Matekovics János, 1961-ig Matekovits, közismert becenevén Matek (Simonyifalva, 1939. szeptember 3. – Sepsiszentgyörgy, 2012. augusztus 26.) – író, újságíró, szerkesztő, műfordító, közösségszervező. Írói álneve: Mátyás János. Római katolikus vallású. Apja, Matekovits János kádár, gépész. Anyja, Bezsán Ilona háztartásbeli. A család egyetlen gyermeke. Egy sajátos összetételű faluból származott, apai nagyapja Matekovics János szerb, apai nagyanyja Surjánszki Borbála lengyel, anyai nagyapja Bezsán György román, anyai nagyanyja Szira Ilona tót származású volt. Mint vallotta, nem indult semmiféle nemzeti elfogultsággal, de tudja, hogy négy-öt nemzedékre visszamenőleg a felmenői „a múlt század második felében vitathatatlanul magyarok voltak. Nyilván az vagyok én is, és még véletlenül sem éreztem vérségi kötődést egyetlen más nemzethez sem”. Első felesége zilahi születésű Székely. Második felesége, Zsombori Hajnalka matematika-fizika szakos tanárnő. Gyermekei: Katalin informatikus és Matekovics János Zoltán tanári oklevelet szerzett, könyvtáros, apja hagyatékának kezelője.
Nagyváradon érettségizett 1956-ban, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán 1961-ben szerzett diplomát. Már egyetemi évei alatt közölt cikkeket a kolozsvári Igazságban és a nagyváradi Fáklyában, közben dolgozott a kolozsvári rádiónál is.
Pályáját 1961 októberétől az Ifjúmunkás munkatársaként kezdte, riporter, szerkesztő, majd a nevelési osztály vezetője, tulajdonképpen főszerkesztő-helyettesi hatáskörrel. Mint riporter a legeldugottabb falvakat is bejárta. Mindig megtalálta a témát, amellyel felkeltette nemcsak olvasótábora figyelmét, de a kommunista hatalomét is. Kezdeményező szerepe volt a népszerű Ifjúmunkás Matiné szervezésében. Ő kezdeményezte és vezette a huszonkét fordulós Ifjúmunkás Műveltségi Versenyt. 1969 és 1971 között a bukaresti Petőfi Sándor Művelődési Ház újraalapítója és igazgatója. A nehéz körülmények ellenére olyan lendületet adott a ház tevékenységének, amely főleg távlataiban (magyar nyelvű folyóiratok megjelenése, a romániai magyar film létrehozása stb.) messze meghaladta a pártközpont elképzeléseit. Igazgatói működését egyre éberebben figyelték az államhatalom szervei, zaklatások sora következett, ezért 1971-ben lemondott. Visszakerült az Ifjúmunkáshoz ezúttal már csak egyszerű szerkesztőként. 1972-től az Ifjúmunkás sepsiszentgyörgyi tudósítója, majd 1973–74-ben a Kovászna Megyei Mozivállalatnál szervező, ahol 30:30:30 címmel kétnyelvű film-versenyfüzetet szerkesztett, és ezzel egy filmkultúra-műveltségi versenyt szervezett. A sok zaklatás és visszaminősítés után, azt követően, hogy egy korábban jóváhagyott nagyszabású rendezvényét betiltották, beadta a lemondását, és 1974 júniusától elment a sepsiszentgyörgyi Villamos Autóműszerek Gyárba (IAME) szakképzetlen munkásnak, ahol szakképesítést szerzett, és mint esztergályos dolgozott. 1975-től a Helyiipari Vállalat oktatási felügyelője, fordító a gépgyárban (IMASA), esztergályos a Megyei Építővállalatnál. Közben megszakítás nélkül folytatta újságírói tevékenységét, 1975 nyarától a Megyei Tükör Lapozgató című rovatának szerkesztője-vezetője. Sokáig szabadúszó, 1985-től munkanélküli, cikkdíjas újságíró.
