Ámon Ottó, eredetileg Aldstädter (1879. szept. 4. Brassó–1921. aug. 8. Kolozsvár) – postatisztviselő, gyorsírás-tanár, újságíró, költő, alkalmi „kabaré-direktor”, amatőr fényképész, tevékeny „békeharcos” (aktiva pacifisto), szenvedélyes bélyeggyűjtő. Betűjegyei: A–n, O–ó, Á.O., á.o. Izraelita. Apja kereskedő volt Brassóban. Gyermekkora és diákévei a városhoz kötötték.

A brassói R. Kat. Főgimnáziumban érettségizett 1898-ban. Az 1898/99-es tanévtől rendes, az 1901/902-es tanévben rendkívüli joghallgató Budapesten. Tíz hónapig Menczer Sándor ügyvédi irodájában, majd ötödfél évig Mandel Pál ügyvéd irodájában írnokoskodott. Közel két évig a Kereskedelmi Minisztériumban is díjnokoskodott, majd postai számgyakornok lett. Posta- és távírószámtisztté 1909 októberében nevezték ki, 1916-ban számellenőr, 1918 végétől számvizsgáló lett a kolozsvári Posta- és Távíró Igazgatóságnál. Közben az első világháború alatt tábori postásként teljesített szolgálatot, 1915 nyarán távíró hadnagy, a „forradalmi időkben” a Keleti Kormánybiztosság irodaigazgatója volt.

Vallomása szerint már gyermekkorától író szeretett volna lenni. Alig múlt nyolcéves, mikor német nyelven első verseit megírta, nyomtatásban az első, tízéves korában a Hasznos Mulattatóban jelent meg. 

Feltehetően középiskolás lehetett, amikor a Brassói Lapok első írásait közölte, mert mint „ifjú gólya-jogász” a laptól kapott újságíró igazolvánnyal „hírlapíróskodott” Budapesten, küldte haza hétről-hétre a „fővárosi leveleket”, jelentette meg cikkeit, verseit, írásait a különböző napilapokban. Fővárosi újságíróként hat hónapig a Journal de Budapest titkára, 1905 júliusától a Szegedi Napló, majd a Szegedi Híradó, végül a Brassói Lapok belső munkatársa. Az utóbbinak már az 1900-as évek elején a munkatársa volt, és Brassóból való távozása után, mint külső munkatárs a lap kolozsvári tudósítója maradt.

Fiatal újságíróként ő fedezte fel Medgyaszai Vilma (1885–1972) színésznőt Temesváron, melyre haláláig büszke. Ligeti Ernő (1891–1945) író publicista úgy emlékezett rá, mint egy csupa szív emberre, aki „mint a forgószél jelent meg egyik másik kávéházban, hadarva lelkesedett, dicsért, magasztalt és rohant tovább”.

Már betegen telepedett meg Kolozsváron. A postai hivatalban nem érezte jól magát, visszatért az újságíráshoz. 1918 decembere a Keleti Ujság redakciójában találta. Ekkor volt szakmai pályafutása csúcsán. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács, mint az erdélyi magyarság reprezentatív képviselete, az 1918. december 17-én létrehozott intézőbizottság egyik vezetőségi tagjául választotta, azonban ennek a bizottságnak mondhatni semmi hatása nem volt a bekövetkezett és elkövetkezendő eseményekre.

„A redakciók nehéz, éjjeli munkája” az amúgy is beteg tüdejét megtámadta, súlyos TBC-s lett. Ennek ellenére „régi kedvvel, szívós kitartással szaladgált egész nap és dolgozott este, pedig tüdeje már majdnem versenyt zakatolt az újságnyomda gépeivel”. A Kolozsvári Újságírók Szervezete 1919 nyarán, mint romániai magyar hivatásos újságírót tartotta nyilván. Haláláig tagja volt az Erdélyi és Bánsági Újságíró Szervezetnek.

Egyetlen verseskötete, a Lányszemek 1902-ben saját költségén, Budapesten jelent meg. Az előszót Salamon Ödön (1864–1903) író, publicista írta, a borító Kollár Gusztáv (1879–1970) festőművész munkája. A kötetet a korabeli lapok elismerő kritikával fogadták, többek között Ady Endre és Gellért Oszkár (1882–1967) is elismerően írt róla.

