MEGOSZT  

Tamás Gáspár (Székelyudvarhely, 1914. nov. 10. – Kolozsvár, 1978. dec. 13.)

Közzététel: 2022-11-28
Szerző: LŐRINCZI Dénes
Kategória: Sajtó



Tamás Gáspár (Székelyudvarhely, 1914. nov. 10. – Kolozsvár, 1978. dec. 13.) – elbeszélő, újságíró, főszerkesztő, színházigazgató. Apja, id. Tamás Gáspár. Felesége Krausz Erzsébet, műtősnő. Fia, Tamás Gáspár Miklós filozófus, politikus, közíró.

 

Középiskoláit az 1924/25. tanévtől a székelyudvarhelyi Római Katolikus Főgimnáziumban végezte, ahol 1933 júniusában érettségizett. Hetedikes gimnazistaként az 1930/31-es tanévben részt vett a homoródszentmártoni Hitelszövetkezet által Mi a véleménye a pályázónak Jókai Új földesúr címmel iskolájában meghirdetett 500 lejes irodalmi pályázaton, amelyet elnyert. Érettségi után beiratkozott a kolozsvári I. Ferdinand Király Tudományegyetemre, azonban hamarosan abbahagyta a tanulmányait. 

 

Újságírói, írói pályája indulásával kapcsolatban megoszlanak a visszaemlékezések. Egyes irodalomtörténészek szerint Székelyudvarhelyen középiskolás, amikor a kizsákmányolók politikáját ostorozó legelső cikkeit közli a Falvak Népében, mások azt állítják, hogy irodalmi pályafutását egyetemi hallgató korában kezdte. „Majd amikor 1934-ben bekapcsolódik az illegális kommunista párt irányította MADOSZ munkájába, annak technikai titkáraként széleskörű szervezési tevékenységet végez, és cikkei egymás után jelennek meg a Falvak Népében, az Új Szóban, a Népakaratban, a Nagyváradi Lapokban és a Brassói Lapokban”.

 

A Romániai magyar irodalmi lexikon szócikkének írója szerint első novellája 1932-ben a Brassói Lapokban jelent meg, és 1935–39 között a Brassói Lapok munkatársa volt. Egy másik forrás szerint 1935–36-ban a Marosvásárhelyen megjelenő, magát irodalmi, társadalmi és gazdasági szemleként meghatározó Új Szó munkatársa. 1936-ban a Magyar Dolgozók Országos Szövetsége (MADOSZ) tagja lett. A már említett RMIL-szócikk szerint 1938-ban a baloldali tevékenysége miatt tartóztatták le. Mikó Ervin riporter, az Utunk szerkesztője viszont úgy tudta, miután Józsa Béla megbízásából részt vett a Petőfi-ünnepségek szervezésében, amelyen a munkásság is felvonult, az ünnepségekről írt beszámolója miatt szenvedte el első börtönbüntetését a văcărești-i fegyházban.

 

1938 januárjától Sepsiszentgyörgyön tartózkodott. A Kabay Gábor felelős szerkesztésében megjelenő Székely Néptechnikai szerkesztője, akiről úgy tettek említést, hogy 1937 őszén még a Népújság kisiparos rovatának volt a szerkesztője. Sepsiszentgyörgyi tartózkodását több Brassói Lapokban közreadott híradásának a keltezése is igazolja. A Székely Népben napvilágot látott vezércikkei, rövid írásai új színt jelentettek az újság orientációjában. Ígéretes volt az Ismerjük meg Treiscaune (Háromszék) megyét „népi valóságot feltáró” cikksorozata, melyből csak Kovászna és Komandójelent meg, ugyanis – utolsó rövid cikke Lélekben Petőfi sírjánál címmel 1938. július 31-én jelent meg – augusztus első napjaiban a felelős szerkesztő Kabayval együtt letartóztatták. A vád mindkettőjük ellen a cenzúra kijátszása, hatóságsértés nemzetgyalázás és izgatás volt. A brassói katonai törvényszék „részben” találta vétkeseknek, az izgatás vádja alól felmentették, és első fokon 1938 szeptemberi hatállyal nemzetgyalázás miatt 2 évi fogházra és 5000 lej büntetésre ítélték. Fellebbezés után a legfőbb hadbíróság a brassói ítéletet megsemmisítette, ügyüket a galaci katonai törvényszék tárgyalta újra, ahol 1939. január 10-én a vádak alól felmentették. Szabadulása után Sepsiszentgyörgyre tért vissza, 1939. január 22-én a Székely Népben jelentette meg Magyarok a Duna torkolatánál című riportját, február 11-én pedig dr. Szász Jenővel, Horváth Miklóssal és Benedek Jánossal együtt Sepsiszentgyörgyöt képviselte a Romániai Magyar Népközösség alakuló ülésén. Sepsiszentgyörgyről Szatmárnémetibe távozott, ahol a Szamos című lapnak lett a belső munkatársa. 1941–42-ben, mint tisztviselő kereste a kenyerét, baloldali tevékenysége miatt újra bebörtönözték.

