Szentimrei Jenő született Kovács Jenő (Arad, 1891. dec. 14. – Csucsa, 1959. szept. 2.) – költő, író, újságíró, szerkesztő, drámaíró, kritikus, színháztörténész és -igazgató. Vallása református. Írásaiban gyakran használt névváltozat a Szentimrei Kováts Jenő és a Szentimrey Jenő. Édesapja Kováts Ferenc csendőr százados volt Aradon, édesanyja Medgyes Erzsébet, a nagyenyedi Medgyes Bálint kollégium jogtanácsosának lánya. Két nagyobb lánytestvére volt. Születését követően mindössze egy hónapig tartózkodtak Aradon, ugyanis édesapja elmeállapota megromlott, és elszállították a budapesti ideg- és elmegyógyintézetbe. Édesanyja három gyermekével hazaköltözött a szülői házhoz Nagyenyedre. Anyai nagyapja, Medgyes Bálint kollégiumi jogtanácsosa volt a nagyenyedi Bethlen Kollégiumnak. Itt keresztelte meg Bartók György későbbi püspök Kováts Jenőnek. A későbbiekben családneve Kovácsként került használatba, a Szentimreit pedig apai nagyapja emlékére, az ő tiszteletére vette fel. Felesége Ferenczy Zsizsi (1895–1969) előadóművésznő, Kodály és Bartók székely balladáinak kiváló interpretálója. Lányai Kovács Ágnes néprajzkutató és Szentimrei Judit (Kolozsvár, 1921. május 19. – Kolozsvár, 2015. augusztus 23., néprajzi szakíró). Unokája Szabó Bálint építész, műemlék-restaurátor és Lengyel László közgazdász.

Az elemi és középiskolát Nagyenyeden végezte. Harmadik gimnazistaként a kollégium bentlakásában kapott szállást. Diákéveit több versben és prózai írásban megörökítette. Apja katonai pályáját követve tanulmányait Sopronban, a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémián zárta. Marosvásárhelyen lépett katonai szolgálatba. Közben megismerkedett Ady Endre költészetével, amelynek hatása alá került. 1906-ban közölte első versét a Nemzetőrben. 1911-től egyre rendszeresebben közölt A Hét és a Székely Napló hasábjain. 1912-ben Marosvásárhelyen megjelent az első sanzon verseskötete az Azoknak a keveseknek címmel. 1915-ben bemutatták a Petőfi visszajön és a Királyleány című színdarabjait. 1916-ban két verseskötete jelent meg az Erdély felől és az Egyenest, támadás! címmel.

Hadnagyi rendfokozatban frontszolgálatot teljesített az első világháborúban. 1916-ban súlyos sérüléseket szenvedett és Kolozsvárra szállították. Századosi ranggal leszerelt. 1916-ban megkezdte újságírói és szépírói pályafutását. 1918 januárjában megalapította és szerkesztette az Új Erdély című irodalmi hetilapot, amelyben már akkor hangsúlyozta, hogy szükséges az önálló erdélyi magyar irodalom kiépítése. Részt vett az őszirózsás forradalomban. 1919-től a Keleti Újság, a Szatmári Hírlap és a Haladás munkatársa, utóbbinak szerkesztője. 1920–1922 között a Napkelet segédszerkesztője. 1921-től 1923-ig a Vasárnap szerkesztője. Utóbbi jogutódjának, a Vasárnapi Újságnak szintén szerkesztője 1923 és 1925 között. 1925-től Az Újság belső munkatársa, 1929-től állandó újságírója a Brassói Lapoknak. Ugyancsak 1925-től 1935-ig szerkesztője, később pedig felelős szerkesztője a kolozsvári Ellenzéknek. 1943-ban egyike a 48-as Erdély íróinak. A második világháborút követően főmunkatársa a marosvásárhelyi Szabad Szónak (1946. november 22. – 1948. febr. 12.), és közben bedolgozott az Igaz Szó szerkesztőségében. 1957 januárjától haláláig szerkesztőbizottsági tagja a Korunknak. Szerkesztőként és irodalomszervezőként az adott orgánumokban mindig teret biztosított a fiatal tehetségeknek.

