Szilveszter Sándor (Alsócsernáton, 1902. jan. 12.– Brassó, 1988. ápr. 4.) – kanonok, egyházi író, titkos ordinárius. Apja, Sylvester (Szilveszter) Mihály római katolikus vallású földműves. Anyja, Sánta Mihály volt 1848/49-es szabadságharcos honvéd lánya, Sánta (Sántha) Zsuzsanna református volt. Népes családban nevelkedett, ő volt a legkisebb.
A hét elemit szülőfaluja iskolájában járta. Középiskolai tanulmányait mint szolgadiák (servitor) 1914-től Kézdivásárhelyen, a kantai gimnáziumban (az erdélyi Róm. Kat. Státus Kézdivásárhelyi Főgimnáziuma) végezte. 1922-ben érettségizett. Egy évig jogi tanulmányokat folytatott, majd beiratkozott a gyulafehérvári teológiára. 1927. június 11-én gróf Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök szentelte pappá. Szolgálatát Csíkszentdomokoson kezdte, majd Gyergyószárhegyen folytatta, utána 1929–1932 között Brassóban volt hitoktató és káplán. Innen helyezték át Vízaknára, ahol 1932–1936 között segédplébános. Hittanár lett, 1936–37-ben a Csíkszeredai Római Katolikus Főgimnáziumban tanított. Időközben több tanulmányutat tett. 1928-ban négy hetet töltött Olaszországban, Franciaországban, Svájcban, 1929-ben három hétig Csehszlovákiában, 1930-ban hat hétig Ausztriában és Németországban volt, 1937-ben pedig újabb hat hetet Franciaországban és Németországban töltött. 1937-től egykori iskolájában, Kézdivásárhelyen a kantai gimnáziumban (ma Nagy Mózes Elméleti Líceum) tanított. A bentlakásos növendékek kormányzója (régens), cserkészparancsnok. Ő indította be a székely lányok népiskolai oktatását, ahol háztartásvezetést tanítottak. 1941. szeptember első két hetében Budapesten részt vett a Kultuszminisztérium által szervezett átképző, magyar nemzetismereti tanfolyamon. Márton Áron püspök 1943-ban Sepsiszentgyörgyre plébánosnak, ezzel egyidőben szentszéki tanácsosnak és főesperesnek nevezte ki. Utóbbi megbízatását 1944 őszéig töltötte be. Ugyanebben az időszakban a Sepsi-miklósvári kerület esperes-tanfelügyelője is. Székelyföld kiürítése után káplánjával, a ferences és vincés nővérekkel Magyarországra menekült, és mint kisegítő tábori- és kórházi lelkész Csornán szolgált.
Sepsiszentgyörgyre 1945 nyarán tért vissza, átvette egyházközsége vezetését, és igyekezett segédlelkészével a háború következtében kialakult rendezetlen állapotokat helyrehozni. Emellett hittanórákat tartott az iskolákban, részt vett a szociális problémák megoldásában, tagja lett a városi Segélyező Bizottságnak, amely a szárazság sújtotta lakosoknak a segélyek kiosztásával foglalkozott. A híveivel való eredményesebb kapcsolattartás végett kialakította az utcamegbízott rendszert, közvetítésükkel megtudhatta a véleményüket, teljesíthette, ha lehetséges volt, kéréseiket. 1945 decemberében püspöki engedéllyel Sepsiszentgyörgyi Egyházi Tudósító címmel helyi érdekű katolikus lap szerkesztésébe és kiadásába kezdett. Rajta kívül dr. Fogolyán Kristóf és dr. Mélik István alkotta a szerkesztőbizottságot. A Tudósító 1500 példányban megjelenő időszakos, leginkább egyházi ünnepek alkalmára, nagyböjt és advent idején kiadott lap volt.
A sepsiszentgyörgyi római katolikus zárda udvarán (ma a Hadkiegészítő Parancsnokság tulajdonában van) felépített szabadtéri színpadon 1946. szeptember 6-án nagy sikerrel adták elő az általa rendezett Jairus leányai ötfelvonásos bibliai zenés drámát, melynek szerzője Mellau-Losonczy. A darabban a városból „szerepet vállalt főorvos és iparos, jogász és családanya”, Malachiás templomszolga szerepében a sepsiszentgyörgyi rendőrség akkori parancsnoka, az előadás főszervezője lépett fel. Mivel hívei egy részének nem volt imakönyve, 1947-ben közel száz oldalas imakönyvet állított össze és nyomtattatott ki. Úgy a Tudósító, mint a város katolikusságát megmozgató színdarab előadása és a katolikus imakönyv kiadása szemet szúrt a hatóságoknak. 1948 szeptemberében házkutatást tartottak a plébánián, őt magát letartóztatták. A helyi sajtó, a Népi Egység azzal vádolta meg, hogy híveit arra buzdította, vasárnap ne dolgozzanak, pedig 1944-ben a keleti fronton az ellenkezőjét hangoztatta, „akkor fennszóval buzdította a katonákat a Szovjetunió elleni harcra, vasárnap nem hívta misére, istentiszteletre híveit, hanem lövészárok ásásra”. Az említett sajtó tudomása szerint a házkutatáskor magánpénztára fiókjában több mint 12 000 lejről kaptak nyugtát kamatra kiadott pénzről, ezért a sepsiszentgyörgyi bíróság hat hónapi fogságra ítélte, és 2000 lej pénzbírsággal sújtotta. Ekkor került betiltásra az alig három évet megélő kis katolikus újságja is.
