Koréh Ferenc (Sepsimagyarós, 1909. szept. 4. – Englewood, New Jersey, 1997. ápr. 1.) – jogász, újságíró, lapszerkesztő, Amerika magyarságának kiemelkedő újságíró és rádiótudósító személyisége. Álnevei: (- éhfer -), (-réh), illetve Mogyorósi Ferenc. Református vallású. Emlékei szerint nagyapját, Koréh Pált az 1916-os román betöréskor megkínozták, elhurcolták, több társával együtt el is ítélték egy rögtönítélő haditörvényszék által, de a közeledő felszabadító német és magyar katonai egységek hírére a kivégzéseket nem hajtották végre, az ítélkezők inkább elmenekültek. Apja, Kóréh Ferenc, anyja, Fodor Ágnes. A család egyetlen gyermeke volt.
Második felesége Radnótfáy Radnótfáy Katica (szül. 1925.). Lányaik közül Koréh Kinga Hámos Lászlóhoz, a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány (Hungarian Human Rights Foundation – HHRF) társalapítójához és elnökéhez ment férjhez.
A Református Székely Mikó Kollégium diákja volt, 1928-ban végzett, az akkori törvények szerint Brassóban érettségizett. Nyolcadikos gimnazista korában szerepet kapott Keresztes Károly helyi népszerű zeneszerző, közéleti személyiség által írt és komponált kétfelvonásos daljátékban, az Álomországban, melyet az 1928. évi Véndiákbál alkalmával vittek színre. A helyi lap tudósítója szerint a regös szerepében „tudott illuziót kelteni, beleélte magát a szerepébe és meleg dalaival szép sikert aratott.” A daljátékban nagy sikerrel lépett fel a már neves színésznő, Kiss Manyi is, mint a kollégium véndiákja.
A kolozsvári I. Ferdinánd Király Tudományegyetemen jogot hallgatott, majd Bukarestbe ment az orvosira, de nem vették fel. A román fővárosban maradt, és beiratkozott a jogra. Kapcsolatba került a magyar politikusokkal, biztatásukra híradásokat kezdett írni. A kolozsvári magyar lapok, a Magyar Távirati Iroda (MTI) bukaresti tudósítója, a Keleti Újságállandó munkatársa lett. Jogi diplomáját végül Kolozsváron szerezte meg. Időközben katonai szolgálatot teljesített a román hadseregben.
A bécsi döntés után hazajött Háromszékre. 1941. január 18-tól a sepsiszentgyörgyi Székely Nép felelős szerkesztője. Több riportot, vezércikket, tudósítást, rövid elbeszélést írt. A lap impresszuma szerint 1944 augusztusa végéig a szerkesztésért felelt, a szerkesztő László Zoltán, a felelős kiadó dr. Kovásznai Gábor volt. Időközben az 1942. augusztus 31-én indított és 1944. július 31-ig megjelenő hetilapnak, a Hétfői Székely Népnek a kiadója és felelős szerkesztője. A szerkesztői és kiadói teendők közben, 1942 folyamán behívták, és elvégezte a marosvásárhelyi 27. gyalogezred tartalékos tiszti átképző tanfolyamát, majd kéthónapos fegyvergyakorlaton vett részt. 1942. március 19-én a Sepsiszentgyörgyön alakult Kőrösi Csoma Sándor Emlékbizottságba is beválasztották. 1943. május 1-én tartalékos zászlóssá nevezték ki. A mozgósítást követően a 27. könnyű hadosztály kötelékében teljesített szolgálatot. Budapestre került, a Székely Nép felelős szerkesztője és kiadója maradt, de a postai forgalom megszakadásával már kevés köze volt hozzá. A székesfővárosban a Dél-Erdélyben maradt magyaroknak sugárzott rádióműsort szerkesztette. 1944 májusától a Tolnai Világlapja utódjának, a Világlapnak a szerkesztője, júniustól pedig felelős szerkesztője. 1946-ban kommunistaellenes nézetei miatt letartóztatták.Egy évig vizsgálati fogságban ült az Andrássy út 60-ban és a Markó utcai börtönben. Szabadulása után 1948-ban Ausztriába menekült, 1950-ben a Szabad Európa Rádió munkatársaként telepedett át az Amerikai Egyesült Államokba.
