A II. világháború után a transzilvanizmus az irodalom élő-ható tényezőjéből az irodalomtörténetírás témájává vált - jóideig a dogmatikus marxista kritika céltáblájává. Tárgyszerűbb értékelése csak az 1960-as évek második felében kezdődött meg: irodalomtörténeti munkákban az első időkben még mindig „osztályharcos szellemben" torzítottan (A magyar irodalom története 6. kötetében, Bp. 1966.) vagy a transzszilvanizmust romániaisággá „tágító" koncepció (Balogh Edgár), a Kós-örökségnek az osztályharcos hagyományok sorába állítása formájában (Czine Mihály és Varró János). Egy hitelesebb értelmezésnek volt előjátéka a Kritikában Pomogáts Béla, E. Fehér Pál és Tordai Zádor részvételével lezajlott vita (1973/8, 1973/11), majd kiteljesítője a helikoni vonulatba sorolható írók műveinek és a korszakra vonatkozó irodalomtörténeti dokumentumoknak az (újra)kiadása a *Romániai Magyar Írók sorozatban: Az Erdélyi Helikon költői (Szemlér Ferenc válogatásában és bevezető tanulmányával, Buk. 1973), A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája (Marosi Ildikó gondozásában, uo. 1979), Kuncz Aladár levelezéskötete (Juhász András és Jancsóné Máthé-Szabó Magda gondozásában, uo. 1982.), Benedek Elek irodalmi levelezése (I-IV. Szabó Zsolt gondozásában, 1979-2002) és mindezekkel párhuzamosan a teljes életműveket számbavevő írói monográfiák: Izsák József Tamási Áron (1969), Vita Zsigmond Áprily Lajos (1972), Kicsi Antal Tompa László (1978), Mikó Imre, Kicsi Antal és Horváth Sz. István Balázs Ferenc (1983), Molnár Szabolcs Berde Mária (1986). Közben tovább árnyalódott az értékelés az olyan tanulmányokban, mint a Gáll Ernőé, aki átfogó nemzetkarakterológiai kontextusban vizsgálódott (Az „erdélyi lélek": mítosz és valóság. Utunk 1972/30., 31), Kántor Lajos és Láng Gusztáv Romániai magyar irodalom. 1945-1970 című könyve (Buk. 1972) bevezető fejezetében, illetve az addigi eredményeket „középiskolás fokon" összegező XII-es Romániai magyar irodalom tankönyvben (szerzői Dávid Gyula, Marosi Péter és Szász János, 1977). Az 1970-es évek eredménye, hogy fokozatosan egy tényeiben hiteles, szemléletében tárgyszerű, értékelésében irodalomközpontú kép formálódott ki az irányzatról és a hozzá sorolható művekről.
Ebbe a sorba illeszkedik bele Pomogáts Béla könyve (A transzilvanizmus. Az Erdélyi Helikon ideológiája. Bp. 1983), amelyben a szerző az erdélyi magyar irodalom előzményei, kiformálódása és kiteljesedése teljes folyamatába ágyazva követi végig történetét, s elemi összetevőit. Közben már olyan résztanulmányokra is lehetett építeni, mint Nagy György eszmetörténeti megközelítései (A kezdeti transzilvanizmusról. Korunk 1973. 1652-1658., Gondolat és funkció. Uo. 1977. 250-254. és Szimbolikus illusztráció és történelmi tartalom. Uo. 1981. 739-744), Láng Gusztáv Jegyzetek a transzilvanizmusról című tanulmánya (Utunk 1973/50.) s a vele polemizáló Tóth Sándor cikke (Sárréti Sándor: A transzilvanizmus fogalmáról. Tiszatáj 1974/8. 54-57.) Közben megfogalmazást nyert a transzilvanizmus nak az irodalom dimenzióin túli, s a megváltozott körülmények ellenére is érvényes aktualitása: „A transzilvanizmus - írta Fábián Ernő - csak egy demokratikus politikai konszenzus keretében válhatott volna hatékonnyá. Amiből következik, hogy amennyiben egy ilyen konszenzus és annak alapfeltételeként egy új, korszerű azonosságideológia megteremtése napirendre kerül, a kiindulópontul szolgáló ideológiai minták sorából a transzilvanizmust semmilyen körülmények között nem szabad kifelejtenünk." (A tudatosság fokozatai. Buk. 1982. 7.)
