A populáris írásbeliség (a mindennapi írásbeliség) terminus az íráshasználat és az írott kultúra egyik területét nevezi meg. Azt az íráshasználatot, amelyet az egyén nem intézményes keretek között, nem az oktatási intézményben elsajátított formában, hanem a mindennapi élet keretében, saját kezdeményezésből gyakorol. A populáris írásbeliség részét képezik az amatőr, naiv, privát írás termékei, az írással és az íráshasználattal összefüggő gesztusok és rítusok, tárgyak és technikai eszközök, környezetek, az írással és az írott szövegekkel szembeni attitűdök, az írás és az olvasás motivációi és funkciói, az írás által létrehozott kognitív struktúrák és társadalmi viszonyok, az írásra vonatkozó tudás, hagyomány és hiedelem.

Az írás használatát különböző tényezők határozták meg (rendi és vallási hagyományok, iskolahálózat, népoktatás, migráció, az adminisztráció kiépülése, a kereskedelem, a mentalitás), nagy fordulópontjai a nyomtatás 15., az alfabetizáció 16-19., az olvasás 19., a kommunikáció, a sokszorosítás és az elektronikus írás 20. századi forradalma. Az államigazgatásban, a tudományos és művészeti életben játszott hagyományos szerepe mellett az írás szerepet kapott a lokális értékrendek megszilárdításában (falutörvények), a gazdálkodásban (céhtörvények, számadáskönyvek), a társadalmi viszonyok stabilizálásban (perefernum, végrendelet), a tudás és a hagyomány szervezésében (kéziratos feljegyzések), a szabadidő eltöltésében (amatőr írás), a mindennapi élet szerkezetében (kommunikáció). A 16. századtól kezdve fokozódó mértékben új társadalmi kategóriák vették használatba az írást (jobbágyság, parasztság, munkásság, falusi lakosság, nők, gyermekek).

Az alfabetizáció lehetővé tette a friss híreket terjesztő lapok követését, a szórakoztató, tudománynépszerűsítő kiadványok, valamint a kalendáriumok olvasását. Az aktagyártás, a bürokrácia a 18. század végétől az írás használatára a kényszerítette a tömegeket. A 19. századtól általánossá vált migrációt követően az írás a kapcsolattartás alapvető médiuma lett. Az írás terjedése kihatott a társadalmi egyenlőtlenségek termelődésére és felszámolására, a tudásszervezésre és -használatra, az inividuum önreprezentációjára, a történelmi érzékenység alakulására, a kapcsolattartási habitusokra, az írott és a beszélt nyelv viszonyára és minőségére, a helyi kultúrák státusára, az életvilág szervezésére, a nyilvánosság szerkezetére. Az íráshasználat során különböző szociális jelentések aktivizálódtak: az írás és az olvasás, az írás és analfabetizmus, a kézírás és a nyomtatott szöveg, az anyanyelv és a hivatalos nyelv prezstizsértéke, az maszkulin és a feminin jellegű írás. Az írás és íráshasználathasználat formái változatosak: alkotó írás, másolás (közvetített írás), kompiláció, piszkozat, aktív írás, passzív írás, analfabéta írás. Az írászhasználat különböző - formális és informális - szerepekhez és státusokhoz kötődik. Az írott szöveg előfordulhat releváns és irreleváns, primér és szekundér kontextusokban. A írás különböző funkcióknak felel meg (mágikus, vallásos, informatív, kommunikatív, önkifejező funkció).

Az írástörténet és ezen belül a populáris írás vizsgálata a 20. század első felében kezdődőtt (Hajnal 1921, 1933, Várkonyi 1943, 2001). A romániai kutatások érintették az alfabetizáció (Sipos 1980, Pál 1996), az írás és az olvasás történeténetét (Dankanits 1974, Jakó 1976, 1977), az építési feliratokat (Kelemen 1945, Entz 1994), az írásjelek rendszerét (a rovásírást Ferenczi-Ferenczi 1979, Ráduly 1995, 2004, a csángó írásjegyeket Kós 1994, a titkosírást István L. 1999, a Lábán-táncjelírást Könczei 2002, a tulajdonjegyeket Kabay 1978), a családi irattárakat (László Gy. 1943, Bözödi 1944, Imreh 1960, Kós 1977, 1977a, 1978, 1998, 1999, Keszeg 1998, Becze 2001), a populáris írás rendszerét (Keszeg 1997a, 2008, Keszeg szerk. 1999, Vajda 2006), az emlékiratokat (Tóth 2006, 2007, Keszeg 2007, András 2008, Berekméri 2008), az amatőr írók írásgyakorlatát (Keszeg 2006, Keszeg szerk. 1999a, Farkas 1999, Jakab 1999, Major 1999, Faragó - Hála 2000, Nagy 2007, Kiss 2010.), az emlékkönyvi bejegyzéseket (István 2003, 2003a).

