A tematikus szócikk leírása
A 12 500km² kiterjedésű, 2002-ben 812 ezer lakosú (78,3% magyar) (KOCSIS K.-BOTTLIK ZS.-TÁTRAI P. 2006) történeti Székelyföld két természetföldrajzi tájegységen, nagyobbrészt a Keleti-Kárpátok, kisebbrészt az Erdélyi-medence területén helyezkedik el (1.ábra).
A Keleti-Kárpátok legidősebb egységét a kristályos-mezozoikumi öv képezi (gneisz, fillit, csillámpala stb.). Ennek része a Gyergyói-havasok, a Székelyföld É-i peremét szegélyező Besztercei-havasok és a Naskalat-hegység (Geografia…1987, KARÁTSON D. 2002). Változatosabb fölépítésű a Borszéki-, Salamási-, Ditrói- és Vaslábi-hegycsoportra osztható, a Maros és a Szeret vízválasztóját magán hordozó Gyergyói-havasok (SZAKÁLL S.-KRISTÁLY F. 2010). Triász és jura ofiolitokra települt triász-alsó-kréta tengeri üledékes mészkő képezi a kiemelt, töredezett, karsztos felszínű Hagymás-hegységet (MUTIHAC V.-IONESI L. 1974).
A Persányi-hegység É-i részében található, a Székelyföldhöz tartozó Vargyas-mészkőszoros az Orbán Balázs-barlanggal.
A márga, homokkő, pala és mészkőből fölépülő kréta-miocén flis vonulatai borítják (MUTIHAC V.-IONESI L. 1974) a Székelyföld K-i peremét és DK-i részét. Erdély és Moldva határhegyei a Tarkő, a Csíki-havasok és a Nemere-hegység. DK-i folytatódásuk az Olt és a Szeret vízgyűjtőjét elválasztó Háromszéki-havasok (1777m), valamint a Bodzai-, Bodzafordulói- és a Brassói-havasok. Kréta homokkő alkotja a Háromszéki-medence részeit elválasztó, illetve szegélyező Bodoki- és Baróti-hegységet (2.ábra).
Európa egyik leghosszabb összefüggő vulkáni vonulata a Kelemen- (2100 m), Görgényi-havasok (1777 m), valamint a „székelyek szent hegye”, a Hargita (1800 m) alkotta tűzhányólánc (SCHREIBER W. E. 1994, KARÁTSON D. 2002) (2.ábra). A Keleti-Kárpátok legbelső, Ny-i részét képező felső-miocén–pleisztocén vulkáni vonulat nagyobbrészt andezites kalderák és kráterek sorozata, K-i és Ny-i oldalon egy összefüggő vulkáni peremfennsíkkal. A vulkáni plató hajdani szerves részét képezte a napjainkban az Erdélyi-medence K-i peremét jelző Bekecs-tető, Siklód-kő és Firtos (SZÉKELY A.1957). A fenyvesekkel és bükkösökkel borított vulkáni vonulat térségében több ezer ásványvíz (borvíz) forrás (Borszék, Csíkszentkirály, Tusnád, Kászon, Bibarcfalva, Bodok stb.) (BERSZÁN J. és mtsai 2009), kénes, széndioxidos gázszivárgások, hévizek képződtek (JÁNOSI CS. és mtsai 2005).