A kommunista rendszer romániai összeomlása küszöbén, már a 80-as évek közepétől (a *Limes-kör 1986-os vitájában) megindult ugyanakkor egy „neotranszszilvanista eszmecsere" (K. Lengyel Zsolt: i. m. 269), amely az évtizedforduló helyzeteiben már nem annyira magának a transzilvanizmus nak (mint „erkölcs-központú ideológiai képződménynek", Cs. Gyímesi Éva: Gyöngy és homok. 1986/1992) a vizsgálatára koncentrált, hanem inkább „a saját kisebbségi lét értelmezésére", „időszerű jegyeinek kiválogatására" (uő: i. m. 270) és az azokkal való polemizálásra. Ennek a polémiának a tétje tulajdonképpen annak „a folytonos politikai kompromisszumnak" az elutasítása volt, amelynek „lehetőségét [a transzszilvanizmus] eleve magában hordja" (uo.). Tulajdonképpen ebből az „eszmecseréből" nőtt ki az Európai Idő hasábjain (1990-91-ben) az a vita, amelyben egyes, a transzilvanizmus mibenlétéről olykor még alapfogalmakkal sem rendelkező hozzászólók végeredményben inkább saját magatartásaik mentségére törtek pálcát fölötte, mások viszont (Fábián Ernő, Kántor Lajos, Láng Gusztáv) a kisebbségi magyarság identitásának és kultúrájának védelmében betöltött szerepét emelték ki.
Némi pozitív hozadékkal járó, de már a politikai transzilvanizmus problémakörébe tartozó vita bontakozott ki a volt kommunista országok európai uniós csatlakozásának közeledtével a 90-es évek közepén, amikor Molnár Gusztáv egy vitaindító cikkben felvetette azt az elméleti lehetőséget, hogy Erdély, mint adott esetben önállósuló geopolitikai egység, különleges szerephez juthat Románia csatlakozásában. A román hozzászólók azonban még egy ilyen „autonóm" szerep lehetőségét is elutasították. (A vita összefoglalását l. Hadházy Zsuzsa: Kérdések és válaszok. In: Romániai magyar évkönyv 2000).
Ma a két ország EU-csatlakozása után a romániai magyarság (azaz inkább a Székelyföld) számára a radikális magyar politikai erők által szorgalmazott területi, vagy a mérsékeltek által is vállalt közösségi autonómia a cél - mindkettő az idők folyamán erőteljesen és szilárdan kiépült román állami központosító politikával áll szemben.
Az „irodalmi" transzilvanizmus pedig végre alapos dokumentációra épülő kutatások tárgyává válhat, s ezek során, sokféle megközelítésben, megszabadulhat azoktól a káros „aktualizálásoktól", amelyek valós arculatát évtizedeken át elfedték vagy eltorzították. (RMIL)
Válogatott irodalom
A Szépmíves Céh - Az Erdélyi Helikon - A transzilvanizmus. In: A magyar irodalom története 1919-től napjainkig. Bp. 1965. 932-935. - Czine Mihály: Kós Károly köszöntése. Kortárs 1964/1. 135-138. - Varró János: A romániai magyar irodalom előzményei. Igaz Szó 1968/2. 112-123. - Gáll Ernő: Az „erdélyi lélek": mítosz és valóság. Utunk 1972/30., 31. (Újraközölve: Tegnapi és mai önismeret. Buk. 1975. 32-48.); uő: Az „erdélyi gondolat" viszontagságai. Helikon 1992/16; uő: Erdélyiség, „romániaiság". A Hét 1994/32-33. (Újraközölve: Számvetés. Kv. 1996. 128-139); uő: Erdélyiség régi/új nacionalizmusok szorításában. Helikon 1999/20., 21. - Nagy György: A kezdeti transzilvanizmusról. Korunk 1973/11. 1652-1658; uő: Gondolat és funkció. Bevezetés egy eszmetörténeti monográfiához. Korunk 1977/2. 