A fogságából 4 hónap múlva szabadult. 1949-ben a felsős diákok számára gépelt oldalakon kiadott egy „tanulnivaló”-t, melynek egyik részletében a materializmust cáfolta. Feljelentették. Bizalmas hívei tanácsára elmenekült, de rövid bujdosás után Hosszúaszón elfogták, bilincsbe verve szállították Balázsfalvára, onnan Nagyszebenbe. Első kijelölt kényszerlakhelye Bolya volt. Sepsiszentgyörgyre való visszatérése után, 1951 februárjának végén püspöki rendelettel főesperesnek nevezték ki, de ugyanezen év decemberében az állami hatóságok száműzték, kijelölt kényszerlakhelye Zabola lett. A Szentszék által 1948-ban kiadott directorium alapján, amikor Márton Áron püspök letartóztatása után megszervezték a titkos ordináriusok intézményét, Márton Mózes, Lestyán Ferenc plébánosok után 1952 februárja közepétől júliusig a soron következő titkos ordinárius volt.
Sepsiszentgyörgyre Márton Áron szabadulása után, 1955 novemberében került vissza plébánosnak. Ezek után is érték kisebb-nagyobb atrocitások, az állambiztonság emberei sokszor látogattak a plébániára. Legutoljára az 1980-as években, a gyimesi templomszentelésen mondott prédikációja miatt került a szekuritátéra. Ennek ellenére egyházközsége fejlődött, az ő idejében vásárolták meg azt a telket és házat a Csíki utcában, ahol rendszeresítette a vasárnapi szentmiséket, és ahová a rendszerváltás után a Szent Gellért templom épült. Az ő idejében került sor a templombelső újrafestésére, a hosszú- és a kereszthajó közötti boltozat sarkaiban a régi freskók helyett a ma is látható négy evangélistának a megfestésére. 1970-ben a templomba és a plébániára bevezették a központi fűtést, 1978-ban villamosították a harangokat, a templom körül kőkerítést építettek. 1981-ben nyugdíjazták, a brassó-bolonyai papi otthonba vonult vissza, amíg bírta, besegített a bolonyai plébánián. 1984. április 4-én hunyt el. Kívánságára április 7-én Sepsiszentgyörgyön búcsúztatták és temették el. Temetésén a szentbeszédet egykori sepsiszentgyörgyi káplánja, Bálint Lajos érsek mondta. Nyughelye a sepsiszentgyörgyi római katolikus temetőben van.
Szülőfalujában, Csernátonban 2012. június 2-án, a katolikus templom felszentelésének 160. évfordulóján leplezték le a volt kántori lak homlokzatára helyezett emléktáblát, és szentelték fel a róla elnevezett Szilveszter Sándor Közösségi Házat. A felszentelés és az emléktábla leleplezés része volt a községi könyvtár névadó ünnepségének, amely ugyanekkor a publicista Sylvester Lajos nevét vette fel.
Felhasznált irodalom
Alma Mater 1680–1944. Emlékkönyv, kiadja a Nagy Mózes közművelődési Egyesület Alapítványa és a Nagy Mózes Líceum igazgatósága. Kézdivásárhely, 1994, 94, 99.
Csernátoni Füzetek, 2013. 61. sz.
DÁVID Péter (felelős szerk.): Sepsiszentgyörgy – Szent József plébánia. Emlékfüzet a templom 100 éves évfordulójára. Sepsiszentgyörgy, 2002.
Népi Egység, V. évf., 1948. okt. 7., 232. sz.
PÉNZES Lóránd: A sepsiszentgyörgyi katolikus egyházközség a 18–20. században, Sepsiszentgyörgy, 2011, 59–61, 80, 143–144.
Székely Nép, LIX. évf., 1941. szept. 11., 203. sz.
Szilveszter Sándor szócikk. In DÁVID Gyula (főszerk.): Romániai magyar irodalmi lexikon. V/1. kötet, S–Sz. Bukarest–Kolozsvár, 2010, 566. Online elérhető: https://kriterion.ro/glossary/szilveszter-sandor/. (Letöltve: 2022. nov. 26.)