 

Szabadlábra helyezése után katonai és frontszolgálatot teljesített, 1945 elején Kolozsvárra jött haza. „A felszabadulás után végre gazdagon bontakozhatnak ki sokoldalú képességei.  (…) A kommunista lapszerkesztő jelentékeny szerepet játszik a népi hatalom győzelméért s a szocialista társadalom megteremtéséért harcoló kolozsvári magyar sajtó megszervezésében és munkájában, a fiatal újságíró nemzedékek igényes nevelésében.” Előbb a rövid életű, 1945 májusától október 15-ig, eredetileg kétheti megjelenésre tervezett, illusztrált politikai, irodalmi és művészeti folyóiratnál, a Képes Újságnál szerkesztő, majd 1945–46-ban az Igazság munkatársa, 1947-ben a Világosság napilap, 1950–53 között az Irodalmi Almanach című folyóirat főszerkesztője, 1956-ig a Dolgozó Nő szerkesztője. 1956 novembere és 1959 szeptembere között a kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, 1960–64 között az Igazság belső munkatársa, közben 1962-ig az Utunkszerkesztőbizottsági tagja volt. Munkásságának elismeréséül több esetben a Román állam érdemrenddel és érdeméremmel tüntette ki.

 

Elhunytakor a Romániai Írószövetség és az ennek keretében 1969-ben alakult Kolozsvári Írók Társasága úgy búcsúztatta, mint azt az írót, aki „az ország felszabadulása után a Román Kommunista Párt tagjaként tevékeny részt vállalt a romániai magyar művelődési élet megszervezésében, fáradhatatlanul harcolt a román nép és az együtt élő nemzetiségek testvériségéért, a közös hazában, a szocialista Romániában élő románok és magyarok egymásra találásáért”. 

 

Írásait az Előre, a Dolgozó Nő, az Utunk, az Igaz Szó, a Művelődés, a Tribuna és a Scânteia közölte. 

 

Fontosabb művei

Sáros földeken (versek). Szatmárnémeti, 1940.

Szőcs János beleegyezik (elbeszélések). Bukarest, 1950.

Új csapáson (elbeszélések). Bukarest, 1954.

Barátságos mérkőzés (karcolatok). Bukarest, 1955.

Otthoni földön (elbeszélések). Bukarest, 1956.

Hajnaltól alkonyatig (novellák). Bukarest, 1960.

Din zori şi pînă în amurg. Aurel BUTEANU fordításában. Bukarest, 1962.

Kaland a tavon (novellák). Bukarest, 1965.

Bonyodalom a földszinten (humoros kalandregény). Bukarest, 1969.

Elkésett bölcsődal (novellák). HORVÁTH Sz. István bevezető tanulmányával. Bukarest, 1986.

 

Műfordítás

Lafitte, Jean: Életre-halálra. Bukarest, 1949.

 

 

Felhasznált irodalom

BEKE György: Tamás Gáspár, 1914–1978. A Hét 1978. 51. sz., 5.

BÍRÓ Lajos (közzét.): A magyar tannyelvű és a 260/930 sz. közokt. min. engedéllyel nyilvánossági jogú Székelyudvarhelyi Fiu-Főgimnáziumának 1932–33. tanévi értesítője. Székelyudvarhely, 1933, 42.

Brassói Lapok, XLIV. évf., 1938. márc. 10., szept. 2., nov. 11., 56, 199, 258. sz.; XLV. évf., 1939. jan. 13., 10. sz.

MIKÓ Ervin: Tamás Gáspár (1914–1978). Utunk, XXXIII. évf., 1978. 51. sz., 2.

NAGY Pál: Mi marad meg az íróból. Utunk, XLI., 1986. 37. sz., 2.

PANEK Zoltán: Emlékeztető – Tamás Gáspár és a kritika. Utunk, XII. évf., 1957. 6. sz., 3.

Székely Nép, LVI. évf., 1938. júl. 10., szept. 4., 29. 37. sz., LVII. évf., 1939. jan. 15., febr. 19., 3, 8. sz.; LVIII. évf., 1940. febr. 18., jún. 9., 7, 23. sz.

SZLÁVIK Ferenc (közzét.): Az Erdélyi Róm. Kath. Státus magyar tannyelvű és a 260/930 sz. közokt. min. engedéllyel nyilvánossági jogú Székelyudvarhelyi Fiu-Főgimnáziumának 1930—31. tanévi értesítője. Székelyudvarhely, 1931, 24, 42.

Tamás Gáspár szócikk. Székely György (főszerk.): Magyar színházművészeti lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994. Online elérhető: http://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz25/45.html. (Letöltve: 2022. nov. 26.)

 

Internetes források

A Magyar Dolgozók Országos Szövetsége. Összeállította FŐCZE János. Szerkesztette: OLOSZ Levente. https://erdelyikronika.net/a-magyar-dolgozok-orszagos-szovetsege-kronologia/. (Letöltve: 2022. nov. 26.)

Tamás Gáspár szócikk. https://kriterion.ro/glossary/tamas-gaspar/. (Letöltve: 2022. nov. 26.)

Tamás Gáspár szócikk. Csíkszeredai olvasó Kör. https://sites.google.com/site/olvasokoer/malnasi-ferenc-irodalmi-boelcsoink-hargita-megyeben/boelcsohelyek---eletrajzi-adatokkal. (Letöltve: 2022. nov. 26.)



ELŐZŐ SZÓCIKK

KÖVETKEZŐ SZÓCIKK

Eszmecsere a szócikkről