1. A populáris írás rítusokban való jelenlétét a 16-18. századi közköltészet, a 19. században indult néprajzi irodalom, a 19. században kezdődő paraszti kéziratos írásbeliség folyamatosan dokumentálta. A lakodalom költészetét helyi specialista (vőfély, tanító, pap, népi költő) alkotja meg, a szertartás során vőfély adja elő, a versek pedig vőfélykönyvekben őrződnek meg. A vőfélyvers köszönti a lakodalom résztvevőit, bemutatja a szertartás résztvevőit, az ünnepi ételeket, megvalósítja a fiatalok státusváltását, kanalizálja az érzelmeket, irányítja a szertartást. (A vőfélyversek, vőfélykönyvek irodalma Keszeg 1991, 17-72., 2008. 188-202., Fazekas 2000, szokásmonográfiákban Háromszékről Konsza 1957. 419-437., Kalotaszegről Nagy 1984. 107-119., Vasas-Salamon 1986. 356-407., Barcaságról Seres. 1984. 424-466., Csíkszentdomokosról Balázs 1994. 278-336., Magyarózdról Horváth 1971, 121-139., Aranyosszékről Keszeg 2004. 232-234.). A temetés rituális írott szövegei a halottbúcsúztató versek, a gyászjelentő lapok, a koszorúfeliratok, a sírfeliratok. A szövegcsoport közös funkciója a halott emlékének megkonstruálása, bemutatása és megörökítése, a gyászoló család bemutatása, a genealógiai kapcsolatok láthatóvá tétele, a halott emléke őrzésének átruházása (Keszeg 2000, 2002, 2002, a Homoród vidékéről Balázsi 2000, Aranyosszékről Keszeg 2004. 292-328., Fodor 2008, a Küküllő vidékéről Adorjáni 2006). A gyászjelentés kéziratos formája a 17., nyomtatott formája a 19. századtól ismeretes (Keszeg 1999, 2008. 202-213., Deák 1999, Salló 2007).

Az emlékvers a 16-18. század között az egyetemrejárás, a peregrináció tartozéka volt. A 18. század második felében megjelent a polgári emlékkönyv, virágkora a 18-19. század, a biedermeier, a szentimentalizmus kora volt. Az emlékjegyzés lassan átkerült a családi szférába, a társasági élet kellékévé, ezen belül a női kultúra részévé vált. A paraszti kultúrában a 19. század második felében tűnt fel. A 20. század első felében az emlékvers és az emlékversírás a katonáskodó férfiak életébe illeszkedett, majd - a 20. század közepétől, rendre - a középiskoli, a gimnáziumi és az elemi oktatásban részt vevő diákok szubkultúrájába költözött át. Az emlékvers jegyzése a búcsúzkodás szertartásos gesztusa, emléket állít az együtt eltöltött időszaknak (nyaralás, katonai szolgálat, tanulmányi ciklus), szelektív módon láthatóvá teszi egy egyén (a füzet tulajdonosa) szociális környezetét, jelzi az egyén szociális pozícióját, érzelmeket és gondolatokat kanalizál, illetve érzelmeket és gondolatokat kapcsol az eseményhez. Lezárulta után a füzet utóéletet él, a kihelyezett emlékezet egyik formája, s gyakran a generációk közötti öröklés tárgya. Szöveganyagát tekintve az emlékverses füzet az elitkultúra (költészet, filozófia, vallás), a népszerű kultúra (slágerek, dalok, reklámgrafika) és a népi kultúra között mediál. (Keszeg 1991. 73-194., 1991a, 1997, 2008. 214-222. Gyűjteményben: Zsigmond-Palkó 1996. 85-95.)

2. A 16-18. századtól kezdődően az együttélés rendszabályozása, jogszerűséghez való közleítése történt meg. 1872-1934 között látott napvilágot a székely oklevelek 13-18. századot átfogó gyűjteményének nyolc kötete (Szabó-Szádeczky-Barabás 1872-1934), 1983-ban a 16. századi oklevelek gyűjteményének új sorozata (Demény - Pataki -Tüdős 1983-2004) A hozománylevél és a végrendelet a családon belüli szerződés formái. Törvények a 17. századtól szabályozzák a megszerkesztésüket. (A végrendelkezés történetére vonatkozó adatok: Tárkány Szücs 1961. A hozománylevél kutatása: Kós 1977, Gazda 2002, 2003, 2005, Szőcsné Gazda 2006. Végrendelet: Zsók 1999, Deák 2003, Kovács Kiss 2004.) A 17-19. század között készültek a szőlőhegyi szabályzatok és hegyközségi törvények, a 18. századtól erdőrendtartás lépett érvénybe (Csoma 1993). Imreh István tárta fel a székely faluközösségek együttélést szabályozó törvényhozó gyakorlatát. A közzétett falutörvények az 1581-1846 közötti periódusban születtek. A helyi írástudók az önrendelkező közösség legfőbb intézménye, a falugyűlés határozatát öntötték írásba. A falutörvények kitértek a rend és a nyugalom biztosítására, a strázsálásra, a tűzoltás rendjére, a pap és a tanító fogadására, a normasértés büntetésére, a kárviselésre, a közjavak elosztására, a legeltetés rendjére, a határ- és az erdőhasználatra (Imreh 1983).

3. A 17-18. században kezdődött a hasznos ismeretek kéziratos füzetben való megörökítése. A kéziratos énekeskönyv, kéziratos énekköltészet néven kerültek be a köztudatba a kézzel írott, könyv formájú vers- és énekgyűjtemények, kódexek. Általában énekszövegeket, ritkábban dallamleírást, s ezek mellett verses irodalmi alkotásokat, valamint vegyes tartalmú bejegyzéseket tartalmaznak. virágzott. Népi változata a 19. század végéig, a 20. század elejéig népszerű volt. Szerkezetét, tartalmát a füzetet megnyitó személy preferenciái határozták meg. A kéziratos énekeskönyvet általában lányok, katonafiúk, leszerelt férfiak nyitották, s a gyűjtemény több évtizeden, olykor több generáción keresztül gazdagodott, és a családban öröklődött. A füzetekbe egyaránt bekerültek a helyi énekhagyomány, a más vidékek népdalrepertóriumának darabjai, valamint a nyomtatás, későbben a rádió által terjesztett divatos dalok. Szabó T. Attila 1934-ben és 1941-ben tette közzé a 16-19. századi „kéziratos énekeskönyveink és verses kézirataink" jegyzékét (Szabó 1934, 1941). Stoll Béla 1963-ban állította össze az 1565-1840 között készült „magyar kéziratos énekeskönyvek és versgyűjtemények bibliográfiáját" (Stoll 1963). Egy homoródalmási énekeskönyv leírását Faragó József készítette el (Faragó 2000).

