Pittner Olivér (Lupény, Hunyad m., 1911. július 3. – Marosvásárhely, 1971. július 9.) – Festőművész, lapszerkesztő. Vallása református. Német származású édesapja Pittner József (Désakna, 1885 – ?) kiváló bányatechnikai vegyész volt. 1904-ben Zsil-völgyében technikus és beszerző. Édesanyja Kordoványi Erzsébet. Három gyermek született, Olivér, Erzsébet (Lupény – ?) és Ines (1924, Buenos Aires – ?). Édesapját 1916-ban áthelyezték a Dobsinai Rézművek Részvénytársaságához, ahol a család 1919-ig tartózkodott. 1919 őszén visszatértek Lupényba. 1923-ban a megváltozott határok miatt a család kivándorolt Dél-Amerikába, Buenos-Airesbe. A bekövetkező gazdasági válság és édesanyja erős honvágya következtében 1929 őszén a család hazaköltözött. Édesapja 1929. november elsejétől a fernezelyi kohóknál kapott állást, ahol 1938. április elsejéig dolgozott mint műszaki tisztviselő. 1938-ban áthelyezték Dicsőszentmártonba, ahová a család is követte. Első házasságára is Dicsőszentmártonban került sor. Felesége dr. Csegezy Ilona. Lánya Erzsébet, a válást követően anyjával maradt és Margittára költöztek. Második házasságára Marosvásárhelyen került sor, ahol Cézár Margitot vette el, viszont e frigyből nem született gyermek.
Tanulmányait Dobsinán kezdte el, majd a Zsil-völgyi bányavidékek telepjein folytatta. Felső gimnáziumi két osztályát Petrozsényben járta1921–1923 között, majd Argentínában, egy Chiléhez közeli bányavárosban, Tinogastában tanult és érettségizett le spanyol nyelvű iskolában. Pittner 1930-ban iratkozott be a nagybányai festőiskolába. Fernezelyről ingázott Nagybányára tanulni, ahol nemsokára a családi támogatásnak köszönhetően sikerült műtermet bérelnie. Művészi stílusirányzata a kubizmus volt. 1930 és 1934 között egy év megszakítással (1931) folytathatta a tanulmányait. Kunovits András a festőiskola diákjainak egy csoportjával megismertette a kommunista eszméket, amit azok aztán nyíltan felvállaltak, ezért eltiltották őket az iskola látogatási jogától. Ziffer Sándor felvállalta és átvette a kizárt fiatalok (Klein József, Pittner Olivér, Agrikola Lídia) további oktatását, és a társadalmi harc felvállalása, illetve a tiltakozást kifejező művek irányába terelte a fiatalokat. 1935-ben készült festménye, ahol a gyár felé lassan haladó alakokat ábrázolta, az első magyar munkásábrázolások közé tartozik. 1937-től ellenőri tisztségben, majd 1938-tól mint választmányi tag részt vett a Nagybányai Képzőművészek Egyesületének munkájában. Fiatal művészként aktív tagja volt az illegális kommunista pártnak. Már 1932-től kisebb-nagyobb munkásmozgalmi feladatokkal bízták meg, ennek okán került néhány évre Kolozsvárra. Közben egyéni kiállításokat tartott. 1932-ben Szatmáron, 1934-ben pedig a nagybányai Berger cukrászdában nyílt tárlata, majd ismét Szatmárnémetiben mutatta be alkotásait. A kiállított festményeit értékesíteni tudta Szatmáron és Kolozsváron az Újságíró Klubban nyitott tárlatain. Festményeivel jelen volt szinte mindenik nagybányai éves tárlaton.
1939-ben feloszlott a Nagybányai Festők Társasága, majd a rövid ideig fennálló Képzőművészek Egyesületébe jelentkezett, amelynek gyors megszűnése után egy időszakra lezárult a festői pályafutása.
Atyja Hitler párti volt, míg fia egyre nyíltabban kiállt a kommunista eszmék mellett. Az ideológiai nézetkülönbségek miatt a családon belül több alkalommal vita született. Baloldali tevékenysége miatt Olivért a román hatóságok 1940-ben Caracalba hurcolták. A felszabadulást követően, pedig az édesapját internálták a Târgu Jiu-i fogolytáborba német származására és náci szimpátiájára hivatkozva. A fogságokból való szabadulást követően atyja Dicsőszentmártonba tért haza, Olivér pedig előbb ideiglenesen, majd 1953-ban véglegesen Marosvásárhelyre költözött. (Amíg a szülei éltek, felváltva Dicsőszentmártonban és Marosvásárhelyen lakott.)
Az 1930-as évek első felében rövid ideig a KRP Erdélyi Tartományi Bizottságának illegalitásban megjelenő Vörös Erdély c. pártorgánumának a technikai főnöke. A felszabadulást követően pártfeladatként vállalta a Szabad Szó napilap alapító teendőit 1944. november 4-től 1945. június 21-ig. 1945. szeptember 13-ig ennek kiadója és felelős szerkesztője, majd átadta helyét Kovács Györgynek. A Szabad Szónál töltött időszakáról saját lapját idézve elmondható, hogy „nem volt tényleges újságíró, inkább politikai múltja avatta hivatottá arra, hogy lapunk felelős szerkesztője legyen. Válságos időkben, a nagy történelmi változás okozta zűrzavar és káosz első heteiben vette át lapunk irányítását. (…) Neki köszönhető, hogy lapunk sikeresen megbírkózott a kezdeti nehézségekkel, de a későbbi hónapok során is többször feltornyosuló akadályokkal (…) Noha nem volt hivatásos szerkesztő s korábban nem foglalkozott újságírással (…) majdnem egy évig megingathatatlanul állt a kapitányi hídon!” Ő fedezte fel Marosvásárhelyen a sepsiszentgyörgyi születésű, majd Temesváron tevékenykedő Molnár Sándor képzőművészt.
