A város első okleveles említése 1333-ból való: a pápai tizedjegyzékben szereplő „Santa Cruce" papja akkor a környéken a legnagyobb pápai tizedet fizette, tehát már jelentős plébániával rendelkezett. Mezővárosként egy 1459-ből való oklevél említi, s ezt a rangját egészen 1886-ig megőrizte.
Plébániatemploma késő gótikus építészeti emlék, csúcsíves szentélyében az egyik zárókövön 1458-as évszám van befaragva. A hatvanas évek végén végzett régészeti ásatások azonban a templomfalon kívül 11-12. századi sírokat tártak fel. Unitárius temploma 1781-92-ben, mai református temploma (az ugyanott álló, 1632-44 közötti régi templom helyére) 1822-34-ben épült. A város a Nagy-Küküllő, a Nyikó és a Gagyvize találkozásánál terül elHelyi szellemi igényeit egészen a 18. század végéig a felekezeti iskolák elégítették ki. Ez azonban a 18. század végére elégtelennek bizonyult: 1793-ban, a helybeli és a vidéki lakosság sürgetésére, egyöntetű összefogás nyomán létrejött az unitárius gimnázium, amely az első időben a kolozsvári főgimnázium partikulájaként működött. Tanárai közül a 19. században számottevő szerepet játszott az erdélyi magyar művelődési életben abrudbányai Szabó Sámuel (műfordító, Kazinczy barátja), Koronka József (nyelvész, egyházi író), Kozma Ferenc (történész, közgazdász), Sándor János (történész), Péter Lajos (helytörténész) és mások. Olyan jeles diákok indultak innen, mint nagyajtai Kovács István történész, Tiboldi István népköltő, alsórákosi Székely Sándor történész és költő, Kriza János, Jakab Elek, Gyallay-Papp Sándor költő, Márkos Albert zeneszerző, Szabó Gyula író. A másik oktatási intézmény, amely hatással volt a város szellemi fejlődésére, az 1870-ben létesített Állami Tanítóképző, amelynek legkiemelkedőbb, tudományos eredményeket is felmutató tanárai voltak Sándor Domokos, Kozma Ferenc, Bányai János. Az 1950-es évek elején ipari szakiskola, 1955 után állami árvagyermekotthon működött az épületben. A 19. század második felében sorra alakultak a város művelődési, szakmai és jótékonysági egyesületei: 1867-ben a Székelykeresztúri Olvasó- és Társaskör, amely 1894-től Kaszinóként működött, 1876-ban a Jótékony Nőegylet, 1891-ben az Ipartestület, 1894-ben a helyi fúvószenekar, 1895-ben a Jótékony Polgári Társaskör, 1907-ben a Filharmonikus Társaság.
Székelykeresztúr lakóinak az irodalom iránti érdeklődését sajátosan határozta meg a helyi Petőfi-hagyomány, amely szerint a költő nem esett el a fehéregyházi csatában, hanem sebesülten eljutott Keresztúrra, ahol egy csűrben húzta meg magát és ott halt meg, a bennvaló gazdája pedig, a szabadságharc leverését követő Haynau-féle rémuralom idején megtorlástól félve, ott temette el a csűrben. A 19. század végén - a gazda vallomása alapján - kihantolták a földi maradványokat, s bár az antropológus szakértők egyértelműen megállapították, hogy nem Petőfiről van szó, az ünnepélyes újratemetés után, a timafalvi temetőben „Petőfi Sándor. 1849-1902" feliratú sírkövet helyeztek el a hamvak fölött. Ez a sír ma is a helyi Petőfi-kultusz kegyhelye.
Az I. világháború után a háborús években időlegesen megszakított irodalmi-művelődési tevékenység új lendületet kapott. 1921-ben megszervezték a Színjátszó Társulatot, 1922-ben megnyitotta kapuit az Iparos Otthon, amely több száz kötetes szak- és szépirodalmi könyvtárával s egészen a II. világháború végéig rendezvényeivel a polgárság kulturális életének központja volt. 1927-ben a Kaszinó is újraszervezte és kibővítette könyvtárát. Újjászerveződött a fúvószenekar, s színjátszó csoportok működtek a két jótékonysági egyesület keretében is.