New Yorkban közel negyven esztendőn át a rádiónál dolgozott. 1951 és 1974 között a Szabad Európa Rádió belső, nyugalomba vonulása után pedig külső munkatársa volt. 1951-ben „hétvégi mellékfoglalkozásként” ő indította el a New York-i Magyar Amerika Hangját, 1953 márciusában a katolikus Hit Szava című műsort. 1997-ig volt a magyar nyelvű adás szerkesztője. Az eltelt 47 év alatt 5000 óra műsoridőt sugárzott a nagyvilágba.
1971-től éveken át szerkesztette a Magyar Cserkész és az Amerikai Magyar Szövetség Transsylvania című lapját. 1975-ben szerkesztésében jelent meg Garfieldben a Magyar cserkész naptár 1974. Színes riportjai és elbeszélései az amerikai és kanadai magyar újságokban láttak napvilágot. Leginkább az erdélyi magyarok problémáiról és a cserkészetről cikkezett. Írásai a Hídfő, Hungária, Kanadai Magyarság, Katolikus Magyarok Vasárnapja, a Melbourene-i Magyar Élet, Buenos Aires-i Magyar Hírlap, a Pittsburgh-i, Magyarság, a Nemzetőr, Új Hungária stb. hasábjain jelentek meg. Bevezetőjével jelent meg 1977-ben az Erdélyből jelentik című kötet New Yorkban, az Amerikai Erdélyi Szövetség kiadásában.
Együtt dolgozott az emigráns magyar szervezetekkel, aktív szerepet vállalt a Cserkészszövetség, az Amerikai Erdélyi Szövetség, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány és a helyi magyar egyházak munkájában. Az Amerikai Erdélyi Szövetség alelnöke, a Magyar Menekült Újságírók Egyesületének főtitkára, a New York-i Magyar Ház, az Amerikai Magyar Könyvtár és Történelmi Társulat, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség és az Amerikai Magyar Szövetség tagja volt. Jó ismeretséget ápolt a híres magyarországi származású Teller Ede atomfizikussal és Wigner Jenő Nobel-díjas fizikussal.
Az 1970-es évek közepétől, amint súlyosbodott az Erdély, Felvidék, Kárpátalja és Délvidék magyar népére nehezedő kettős elnyomás, 1976-os megalakulásának pillanatától – a háttérben – a Committee for Human Rights in Romania (később Hungarian Human Rights Foundation) szervezet lelket adó, ha kellett mérsékelő, máskor buzdító mozgatóereje és tartópillére volt. Részt vállalt a szervezésből, és jelen volt a Hámos László által 1976-ban szervezett tömegdemonstráción a Román Népköztársaság állandó ENSZ-képviseletének épülete előtt. 1978. augusztus 23-án, éppen az akkori Románia nemzeti ünnepén, feltehetően a román szekuritáté emberei merényletet próbáltak elkövetni ellene, de a hirtelen kigyulladt autóból sikerült kimenekülnie. Ebben az időben került az amerikai titkosszolgálat célkeresztjébe, ugyanis az amerikai románok lapja „fasiszta szélsőséges” elveket valló, nem kívánatos elemnek titulálta, és bevádolta azzal, hogy az általa Sepsiszentgyörgyön kiadott Székely Népben zsidóság ellenes cikkeket jelentetett meg. A vádakért beperelte a lapot, annak bizonyítékok hiányában nyíltan bocsánatot kellett kérnie, de az Office of Special Investigations (OSI) vizsgálódni kezdett a „fasiszta ügyben”, állítólagos bizonyítékok alapján eljárást indítottak ellene. Ezt az eljárást természetesen az amerikai zsidóság is támogatta, és haláláig zsidóüldözőnek tartotta. 1994-ben megfosztották amerikai állampolgárságától, felkerült a nem kívánatos személyek listájára, 1997 legelején rendeletet adtak ki a kitoloncoltatására, de magas korára és betegségére való tekintettel, valamint a rövidesen bekövetkezett halála miatt erre nem került sor.