Az Erdélyi Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh egyik alapító tagja. Becsky Andorral és Hajnal Jenővel 1927-ben megalapította a főként munkásokból összeállt szavalókórust Stúdió név alatt. 1927 és 1929 között feleségével részt vettek a „székely írok” csoportjával az irodalmi körúton. Kolozsvári gyári munkásokból színjátszó csoportot hozott létre, amellyel Erdély különböző városaiban és Budapesten bemutatták a Csáki bíró lánya című népballada-feldolgozást. Az 1930-as évektől kezdve mindinkább közösségszervezővé, ismeretterjesztővé és újságíróvá formálódott. Önmagáról jegyzi megy 1932-ben írt egyik versében, hogy „másokból költő lett, belőlem újságíró”.

1944 után továbbra is szervezője az erdélyi magyar művészeti és irodalmi életnek. Néhány hónapig vezette a Józsa Béla Athenaeum (korábban Minerva) Irodalmi és Könyvkiadó Vállalatot, majd igazgatója volt a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak. Előadó színművészeti tagja volt a Kolozsváron létrehozott Magyar Művészeti Intézetnek. Haláláig az egykori Szentgyörgyi István Művészeti Főiskolán (napjainkban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem) tanított. 

Azért, hogy irodalmi- és tudományos hagyatéka továbbra is elérhető legyen, a köz érdekében más kolozsvári értelmiségiekkel együtt aláírták és elítélték az 1956-os forradalmat. 

Az utókor számára gazdag irodalmi örökséget – vers, dráma, színháztörténet, önéletrajzi írások és egyéb publicisztikák – hagyott hátra. Nyughelye a kolozsvári Házsongárdi temetőben található.

Fontosabb művei

Mikroszkóp. Kolozsvár, 1922.

Nyári délután Egeresen. Kolozsvár, 1924.

Városunk és más elbeszélések. Marosvásárhely, 1925.

Ki kell mondani: versek. Kolozsvár, 1930. 

Szentimrei Jenő Verses magyar históriája. Budapest, 1937.

Ferenc tekintetes úr. Budapest, 1939.

Az élő Kölcsey. BERDE Máriával, OLOSZ Lajossal és TABÉRY Gézával közösen. Nagyvárad, 1939.

Nyersmérleg: válogatott versek gyűjteménye: 1912–1942. Kolozsvár, 1943.

Szentgyörgyi István élete és művészete. Bukarest, 1955.

Harc az állandó színházért Marosvásárhelyen. Marosvásárhely, 1958.

Vallomások: tanulmányok, bírálatok, megemlékezések. Marosvásárhely, 1956.

Közreműködésével kiadott kötetek

Heltai Gáspár. Halhatatlan mesék, melyeket elsőbben ötödfélszáz esztendővel ezelőtt írt meg és adott ki magyar nyelven itt Erdélyben. Válogatta és sajtó alá rendezte SZENTIMREI Jenő. Kolozsvár, 1931.

Versekben tündöklő Erdély. Magyar költők erdélyi verseinek gyűjteménye a Gyulafehérvári soroktól mind a mái napig. Összegyűjtötte SZENTIMREI Jenő. Kolozsvár, 1941.

Felhasznált irodalom

BALOGH Edgár: Szentimrei Jenő. Korunk, II. folyam, XVIII. évf., 1959. 9. sz., 1340.

DANKÓ Imre: Szentimrei Jenő: Verses magyar krónika. Honismeret, XXVII. évf., 1999. 2. sz., 107.

Dolgozó Nő, XXV. évf., 1969. 10. sz., 34–35.

DORMÁNDI László – Juhász Vilmos (szerk.): Új Lexikon. Hatodik kötet. „Pátria” Irodalmi Vállalat és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest, 1936, 3529.