A város életében eseményszámba mentek az 1928-tól több ízben megszervezett Petőfi-ünnepségek (ezek közül kiemelkedett az 1929-es, amikor a Gyárfás-kúrián, ahol Petőfi Sándor a fehéregyházi csata előtti utolsó éjszakát töltötte, emléktáblát helyeztek el). 1969 óta ugyancsak emléktábla áll (Kányádi Sándor verséből vett idézettel) az udvaron lévő körtefa alatt, amelynek asztalánál Petőfi a hagyomány szerint utolsó versét írta.
A két világháború közötti erdélyi magyar irodalom jelesei is többször látogattak el a városba: járt itt „fiai"-val, a „székely írókkal" Benedek Elek, rendezett irodalmi felolvasóestet az Erdélyi Helikon, s látogatást tett 1941-ben. A tudományos élettel való kapcsolatot az Erdélyi Múzeum-Egyesület rendezvényei jelentették. A helyben élő tudományos érdeklődésű emberek közül Szentmártoni Kálmán, Szolga Ferenc, Bányai János, Orbán János tartottak előadásokat a Kaszinó és a Társaskör rendezvényein.
A helyi képzőművészeti életet Ipó László mellett a rövidebb-hosszabb ideig itt élő és alkotó Bene József, Daday Gerő, Szolnay Sándor munkássága is színesítette.
Szabó Kálmán helyi nyomdatulajdonos 1904-ben Székely Hírnök címmel indított rövid életű lapot, amelyet még abban az évben a jóval tovább megjelenő Székelykeresztúr c. társadalmi és közigazgatási hetilap követett. Tulajdonosa ennek is a Szabó testvérek által 1910-ben alapított nyomda volt, főszerkesztői leginkább a helyi ügyvédek közül kerültek kiA lap 1919 decemberében szűnt meg, később - unitárius kollégiumi nevelő korában - Balázs Ferenc itt adta ki lapját, a Kévekötést (1930). Ezután azonban egy 1968-ban indított, összesen két számot megért kétnyelvű iskolai lapot (Muguri-Rügyek) leszámítva évtizedeken át nem volt önálló lapja a városnak.
A Szabó testvérek nyomdájából több helyi kiadvány került ki: a Székely Gazdák Naptára (1911-12), 1904-44 között az Unitárius Gimnázium, illetve az Állami Tanítóképző Évkönyvei, az Unitárius Egyház c. folyóirat és más gazdasági és vallásos jellegű nyomtatványok.
A II. világháború utáni időszakban a legtöbb kulturális tevékenység a Népi Athenaeum, majd 1954-től a Városi Művelődési Ház keretében zajlott. Itt, valamint a bábszínházban egyesítették az 1948-ban törvénnyel felszámolt egyesületekben korábban folyt közművelődési tevékenységeket: a műkedvelő színjátszást és a tánccsoportokat. Ugyancsak a Művelődési Ház szervezte a helyben és a vidéken tartott különböző népművelési és tudományos előadásokat is. A megszüntetett Kaszinó és az Iparos Otthon könyvtárát az ugyancsak 1954-ben létrehozott Városi Könyvtár vette át, amely akkor már 17 000 kötettel rendelkezett. A jelenkor irodalma iránti érdeklődésként az Igaz Szó, a Korunk és az Utunk íróinak, a Kriterion Könyvkiadó szerzőinek irodalmi estjeit, könyvbemutatóit ezekben a keretekben szervezték. Különösen szívesen látogatott ebben az időszakban a városba Kányádi Sándor és Szabó Gyula, akik a gimnázium növendékei voltak.