A katonakönyv korábbi hagyományok alapján Ferenc József idején vált általánosan elterjedtté, népszerűvé. A kéziratos füzetek szerzői sorkatonák, a frontra kirendelt férfiak. A másolás során azonosultak a katonasorsot megjelenítő szövegekkel, a bennük található attitűdökkel, érzésekkel és gondolatokkal. A füzetekben megjelenő legjellemzőbb katonaattitűdök a császárellenesség, az őrmesterellenesség, a bajtársi szolidaritás, a szülőföld- és családszeretet. A füzetek szövegállományának másik részét képezik az otthonról emlékezetben elhozott és a katonatársak füzetéből másolt népdalok, nóták, emlékversek, a családtagoknak küldött levelek és verses levelek, a katona- és a frontélet eseményei, a saját szerzeményű alkotások.

A női kéziratos füzetek tipikus formája a szakácskönyv, az ételreceptes füzet. A 19. század első felétől paraszti kéziratos szakácskönyvekkel rendelkezünk. A szakácskönyvek a családi élettérben találhatók, a női írás és tudás jellegzetes archívumai. Létrejöttük két motivációra vezethető vissza. A saját háztartás vezetésére készülő lány, fiatal gazdasszony füzetbe gyűjtötte a családi konyha receptjeit. Ebben az esetben a szakácskönyv a helyi, ezen belül a családi tradíciókat örökíti meg, hagyományozza át. Második esetben a gazdasszony folyamatosan gyűjti az ismeretlen ételek receptjeit. Ilyenkor az új ételek a családi étlapot idegen, új elemekkel egészítik ki. Fejér Anikó egy 1828-ban készült kéziratos szakácskönyvet ismertetett (Fejér 1981).

Az ember- és állatorvosló kéziratos könyvek a 17-18. században szaporodtak el. Szerzőik különböző ösztönzésre készítettek feljegyzéseket. Hivatásos, szakképzett orvosok népszerűsítő szándékkal írtak füvészkönyvet, főrangú hölgyek, gazdaemberek egyéb feljegyzéseik között a családtagok vagy állataik kúrálására alkalmas gyógyító recepteket másoltak vagy jegyeztek le. Olosz Katalin kolozsvári könyvtárakban található receptgyűjteményeket mutatott be (Olosz 1995, 2002). A 18. századi gelencei „orvosló könyvecskét" Halászné Zelnik Katalin ismertette (Halászné Zelnik 1992).

A vallásos tárgyú énekeskönyvek (kancionálék, zsoltároskönyvek, levelek vagy istóriák) nem liturgikus, nem közösségi használatú vallásos énekeket és imádságokat tartalmaztak. A füzetben vagy ponyvanyomtatványban szereplő énekek és imádságok vallásos csoportok általi előadását a búcsúkon, virrasztókban, imaesteken előénekesek, kántorok irányították. A bukovinai székelyek kéziratos füzeteinek tartalmi csoportjait (vallásos énekek gyűjteménye, halottaskönyvek ) Forrai Ibolyai csoportosította (Forrai I. 1987. 42-80).

A méhészkedés a késő reneszánsz korban, a 16. században éledt újjá, Németországban, Angliában, Franciaországban. A 18. század közepétől a 19. század közepén Magyarországon mintegy 50 méhészeti könyv készült el (Gunda B. 2001. 67). A kolozsvári archívumokban található méhészkönyveket Csetri Elek kutatta fel (Csetri E. 2001).

4. Az írás a kapcsolattartás egyik eszközévé és formájává vált. A társadalmi kommunikáció szolgálatában álló szövegtípusok két nagy csoportba sorolhatók. A hivatalos levél az intézményekkel való kapcsolattartás formája, egy társadalmi hierarchia egyenlőtlenségeit erősíti meg. Kovách Géza 85 erdélyi jobbágylevelet tett közzé (Kovách 1971). Magyarországon a magánlevélírás a 13. században kezdődött. A 14. századtól a nemesi és a polgári réteg vette használatba, a 15. századtól a köznemesek és a parasztpolgárok is alkalmazni kezdték. A 16-17. században a levélírást a női társadalom is igénybe vette. A felvilágosodás idején a levél részben szépirodalmi formában, részben pedig az üzleti és a magánéleti kommunikációban élt tovább. Keszeg Vilmos egy mezőségi parasztasszony hagyatékában fennmaradt, 1950-1976 között írott 228 darabból álló, Kokó Julianna egy vargyasi, Pozsony Ferenc egy zabolai család első világháborús levelezését elemezte (Keszeg 1996, Kokó 1999, József 2000, Pozsony 2008).

A verses levél a magyar irodalomban a 18. század végén vált népszerűvé, népi változata a 18-19. század fordulóján terjedt el. Mailand Oszkár a Székelyföldi gyűjtés munkájában Egy levél versben címmel verses levelet tett közzé (Mailand 1905. 352-355). László Gyula egy székelyszáldobosi fiatalember „kéziratos könyvecskéjét" elemezte (László 1943. 89). Albert Ernő az 1744-1970 közötti időszakból származó 342 székelyföldi (csík- és háromszéki) verses levelet vizsgált meg (Albert 1999). Konsza Samu egyetlen kéziratos katonakönyvből közölt verses leveleket (Konsza 1957. 541-549). Horváth István Népi szerelmeslevelek cím alatt mutatta be a magyarózdi katona és otthon maradt kedvese 1923-ban folytatott verses levelezését (Horváth 1971. 313-316). Seres András 7, barcasági kéziratos füzetből származó verset tett közzé (Seres A. 1984: 349-353). Szerelmes versek, verses levelek cím alatt datálatlan magyarói versek olvashatók (Zsigmond J.-Palkó A. 1996: 81-85). Aranyosszéki 19-20. századból származó verses leveleket elemez és közöl közöl Keszeg Vilmos (Keszeg V. 2004 I.: 397-420).