Időközben, habár persona non grata volt, amint lehetett, a ’89-es romániai fordulat után hazasietett Erdélybe. Meglátogatta szülőfaluját, a Székely Nemzeti Múzeumot, ahol ő „mikós diák korában önkéntes tárlatvezetőként Gábor Áron ágyújának hangját az elnémított háromszéki harangokéval mutáló kamaszhangon egybeöntötte”. Szomorúan szembesült a ténnyel, hogy a Székely Nemzeti Múzeumból elvitték Gábor Áron egyetlen megmaradt ágyúját – szólt is ebben az ügyben, mikor visszatért, ,,odaát, New Yorkban” – de már nem érhette meg azt, hogy a román illetékes „kultúrszervek” és politikusok által kufárkodás tárgyává tett ágyút végül sikerült szó szerint visszavásárolni, és újból a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban kiállítani.
Halála előtt két évvel, 1995-ben riportfilm készült vele, melyet 2010. szeptember 3-án a Duna Autonómia csatorna sugárzott. Ebben leginkább rádiós éveiről beszélt.
Életének nyolcvanhetedik évében hunyt el. Haláláról a Magyar Emberi Jogok Alapítványa adott hírt, de beszámolt elhunytáról a JTA The Global Jewish News Source is. Az utóbbi úgy állította be, mint zsidóüldözőt. Temetésén földije, a kovásznai születésű Havadtőy Sándor református lelkész és Csorba Domonkos római katolikus plébános búcsúztatta. Nyughelye az englewoodi (New Jersey állam) temetőben van.
2001-ben, a falutalálkozó keretében, szülőfalujában, Sepsimagyaróson a helyreállított művelődési ház felvette a nevét, emlékét egy kopjafa is őrzi. Ugyanebben az évben M. Szabó Imre szerkesztésében egy írásait, tárcáit, rádiójegyzeteit, visszaemlékezéseit tartalmazó kötet látott napvilágot, címe: Koréh Ferenc beszél New Yorkból… (Veszprém, 2001).
Felhasznált irodalom
BEREKMÉRI Árpád-Róbert: Fegyver alatt. A marosvásárhelyi magyar királyi 27. székely honvéd könnyű hadosztály tisztikara 1940–1945. Marosvásárhely, 2008, 166.
BORBÁNDI Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia. Hága–Budapest, 2006, 142.
ITT-OTT. 30. évf., 1997. 1. (128.) sz.
KELEMEN József (szerk.): A Székely Mikó Kollégium emlékkönyve 1859–1994. Sepsiszentgyörgy, 1994, 201.
KISGYÖRGY Zoltán: Ki volt Kóréh Ferenc? Háromszék, 2001. szept. 21., 2002. szept. 7. 3369, 3656. sz.
KUSZÁLIK Péter: Erdélyi hírlapok és folyóiratok 1940–1989, Budapest, 1996, 102., 165. Online elérhető: https://kuszalik1.adatbank.ro. (Letöltve: 2022. nov. 24.)
M. SZABÓ Imre (szerk.): Koréh Ferenc beszél New Yorkból... Veszprém, 2001, 90, 94, 166.
NAGY Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. Budapest, 2000, 549.
Székely Nép, XLVI. évf., 1928. febr. 9., 12. sz.; LI. évf., 1933. jan. 15., 3. sz.; LX. évf., 1942. márc. 20., 65. sz.
SZŐCZI Árpád: Temesvár. A román forradalom kitörésének valódi története. H. n., 2013, 41–42.
Internetes források
HARGITAI Henrik: A magyar emigráció hangja. Az észak-, dél-amerikai, ausztrál és új-zélandi rádiózásról. https://hargitaihenrik.files.wordpress.com/2015/11/magyar_szo.pdf. (Letöltve: 2022. nov. 24.)
Könyvajánló – hagyaték. http://www.mkdsz1.freeweb.hu/n23/kajanlo020825.html. (Letöltve: 2022. nov. 24.)
