MEGOSZT  

Dánér Lajos, dr. (Brassó, 1911. márc. 7. – Svájc, 1964. márc. 6.)

Közzététel: 2022-12-30
Szerző: DEMETER Lajos
Kategória: Sajtó



Dánér Lajos, dr., uzoni és kilyéni (Brassó, 1911. márc. 7. – Svájc, 1964. márc. 6.) – református lelkész, költő, író, szerkesztő, műfordító. Írói álneve Uzoni Lajos. Apja idősebb Dánér Lajos, anyja Husz Ilona. Az elemit és a középiskola első néhány évét Brassóban járta, majd Nagyenyeden fejezte be. Az érettségi után beiratkozott Kolozsváron a református teológiára és a jogi karra, melyeken sikerrel végzett.

 

Pályáját 1933 júliusától mint segédlelkész Brassóban, Csia Pál (1885–1978) lelkipásztor mellett kezdte. A püspök 1936. június elsejei hatállyal a Nagyszebeni Egyházmegyébe esperesi segédlelkésznek nevezte ki, de ő azzal az érvvel, hogy még az ősz folyamán külföldi tanulmányútra indul, szabadságolását kérelmezte. Eközben, hogy az egyház támogatását elnyerhesse, Kolozsváron kitűnő eredménnyel letette az angol–francia nyelvvizsgát. A Kolozsvári Református Teológia tanári kara ekkor egy párizsi ösztöndíjra ajánlotta. Teológiai tanulmányait Párizsban, a jogot Brüsszelben fejezte be, az előbbi egyetemen teológiai, utóbbin jogi doktorátust szerzett. Gulyás Pál (1881–1963) lexikográfus szerint 1939-ben ő volt a Párizsi Hírlap felelős szerkesztője. Hazakerülése után rövid ideig szülővárosában segédlelkész. 1939–44 között Kolozsváron újságíró, majd 1944–56 között Budapesten különböző újságok munkatársa. 1956 után egy kétnyelvű svájci gyülekezet hívta meg lelkészének. 1964-ben autóbaleset áldozata lett.

 

Az irodalmi életbe már a főiskolai évek alatt bekapcsolódott. Versei, novellái, tanulmányai, cikkei napilapokban és az általa szerkesztett, 1931-ben Kolozsváron megjelentetett Új arcvonal című antológiában láttak napvilágot. Verse jelent meg az Erdélyi Helikonban, cikkei, írásai az Erdélyi Fiatalokban, melynek egyben munkatársa is volt. A lap híradása szerint 1931-ben Világbéke című, mintegy 200 oldalas regénye sajtó alá rendezés fázisában volt. Könyve szenzációsnak ígérkező munka, amely „utópisztikus regény formájában hidat képez a kommunizmus és kapitalizmus között és talán egyetlen elméleti megoldási lehetőségét adja a mai vajúdó idők válságainak”. Arról, hogy végül kiadták-e regényét, nincs tudomásunk.

 

Szerkesztésében indult el Brassóban, 1934 januárjában az Erdély-, Bánát-, Kőrösvidék és Máramarosi Lábbeli Készítők Szövetsége háromnyelvű szaklapja, a Pantofarul Modern – A Modern cipész – Der Moderne Schumacher. Csia Pállal közösen írták és szerkesztették a 1934. dec. 23-tól megjelenő Egyetértést, a Brassói Református Egyházközség gyülekezeti lapját. Ebben az időszakban (1932–1936) a Brassói Lapok belső, az Ellenzék külső munkatársa, rövid ideig a Brassói Napló szerkesztője is volt. 1939 decembere és 1940 augusztusa között a Kolozsváron kéthetente megjelenő Barátság társadalmi, irodalmi és művészeti folyóirat szerkesztője. A folyóirat céljai közé tartozott többek között a román–magyar kulturális összefogás előmozdítása, több számában is román költők, köztük George Sbârcea (1914–2005) általa magyarra fordított verseit jelentették meg. Nemcsak románból, de németből, angolból, franciából és oroszból is fordított.

 

Átkunk (Kolozsvár, 1929) című novelláskötetének „hangütése szociális aláfestésű és szatirikus színezetű”, gyermekéveinek a korképe. Regénye, A béka, 1934-ben a Brassói Lapok és a Népujság Ajándék regénytárában jelent meg, mely „az ifjúkori önéletrajza kívánt volna lenni”. Vakoktól-rabokig (Kolozsvár, 1940) verseskötetében „hangsúlyozottabb a szociális tartalom, s formai megoldásai kiegyensúlyozottak, de gondolati és érzelmi skálája szűk”. Demjén Attila (1926–1973) festőművész rajzaival illusztrált, Kolozsváron 1943-ban kiadott Az állatok dalolnakverseskötetét az ügyészség elkobozta. A végzés azt állapította meg, hogy a könyv „allegorikusan olyan gondolatokat fejez ki, amelyeknek háborúellenes célzatuk van”. Kötetét a háború után 1946-ban saját költségén, Budapesten újra megjelentette. A magyar forradalomról szóló Rot-weiss-grün: Drama von der ungarischen Revolution (Piros-fehér-zöld: A magyar forradalom drámája) című írását sokszorosításban 1957-ben Svájcban adták ki. Szabó Sámuel (1908–1993) újságíró és helytörténész tudomása szerint egy színművét, melynek címét nem tudja, 1956-ban Párizsban nagy közönségsikerrel játszották, utolsó regénye 1960-ban Zürichben jelent meg.

 

Azon erdélyi értelmiségiek közé tartozott, akik a nagy világégés után az erdélyi magyarság jövőjét önrendelkező státusban, autonómiában képzelte el, mi több, a nemzetállamok megszűnésében, egy egységesebb Európában reménykedett: „A jelen pillanatban még nem tudjuk, hogy a Szövetségesek hogyan és miképpen akarják elrendezni a közép-európai kérdést. Annyi azonban bizonyos, hogy a nacionalizmusban túlfűtött és a nacionalizmusban tomboló kisállamok, mint olyanok megszűnnek, s helyükbe vagy egy egységes európai, vagy több gazdasági és érdekközösségi nagyobb tömb lép életbe, vagy tömbök, s ezek között elmosódnak a régi értelemben vett országhatárok, melyeknek legföljebb közigazgatási jelentőségük lesz.”

 

 

Felhasznált irodalom

Brassói napló, I. évf., 1933. júl. 27., 22. sz.

Egyetértés, III. évf., 1936. máj. 31., jún. 21., 10, 11. sz.

Erdélyi Fiatalok, II. évf., 1931. febr., 2. sz.

GULYÁS Pál: Magyar írók élete és munkái, V. Budapest, 1943, 202.

MONOKI István (összeáll.): A magyar időszaki sajtó a román uralom alatt 1919–1940. Budapest, 1941, 13, 33, 131. Online elérhető: https://monokirepertorium.adatbank.ro (Letöltve: 2022. dec. 10.)

Szabó Sámuel hagyatéka. Bod Péter Megyei Könyvtár, Sepsiszentgyörgy.



ELŐZŐ SZÓCIKK

KÖVETKEZŐ SZÓCIKK

Eszmecsere a szócikkről