A magyar nyelvterületen a céhek szerveződése a 13. századra vezethető vissza. Számuk a 14-15., majd újabb hullámban a 17-18. században növekedett. A szervezetek tagságát a körbeküldött hivogató táblák értesítették a soron lévő, vagy épp a soron kívüli eseményről.

Az információs társadalom kommunikációjában alkalmazott szövegtípus az e-mail, az elektronikus levél, eredeti nevén az electronic mail. Az elektronikus levelezés a számítógépet használók között 1965-ben jelent meg. Történetében a számítógép-hálózatok (internet) létrejötte jelentett fordulatot (1983). Az internet-használat előbb a hivatalos kommunikációban, majd az üzleti életben jelent meg és terjedt le, végül bekerült a családi térbe. A mobil információs társadalom kapcsolattartási módozatainak másik formája az sms (Short Message Service, azaz a „rövid üzenet-szolgáltatás"). Szabályzata 1985 óta van érvényben.

A lánclevelek a modern városi folklór új formái, változatos tematikájúak (szerencsejáték, humanitárius, természetvédő felhívás, vírusriasztás, vallásos tartalmú levelek), az azonos érdeklődésű személyek körében terjednek, a közvéleményt manipulálják.

5. Az írásnak jelentős szerepe van az élettörténetek, a narratív identitás, a genealógiai emlékezet és a lokális történelmek szervezésében, megörökítésében.

6. Az alkotó írás. Az íráskutatás egyik vonulata a középkortól kezdve azonosítja az amatőr írást (A. Mouaci 2001). Az amatőr írás két vonulata az alkalmi költészet és az autonóm írás.

7. Felirat, firka. Az epigrafika vagy feliratirodalom az épületekre, építményekre és tárgyak felületére kerülő szövegeket jelenti, az epigráfia pedig e feliratok tudománya. A paraszti felirat az írás és az olvasás terjedésével párhuzamosan jelent meg és terjedt el. Nyugat-Európában a 16. században tűnt fel, Magyarországon a 17. században, az úri-polgári szokás utánzásaként (Csilléry 1979). Kezdetben gyakorlati funkciót töltött be, évszámot és nevet tartalmazott, később egyre inkább díszítőelemmé vált és terjedelme megnőtt. Paraszti tárgyakon a vallásos feliratok ritkábban fordulnak elő. A 19. században elszaporodtak a hazafias feliratok, cserépedényen megjelent a vásárlásra való felszólítás. Egyik részük anonim természetű (tárgyak feliratai), másik részük szerzőjük nevének megörökítésére jön létre (barlangfeliratok, jegyajándék). A közvetített írás típusú felirat egy ismert szerző gondolatát népszerűsíti (bibliai idézet épületek, bútorok falán). A feliratok gyakran fogalomszavakból állnak, datálnak (évszám) vagy nominalizálnak (személy-, település-, utcanév). A sírversek gyakran, a falvédőfeliratok általában verses formában készülnek. Olykor az elsődleges oralitás szövegei (versek) kerülnek lejegyzésre (nótarészlet háztetőcserépen, falvédőn). A gazdag és változatos feliratirodalom minden írástechnikát igénybe vett (vésés, festés, varrás, szövés, égetés, nyomtatás). Az feliratozásra használt felületek a következőképpen csoportosíthatók: I. épületfelirat: 1. templom, 2. vár, városfal, 3. városház, börtön, 4. lakóépület, II. sírfelirat, III. eszköz-, használati tárgy felirata: 1. harang, 2. keresztelőkút, 3. miseruha, oltárkép, freskó, 5. templomi bútor, 6. ruházat és részei, 7. házi eszköz, 8. kép, 9. szőnyeg, kárpit, 10. műszer, 11. fegyver (Kubinyi Andrást idézi Balázs 1999. 321). A feliratozás motivációi változatosak: mágikus funkcióval rendelkeznek, eseményeket datálnak, személyeknek állítanak emléket, tulajdonviszonyt fejeznek ki, a szubjektív véleménynek (lázadás) adnak hangot, a térfoglalás és -tagolás eljárásai, megkonstruálják a tér hivatalos vagy privát jellegét, identitást jelölnek, esztétikai élményt nyújtanak, gyakorlati jellegű információkat nyújtanak. A feliratok sajátos formái az állatok és elítéltek testére égetett jelek, az embeti test tetoválása.

A feliratokra a 19. században irányult a figyelem. A feliratok szorgalmas kutatója volt a tanító és tanfelügyelő Téglás István (1853-1915), aki foglalkozása révén bejárta Fogaras, Brassó, a Zsil-völgye, Nagyszeben, Kőhalom, Segesvár, Torda és Beszterce környékét. (Bajusz I. szerk. 2005. I/1. 9-14). A Székelyföldet bejáró Orbán Balázs épületek, templomi klenódiumok feliratait jegyezte fel (Orbán 1867-1873). A 20. század első felében a művelődés- és művészettörténet örökítette meg az építési feliratokat (Kelemen 1945, Entz 1994). Tanulmány és forrásközlés készült a sóvidéki kapufeliratokról (Márton 1999), a székelyföldi tetőcserép feliratokról (Demeter-Miklós 2005), az erdélyi barlangfeliratokról ( Emődi 2001, Dénes-Emődi 2002), az erdélyi faragott, a mérai varrott jegyajándékokról ( Kós 1979, Tötszegi 2007), a textíliák tulajdonjegyeiről (Kabay 1978).
A firka nemzetközi megnevezése, a graffiti görög eredetű szó, olasz közvetítéssel terjedt el. A magyar kutatások megalapozója Balázs Géza. Alapkutatásai a gödöllői HÉV és a diáktáborok firkáinak összegyűjtésére, egy firka-tipológia összeállítására (Balázs 1994) irányultak. Jakab Albert Zsolt a kolozsvári bölcsészkar padfirkáit és a kolozsvári politikai graffitik interetnikus vonatkozásait elemezte (Jakab 2002, 2004, 2006, 2007).

