A Károlyiak ősi vára mellett kialakult város az 1919-es államfordulatig Szatmár vármegye székhelye volt, s ebben a szerepében hagyott szellemi örökséget az utókornak. Bethlen Gábor és II. Rákóczi Ferenc egész Európára látó gondolkodása, egyes jakobinusok találkozása a főispáni beiktatáson 1794 nyarán, Kölcsey zuhatag mondatai, melyek „e falak közt hangozának", az ide látogató Petőfi ellenszenvei a régi vármegyei élettel szemben és gyönyörűségei bontakoztatták ki a város sajátos hangulatát, ahol a kegyesrendiek 1725-ben gróf Károlyi Sándor alapította gimnáziumának neveltjei is hozzájárultak egy emelkedett közszellem kialakításához. A nyelvtudós Révai Miklós első magyar nyelvű verseskönyve is itt jelent meg 1778-ban. Itt érvényesültek Kaffka Margit „színei és évei", ez a város lett Ady Endre géniuszának első ébresztője. Nagykároly kulturális örökségének kevéssé ismert mozzanata, hogy e város szülötte Barna Ferdinánd, a teljes Kalevala első magyar fordítója (1871).
A 19. század második felében több lap is megjelent itt, így a Népiskolai Lapok (1870-71), Szatmármegyei Közlöny (1874-1920, 1940-45); Nagykároly (1875-76). A leghosszabb időt a Nagykároly és Vidéke érte el, 1884-ben indult és címét a magyar helységnevek használatának betiltása után kényszerűen megváltoztatva 1940 őszéig jelent meg. E lapnál dolgozott egy időben a népszerű regényíró Kosztka Mihály. Az I. világháború után itt kiadott lapok közül megemlítendő az Északnyugati Újság c. hetilap (1919-30), a Haladás c. társadalmi és szépirodalmi hetilap (1926-28), a Szilágymegyei Újság (1931-38), s ennek folytatása, a Kisebbségi Újság (1938).
Ebben a virágzó korszakban alakul a Polgári Olvasókör is (1874-1918), amely nagy szerepet játszik a város szellemi életében.
Amint megszűnt megyeközpont lenni, a város szellemi letargiába süllyedt. Hanyatlásnak indult a Kölcsey-kultusz ápolására még 1892-ben létesített Kölcsey Egyesület, bár vezetői buzgólkodásának köszönhetően látogat a városba „fiaival" Benedek Elek (1928). Itt tölti ifjúsága éveit Hegyi Endre költő és műfordító, itt formálódik Török Sándor, a színházi szakember és publicista.
A Kölcsey Egyesület folytatásának tekinthető a Kölcsey Irodalmi Kör, mely 1957-ben alakult Fényi István vezetésével. Vonzáskörébe kerültek a szomszédos Érmellék tollforgatói is, így az Érkeserűben letelepedett Számadó Ernő és az érmihályfalvi Máté Imre. Bekapcsolódott a kör munkájába Nikodémusz Károly evangélikus lelkész is, akinek Judás Iskarioth c. verses drámáját 1928-ban a kolozsvári színpadon mutatták be. Benedek Zoltán nagykárolyi tanárként természettudományos szakmunkákkal és népszerűsítő írásaival jelentkezett; neki köszönhető Bíró Lajos tasnádi származású természettudós távol-keleti, a pápuák földjén végzett néprajzi és rovartani kutatásainak feldolgozása (1979). Az itt élő Károlyi S. Mihály monográfiát írt Gyárfás Jenő képzőművészről. Németi János, a nagykárolyi múzeum igazgatója régészeti kutatásaival aratott elismerést hazai és nemzetközi szinten. Innen indult Balogh József költő, regényíró és műfordító pályája. A 80-as évek elején eredményesen működött Vasárnapi Fórum elnevezéssel egy irodalmi csoportosulás Kádár Ferenc és Gnándt István vezetésével, ennek működését azonban az élesedő balos diktatúra idején, 1985-ben betiltották. Itt mutatkozott be néhány fiatal szerző, köztük Sróth Ödön, akinek Fényözön c. verseskötete 1981-ben Temesvárt jelent meg.
Eredeti pedagógiai kísérletként tanárok diákjaikkal közösen karolták fel a műkedvelést mind klasszikus drámák, mind nagyoperettek színrevitelével, segítséget nyújtva az iskolai kereteken kívül az üzemek műkedvelő csoportjainak is.
A folyamatos irodalmi élet egyik gyökere a város nyomdakultúrája. Az első nyomda már 1753-tól működött, 1754-ben magyar és orosz nyelvű ábécéskönyvet, 1756-ban földrajzkönyvet nyomtak itt, s a helyi kiadványok sora a nyelvújítás harcaitól kezdve máig meg nem szakadt. Ez a magyarázata a város gazdag és változatos sajtótörténetének is. (RMIL)
Válogatott irodalom
Szirmay Antal: Szatmár vármegye I-II. Buda 1809.
Eble Gábor: Egy magyar nyomda a XVIII. században. Bp. 1891.
Benedek Zoltán: Színjátszó tanárok. Korunk 1965/11.
Fényi István: Ady-kereső Nagykárolyban. Utunk 1969/4.
Benedek Zoltán: Nagykároly. Orosháza 1994;
Uő: Érmellék. Orosháza 1996.
Nagykároly és vidéke. Évkönyv '96. Nagykároly 1995.
Nagykároly és Vidéke. Évkönyv '97. Nagykároly 1996.
Nagy László: Károli Gáspár és kora. Nv. 1996.
