Megyaszai Mihály, Medgyaszay (Kézdivásárhely, 1880. ápr. 23. – Kajászó, 1963 körül) – református lelkész, újságszerkesztő. Apja, Megyaszai Pál iparos, csizmadia, akit románok 1916-os Erdélybe való betörésük után a visszavonuláskor 56 kézdivásárhelyi társával október 10-én elhurcoltak. Nem bírva a sanyarú állapotokat és szenvedéseket, azon 31 kézdivásárhelyi személy közé tartozott, akik odavesztek. Anyja, Bodó Anna tizenkét gyermeknek adott életet, 87 éves korában hunyt el Ercsiben. Testvérei közül a felnőttkort Anna, Árpád és István érte meg. Unokatestvér volt az Amerikába került, Hollywoodban sikereket elért Ligeti Lajosné Megyaszai Amália színésznővel. Felesége, idősebb H. Bathó János kézdialbisi református kántor-tanító lánya, H. Bathó Eszter felsőcsernátoni tanítónő, kinek bátyja, ifjabb H. Bathó János (1872–1956) kora elismert muzsikusa, zeneszerzője, Sárospatakon, majd Munkácson él. Gyermekei: Mihály, Erzsébet, Margit és István. Állítólag első felesége halála után már mint anyaországi lakos újból nősült. Leszármazottjai most is Magyarországon élnek.
Középiskoláit a Református Székely Mikó Kollégiumban végezte, 1899-ben érettségizett. Kolozsváron negyedéves teológus, mikor a Mátyás-szobor leleplezése alkalmával Nessi Pál (1870 körül – 1929. nov. 6., New York) ellenzéki képviselő oldalán a tüntetés egyik főszervezője. A tiltakozás abból állt, hogy József Ákos főhercegnek a vasútállomásra érkezésekor, amikor a fúvós zenekar elkezdte játszani a Gotterhaltet, az oda kivonult egyetemistákkal a Himnuszt és a Szózatot kezdték énekelni, melyre az ott lévő tömeg is rázendített olyan erővel, hogy a császári himnuszból nem hallatszott semmi, a magas vendégek minden ceremónia nélkül elrobogtak a városban előkészített szállásukra, a tüntetőket a rendőrség oszlatta szét.
1903 őszétől Felsőcsernátonban lelkész. Aktívan kivette részét a vármegyei politikából. 1910-ben a Kézdi kerületi Függetlenségi és 48-as Párt ügyvezető alelnöke volt. Politikai téren mindvégig a független Magyarországért harcolt. Az 1918. november 3-án alakult Háromszék Vármegye Nemzeti Tanácsa egy nappal a megalakulását követően, a sepsiszentgyörgyi Vármegyeházán megtartott népgyűlésen a Nemzeti Tanács 35 taggal való kiegészítése mellett döntött, e bővítéssel a Kézdivásárhelyi járás képviselő tagja, a Kézdijárási Vezetőtanács elnöke lett. 1922-ben már espereshelyettes, 1923 októberében, mint a Kézdi Egyházmegye alesperes-helyettesét izgatás gyanújával letartóztatták. A vizsgálati fogságból ugyanez év december 8-án szabadult. Felsőcsernátoni lelkészként és a Kézdi Egyházmegye főjegyzőjeként panaszt tett, hogy fogsága ideje alatt bántalmazták, súlyos sérüléseket szenvedett. Ugyanekkor a háromszéki református papság feliratban tiltakozott, Felsőcsernáton küldöttsége pedig Păltineanu alispántól a hamis feljelentő községi bíró elmozdítását követelte. A zaklatások miatt 1924-ben családjával Budapestre költözött. A törökőri gyülekezet lelkésze lett. Magáénak érezte ezt a kis közösséget, menekültként itt teremtett főként az erdélyi menekültek számára második otthont. Csupán egy évig (1924 szeptemberétől 1925 novemberéig) tartó itteni szolgálata fontos volt Törökőrnek, lendületes, tettre kész gyülekezetet kovácsolt össze. 1925 novemberétől Ercsiben lelkipásztor, ahol nyugdíjazásáig szolgált. Az ő ideje alatt épült fel az Ercsi református templom, melyet dr. Ravasz László püspök szentelt fel 1930 júniusában.
Írásait a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap (1902), Erdélyi Protestáns Lap (1904–1905), Újság (1904–1907), Ellenzék (1906), Székely Nép 1920, 1921) stb. közölte.
Felsőcsernátoni lelkészi szolgálata mellett 1906-tól a Kézdivásárhelyen megjelenő Székely Újság főmunkatársa, majd szerkesztője volt. Molnár Emillel, később Nagy Károly árvaházi igazgatóval közösen szerkesztették 1908–1910 között a Székelyek Nagynaptárát.
Fontosabb művei
Székely háziipar, ami már létezik. Gazdakörök figyelmébe. Kézdivásárhely, 1912(?).
Felhasznált irodalom
Erdővidék, VIII. évf, 1910. dec. 18., 24. sz.
Független Székelység, XIII. évf., 1918. szept. 8., 12., nov. 4., 68, 69, 85. sz.
GULYÁS Pál: Magyar írók élete és munkái. XVIII. kötet. Budapest, 1999, 735.
HARRINGTON SZÁNTHÓ Anikó (összeáll.): Öt emberöltő Erdélyben. Tüzet viszek, ne lássátok… Dr. Szánthó Vitus önéletírása. [Székelyudvarhely], 1999, 227.
KELEMEN József (szerk.): A Székely Mikó Kollégium emlékkönyve 1859–1994. Sepsiszentgyörgy, 1994, 190.
Magyar Országos Tudósító, XII. évf., 1930. jún. 23., 139. sz.
MÁR István: Az impériumváltás évei Háromszéken (1918–1920). Háromszék, 2015. feb. 21., 7426. sz.
RUGONFALVI KISS István (szerk.): A nemes székely nemzet képe. III. kötet. Debrecen, 1940, 227.
Székely Hiradó, V. évf., 1910. dec. 11., 98. sz.
Székely Hirlap, V. évf., 1910. márc. 27., 25. sz.
Székely Nép, XXXVIII. évf., 1920. dec. 25., 71. sz.; XXXIX. évf., 1921. dec. 3., 97. sz.; XL. évf., 1922. szept. 3., 70. sz.; XLI. évf., 1923. okt. 25., dec. 13., 85, 99. sz.
Székelyföld, VIII. évf., 1938. febr. 5., 6. sz.
