Ferenczy György, Gheorghe Ferenczi (Kolozsvár, 1901. ápr. 14. – Bukarest, 1967. ápr. 27.) – költő, szerkesztő, író. Betűjegye F.Gy. Apja, id. Ferenczy Gyula a kolozsvári Mezőgazdasági Bank vezérigazgatója volt. Lánytestvére, Ferenczy Zsizsi énekesnő, az író Szentimrei Jenő felesége. Fiútestvére, Ferenczy Gyula zeneszerző, színész, színigazgató, akinek Tudjátok-e, mi az, szeretőnek lenni? című színdarabját 1927-ben Sepsiszentgyörgyön jelentették meg.
Középiskoláit szülővárosában, Kolozsváron végezte. Újságíró lett, 1925. december 1-én lapot adott ki Kolozsvárt, címét Alain-René Le Sage 1707-ben írt regényétől kölcsönözte. A Sánta Ördög – Le Diable Boiteuxnek, melynek felelős szerkesztője és kiadója volt, egyetlen kiadást ért meg. Damokos-Haraga Balázs által 1926 áprilisában indított rövidéletű, 1926. október 10-én megszűnő kolozsvári Illusztrált Világ (a 4. számtól Érdekes Újság) 2–7. számainak főszerkesztője volt. 1928–29-ben Debrecenben élt, ez idő alatt a Manyák József által Nagykárolyban alapított, 1928-tól Szatmáron kiadott római katolikus Haladás nevű társadalmi, művészeti és szépirodalmi hetilap magyarországi szerkesztője 1929 áprilisának derekáig. 1931-ben már Lugoson tartózkodott, a július 5. és augusztus 10-e között megjelenő Banul – A Pénz – The Gold háromnyelvű közgazdasági lap főszerkesztője volt.
A harmincas évek elejétől nyíltan a román nacionalizmus szolgálatába szegődött. A magyar törekvések fizetett ellensége volt – írták róla, miután 1940-ben elhagyta Erdélyt. 1933. szeptember 3-tól a Szatmárnémetiben, majd 1934 októbere közepétől 1939 februárjáig az Aradon kiadott Kimondom riportlapot vezette, közben 1933 december 15-től 1936. december 25-ig a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Igazság című politikai lapot szerkesztette, emellett 1936-ban az ugyanitt megjelenő Oituzul román nacionalista lap felelős szerkesztője is volt. A korabeli kézdivásárhelyi Székelyföldfőszerkesztője, Földi István tudomása szerint Háromszék megye prefektusa, dr. Bidu Valér révén került Sepsiszentgyörgyre. „Az erkölcsileg már lecsúszott egzisztenciát valahol a Regátban szedte össze”, látta el pénzzel és bízta meg lapszerkesztéssel. A rábízott sajtóban „nyalt a Liberális Pártnak és a szó teljes értelmében útszéli hangon mocskolta a Magyar Pártot.” Nagy hangon vallotta, Erdély földje a románoké. Egyik cikke végén szlogenként írta: „Életünket és vérünket Romániáért! A prefektusi hatalom árnyékában gátlástalanul rágalmazott, fenyegetőzött. Lapját egy idő után a sepsiszentgyörgyi nyomdászok oly módon bojkottálták, hogy a postai címeket rendszeresen az Igazság I betűjére ragasztották, így a lap „Gazság” címmel került a megrendelőjéhez. Háromszéken a már említett kézdivásárhelyi lapszerkesztő buktatta meg. „Egy tisztán látó székely” aláírással, egy hízelgő levél kíséretében olyan verset küldött közlésre, mely verssorainak első betűi lefelé összeolvasva azt a mondatot adták, „Ferenczy Gheorghe fajáruló szemét”. Nem vette észre, közzétette lapjában, az Igazságban, Erdély szerte a magyarság köreiben nevetségessé, a román pártok és a kormányzat szemében pedig