A Keleti-Kárpátok szorosokon és hágókon keresztül egymásba fűzött, a vulkáni, valamint a kristályos, mészkő és flis, DK-en az alacsony homokkővonulatok között fekvő hegységközti /hegyközi/ medencéi Székely-medencesorként is ismeretesek. A kis medencék az 500-950 m tszf-i magasságban elhelyezkedő Bélbori-, Borszéki-, Kászoni-, Baróti- és Bodzafordulói-medence. A nagy medencék a vulkánossághoz, valamint a fiatal szerkezeti süllyedésekhez kapcsolódó, tavi-folyóvízi feltöltődésű, hűvös éghajlatú Gyergyói-, Csíki- és Háromszéki-medence. A leghidegebb a Gyergyói-medence, ahol a téli hónapok középhőmérséklete -9ºC, a téli napokon gyakori a -20ºC, -30ºC. A Fel-, Közép- és Alcsíki-medencére osztható Csíkban 600-700 mm az évi csapadékmennyiség, 5,8ºC az évi középhőmérséklet (Geografia..1987). A flisbe mélyült, folyóvízi hordalékkal feltöltött Háromszéki-medence (Felső-Háromszéki vagy Kézdivásárhelyi-, illetve a Sepsiszéki-medence) enyhén lejt a hegységperem felől az Olt és a Feketeügy irányába. Az Olt völgyétől DNy-ra elterülő Barcasági-medencével együtt Brassói-Háromszéki medenceként is ismerjük (a román nyelvű szakirodalomban többnyire Brassói-medenceként írják le. Geografia…1987).
Az állattenyésztésre használt legelőkkel és kaszálókkal, burgonya- és káposztatermesztésre alkalmas szántókkal borított hegységközti /hegyközi/ medencék, az őket övező erdőkkel borított hegyvonulatokkal, a fa civilizációjának egy sajátos, hűvös éghajlathoz kapcsolódó életformájának kialakulását tették lehetővé a sűrűn lakott medencék többezer lakosú községeiben és városaiban.
A Kárpát-medence K-i, a mai Románia központi részét képező Erdélyi-medence az Erdélyi-középhegység (szigethegyság), valamint a Keleti- és Déli-Kárpátok, közé ékelődő, K-ről Ny, illetve ÉNy irányba fokozatosan lejtő dombsági felszínű tájegység.
Mai felszínét pannon, kisebbrészt szarmata üledékek, a szélesebb völgyeket negyedidőszaki folyóvízi hordalékok borítják (MUTIHAC V.-IONESI L. 1974). A dombság lombos erdőkkel borított felszínét napjainkban csuszamlásokkal, suvadásokkal szabdalt legelők, kaszálók tarkítják.
A Görgényi-Hargita vulkáni vonulat közvetlen DNy-i szomszédságában található 3 változatos fölépítésű, az Erdélyi-medencéhez tartozó székely tájegység: a Sóvidéki-, az Udvarhelyi- és a Homoródi-dombság (ez utóbbinak csak É-i része tartozik a Székelyföldhöz). Az agyaggal, homokkal, konglomeráttal és vulkáni törmelékkel borított felszínen ÉNy-DK irányú völgyhálózat alakult ki. Itt húzódnak a vulkáni peremfennsík maradványhegyei, a Bekecs (1080m), a Siklód-kő (1028m), és a Firtos (1062 m). Változatos sókarsztformák, sószoros alakult ki a parajdi Sóháton, sókarszttavak a szovátai „Sókárpátokban” (KARÁTSON D. 2002).
Az Erdélyi-medence központi területe a túlnyomórészt agyaggal borított, csuszamlások, suvadások, deráziós formák és vízmosások által fölszabdalt Erdélyi-Mezőség. DK-i részét Székely-Mezőségként ismerjük. Tőle D-re a teraszokkal szegélyezett, széles árterű Mezőségi-Maros-völgy (Marosmező) húzódik (HAJDÚ-MOHAROS J. 2000).
K-ről Ny irányba lejtő, táblás szerkezetű az 500-700 m tszf-i magasságú Küküllők-dombsága. Az agyagos, homokos, márgás, jelentősen fölszabdalt felszínen széles vízválasztók, erőteljesen pusztuló lejtők és teraszos völgyek képződtek (Geografia.. 1987).