Az 1968-as romániai közigazgatási átalakítás után a város jelentősége ismét nőtt. A Líceum ekkor indította kétnyelvű iskolai folyóiratát (Muguri-Rügyek), ezt Szávai Géza, az iskola akkori tanulója szerkesztette.
Jelentős intézménye a városnak az 1946-ban Molnár István által alapított múzeum, amely 1960-ban került a régi Kaszinó felújított és kibővített épületébe. Több mint 16 000 darabot számláló régészeti, helytörténeti, levéltári anyagával, természettudományi (ásvány-, állat- és növénytani) gyűjteményével, képtárával és a vidék népművészetét bemutató - szabadtéri részleggel is rendelkező - nagy gyűjteményével nem csak a város és a vidék művelődését szolgálja, de munkatársai egyúttal értékes tudományos munkát is végeznek. (RMIL)
Válogatott irodalom
A helyi Molnár István Múzeumben készült kutatások publikációi: Benkő Elek (részben társszerzőkkel írt) munkái Székelykeresztúri kályhacsempék (Ughy Istvánnal, Buk. 1984); A középkori Keresztúr-szék régészeti topográfiája (Bp. 1992); Középkori mezőváros a Székelyföldön (Demeter Istvánnal és Székely Attilával, Kv. 1997); Középkori udvarház és nemesség a Székelyföldön (Székely Attilával, Bp. 2008),
Demeter-Zsigmond Ibolya - Zsigmond Attila Útravaló. Adatok Szentábrahám falu- és iskolatörténetéhez (Székelyudvarhely 2000)
Kincsesné Bokor Anna Bátorság próbája. Keresztúr környéki mondák (uo. 2003)
Vofkori György Székelykeresztúr képes története (Kv. 2004).
Szigethi Gyula Mihály: Nemes Udvarhely szék statisztikai leírása. Nemzeti Társalkodó 1831. - Fogarasi János: Utazás a Nagy-Küküllő mellett. Nemzeti Társalkodó 1836. II. félév. - Kozma Ferenc: A Székelyföld közgazdasági és közművelődési állapota. Bp. 1879. - Sándor János: Visszatekintés a székelykeresztúri Gimnázium száz évére. Keresztény Magvető 1894/4. - Sándor János: A székelykeresztúri Unitárius Gymnasium története. Székelykeresztúr 1896. - Borbély Sándor: A székelykeresztúri tanítóképző intézet 25 éves története. Székelyudvarhely 1896. - Jakab Elek - Szádeczky Lajos: Udvarhely vármegye története. Bp. 1901. - Keresztúri véndiák album. Szerk. Péter Lajos. Székelykeresztúr 1926. - Gálfalvi Sándor: Visszapillantás a székelykeresztúri unitárius gimnázium 140 éves múltjára. Székelyudvarhely 1934. - Orbán János: Székelykeresztúr története. Uo. 1943. - A székelykeresztúri br. Orbán Balázs Gimnázium 150 éve. Szerk. Péter Lajos és Killyén Imre. Székelykeresztúr 1943. - Dávid Gyula - Mikó Imre: Petőfi Erdélyben. Buk. 1973. - Molnár István (szerk.): A székelykeresztúri múzeum emlékkönyve. A múzeum 25 éves évfordulója ünnepi tudományos ülésszakán elhangzott tanulmányok, közlemények (1971 októberében). Csíkszereda 1974. - Veres Ferenc: Mit ér a múzeum egy kisváros életében? Hargita Népe 2000. febr. 29. - Kristó Tibor: Leletmentő múzeum Székelykeresztúron. Hargita Népe 2002. jan. 19. - Vofkori György: Székelykeresztúr. Képes várostörténet. Kv. 2004. - Sándor-Zsigmond Ibolya: „Mesélem életem..." A székelykeresztúri iparosság története. Ajka-Székelykeresztúr 2005. - Jakab Judit: Székelykeresztúr. Egy kisvárosi hetilap és funkciója. ÁVD. Kv. 2008. Kézirat.