zsenánssá vált, Bidu Valér jobbnak látta meneszteni. Gulyás Pál könyvtáros, lexikográfus szerint 1938-ban ő volt a budapesti Magyar Bridzsélet felelős szerkesztője. Beke György azt írta róla, hogy tudatos nemzetárulásával a „politikai asszimilánsok” jelképévé vált. Vitairatai (A transsylvaniai magyarság és a revizió, Ez az igazság!, Golgota Transsylvániában) az általa szerkesztett lapoknál is „nagyobb szerepet játszanak a román nacionalizmus fegyverei között, mint a lassan elfeledett Gyulafehérvári Határozatok”. Bizonyítéka ennek, hogy 2001-ben politikai célzattal román nyelven újra kiadták a Golgota Transsylvániában című, a bécsi döntés ellen szóló, 1941-ben Bukarestben megjelentetett vitairatát. A második bécsi döntés idején a román hadsereggel együtt hagyta el Erdélyt, Bukarestben telepedett le. Meggyőződéses baloldali, Hitler-ellenes, elítélte a fasizmust, mégis „eljutott a vasgárdista mozgalomhoz, alighanem az egyetlen »magyar legionárus« volt. Ezért 1945 után hosszú börtönt viselt. Szabadulása után Bukarestben élt, ott is halt meg.
A politizálás mellett szépirodalommal is foglalkozott. Beke György szerint tehetséges költőnek indult. Kéve című verse 1928-ban Újvidéken a Vajdasági költők antológiájában jelent meg. Bohémdal című költeményét Kuthy László zenésítette meg Kolozsváron. Jelen volt 1920-ban a Nagyváradon kiadott Erdélyi írók almanachjában is.
Fontosabb művei
Álmatlan éjszakák (versek). Kolozsvár, 1919.
Szerelmesek (versek). Kolozsvár, 1924.
Én és az Asszony (versek). Szabadka, 1927.
A szerelem koldusa (regény). Kolozsvár, 1928.
A halál asszonya (vers és próza). Nagyvárad, 1932.
Ave Hitler, morituri te salutant...! (Hitler-ellenes pamfletgyűjtemény) Europa Verlag, Bukarest, 1933.
Magyar élet Romániában (hozzászólás Németh László romániai útjához). Sepsiszentgyörgy, 1936.
A transsylvaniai magyarság és a revizió (vitairat). Nagyvárad, 1937.
Ez az igazság! (F. Gy. betűjegy alatt, vitairat). Szatmárnémeti, 1937.
Golgota Transsylvániában (vitairat, románul is). Bukarest, 1941.
Felhasznált irodalom
BEKE György: Magyar áfium. Budapest, 1995, 50–51.
(f.gy.): „Díszmagyarok a romániai magyar sajtó szolgálatában. Székely Nép, LVIII. évf., 1940. nov. 11., 72. sz.
Ferenczy György szócikk. In BALOGH Edgár (főszerk.): Romániai magyar irodalmi lexikon. I. kötet, A–F. Bukarest, 1981, 574–575. Online elérhető: https://kriterion.ro/ glossary/ferenczy-gyorgy/. (Letöltve: 2022. dec. 12.)
Ferenczy György szócikk. In KENYERES Ágnes (főszerk.): Magyar életrajzi lexikon, 1978–1991. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994. Online elérhető: http://mek.niif.hu/00300/00355/html/ABC03975/04396.htm. (Letöltve: 2022. dec. 12.)
FÖLDI István: Székelynek születtem. Kézdivásárhely, 2004, 151–156.
GULYÁS Pál: Magyar írók élete és munkái, VIII. Budapest, 1992, 887–888, 890.
MONOKI István (összeáll.): A magyar időszaki sajtó a román uralom alatt 1919–1940. Budapest, 1941, 12, 71, 84, 85, 96, 97, 148. Online elérhető: https://monokirepertorium.adatbank.ro. (Letöltve: 2022. dec. 12.)
SZÉKELY György (főszerk.): Magyar Színházművészeti Lexikon. Budapest, 1994, 220.
