MEGOSZT  

Finta Zoltán (Nagyajta, 1896. ápr. 7. – Budapest, Józsefváros, 1947. okt. 6.)

Közzététel: 2022-12-30
Szerző: LŐRINCZI Dénes
Kategória: Sajtó



Finta Zoltán (Nagyajta, 1896. ápr. 7. – Budapest, Józsefváros, 1947. okt. 6.) – Költő, író, újságíró. Református. Szülei Finta Géza erzsébetvárosi telekkönyvvezető (? – 1927) és Száraz Anna (? – 1943. nov. 26.). 1938. októberében feleségül vette Kozma Klárát, akinek édesapja dr. Kozma Imre rendőrorvos és édesanyja Ziegler Cecile.

 

A középiskolát Erzsébetvároson végezte. Felsőfokú orvosi tanulmányait Kolozsváron folytatta, azonban az első világháború kitörésekor besorozták katonának, így kénytelen volt tanulmányait félbeszakítani. 

 

1921-től újságíró Kolozsváron az Ellenzék és a Keleti Újság napilapoknál. Egyike volt azon újságíróknak és íróknak, akik a Színház és Társaság karácsonyi számát írták 1922-ben. 1924–1925 között a Népújság felelős szerkesztője, a lap Hasznos mulattató rovatában olvasmányos irodalmi anyagokat közölt. 1934 és 1937 között a Népújság könyvnaptárjátszerkeszti. Az 1920-as évek második felétől a Temesvári Hírlap, majd 1932-től a Brassói Lapok munkatársa annak 1940-es beszüntetéséig, 1936-ban a lap marosvásárhelyi tudósítója. 1934 és 1936 között a Brassói Lapok könyvnaptárátszerkeszti. 1933-tól az Előre főmunkatársa. 1940-ben szerkesztője, 1942-ben helyettes szerkesztője a Keleti Újságnak, amelyben több riportfelvételt közölt. Utóbbi lapnál 1943-tól megjelent a szélsőjobboldali hangnemű Magyar Arcvonalnevű rovata, ahol antiszemita cikkeket közölt. A Keleti Újság rádióműsorának belső munkatársa. Írt az Erdélyi Helikonnak. 

 

Első lírai versei a Napkeletben jelentek meg (1920–1922). Részese volt a Tizenegyek antológiájának. Tagja volt a Kemény Zsigmond Társaságnak. Irodalmi munkásságáért 1938-ban 300 pengő jutalmat kapott a Baumgarten-alapítvány részéről. 1939-ban, a vécsi értekezletet követően kivált a helikoni körből. 1940 decemberében felvették az Országos Magyar Sajtókamara tagjai közé az újságíró főosztály I. szakosztályába. 1942-ben az Országos Magyar Újságírók Egyesülete Erdélyrészi Tagozatának alelnöke.

 

Két önálló verseskötete, két regénye és egy elbeszéléskötete jelent meg. Jelen volt 1929-ben Benedek Elek és hitvese temetésén, egyike volt a koporsóvivőknek. 1944-ben Magyarországra menekült, távollétében, 1946. április 15-én a kolozsvári népbíróság „fasiszta tevékenység” vádjával 20 éves börtönbüntetésre ítélte. Elmenekülése után többé nem tért vissza Kolozsvárra, Budapesten hunyt el 1947. október 6-án.

 

 

Fontosabb művei

Bort, búzát, békességet (versek). Temesvár, 1926.

Jancsi és Juliska. Elbeszélések. Cluj–Kolozsvár, 1929.

Kőkereszt (regény). Társszerző: HUSZÁR Emil. Brassó, 1934.

Minden férfi gazember. Hangos filmhíradó városunk életéből. Írta az élet. Fényképezte: FINTA Zoltán. Brassó, 1934.

Valaki, ismeretlen (versek). Kolozsvár, 1942.

 

 

Felhasznált irodalom

Brassói Lapok, XXXVI. évf., 1930. ápr. 20., 91. sz.; XL. évf., 1934. jan. 28., 21. sz.; XL. évf., 1934. okt. 21., 241. sz.; XLII. évf., 1936. márc. 18., 64. sz.; XLIV. évf., 1938. jún. 9., 128. sz.

Ellenzék, XLVIII. évf., 1927. máj. 22., 112. sz.

Finta Zoltán szócikk. In BALOGH Edgár (főszerk.): Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. I. kötet, A–F. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1981, 592.

Finta Zoltán szócikk. In KENYERES Ágnes (főszerk.): Magyar Életrajzi Lexikon (1978–1991). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1944, 263.

Háromszék, XXIII. évf., 2011. jún. 15., 6312. sz.

Keleti Újság, XXV. évf., 1942. ápr. 14., 83. sz.; XXVI. évf., 1943. jan. 14., 10. sz.

KUSZÁLIK Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940–1989. Teleki László Alapítvány Könyvtára, Budapest, 1996, 112. Online elérhető: https://kuszalik1.adatbank.ro. (Letöltve: 2022. dec. 12.)

KUTI Márta (összeáll.): Híres erdélyi magyarok (1000–1990). Művelődés, LXVI. évf., 2013., 4. sz., 27.

LIGETI Ernő: Súly alatt a pálma. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2004, 59, 225, 284.

Magyar Lapok, IX. évf., 1940. dec. 20., 275. sz.

MONOKI István: Magyar könyvtermelés Romániában (1919–1940). I. kötet: könyvek és egyéb nyomtatványok.Budapest, 1997, 48, 92, 178, 301, 339. Online elérhető: https://monoki.adatbank.ro. (Letöltve: 2022. dec. 12.)

Nemzeti Újság, XXIV. évf., 1942. márc. 31., 73. sz.

OSVÁT Kálmán (szerk.): Erdélyi lexikon. Szabadsajtó Könyv- és Lapkiadó Rt., Oradea–Nagyvárad, 1928, 95.

Pásztortűz, XXVIII. évf., 1942. júl. 15., 7. sz.

Reggeli Újság, VIII. évf., 1938. okt. 30., 248. sz.

Szabad Szó, III. évf., 1946. ápr. 18., 89. sz.

Szabó Sámuel hagyaték. Bod Péter Megyei Könyvtár, Sepsiszentgyörgy.

Székely Nép, LX. évf., 1942. márc. 31., 73. sz.

Székely Szó, III. évf., 1943. nov. 30., 271. sz.

Székelyföld, IV. évf., 1934. ápr. 12., 28. sz.

Színház és Társaság, VI. évf., 1922. dec. 16., 50. sz.

Tolnai új világlexikona. XVIII. kötet, Vég–Zs. Tolnai Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat Rt., Budapest, 1930, 301.

 

Internetes források

Finta Gézáné Száraz Anna gyászjelentése. Pannon Digitális Egyesített Archívum. Országos Széchényi Könyvtár. https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/231436#. (Letöltve: 2021. júl. 20.)

HARKAI Ágnes: A Keleti Újság jobbratolódása 1940 és 1944 között. Erdélyi Krónika, 2017. aug. 1. https://erdelyikronika.net/2017/08/01/a-keleti-ujsag-jobbratolodasa-1940-es-1944-kozott/. (Letöltve: 2021. júl. 20.)

Nemzeti Sírhelyek: Finta Zoltán. Nemzeti Örökség Intézete, http://intezet.nori.gov.hu/ nemzeti-sirkert/budapest/farkasreti-temeto/finta-zoltan/. (Letöltve: 2021. júl. 20)



ELŐZŐ SZÓCIKK

KÖVETKEZŐ SZÓCIKK

Eszmecsere a szócikkről