Válogatott irodalom

ADORJÁNI Rudolf Károly: Lukács Sándor ravai búcsúztatói 1930-1938 között. (Kriza Könyvtár.) A szöveget gondozta JAKAB Albert Zsolt és KESZEG Vilmos. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2006.
ALBERT Ernő: A népi verses levelekről. In: KESZEG Vilmos (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 7. Írás, írott kultúra, folklór. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 1999. 30-56.
ANDRÁS Erzsi Erdei: Kedvemre való, hogy meséljek. A szövegeket válogatta, gondozta, az utószót írta AMBRUS Judit. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2008.
BAJUSZ István (szerk.): Téglás István jegyzetei. Régészeti feljegyzések I/1-2. Scientia Kiadó, Kolozsvár, 2005.
BALÁZS Géza: Kommunikációs létformák és átcsapások. In: KESZEG Vilmos (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 7. Írás, írott kultúra, folklór. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 1999. 310-331.
BALÁZS Lajos: Az én első tisztességes napom. Párválasztás és lakodalom Csíkszentdomokoson. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1994.
BALÁZSI Dénes: Halottbúcsúztatók a Kis- és a Nagy-Homoród mentéről. In: CSEKE Péter - HÁLA József (szerk.): „A Homoród füzes partján..." Dolgozatok a Székelyföld és a Szászföld határvidékéről. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2000. 363-384.
BECZE Márta: Orbán Lázár irattárának elemzése (Esetelemzés). Néprajzi Látóhatár X. (2001) (1-4) 121-133.
BEREKMÉRI István Andrásé: Minden poklokon keresztül. Sajtó alá rendezte és a kísérő tanulmányt írta VAJDA András. Mentor, Marosvásárhely. 2008.
BÖZÖDI György: Írásos népi műveltség. Termés. (Tél) 1944. Kolozsvár
CSETRI Elek: Erdélyi méheskert. Régi erdélyi méhészkönyvek. Bevezető tanulmánnyal és magyarázó jegyzetekkel közzéteszi ~. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2001.
CSILLÉRY Klára, K.: felirat szócikk. In: ORTUTAY Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon. II. F-Ka. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1979. 131.
CSOMA Zsigmond: A székelykeresztúri (Cristuru Secuiesc) hegyközség társadalma és élete a XX. század elején (1905-1921). Néprajzi Látóhatár II. (1993) (3) 189-202.
DANKANITS Ádám: XVI. századi olvasmányok. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1974.
DEÁK Ferenc: „Bármit mondanak... mutasson a látszat." Egy deviáns gyászjelentő és egy deviáns élet Felsőcsernátonban. In: BORBÉLY Éva - CZÉGÉNYI Dóra (szerk.): Változó társadalom. (Kriza Könyvek, 1.) Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 1999. 176-180.
DEÁK Ferenc: A végrendelkezés Csernátonban. In: DIMÉNY Attila - SZABÓ Á. Töhötöm (szerk.): Népi kultúra, társadalom Háromszéken. (Kriza Könyvek, 17.) Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2003. 154-174.
DEMÉNY Lajos - PATAKI József - TÜDŐS S. Kinga (közzéteszi): Székely oklevéltár. Új sorozat I-VII. Kriterion Könyvkiadó-Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 1983-2004.
DEMETER István - MIKLÓS Zoltán: Nyikó menti díszített tetőcserepek. Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely, 2005.
DÉNES István - EMŐDI János: Régi barlangfeliratok a Vargyas-szoros barlangjaiban. Erdővidéki Lapok III. (2002) 4. (10) 4-10.
EMŐDI János: Erdélyi barlangfeliratok a 16-20. századból. Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság-Erdélyi Kárpát Egyesület-Nagyváradi Római Katolikus Püspökség-Királyhágómelléki Református Egyházkerület, [Nagyvárad], 2001.
ENTZ Géza: Erdély építészete a 11-13. században. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 1994.
FARAGÓ József: Szabó Mihály homoródalmási kéziratos énekeskönyvéből. In: CSEKE Péter - HÁLA József (szerk.): „A Homoród füzes partján..." Dolgozatok a Székelyföld és a Szászföld határvidékéről. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2000. 305-316.
FARAGÓ József - HÁLA József: Homoród menti „pástílusok". In: CSEKE Péter - HÁLA József (szerk.): „A Homoród füzes partján..." Dolgozatok a Székelyföld és a Szászföld határvidékéről. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2000. 329-362.
FARKAS Kinga: Népi írásbeliségről - Kusztos Vilmos verses füzete kapcsán. In: KESZEG Vilmos (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 7. Írás, írott kultúra, folklór. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 1999. 227-239.
FAZEKAS Zsuzsanna: Ezen vöfi Könyv a Karsai Mihályé. Vőfélykönyv Székről. L'Harmattan Kiadó, Budapest, 2000.
FEJÉR Anikó: Egy háromszéki kéziratos receptkönyv 1828-ból. In: SZÉKELY Zoltán - KOVÁCS Sándor - ZÁGONI Jenő - GAZDA Klára - KOZÁK Albert (szerk.): Aluta XII-XIII. Studii şi comunicări - Tanulmányok és közlemények. Sepsiszentgyörgyi Múzeum, Sepsiszentgyörgy, 1981. 137-155.