A kolozsvári Ellenzék úgy tudta, hogy egy verseskötete Brassóban jelent meg, budapesti tartózkodása alatt pedig Medgyaszai Vilmának írt kabarédalokat. Az előbbinek nincs semmi nyoma a korabeli lapokban, az utóbbi részben igaz, hiszen több alkalmi prológusnak és konferanszié szövegeknek volt a szerzője, 1905-ben a Dal egy kis ablakból című szerzeményét, melyet nyomtatásban is terjesztett, valóban a színésznőnek ajánlotta. Egy másik írását, a Primadonnapályacímű monológját saját költségén szintén 1905-ben adta ki.

Erdélyben ő volt az eszperantó mozgalom elindítója. A kolozsvári eszperantisták mozgalma a 20. század elején jelentősnek számíthatott, mert 1907-ben olyan nemzetközi tekintélyt vonzott Kolozsvárra, mint Donald Evans Parrish (1889–1969) amerikai eszperantista, akiről köztudott volt, hogy személyes ismeretség fűzte az „eszperantó-guru” Ludwik Lejzer Zamenhof (1859–1917) lengyel-zsidó szemorvoshoz, az eszperantó nyelv kitalálójához. D. E. Parrish látogatását egy korabeli képes levelezőlapon is megörökítették. Jobb oldalt Ámon Ottó foglal helyet. Az 1911 márciusában alapított kolozsvári Eszperantó Klub titkáraként részt vett 1911-ben Bernben, 1912-ben Krakkóban, 1913-ban Stuttgartban az eszperantó kongresszusokon. Feltehetően eszperantista ügyben utazott 1913 nyarán Belgiumba, és tett látogatást Namur városában is. 

Pályafutásának betegsége vetett véget. Tervezgetett regénye, dédelgetett színdarabja írásába soha nem kezdett bele. Temetésén dr. Zágoni István (1887–1959) a Keleti Ujság szerkesztősége, Ligeti Ernő (1891–1945) az Erdélyi és Bánáti Újságíró Szervezet nevében mondott búcsúztatót. Nyughelye a kolozsvári Házsongárdi temetőben van.

Felhasznált irodalom

1894 / 1914. Emlékalbum. Brassói Lapok. Politikai napilap, főszerkesztő Szele Béla dr., felelős szerkesztő Győry Imre, Brassó, 1914. április hó 12. Brassó, 1914, 5–6, 22, 25.

Alkotmány, VII. évf., 1902. okt. 8., 239. sz.

Az Ujság, III. évf., 1905. ápr. 9., 101. sz.

Budapesti Hirlap XXXI. évf., 1911. márc. 12.), 61. sz.

Ellenzék, XL. évf., 1919. jún. 24., 133. sz.; XLII. évf., 1921. aug. 9, 10., 168, 169. sz.

Erdély, XXII. évf., 1913. okt. 1., 10. sz.

GAAL György: Tört kövön és porladó kereszten. Pusztuló múlt és fájó jelen a Házsongárdi temetőben. Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár, 1997, 113.

GULYÁS Pál: Magyar írók élete és munkái, új sorozat. I. kötet, Budapest, 1939. (1990) 516–517.

Keleti Újság szócikk. In BALOGH Edgár (főszerk.): Romániai magyar irodalmi lexikon lexikon.II. kötet, G–Ke. Bukarest, 1991. Online elérhető: https://kriterion.ro/glossary/keleti-ujsag/. (Letöltve: 2022. dec. 10.)

KERTÉSZ Jenő: A tíz év előtti Erdély napjai. Korunk, 1929. 3. sz. Online elérhető: http://epa.oszk.hu/00400/00458/00241/1929_03_4803.html. (Letöltve: 2022. dec. 10.)

Magyarország, XII. évf., 1905. ápr. 11., 90. sz.

Pásztortűz, VII. évf., 1921. aug. 15., 27. szám, XX. évf., 1934. aug. 31., 16. sz.

PUSKÁS Attila: A felelősségvállalás dokumentuma. Háromszék, 2018. dec. 7., 8568. sz.

Szegedi Napló, XLIV. évf., 1921. aug. 17., 370. sz.

Uj Idők, VIII. évf., 1902. okt. 19., 43. sz.; XXI. évf., 1915. máj. 2., 19. sz.

Internetes források

Zsidó írók jegyzéke. Angelfire, www.angelfire.com/zine2/judeolog/cikk1/irok.htm. (Letöltve: 2022. dec. 10.)