Kovács Elek (Marosvásárhely, 1868 körül – Marosvásárhely, 1955.) – járásbírósági irodafőnök, ingatlanforgalmi-ügynök, önkéntes tűzoltóparancsnok, temetkezési egyletelnök, lapszerkesztő. Református vallású. Anyja, Kovács Mária a marosvásárhelyi Almási-féle vendéglő vezetője, később bérlője. Első felesége Marosvásárhely városi főmérnökének, Jelenik Antalnak a lánya, Jelenik Katinka. Gyermekeik: Kovács Izabella és dr. Kovács Elek, Budapesten végzett orvos, 1943-ban az Országos Közegészségügyi Intézet marosvásárhelyi kirendeltségének főorvosa, városi tiszti orvos. Második felesége Hegedűs Póli.
Pályafutását nyomdászinasként kezdte Marosvásárhelyen, majd a járásbíróságon írnok. Az állami tisztviselők 1901-es kongresszusát megelőző értekezleten, mint írnok volt jelen. 1905-ben és 1906-ban a jegyzőtanfolyam hallgatója. 1905-ben a Marosvásárhelyen tartott Országos Díjnok Kongresszuson a marosvásárhelyi Díjnok-egylet és az előkészítő bizottság elnökeként vett részt. 1906-ban a marosvásárhelyi Tisztviselői Kör tagja, bizottsági jegyzője. 1909 januárjától az igazságügyi miniszter járásbírósági irodatisztnek nevezte ki. Ebből a tisztségéből vonult nyugdíjba. (1912-ben már nyugalmazott irodatisztként említették.)
Annak köszönhetően került a Marosvidék szerkesztőségébe, hogy egy alkalommal, amikor Kerekes Sámuel főszerkesztő nyaralni ment, a felhatalmazott szerkesztő helyett ő állította össze a lapszámot. A hazatérő Kerekes Sámuel meg volt vele elégedve, felvette szerkesztőnek. Állítása szerint ekkor mindössze 19 éves volt. Itt jelent meg első közleménye1889-ben. A Maros Vidék 1896-os megszűnése után az 1898-ban indult Székely Ellenzék munkatársa lett, jóval később azt állította, hogy a lapot dr. Sebess Dénes „jegyezte”, de valójában ő szerkesztette. 1900-tól a Székely Lapok fizetett munkatársa, újságírója, ahonnan 1906 augusztusában kilépett. Részt vállalt az Ellenőr megalapításában, melynek 1907-ben szerkesztője. 1908 novemberében már úgy említik, mint a lap „régi szerkesztőjét”, aki a Hirlap című hetilap szerkesztését vállalta el. 1912-től az Ellenőr belső munkatársa, közben az év folyamán, ha a felelős szerkesztő, Oroszlány Gábor nem volt a városban, ő helyettesítette. A következő évben már Az Ellenzék helyettes szerkesztője, majd szerkesztője, de nem sokáig. Az Ellenőr tudósítása szerint 1914 májusában azért kellett megválnia az újságtól, mert a lap tulajdonosával napirenden voltak az összetűzései, politikai cikkei miatt sok kellemetlenséget okozott a lapkiadó Nagy Samunak. 1915 júniusában az idő alatt, amíg Dézsy Zoltán Budapesten tartózkodott, ismét az Ellenőr szerkesztője, kevés időre rá, augusztustól a katonai behívót kapó Oroszlány Gábor helyett felelős szerkesztő, és az is maradt a világháború, s az azt követő „nagy változások ideje alatt” is. Miután az újság tulajdonosa, Grünn Sámuel nyomdatulajdonos eladta nyomdáját, 1920. május 4-ével az újságtól leköszönt. Trianon után újból Az Ellenzékhez került, melynek 1931. április 15-ig felelős szerkesztője, közben 1928-ban az ugyancsak Marosvásárhelyen megjelenő Erdélyi Barázdának is a felelős szerkesztője volt. A második bécsi döntés után 1940. november 17-től a marosvásárhelyi Reggeli Ujságnál felelős szerkesztő, de rövid ideig, mert 1941 januárja legelején betegségre hivatkozva lemondott. Ugyanez év végétől az 1941. december 11-én dr. Bíró István főszerkesztő és Szász Endre felelős szerkesztő irányításával induló Székely Szó szerkesztője Jakab Antallal. A laptól 1943 áprilisában távozott, júniustól Zsibói (Pawolinetz) Béla felelős szerkesztő mellett a Reggeli Újságnál vállalt főszerkesztői állást. Innen vonult vissza a hónap végével, 1943. június 30-án.