FERENCZI Géza - FERENCZI István: Magyar rovásírásos emlékekről. In: CSETRI Elek - JAKÓ Zsigmond - TONK Sándor (szerk.): Művelődéstörténeti tanulmányok. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest. 1979. 9-32., 212-215.
FODOR Attila: Az aranyosszéki halottbúcsúztató versek 21. századi vizsgálata. Erdélyi Múzeum LXX. (2008) 1-2. 1-16.
FORRAI Ibolya: Népi írásbeliség a bukovinai székelyeknél. Múzsák, [Budapest], 1987.
GAZDA Andrea: Tárgy és életmód két barátosi hozománylevél kapcsán. In: SZABÓ Á. Töhötöm (szerk): Életutak és életmódok. (Kriza Könyvek, 15.) Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2002. 42-54.
GAZDA Andrea: Felső-háromszéki hozománylevelek elemzése. In: DIMÉNY Attila - SZABÓ Á. Töhötöm (szerk.): Népi kultúra, társadalom Háromszéken. (Kriza Könyvek, 17.) Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2003. 58-73.
GAZDA Andrea: Tárgy és reprezentáció a barátosi hozománylevelekben. In: KESZEG Vilmos - TÖTSZEGI Tekla (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 13. Tanulmányok Gazda Klára 60. születésnapjára. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2005. 136-163.
GUNDA Béla: Méhészet. In: PALÁDI-KOVÁCS Attila (főszerk.): Magyar Néprajz. II. Gazdálkodás. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2001. 64-103.
HAJNAL István: Írástörténet az írásbeliség felújulása korából. Kiadja a Budavári Tudományos Társaság, Budapest, 1921.
HAJNAL István: Írásbeliség, intellektuális réteg és európai fejlődés. Klny a Károlyi Árpád Emlékkönyvből. Sárkány-Nyomda R.t., Budapest, 1933. 183-214.
HALÁSZNÉ ZELNIK Katalin: Gelencei orvosló könyvecske. Kézirat a XVIII. századból. Antológia Kiadó, Lakitelek, 1992.
HORVÁTH István: Magyarózdi toronyalja. Írói falurajz. Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1971.
IMREH István: A paraszti írásbeliség múltjából. Korunk XIX. (1960) (7) 847-850.
IMREH István: A törvényhozó székely falu. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1983.
ISTVÁN Anikó: „Most segíts meg, Mária..." A futásfalvi Sarlós Boldogasszony-napi búcsú szövegrepertóriuma. (Kriza Könyvek, 20.) Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2003.
ISTVÁN Anikó: Az istenséggel való írásos kommunikáció, mint „ritualizált viselkedésmód". A futásfalvi kegytemplom emlékkönyve. In: DIMÉNY Attila - SZABÓ Á. Töhötöm (szerk.): Népi kultúra, társadalom Háromszéken. (Kriza Könyvek, 17.) Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2003a. 74-100.
ISTVÁN Lajos: Számírás - madárnyelv. In: KESZEG Vilmos (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 7. Írás, írott kultúra, folklór. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 1999. 70-71.
JAKAB Albert Zsolt: A padfirka-kultúra. In: SZABÓ Á. Töhötöm (szerk.): Lenyomatok. Fiatal kutatók a népi kultúráról. (Kriza Könyvek, 12.) Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2002. 217-232.
JAKAB Albert Zsolt: Falfirkálás interetnikus környezetben. In: SZABÓ Á. Töhötöm (szerk.): Lenyomatok 3. Fiatal kutatók a népi kultúráról. (Kriza Könyvek 23.) Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2004. 90-125.
JAKAB Albert Zsolt: A firkálás helye, motivációi és szerepe a diákkultúrában. In: EKLER Andrea - MIKOS Éva - VARGYAS Gábor (szerk.): Teremtés. Szövegfolklorisztikai tanulmányok Nagy Ilona tiszteletére. (Studia Ethnologica Hungarica VII.) L'Harmattan Kiadó, Budapest, 2006. 354-370.
JAKAB Albert Zsolt: Firkás város. A firkálás és terei Kolozsváron. In: JAKAB Albert Zsolt - KESZEG Vilmos (szerk.): Csoportok és kultúrák. Tanulmányok szubkultúrákról. (Kriza Könyvek, 29.) BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék-Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2007.161-193.
JAKAB Zsuzsánna: Demeter Domokos a népi verselő. In: KESZEG Vilmos (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 7. Írás, írott kultúra, folklór. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 1999. 216-226.
JAKÓ Zsigmond: Írás, könyv, értelmiség. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1976.
JAKÓ Zsigmond: A laikus írásbeliség kezdetei a középkori Erdélyben. In: Uő: Írás, könyv, értelmiség. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1977. 25-36.
JÓZSEF Álmos: Levelek és egyéb írott emlékek az első világháborúból. In: BOÉR Hunor (szerk.): Acta 2000. I. Székely Nemzeti Múzeum-Csíki Székely Múzeum. Sepsiszentgyörgy-Csíkszereda, 2000. 297-315.
KABAY Béla: Csíkvilág - jelvilág. In: Korunk Évkönyv 1979. Kolozsvár-Napoca, 1978. 139-146.
KELEMEN Lajos: Erdélyi magyar templomi karzat- és mennyezetfestmények a XVII. századból. Erdélyi Tudományos Intézet, Kolozsvár, 1945.
KESZEG Vilmos: A folklór határán. A népi írásbeliség verses műfajai az Aranyosszéken. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1991.
KESZEG Vilmos: A kéziratos füzetek költészetéről. Jelenlét II. (1991a) (6) 16-17, (7) 55-57.
KESZEG Vilmos: Kelt levelem... Egy mezőségi parasztasszony levelezése. (Néprajzi látóhatár kiskönyvtára, 6.) Györffy István Néprajzi Egyesület, Debrecen, 1996.
