Az erdélyi magyar irodalom eszmei tisztázódását segítő irodalmi vita Ravasz Lászlónak a budapesti Könyvbarátok Lapjában 1928-ban megjelent Irodalmi schisma című cikkével robbant ki és gyűrűzött végig az akkori erdélyi és magyarországi sajtón.
Ravasz - akkor már Duna-melléki püspök, különben 1920-ig a kolozsvári Református Theologiai Fakultás professzora -, cikkében az első világháború utáni magyar irodalmi életet korábban már felkavaró Ady-vitához kapcsolódva, Adytól és a Nyugat íróinak modernségétől „féltette" a magyar irodalom egységét. „Az irodalomtól - írta - elvárjuk, hogy az egész nemzet szellemi életének tükrözője és vezére legyen", majd sorra vette azokat a „veszélyeket", amelyek ezt fenyegetik: „a nemzeti műveltség egyik vagy másik érdekeltségét" szolgáló csoportok megjelenése, „valamely világnézeti meghasonlás", illetve a „politikai földrajzi szempontból" bekövetkezett kettészakadás, amikor „a régi nemzeti irodalomból két vagy több nemzeti irodalom lesz, mindeniknek azonos a nyelve, de lassanként más lesz a lelke, mert más lett az ország sorsa, a történelem, amelyben az új irodalom él".
A cikk kapcsolódása a „kettészakadt magyar irodalom"-ról lezajlott korábbi magyarországi vitához egyértelmű. Ravasz ugyanis a továbbiakban részletezte az utolsónak említett, s az „új irodalom" irányában megfogalmazott „veszély" miatti aggodalmát. Szerinte „...a két irodalom nem egészen homogén: az új nagyobb erővel érvényesül Erdélyben, a régi leszögezi és konzerválja a magyarországit". Egyetért a MTA elnökének, Berzeviczy Albertnek a szavaival, aki „különösen veszedelmesnek" tartotta az Ady-kultuszt „az elszakított területek magyarsága számára, mert ha e magyarságnak lelkében gyökeret ver az a meggyőződés, hogy az Ady előtti harminc esztendőnek magyar költészete nem volt egyéb, mint a sallangos hazafiság dörgő frázisainak, az elavult nemzeti érzés fitogtatásának költészete, akkor joggal lehet attól tartani, hogy az idegen uralom alá jutott magyarság nem csak politikailag, hanem lelkileg is ki fog szakadni az egyetemes szellemi közösségből."
A Ravasz-cikk szolgáltatott alkalmat az akkor már izmosodó erdélyi magyar irodalom képviselőinek arra, hogy szembenézzenek irodalmunk néhány alapkérdésével: első sorban az anyaországi irodalomhoz és a Nyugattal elindult magyar irodalmi modernséghez való viszonyukkal. A tisztázó vitára az épp akkor induló Erdélyi Helikon első két számában került sor, s a kezdeményező - minden bizonnyal Kuncz Aladárral egyetértésben -, a folyóirat (akkor még csak) kiszemelt szerkesztője, Áprily Lajos volt, aki 1928 márciusában, a Ravasz-cikket bőven kivonatoló körlevélben kérte fel az erdélyi írótársakat arra, hogy válaszoljanak a következő három kérdésre: „Látod-e a schisma komoly és tartós veszedelmét a mai magyar irodalomban? Ha igen: részes-e az erdélyi irodalom a veszedelem felidézésében és fokozásában? Mi az oka annak, hogy 'az új nagyobb erővel érvényesül Erdélyben'?"
A hozzászólásokat Áprily Erdélyi írók a magyar irodalom egységéről cím alatt közölte: az 1. számban Benedek Elek, Berde Mária, Kós Károly és Makkai Sándor, a 2. számban Molter Károly, Reményik Sándor, Spectator (Krenner Miklós), Szentimrei Jenő és Tabéry Géza válaszolt. Ugyanakkor az 1. számban jelent meg Kuncznak az erdélyi magyar irodalom egy évtizedes fejlődését áttekintő cikke (Tíz év), valamint Szekfű Gyulának Az erdélyi magyar irodalom kérdése című tanulmánya. A hozzászólásokat bevezető sorokban Áprily még egyszer megfogalmazta a helikonisták állásfoglalásainak lényegét: „...nem lehet veszedelem a magyar irodalom jövője számára egy olyan sorsszerűen természetes irodalmi alakulás, mely a régi magyar hagyománykincsbe Erdély kiegyenlítő és haladó erejével be tudja építeni a megtermékenyítő új tradíciót".
A vita jelentősége abban állott, hogy először is tételesen kimondódott a magyar irodalom egysége. „Nincs két magyar irodalom - szögezte le Makkai - hanem itt is, ott is ugyanaz a magyar irodalom megy át egy nagy válságon, mely szerintem a szükségszerű megújulás folyamata".