1945-ben közreműködött az első marosvásárhelyi tárlat megszervezésében. A Hivatalos Közlönyben 1946. február 4-én jelent meg a marosvásárhelyi színház megalapításáról szóló rendelet. Pittner Olivér mint művész került át a Székely Színházhoz gazdasági igazgatónak, ő töltötte be a társulat titkári feladatait is. Hatáskörébe tartozott az intézmény műsorpolitikájáról való nyilatkozás is. 1946 júniusától, az Országos Szaktanács javaslata alapján, a rendezvények és a színházi előadások mindennemű ellenőrzése és felügyelete a hatáskörébe került. Közben megalapította és titkára volt a munkásművelődést szorgalmazó Salamon Ernő Munkás/Népi Athenaeumnak.
1945. júniusától titkára a marosvásárhelyi Bernáth Andor emlékbizottságnak. Tagja volt az ODA Maros Megyei Tanácsának (1945-ben), a Román Kommunista Pártnak, a Képzőművészeti Alapnak (1957-ben). 1964-ben nyugdíjazták mint díszítőfestőt.
Az 1950-es évek derekától családja biztatására újból festeni kezdett, de a korábbi kubista stílustól eltérően immár dekoratív-szürrealista irányra tért át. Főleg tájképeket vitt vászonra, majd 1967-től lombtalan élő fákat festett. A kritikusok szerint alkotó korszakának végén (1968–1971), több műve vonatkozásában nehéz volt eldönteni, hogy szürrealista vagy expresszionista alkotások körébe tartoznak-e. Az 1960-as évektől gyakran festett Segesváron és a Gyergyói-medencében.
Sírja a marosvásárhelyi református temetőben található. Halála után három évtizeddel fedezték fel újból festészetének egyediségét.
Felhasznált irodalom
Brassói Lapok, XL. évf., 1934. szept. 26., 219. sz.
Ellenzék, LV. évf., 1934. szept. 20., 215. sz.
Európai utas, XVI. évf., 2005. 58.sz.
F. ALMÁSI Éva – KÖRBER Ágnes (szerk.): Magyar művészeti kislexikon. Enciklopédia Kiadó, Budapest, 2002, 206.
FERENCZ Éva – KERESZTES Franciska (szerk.): Marosvásárhelyi Állami Színház 1961–1978. Marosvásárhelyi Nemzeti Színház-Kutatóközpont, Marosvásárhely, 2017.
Igaz Szó, XX. évf., 1972. 11. sz.; XXI. évf., 1973. 7. sz.
Korunk, 1968. 10. sz., 1517–1519.; 1974. 2. sz., 199, 201, 206.
Korunk Évkönyv. Kolozsvár, 1974, 99.
KOVÁCS Levente: A marosvásárhelyi Székely Színház története. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2001.
KUSZÁLIK Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940–1989. Teleki László Alapítvány Könvytára, Budapest, 1996, 159. Online elérhető: https://kuszalik1.adatbank.ro/. (Letöltve: 2022. nov. 24.)
MURÁDIN Jenő – SZÜCS György: Pittner Olivér. Mentor Könyvkiadó, Marosvásárhely, 2009.
Magyarörmény Tudástár. Erdélyi Örmény Gyökerek füzetek, I. évf., 2003. 71. sz., 286.
Pittner Olivér szócikk. In DÁVID Gyula (főszerk.): Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. IV. kötet, N–R. Erdélyi Múzeum-Egyesület – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár– Bukarest, 2002, 517. Online elérhető: https://kriterion.ro/glossary/pittner-oliver/. (Letöltve: 2022. nov. 24.)
Szabad Szó, II. évf., 1945. jún. 2., 133. sz.; II. évf., 1945. szept. 16., 209. sz.; II. évf., 1945. szept. 17., 211. sz.; III. évf., 1946. jún. 3., 124. sz.
Színház, V. évf., 1972. 7. sz., XXIX. évf., 1996. 7. sz.
Utunk, XXVI. évf., 1971. márc. 26., 13. sz.
Új Élet, VII. évf., 1965. okt. 25., 20. sz.
Vörös Zászló, XXII. évf., 1970. márc. 3., 50. sz.; XXIII. évf., 1971. júl. 25., 175. sz.; XXIII. évf., 1971. nov. 21., 278. sz.; XXIII. évf., 1971. júl. 11., 163. sz.; XXIII. évf., 1971. júl. 25., 175. sz.
Internetes források
CSERNIK VASS Attila: „A nyelv és a nemzet kialakulásában a színjátszásnak óriási szerepe volt” – interjú Gáspárik Attila színházigazgatóval. transindex.ro, 2021. ápr. 21. https://multikult.transindex.ro/?cikk=29003&8222a_nyelv_es_a_nemzet_kialakulasaban_a_szinjatszasnak_oriasi_szerepe_volt8221__interju_gasparik_attila_szinhazigazgatoval. (Letöltve: 2021. júl. 6.)
