések típusai: sima-, szaggatott-, nyakas-, buta-, bokor-, pántlika-, gyöngyös- és tüdzöltkötés.

A kötény bőségét az övrészen, illetve az alatta lévő 15-20 cm-en ráncokkal szűkítették. A kötény vízszintes dísze, a szedés eredetileg a ráncok rögzítésére szolgált, úgy véglegesítette a beráncolt felület méretét, hogy közben díszítette is azt. Az átcsavarásos technikával készített díszítményt rókánés szedésnek, a technikát rókánézásnak nevezik. Idővel a ráncolás helyére azzal megegyező méretű rátétet alkalmaztak, amelyet különbözőképpen (egyebek között a már jelzett átcsavarásos technikával) díszítettek.

A pántlikásruha kötéssel, szedéssel, körben, illetve alsó sarkaiban pántlikarátéttel díszített nagyünnepi kötény. Szabását a kötések száma, fajtája illetve a rendelkezésre álló alapanyag mérete határozta meg. Az 1920-as évek elejéig a pántlikásruhák egykötésesek, az évtized végére jelennek meg a háromkötéses változatok.

A csipkésruha szerkezete és funkciója megegyezik a pántlikásruha szerkezetével, de a pántlikát vert-, horgolt vagy gyári csipke helyettesíti. A vert csipkével díszített ruhák a 20. század elején, a horgolt, valamint a bolti csipkések 1985 után készültek.

Az anyaghasználatban, illetve a díszítésmódban (technikában, motívumhasználatban és mintaszerkesztésben) tetten érhető újítások a mérai viselet vitalitását tükrözik. A 20. század második felében általános tendencia kötények számának gyarapodása, a színek élénkülése, az időigényes technikák egyszerűsítése, a nehezen beszerezhető kiegészítők saját készítésű változatokkal való helyettesítése, a díszített felületek arányának megnövelése, a gyöngy mint alapanyag térnyerése a korábbi gyapjúfonal vagy műselyem kárára.

A korábban használt anyagfajták, díszítésmódok nem maradnak végleg el, hanem visszaszorulnak az idősebb generáció viseletébe, illetve az ünnepiből a kimenő vagy viselő öltözködésbe.

Válogatott irodalom

TÖTSZEGI Tekla: A mérai kötény. (Kriza Könyvek, 18.) Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2003
TÖTSZEGI Tekla: A mérai viselet változása a 20. században. A mérai magyar női viselet és kontextusai. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2009