Európai Idő, I. évf., 1990. aug. 29., 32. sz.

Háromszék, XXI. évf., 2009. jan. 24., 5586. sz.

HORTOBÁGYI Jenő: Keresztény magyar közéleti almanach. Harmadik kötet: Erdély (Az I. és II. kötet pótlásaival).Budapest, é. n., 184. Online elérhető: https://adatbank.ro/html/cim_pdf2312.pdf. (Letöltve: 2022. nov. 26.)

JÓZSA Miklós: Szentimrei Jenő nagyenyedi gyermekévei. Szabadság, 2009. aug. 28. Online elérhető: http://archivum2.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article,PArticleScreen.vm/id/30201#. (Letöltve: 2021. júl. 23.)

KÁNTOR Lajos: Jékely Zoltán kolozsvári testamentuma. Jelenkor, XXVIII. évf., 1985. 9, 10, 11. sz., 814–820, 889–894, 997–1002.

KUSZÁLIK Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940 – 1989. Teleki László Alapítvány Könyvtára, Budapest, 1996, 118, 530. Online elérhető: https://kuszalik1.adatbank.ro/. (Letöltve: 2022. nov. 26.)

LIGETI Ernő: Súly alatt a pálma. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2004, 39, 53, 56, 58–59, 62, 67, 99, 125, 136–137, 141, 147, 177, 180, 203, 220, 239, 251, 283.

MONOKI István: Magyar könyvtermelés Romániában (1919–1940). I. kötet: könyvek és egyéb nyomtatványok.Budapest, 1997, 135, 146, 158, 208, 211, 301, 364, 377, 403, 427. Online elérhető: https://monoki.adatbank.ro/. (Letöltve: 2022. nov. 26.)

MURÁDIN Jenő: „Magyar művész Alvincen 1908-ban”. Kortárs, LXI. évf., 2017. 5. sz., 88–93.

Művelődés, XL. évf., 1991. 11–12. sz.; LI. évf., 1998. 2. sz.; LIII. évf., 2000. 5. sz.; LIV. évf., 2001. 12. sz.; LXIV. évf., 2011. 6. sz.; LXIV. évf., 2011. 12. sz.

SŐTÉR István (főszerk.): A magyar irodalom története IV.: a magyar irodalom története 1919-től napjainkig. VI. kötet.Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966.

STANIK István (főszerk.): 2010 Erdélyi magyar ki kicsoda. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a BMC Kiadó Közös Kiadványa, h. n., é. n., 642.

SZENTIMREI Jenő: Magyar irodalom Erdélyben. Korunk, I. folyam, II. évf., 1927. 2. sz., 87–91.

Szentimrei Jenő szócikk. DÁVID Gyula (főszerk.): Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. V/1, S–Sz. Erdélyi Múzeum-Egyesület – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár–Bukarest, 2010, 496–500. Online elérhető: https://kriterion.ro/glossary/szentimrei-jeno/. (Letöltve: 2022. nov. 26.)

Szentimrei Jenő szócikk. KENYERES Ágnes (főszerk): Magyar életrajzi lexikon. Második kötet. L–Z. Harmadik, változatlan kiadás. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1969, 753–754.

Utunk, XII. évf., 1957. máj. 4., 18. sz.; XXXIV. évf., 1979. aug. 31., 35. sz.

Utunk évkönyv, 1972., 1974.

VÁRADY Aladár – BEREY Géza: Erdélyi Monográfia. Gloria Könyvnyomda és lapkiadó vállalat, Satu-Mare, 1934, 101, 128.

Internetes források

Szentimrei Jenő szócikk. Bethlen Gábor Kollégium Nagyenyed. Kollégiumunk nagyjai. https://bethlengabor.ro/knagyjai.php#Szentimrei_Jenő_. (Letöltve: 2021. júl. 27.)

Audiovizuális dokumentumok