KESZEG Vilmos: Vallásos téma az aranyosszéki emlékverses füzetekben. In. LACKOVITS Emőke, S. (szerk.): Népi vallásosság a Kárpát-medencében. II. Veszprém-Debrecen, 1997. 419-425.
KESZEG Vilmos: Az írás a populáris kultúrában. In: CSOMA Zsigmond - VIGA Gyula (szerk.): Európából Európába. Néprajzi Látóhatár VI. (1997a) (1-4) 45-52.
KESZEG Vilmos: Írott szövegek egy egyén életterében. Ethnographia 109. (1998) (2) 589-628.
KESZEG Vilmos: Századeleji gyászjelentő lapok. In: Uő (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 7. Írás, írott kultúra, folklór. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 1999. 95-110.
KESZEG Vilmos: Szövegtípusok, szövegfunkciók és íráshasználat az aranyosszéki temetési szertartásban. In: CSERI Miklós - KÓSA László - BERECZKI Ibolya, T. (szerk.): Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón. A Magyar Néprajzi Társaság-Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre, 2000. 131-164.
KESZEG Vilmos: A genealógiai emlékezet szervezése. In: ÁRVA Judit - GYARMATI János (szerk.): Közelítések az időhöz. Tanulmányok. (Tabula Könyvek, 3.) Néprajzi Múzeum, Budapest, 2002. 172-212.
KESZEG Vilmos: A halott biográfiája: lázadás a névtelen halál ellen. In: Uő: Homo narrans. Emberek, történetek és kontextusok. (Ariadné Könyvek.) KOMP-PRESS-Korunk Baráti Társaság, Kolozsvár, 2002a. 205-256.
KESZEG Vilmos: Aranyosszék népköltészete. Népi szövegek, kontextusok. Monográfia. I-II. Mentor, Marosvásárhely, 2004.
KESZEG Vilmos: Az írás szerepe egy asszony életében. In: Uő (szerk.): Specialisták. Életpályák és élettörténetek I-II. Scientia Kiadó, Kolozsvár, 2006. 583-664.
KESZEG Vilmos: Élettörténetek populáris regiszterekben. In: JAKAB Albert Zsolt - KESZEG Anna - KESZEG Vilmos (szerk.): Emberek, életpályák, élettörténetek. BBTE - KJNT, Kolozsvár. 2007. 151-198.
KESZEG Vilmos: Alfabetizáció, írásszokások, populáris írásbeliség. KJNT - BBTE, Kolozsvár, 2008.
KESZEG Vilmos (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 7. Írás, írott kultúra, folklór. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 1999.
KESZEG Vilmos (szerk.): Kicsiny dalaim. Népi költők antológiája. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 1999a.
KISS Dániel: Minden gyümölcse életemnek...Sajtó alá rendezte és a kísérő tanulmányt írta BAJKÓ Árpád. Mentor, Marosvásárhely, 2010.
KOKÓ Juliánna: Egy vargyasi család levelezése az első világháborúban. In: KESZEG Vilmos (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 7. Írás, írott kultúra, folklór. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 1999. 240-265.
KONSZA Samu: Háromszéki magyar népköltészet. Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, Marosvásárhely, 1957.
KÓS Károly: Régi hozománylevelek Kézdipolyánról. Művelődés XXX. (1977) (1) 23-26.
KÓS Károly: Egy csíkszentgyörgyi családi levelesláda XVII. századi irataiból. Művelődés XXX. (1977a) (10) 57-65.
KÓS Károly: Régi falusi levelesládákból. Művelődés XXXI. (1978) (2) 22-23.
KÓS Károly: Eszköz, munka, néphagyomány. Dolgozatok a munka néprajza köréből. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1979.
KÓS Károly: A csángó írásrendszerről. Néprajzi Látóhatár III. (1994) (1-2) 283-298.
KÓS Károly: Szilágysági levelesládákból. Ethnographia CIX. (1998) (1) 159-167.
KÓS Károly: Régi falusi levelesládákból. Egy vajasdi százéves fogalmazványkönyv. Művelődés LII. (1999) (6-8) 126-127.
KOVÁCH Géza: Erdélyi jobbágyok panaszlevelei. Kordokumentumok az erdélyi falu életéből 1771-1848. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1971.
KOVÁCS KISS Gyöngy: Végrendeletek Kolozsvár város levéltárában. In: PÁL Judit - SIPOS Gábor (szerk.): Emlékkönyv Csetri Elek születésének nyolcvanadik évfordulójára. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2004. 258-267.
KÖNCZEI Csilla: Jegyzetek a Lábán-táncjelírásról. (Kriza Könyvek, 10.) Szerkesztette, lektorálta, a fotókat, az ábrákat és a kinetogramok grafikáit készítette FÜGEDI János. Kriza János Néprajzi Társaság-Hagyományok Háza, Kolozsvár-Budapest, 2002.
LÁSZLÓ Gyula: Verses népi szerelmeslevelek. Termés. (Ősz) (1943) 89-93.
MAILAND Oszkár: Székelyföldi gyűjtés. (Magyar Népköltési Gyűjtemény, VII.) Budapest, 1905.
MAJOR Miklós: Koszorúba font gabonakalászok. Szabó Miklós, szilágybagosi parasztkrónikás naplójegyzetei a 20. század második feléből. In: Keszeg Vilmos (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 7. Írás, írott kultúra, folklór. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 1999. 200-215.
MÁRTON Béla: A sóvidéki faragottkapu-feliratok. In: KESZEG Vilmos (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 7. Írás, írott kultúra, folklór. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 1999. 72-88.