1990–1992 között a Háromszék belső munkatársa, rovatvezető szerkesztője. 1992-től 1995-ig újból szabadfoglalkozású újságíró, rendszeresen közölt az Erdélyi Riportban is. 1995–1996-ban a nagyváradi Erdélyi Napló tudósítója, riportere, a gazdasági rovat szerkesztője. 1996-ban rövid ideig a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Pénz és Piac című hetilap főszerkesztője, ugyanakkor a nagyváradi Scripta Kiadó munkatársa, területi szerkesztője, a Romániai magyar ki kicsoda szaktanácsadója, egyik lektora. 1997–2002 között a helyi televízió, az STV munkatársa, szerkesztője. László Károly színművésszel közösen 1997-ben megalapították az ország első magyar televíziós gyerekszínházát, a Puki bácsi és a Mesekalákát, amelynek produkciós vezetője volt. Dr. Zsigmond Győző egyetemi tanárral bevezettek egy nyelvművelő versenyt, a Felkiáltójelt, amely a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceummal közösen szervezett adásban képernyőre is került. 1999-től a reklám-, könyv- és lapkiadó Lehel Kft. tulajdonosa. Hosszú ideig napi sajtókommentár-műsort vezetett Lapozgató címen a helyi tévében. A sepsiszentgyörgyi RDS/RCS cégtől ment nyugdíjba 2002-ben. A sepsiszentgyörgyi Municípiumi Művelődési Háznál 2005-től 2011-ig a Holló Ernő Sajtópince és a Terefere Klub vezetője. 2012-ben rákot diagnosztizáltak nála. A gyilkos kór végzett vele. Közel hetvenhárom évet élt. Római katolikus szertartás szerint a sepsiszentgyörgyi Közös temető ravatalozóházából helyezték örök nyugalomra.
Az Ifjúmunkás Matinékon több egyfelvonásosát játszották. Jeleneteit, tréfáit a nagyváradi, szatmári, temesvári és a sepsiszentgyörgyi magyar színházakban mutatták be. Ezeknek egy része nyomtatásban, az Ifjúmunkásban és a Művelődésben jelentek meg. A Hófehérke és a tizennégy törpe című brassói riportjából A lány volt a tizenötödik címmel a Kolozsvári Állami Magyar Színház kérésére dokumentumdrámát írt, de ezt már az olvasópróbán betiltották. Ugyancsak leállították Áramütés című televíziós játékának bemutatását is. Az uralkodó osztály tagja című regényének két fejezete, a Kozák Pali odalép és A főmérnök bejött az öltözőbe a Megyei Tükörben (VIII. évfolyam, 1975. május 1, június 13., 1302, 1308. szám), egy másik fejezete Nevelőóra címmel a Megyei Tükör időszaki mellékletében, a Fórum 1978 áprilisi számában jelent meg. Számos cikket közölt a kolozsvári Igazság és a nagyváradi Fáklya hasábjain. Radu Bădilă, Ecaterina Oproiu, Vasile Spoială, Ion Omescu és más román szerzők több írását, elbeszélését, darabját is magyarra fordította.
Fontosabbb művei
A lány volt a tizenötödik (1967, riportdráma, első változat). Kézirat.
A lány volt a tizenötödik (1969, riportdráma, második változat). Kézirat.
Három jelenet: Lehajtott fejjel, A legény és a kés, Kinek van igaza? (1967–1970 körül). Kézirat.
Áramütés (1970, riportdráma). Kézirat.
Az uralkodó osztály tagja (1974–1977, regény). Kézirat.
Wesztern – játék (1986, jelenet gyermekeknek). Kézirat.
Eljutni a túlsó partra. Magáncégek, vállalatok, helyzetek. Riportkönyv a romániai privatizáció lehetetlen hétköznapjairól. Lehel Kiadó, Sepsiszentgyörgy., 2002.
Mentünk az utcán és vittük a gyereket (novellák). Lehel Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2005.
Milyen könnyű elrontani (2002–2006). Kézirat.
Felhasznált irodalom
BÁNYAI Éva: Sikertörténet kudarcokkal. Bukaresti életutak. Beszélgetések bukaresti magyar értelmiségiekkel, Kolozsvár, 2006, 252–270.
CZEGŐ Zoltán: Matekovics János, az örökmozgó (1939–2012). Székely Hírmondó, II. sorozat, XVII. évf., 2012. aug. 28., 163. (1334.) sz.
Matekovics János szócikk. In DÁVID Gyula (főszerk.): Romániai magyar irodalmi lexikon. III. kötet, Kh–M. Bukarest, 1994, 515–516.
Matekovics János szócikk. In STANIK István (főszerk.): Romániai magyar ki kicsoda 2000. [Nagyvárad, 2000.] 439.
PÉTER Sándor – TÖRÖK Árpád (szerk.): Sepsiszentgyörgyi kortárs könyvszerzők 2008. Sepsiszentgyörgy, 2008, 40.
Internetes források
BRITTICH Erzsébet: Elhunyt Matekovics János, Simonyifalva szülötte. Nyugati Jelen, 2012. okt. 3. https://www.nyugatijelen.com/kultura/elhunyt_matekovics_janos_ simonyifalva_szulotte.php. (Letöltve: 2022. dec. 20.)
Matekovics János adatlap. Wikipedia.org. https://hu.wikipedia.org/wiki/Matekovics_ J%C3%A1nos. (Letöltve: 2022. dec. 20.)
Matekovics János Emlékblog. http://matekovicsjanos.blogspot.com/. (Letöltve: 2022. dec. 20.)