É-D-i irányba haladva, a legfontosabb, részben a Székelyföldhöz tartozó tájegységei a nagy településsűrűségű Nyárádmente, a Kis-Küküllő-menti-dombság, a Kis-Küküllő-völgye, a Küküllőközi-dombság, a több várost felfűző Nagy-Küküllő völgye (HAJDÚ-MOHAROS J. 2000)(2.ábra). Az Erdélyi-Mezőség és a Küküllők-dombsága székely tájain a növénytermesztést és gyümölcstermesztést is lehetővé tevő 7,5-9°C az évi középhőmérséklet, 600-800 mm az évi csapadékmennyiség.
Túlnyomó részt dombsági terület a történelmi Aranyosszék. Az Erdélyi-medence Ny-i peremén, a Maros, az Aranyos és a középidei mészkőből fölépülő Torockói-hegység közé ékelődik, az Erdélyi-Hegyalja részét képező Tordai-hegyaljához sorolható.
Székelyföld vízhálózatának gerincét a Nagy-Hagymás térségéből eredő Maros és Olt képezi (2.ábra). A Keleti-Kárpátok központi vonulatai a Maros /Tisza/, az Olt, valamint a Szeret közötti vízválasztót képezik. A Maros székelyföldi jelentősebb mellékágai a Nyárád, a Kis-Küküllő és a Fehér-Nyikót is felfűző Nagy-Küküllő. Aranyosszék térségében ömlik az Aranyos Erdély leghosszabb folyójába, a Marosba. Az Aranyos ismertebb mellékágai közé sorolható a Tordai-hasadékot átszelő Hesdát-patak. Az Olt a Székelyföldön a Kászon-patakkal bővülő Feketeügyet, valamint a Hargitából eredő Nagy- és Kis-Homoród vizét gyűjti össze. A Szeret Székelyföldről érkező mellékvizei a Besztercébe ömlő Kis-Beszterce és Békás-patak, a Tatros az Ojtozzal, valamint a Bodza (2.ábra).
Idegenforgalmi szempontból is fontos székelyföldi természetes tavak a Szent-Anna kráter tó, a természtes torlasszal kialakult Gyilkos-tó és a szovátai sókarszt tavak legjelentősebbike, a Medve-tó. A lakosság és az ipar vízellátását biztosítják, újabban az idegenforgalmat is szolgálják a többnyire földgátakkal földuzzasztott mesterséges tavak (Csíkszépvízi-, Zeteváraljai-, Bözödújfalusi-, Besenyei-víztározó stb.).
Válogatott irodalom
BERSZÁN J.– JÁNOSI CS. – JÁNOSI K. – KRISTÁLY F. – PÉTER É. – SZAKÁLL S. – ÜTŐ G. 2009: Székelyföld borvizei. – Polgár-Társ Alapítvány, Csíkszereda. 245p.
***Geografia României Vol. III. 1987. – Edit. Academiei RSR, Bucureşti. 670 p.
HAJDÚ-MOHAROS J. 2000: Magyar Településtár. – Budapest. 788p.
JÁNOSI CS. és mtsai. 2005: Székelyföldi fürdők, gyógyhelyek. – Ars Topia Alapítvány Budapest, B.K.L.Kiadó Szombathely. 180p.
KARÁTSON D. (szerk.) 2002: Magyarország földje, Pannon Enciklopédia. – Budapest.
MUTIHAC, V.– IONESI, L. 1974: Geologia României. – Edit. Didact. şi Pedagog. Bucureşti.
SCHREIBER W. E. 1994: Munţii Harghita. Studiu geomorfologic. – Edit. Academiei României, Bucureşti.
SZAKÁLL, S.– KRISTÁLY, F. (edit.) 2010: Mineralogy of Székelyland, Eastern Transylvania, Romania. – Csík County Nature and Conservation Society. Sfântu Gheorghe–Miercurea-Ciuc–Târgu Mureş. 321p.
SZÉKELY A. 1957: Az Erdélyi vulkanikus hegységek geomorfológiai problémái. – Földr. Ért. 57.szám. pp.235-259.