Másodszor: megfogalmazódott az egységen belüli sajátossághoz való jog igénye. Kós Károly írta: „Mi pedig nem csak reméljük, de hisszük is, hogy Erdély van a szellemi élet minden vonatkozásában. Az erdélyi embert minden vonatkozásban determinálja ez a föld, melynek nem ok nélkül van különvaló, egyéni múltja a história bizonyítása szerint. Ha tehát ma az erdélyi magyarságnak a szépirodalomban kifejezett, nem is egészen egy évtizedes termése kétségtelenül megkülönböztethetően más színű és más ízű, mint a magyarországi irodalmi termés, akkor ennek az oka nem az, hogy erre a különbözőségre szükség van, hanem az, hogy ez másképpen nem lehetséges. Van erdélyi psziché, mely nem az erdélyi magyarság privilégiuma, de predesztinációja az erdélyi németségnek és románságnak is." Majd így folytatta: „...hogy az erdélyi föld ugyanabból a magból kinőtt fán más gyümölcsöt nevel, mint a magyarországi (helyesebben budapesti) föld, azon segíteni akkor sem tudnánk, ha nagyon akarnánk. Mert ez így természetes, tehát így helyes és jó."
Harmadszor: pontosításra került a vitában az is, hogy mit értenek az erdélyiek a Ravasz által hiányolt „ősi kötőerő"-n. Molter Károly mutatott rá, hogy az erdélyi irodalom „...a nemzeti hagyományokat szükség szerint eleveníti fel, és azokból a boldog nagy Magyarországon kissé porlepte igazságokat hasznosít: Petőfit, Széchenyit, Eötvöst és Kossuthot, Adyt..."
Különös súllyal esett szó a vitában az erdélyi magyar irodalom Adyhoz való viszonyáról. Ebben az Adyval fiatal éveiben perben álló Reményik Sándor fogalmazott, határozottan, egyértelműen: „Miféle forrásokból táplálkozik a mi új irodalmunk? - ezt a kérdést kell tisztáznunk, hogy válaszolhassunk: szakadárok vagyunk-e vagy sem... Egyik forrásunk kétségtelenül a huszadik század új magyar irodalma, az összeomlás előtti Magyarország nagy szellemi termelése. Ennek kiváló reprezentánsai nagy részben ma is működnek a mai Magyarországon: az Ady-generáció tagjai. Schisma volt-e az ő forradalmuk? Ha schisma volt: nekünk is vállalnunk kell a szakadárságot, mert tudatosan vagy öntudatlanul, de bizonyos, hogy sokat tanultunk tőlük. Csakhogy mi itt nem tartjuk azt a forradalmat tradícióellenesnek, s főképp nem tartjuk lázadásnak a magyar nemzeti szellem ellen." (Kiemelések az eredetiben.)
Befelé a „schisma-pör" néhány hozzászólása már a „vallani és vállalni-vita" légkörét és problémafelvetését hozta. Kuncz írta: „Uralkodó vonásnak, s mintegy a lefolyt tízéves irodalmi fejlődés vezető eszméjének érezzük azt a törekvést, amely a művészi kifejezés eszközeivel Erdélynek fokozatosan kiterjedtebb és elmélyültebb felfedezését tűzi ki céljául. Kezdődik ez a lírai költészettel, s folytatódik a novellával, majd a regénnyel... Ma már el lehet mondani, hogy nincs Erdélyben magyar író, bármilyen természetű és fejlettségű művészi szemléletet képviseljen is, akit meg ne hódított, magával nem ragadott volna az erdélyi sors. És ez természetes is." S megszólalt a „Kazinczy-féle dicséretekkel, de a ledorongolásokkal" (Ravasz) szemben, a hiteles kritika igénye is. Nyirő József a Keleti Újságban megjelent hozzászólásában írta: „A valóság az, hogy van néhány tehetséges írónk és költőnk, és megjelent néhány értékes könyv. Függetlenül annak elismerésétől, hogy minden ezen a földön megjelent írás védelmet és elismerést érdemel, mert missziót teljesít, itt az ideje, hogy a túlzott értékelésnek és indokolatlan elismerésnek vége szakadjon, úgy a valóban hivatott írók, mint a komoly irodalom érdekében." (Kiemelés az eredetiben.)
Válogatott irodalom
Ravasz László: Irodalmi schisma. Könyvbarátok Lapja, 1928/2. - Áprily Lajos 1928. márc. 10-én kelt levele Molter Károlyhoz (in: Molter Károly levelezése. 2. 1927-1932. Sajtó alá rendezte Marosi Ildikó. Bp.-Kv. 2001. 59-61. - Erdélyi írók a magyar irodalom egységéről (ankét). Erdélyi Helikon 1928/1. 53-55; 1928/2. 146-150. - Kuncz Aladár: Tíz év. Uo. 1928/1. 2-5. - Szekfű Gyula: Az erdélyi magyar irodalom kérdése. Uo. 1928/1. 13-15. - Berzeviczy Albert és Rákosi Jenő nyilatkozatait idézi Jancsó Benedek: Van-e szakadás az itthoni és az erdélyi lélek között? Magyar Szemle, 1928/III. 321-328. - Nyirő József: Erdélyi irodalom. Keleti Újság 1928. ápr. 29. - Ligeti Ernő: Súly alatt a pálma. Kv. 1941. 103-104. - Dávid Gyula: Erdélyi írók a magyar irodalom egységéről. A „schisma-pör" 1928-ban. In: Dávid Gyula: Erdélyi irodalom - világirodalom. Csíkszereda 2000. 105-121., 389-390.