Az újságírást mellékes foglalkozásként fogta fel, 40 éves újságírói jubileuma alkalmával a vele készített interjúban kifejtette, hogy a hivatásszerű újságírásnál a közre értékesebbnek, hasznosabbnak tartotta azt, amikor az újságokat a város tekintélyes polgárai írták és szerkesztették. Felfogásában az igazi újságírás kora akkor volt, amikor még az újságírók a tanárok vagy az ügyvédek voltak. Korabeli kritikusai szerint nem rendelkezett kellő politikai rálátással, nem tartozott a nagyműveltségű lapszerkesztők közé, műkedvelő, középszerű újságírónak tartották. A kolozsvári Vágóhid nem egyszer tette gúny tárgyává. Mindezek ellenére egyike azon újságíróknak Marosvásárhelyen, aki szinte megszakítás nélkül, több mint 40 éven át meg tudott maradni újságírónak, szerkesztőnek. Magát a szegény iparosok, a szántó-vetők, az „elesett kismagyarok” és a cigányok szószólójának tartotta. Ezeknek tudta be azt, hogy sajtópolémiákba, becsületsértés, rágalmazás miatt sajtóperbe keveredett, Trianon után pedig azért indítottak sajtóvétség, nemzet, illetve Románia elleni izgatás vádjával többször is eljárást ellene, mert a „maga kis területén a magyarság érdekeit és jogait védte”. 1903-tól tagja volt a helybeli Írók és Hírlapírók Körének. Megpróbálkozott a szépirodalommal is, de tehetségtelennek bizonyult. A marosvásárhelyi színtársulat által 1912 nyarán színre vitt Egy ballépés című színdarabja valamelyes tetszésnyilvánítást kapott, de 1913-ban az Önkéntes Tűzoltók ünnepén a Transsylvania teremben műkedvelők által előadott Apja vére című életképén „a darab gyengesége miatt két órán át unatkozott a közönség”.
Újságírói és szerkesztői működésének köszönhetően fokozatosan, de rövid idő alatt Marosvásárhely közéleti személyisége, társadalmi és politikai megmozdulásainak részese, egyik meghatározó személyisége lett. A marosvásárhelyi Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek tagja, 1904-ben már szakasz-, a következő évben al-, 1913-tól főparancsnoka, a Polgári Dalkör, majd a Református Egyházi Dalkör egyik alapítója, egy időben titkára, később ügyvezetőelnöke, a marosvásárhelyi Tisztviselői Kör tagja, bizottsági jegyzője, az Iparos Polgári Egylet titkára, az első világháború után alakult Romániai Magyar Dalosszövetség egyik alelnöke, 1939-től kerületi alelnöke, a második bécsi döntés után, 1941 decemberétől társelnöke volt. Ezeken kívül hosszú időn át a marosvásárhelyi Temetkezési Nagyegylet választmányi tagja, később jegyzője, végül elnöke, ugyanakkor egy időszakban a Marosi Református Egyházkerület presbitere, a Szántó-Társulat és néhány marosvásárhelyi iparos egylet tiszteletbeli tagja, a Gazdakör díszelnöke, stb. volt.
A helyi pártpolitikából is kivette részét, „vérbeli 67-es”, a szabadelvű kormányok elveit követte, majd 1906-ban előbb a kolozsvári Ellenzékben „függetlenségi 48-as”, röviddel később, 1907 januárjától a marosvásárhelyi Rákóczi-asztaltársaság alelnöke, mely tisztségéről ugyanez év november végével lemondva, a társaság keretében egy új párt megalakítását, a Városi Polgári Párt létrehozását kezdeményezte. Az új párt lapjaként indította el az Ellenőr című újságot, de a pártelnökségről 1908 júniusában lemondani kényszerült. A továbbiakban a marosvásárhelyi Függetlenségi és 48-as Párt tagja, 1912-ben első jegyzője, majd elnöke, 1917 decemberében a Függetlenségi és 48-as Párt-kör párttitkára. Ebben a minőségében buzdítja a párttagokat, hogy lépjenek a Károlyi-párt tagjai közé. Ugyanebben az időszakban a marosvásárhelyi Nemzeti Tanács egyik alapítója, alelnöke, a propaganda és sajtóbizottságának tagja, az impériumváltás után az Országos Magyar Párt marosvásárhelyi tagozatának vezetőségi tagja. A világháború idejétől Marosvásárhely törvényhatósági bizottsági tagja, választott városi tanácsosa volt, mely tisztséget a Trianon utáni években is betöltötte.