NAGY Jenő: Magyarvalkó életéből. In: Uő: Néprajzi és nyelvjárási tanulmányok. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest. 1984. 107-119.
MOUACI, Aude: Les poètes amateurs. Approche sociologique d'une conduite culturelle. L'Harmattan, Paris, 2001.
NAGY Réka: Az írás szerepe egy szilágysági ember életében. In: ILYÉS Sándor - JAKAB Albert Zsolt (szerk.): Lenyomatok 6. Fiatal kutatók a népi kultúráról. (Kriza Könyvek, 28.) Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2007. 52-78.
OLOSZ Katalin: „Külömbféle nyavallyák orvoslássára szólgáló falusi patika." Orvoslás és növényismeret egy múlt századi kéziratos receptgyűjteményben. In: ZAKARIÁS Erzsébet (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 3. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 1995. 42-50.
OLOSZ Katalin: 17-19. századi kéziratos magyar orvosló könyvek kolozsvári könyvtárak gyűjteményeiben. In: SZIKSZAI Mária (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 10. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2002. 31-43.
ORBÁN Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi és népismei szempontból. I-VI. Tettey Nándor és Társa Bizománya, Pest-Budapest, 1868-1973.
PÁL Judit: Írástudás a Székelyföldön a XVIII. században. In: KOVÁCS András - SIPOS Gábor - TONK Sándor (szerk.): Emlékkönyv Jakó Zsigmond születésének nyolcvanadik évfordulójára. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 1996. 421-433.
POZSONY Ferenc: Gazdasági élet Zabolán az első világháború idején egy zabolai tüzér leveleinek tükrében. In: ILYÉS Sándor - KESZEG Vilmos (szerk.): Az eltűnt katona. KJNT Évkönyve 16. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2008. 189-204.
RÁDULY János: Rovásíró őseink. Adalékok rovásírásunk ismeretéhez. Firtos Művelődési Egylet, Korond, 1995.
RÁDULY János: Titkok a rovásírásban. Adalékok rovásírásunk ismeretéhez. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2004.
SALLÓ Szilárd: Egy egyén tulajdonában lévő gyászjelentő-gyűjtemény vizsgálata. Acta Siculica 2007. (2007)739-750.
SERES András: Barcasági magyar népköltészet és népszokások. Sajtó alá rendezte KESZEG Vilmos. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1984.
SIPOS Gábor: Marosszéki népoktatás a XV. századtól 1848-ig. In: Művelődéstörténeti tanulmányok. Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1980. 107-135.
SIPOS Gábor (szerk.): Emlékkönyv Csetri Elek születésének nyolcvanadik évfordulójára. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2004. 258-267.
STOLL Béla: A magyar kéziratos énekeskönyvek és versgyűjtemények bibliográfiája 1565-1840. Budapest, 1963.
SZABÓ T. Attila: Kéziratos énekeskönyveink és verses kézirataink a XVI-XIX. században. Zalău - Zilah, 1934.
SZABÓ T. Attila: Újabb adatok és pótlások kéziratos énekeskönyveink és verses kézirataink könyvészetéhez. Kolozsvár, 1941.
SZABÓ Károly - SZÁDECZKY Lajos - BARABÁS Samu (szerk.): Székely oklevéltár. Kolozsvár-Budapest, 1872-1934.
SZŐCSNÉ GAZDA Enikő: Tárgyak és írások. A hozománylevelek szerepe a háromszéki nők életében. In: GAZDA Klára - TÖTSZEGI Tekla (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 14. Tanulmányok Szentimrei Judit 85. születésnapjára. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2006. 31-42.
TÁRKÁNY SZÜCS Ernő: Vásárhelyi testamentumok. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1961.
TÓTH Zsombor: A történelmem terhe. Antropológiai szempontok a kora újkori magyar írásbeliség textusainak értelmezéséhez. (Ariadné Könyvek.) KOMP-PRESS-Korunk Baráti Társaság, Kolozsvár, 2006.
TÓTH Zsombor: Usus Doctrinae: Cserei Mihály Praxis Pietatis olvasata. In: FAZAKAS Gergely Tamás - GYŐRI L. János (szerk.): Medgyesi Pál redivivus. Tanulmányok a 17. századi prédikátor életművéről. Debreceni Egyetem, Egyetemi és Nemzeti Könyvtár, Debrecen, 2007. 45-79.
TÖTSZEGI Tekla: Hímes zsebkendők. Funkciók, díszítmények, szövegek. In: SZEMERKÉNYI Ágnes (szerk.): Folklór és vizuális kultúra. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007. 438-457.
VAJDA András: Az írás funkciói egy település életterében. In: JAKAB Albert Zsolt - SZABÓ Á. Töhötöm (szerk.): Lenyomatok 5. Fiatal kutatók a népi kultúráról. (Kriza Könyvek, 27.) Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2006. 267-286.
VÁRKONYI Nándor: Az írás története. Turul, Budapest, 1943.
VÁRKONYI Nándor: Az írás és a könyv története. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2001.
VASAS Samu - SALAMON Anikó: Kalotaszegi ünnepek. Gondolat, Budapest, 1986
ZSIGMOND József - PALKÓ Attila: Magyaró néphagyományaiból. Szemelvények. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1996.
ZSÓK Béla: Ezek utolsó akaratim... In: KESZEG Vilmos (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 7. Írás, írott kultúra, folklór. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 1999. 111-118.