Győri Klára (Szék, 1899. június 4.-Szék, 1975. augusztus 5.) 1899. június 4-én született, középgazda család hatodik gyermekeként. Szülei írástudók voltak, édesapja a környék fogalmazója. Győri Klára hat évet járt iskolába, utána szolgálni ment Kolozsvárra. Húszévesen ment férjhez, férje Filep István helybéli jómódú gazda. Férje két gyermekét nevelte fel. Házasélete örömtelenül telt.
Apját hallgatva vált mesélővé, aki szintén apjától tanulta a meséket. Az édesapa gyakran felolvasott környezetének. Apai nagynénje is híres mesélő volt.
Győri Klára harminc éven át mesélt hallgatóságnak, asszonyoknak, lányoknak és fiataloknak. Minthogy egy idő után az asszonyok nem igényelték a tündérmesét, az apjától tanult repertoárból ezeket rendre kihagyta. Így jutott el a novellisztikus és a tréfás mesékhez, amelyekben sok „összebúvás" és „huncutkodás" van, s emiatt közkedveltek voltak. A hallgatóság elvárása szerint mesévé dolgozta át Boccaccio novelláit. A mesék mellett a tréfák és a helyi történetek, a személyes élmények, az igaztörténetek váltak repertoárja részévé. Házában leányfonó és táncház működött. Itt ő szórakoztatta az összegyűlt fiatalokat. A legények érkezése előtt a lányok szívesen hallgatták meg a tündérmeséket, a legények megérkezése után azonban már vaskosabb tréfákra került sor. A mesélés élete egyedüli öröme volt, amit férje tiltása ellenére gyakorolt: „A mesélést csak akkor folytathattam, amikor a férjem nem volt a közelemben; mert káromkodott, és azzal fenyegetett, hogy ránk gyújtja a házat. Ha hallottam, reszketés fogott el..."
Repertoárját Nagy Olga jegyezte le 1945-1960 között, összesen 450 prózai alkotást, ebből 140 igaz történet, 310 tréfa, tréfás mesét. Ez egyik leggazdagabb paraszti meserepertoár. Győri Klára meséi és igaztörténetei a Széki népmesék, Paraszt dekameron, Újabb paraszt dekameron, majd az Asszonyok könyve című kötetekben láttak napvilágot.
Mesetudásának kimerülése, a hallgatóság szétszóródása miatt Nagy Olga ösztönzésére élettörténete megírásába kezdett, férje elől rejtőzködve, 1960-ban. 1973-ban meghalt a férj, ekkor az élettörténet kiegészült a korábban elhallgatott asszonyi sérelmekkel. Az emlékek egy újabb, harmadik hulláma után Győri Klára 1974-ben hagyta abba az írást. Végső formájában a kézirat egy széki család küzdelmeit, a 20. század első felének széki életvilágát, hagyományait, mindennapi narratívumait (pletykák, híresztelések, igaztörténetek), az asszony- és a cselédsorsot, a szerzőnek a szegénységgel, a falu előítéleteivel és a férfiúi önkénnyel való küzdelmét örökíti meg. Emlékirata nyomán újra népszerűvé vált, ezúttal olvasói körében. 1973 márciusában a Valóság és a Korunk közölte emlékirata részleteit. Ugyanebben az évben Gulyás László portréfilmet készített a szerzőről, amit a tévé közvetített. Ferencz Éva népdalénekes előadóestet állított össze vallomásaiból. A kéziratot Nagy Olga rendezte sajtó alá, ez Kiszáradt az én örömem zöld fája címmel a szerző halála után, 1975-ben látott napvilágot. Habár nem az első, nyomtatásban megjelent emlékirat volt, a köztudat először figyelt fel a paraszti autobiografikus vallomásokra, megjelenését heves vita követte.
A kötet előszavát jegyző Nagy Olga Győri Klára munkáját a folklór és a szépirodalom határán helyezte el, amely egyszerre ötvözi a lokális társadalom szájhagyományának sajátosságait (beszédmód, nyelvi formulák és fordulatok, beszédtémák, a mindennapi élet szociográfiai hitelű megörökítése) és az alkotás jegyeit (női nézőpont, szerzői stílusjegyek, szelekció, kompozíció, interpretáció). Ezt követően zajlott le az emlékirat szép- és szakirodalmi recepciója. A kritika egy parasztasszony autobiografikus írása nyomtatásban való megjelentetésének jogosultságát, valamint a személyes vallomás reprezentatív voltát kérdőjelezte meg. A Győri Klára, Nagy Olga és a paraszti, női emlékirat védelmében felszólaló szerzők (Kósa László, Tamás Gáspár Miklós, Kántor Lajos, Látó Anna, Cseres Tibor) a szerző stílusát, a vallomástevés bátorságát, a feltárt személyes és lokális életvilág újszerűségét hangsúlyozták. A könyv megosztotta a falu, Szék társadalmát is. A helybéliek kifogásait a következőképpen lehet csoportosítani: 1. Győri Klára a falu tudta nélkül és akarata ellenében, Nagy Olga biztatására írta és jelentette meg önéletírását; 2. Állításai alaptalanul gyalázzák férje családját és Szék társadalmát; 3. A szerzőnek nem volt erkölcsi alapja bárkit is megszólni.
Vendégszeretete, közlékenysége és a hagyományok ismerete miatt a megszülető táncházmozgalom népszerű, ismert és kedvelt adatközlője volt.
Válogatott irodalom
GYŐRI Klára: Kiszáradt az én örömem zöld fája. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1975.
KÜLLŐS Imola: A női önéletrajzok folklorisztikai vizsgálatának néhány tanulsága. In: BALÁZS Géza - CSOMA Zsigmond - JUNG Károly - NAGY Ilona - VEREBÉLYI Kincső (szerk.): Folklorisztika 2000-ben. Folklór - Irodalom - Szemiotika. Tanulmányok Voigt Vilmos 60. születésnapjára. I. ELTE BTK, Budapest, 2000. 134-163.
KESZEG Vilmos: Az írás és a beszéd konfliktusa: egy írástudó asszony „pere". Néprajzi Látóhatár X. (2001) 1-4. 135-148.
NAGY Olga: Széki népmesék. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1976.
NAGY Olga: Paraszt dekameron. Válogatás széki tréfákból és elbeszélésekből. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1977
NAGY Olga: Újabb paraszt dekameron. A szerelemről és a házasságról. Magvető Könyvkiadó, Budapest. 1983
NAGY Olga: Asszonyok könyve. Népi elbeszélések. Magvető, Budapest, 1988
NAGY Olga: Pályakép fénnyel és árnyékkal. Egy néprajzos emlékei. Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 1995. 120-150.