Életének utolsó szakaszában a Magyarországra kitelepedett Csiszár Lajosnak és más barátainak írt leveleiben, 73 darab leírást küldött Marosvásárhely 1949–1955 közötti mindennapjairól. Hónaponként számolt be a városban történő építkezésekről, a magyarok sorsáról, az elhalálozásokról és egyéb helyi vonatkozású eseményekről.
Felhasznált irodalom
Az Ellenzék, XVIII. évf., 1930. febr. 15., 20. sz.
Brassói Lapok, XXXIII. évf., 1927. máj. 4., 5., 20., 98, 99, 111. sz.
Egy marosvásárhelyi lapszerkesztő jubileuma. Beszélgetés Kovács Elekkel, aki 40 éve szerkeszt lapot Marosvásáthelyen.Ellenőr, XVI. évf., 1929. szept. 29., 18. sz.
Ellenőr, IV. évf., 1912. jan. 4., 30. sz.; febr. 20., júl. 11., júl. 27., aug. 20., 1, 15, 26, 104, 113, 127. sz.; VII. évf., 1913. ápr. 22., okt. 5., okt. 7., 64, 156, 157. sz.; VIII. évf., 1914. máj. 21., 78. sz.; IX. évf., 1915. jún. 25., aug. 2., 100, 122. sz.; XII. évf., 1918. nov. 2., 6., 171, 173. sz.; XIV. évf., 1920. máj. 5., 65. sz.
Ellenzék, XLIV. évf., 1923. dec. 1., 273. sz.
Erdélyi Futár, I. évf., 1927. jún. 26., 15. sz.; VI. évf., 1932. okt. 5., 13–14. sz.
FODOR János: Impériumváltás Marosvásárhelyen, 1918–1922. Múltunk, 2016. 2. sz., 148–186.
Keleti Ujság, XIX. évf., 1936. szept. 11., 209. sz.; XXVII. évf., 1944. febr. 1., 25. sz.
KUSZÁLIK Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940–1989. Budapest, 1996, 152, 166. Online elérhető: https://kuszalik1.adatbank.ro. (Letöltve: 2022. dec. 15.)
MONOKI István (összeáll.): A magyar időszaki sajtó a román uralom alatt 1919–1940. Budapest, 1941, 37, 40. Online elérhető: https://monokirepertorium.adatbank.ro. (Letöltve: 2022. dec. 15.)
Reggeli Ujság, IX. évf., 1939. ápr. 26., 95. sz.; XI. évf., 1941. szept. 23., 214. sz.; XIII. évf., 1943. márc. 28., jún. 5., júl. 1., 70, 126, 145. sz.
Székely Ellenzék, IX. évf., 1906. jún. 23., júl. 29., aug. 31., szept. 5.,okt. 30., 31., nov. 1., 142, 172, 198, 202, 248., 249, 250. sz.; X. évf., 1907. jan. 8., dec. 3., 6, 277. sz.; XI. évf., 1908. jún. 31., 157. sz.
Székely Lapok, XXXVIII. évf., 1908. nov. 10., 195. sz.; XXXIX. évf., 1909. jan. 5., 16., 23., 2, 7, 11. sz.
Székely Szó, I. évf., 1941. dec. 11., 1. sz.
Székelység, IV. évf., 1901. szept. 21., 69. sz.; V. évf., 1902. aug. 3., 178. sz.; VI. évf., 1903. okt. 23., 243. sz.; VII. évf., 1904. szept. 13., 207.; VIII. évf., 1905. aug. 17., 187. sz.
Színház és Társaság, VII. évf. 1923. okt.10., 45. sz.
Vágóhíd – Ellenőr, XIII. 1926. máj. 16., 20 sz.; XIV. évf., 1927. jan. 9., febr. 13., 1., 6. sz.; XV. évf., 1928. jún. 24., 13. sz.
Internetes források
Fodor János: Inasból lapszerkesztő – Kovács Elek életútja. Erdélyi Krónika, 2019. ápr. 14.; https://erdelyikronika.net/2019/04/14/inasbol-lapszerkeszto/. (Letöltve: 2022. dec. 15.)