250-254; uő: Szimbolikus illusztráció és történelmi tartalom. Egy eszme- és magatartásrendszer elsődleges összetevőiről. Korunk 1981. 739-744; uő: A kisebbségi helytállástól a közösségi desirabilitásig és vissza. A transzszilvanista ideológiáról. Korunk 1993/1. 18-32; uő: Eszmék, intézmények, ideológiák Erdélyben. Tanulmányok. Kv. 1999. -- Vita a transzilvanizmusról (Pomogáts Béla és E. Fehér Pál, Kritika 1973/8; Tordai Zádor, 1973/11.) - Tóth Sándor: A transzilvanizmus fogalmáról. Tiszatáj 1974/1. 54-57. (Sárréti Sándor álnéven); uő: A transzszilvanizmus színeváltozásairól. In: Források és stratégiák. Csíkszereda 1999. 114-128. - Pomogáts Béla: A transzilvánizmus Az Erdélyi Helikon ideológiája. Bp. 1983 = Irodalomtörténeti Füzetek; uő: Szabédi László a transzszilvanizmusról. Új Erdélyi Múzeum 1990/1. 56-70; uő: Transzilvanizmus és európaiság. Korunk 1997/8; uő: Erdélyi gondolat - erdélyi irodalom. In: Párbeszéd anyanyelven. Bp. 1998. 88-106; uő: Viták áramában. In: Jelszó és mítosz. Mv. 2003. 5-101. - Cs. Gyímesi Éva: Egy létszimbólum színe és visszája. Életünk 1985/1. 49-59; uő: Helyzet és helyzettudat. Előadás a Limes-körben 1986. nov. 10-én. (Közölve a hozzászólásokkal együtt: Transzcendens remény. A Limes-kör dokumentumai. 1985-1989. Csíkszereda 2004); uő: Gyöngy és homok. Ideológiai értékjelképek az erdélyi magyar irodalomban. Buk. 1992 = Századunk. - Kántor Lajos: Vallani és vállalni. Egy irodalmi vita és környéke. 1929-1930. Buk. 1984; uő: Az erdélyiségtudat változásai. Korunk 1991/10; uő: Játék vagy program? Kuncz Aladár folyóirat-struktúrája és a „fiatal magyarok" 1930-ban. In: Itt valami más van. Bp. 1992; uő: Gyáva irodalom? (Erdélyi esszé- és regénypróba). Uo. 94-114; uő: A Termés és az „uralkodó eszmék". Uo. 135-149. - Ábrahám Barna: Az erdélyiségtudat változásai a két világháború között. Limes 1986/3. (Újraközölve: Kötődések Erdélyhez. Tatabánya 1999. 125-136 = Limes Könyvtár) - Köteles Pál: A transzilvanizmus és az erdélyi avantgárd. Confessio 1986/3. - Biró Béla: A transzilvanizmus időszerűsége. Európai Idő 1991/13. - Benkő Samu: Az erdélyiségtudat változásai. Korunk 1991/10. (Újraközölve: Újrakezdések. Csíkszereda 1996. 11-26.) - Gajdos-Balogh Attila: A transzilvanizmus román nézőpontból. Korunk 1991/10. - Láng Gusztáv: Transzilvanizmus és magyarságtudat. Helikon 1993/11. - K. Lengyel Zsolt: Transzilvanizmus és regionalizmus a húszas évek Erdélyében. Korunk 1993/6. - Molnár Gusztáv: Az erdélyi kérdés. Magyar Kisebbség 1997/3-4. - Dávid Gyula: Erdélyi írók a magyar irodalom egységéről. A „schisma-pör 1928-ban. Helikon 1998/23; uő: Kisebbségi irodalom - világirodalom. Erdélyi Múzeum 1998/3-4; uő: Erdélyi irodalom - világirodalom. Csíkszereda 2000. - Fábián Ernő: A megmaradás parancsolatai. Esszé az erdélyiségről mint politikai entiásról. Bp. 1999. - Hadházy Zsuzsa: Kérdések és válaszok (Az Erdély-vita összefoglalása). In: Erdélyi Magyar Évkönyv 2000. Kv.-Tv. 2000. 162-169. - K. Lengyel Zsolt: A kompromisszum keresése. Tanulmányok a 20. századi transzszilvanizmus korai törénetéhez. Csíkszereda 2007 = Múltunk Könyvek.
