Kónya Ádám (Brassó, 1935. febr. 10. – Sepsiszentgyörgy, 2008. nov. 25.) – középiskolai tanár, művelődés- és művészettörténész, helytörténész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Sepsiszentgyörgy város tanácsosa, Sepsiszentgyörgy post mortem Pro Urbe-díjas polgára. Református vallású. Apja, Kónya János (1896–1968) postai tisztviselő, 1945 után párttagnak kellett lennie, azonban 1954-ben, mint volt földbirtokost kizárták a pártból. Anyja, Kozma Erzsébet (1902–1982) 1950–1961 között tanítónő a sepsiszentgyörgyi 3-as számú Általános Iskolában. Felesége, Rác Gábor (1915–1981) középiskolai igazgató-tanár és Demeter Éva (1915–1974) leánygimnáziumi tanárnő lánya, Rác Éva-Réka (szül. 1941. ápr. 6.) fizika–kémia szakos tanárnő, nyugdíjazása után, 1995-től a Cimbora című ifjúsági havilap szerkesztője. Lánya, Kónya Réka-Éva (szül. 1963. márc. 29.), Bukta Imre képzőművész felesége, média kommunikátorMagyarországon. Fia, Kónya Zoltán Ádám (szül. 1968. szept. 3.) feleségével, Kerekes Ágnessel (szül. 1967. máj. 1.) együtt orvosként családterápiai rendelőt vezet Kolozsváron. 

Elemibe a sepsiszentgyörgyi Református Népiskolába járt 1941-től, majd 1945-től a Református Székely Mikó Kollégium diákja, itt érettségizett 1952-ben. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem földrajz–földtan karára iratkozott be, ahol többek között Balogh Ernő, Tulogdi János, Török Zoltán professzorok tanították. Tanári diplomáját 1956-ban szerezte meg.

Szentkeresztbányára nevezték ki, de sikerült elintéznie, hogy Sepsiszentgyörgyre kerüljön. 1956-tól a 3-as számú Általános Iskolában, 1958-tól a 2-es számú Magyar Tannyelvű Líceumban (ma Mikes Kelemen Líceum), 1960-tól 1962-ig Kökösön tanított. Vidékre való kihelyezése „bűnlajstroma” miatt történt, nem vették jónéven nemesi származását, ok volt a külföldön élő rokonsága is.

Kökösi évei alatt az azelőtt néhány éve leégett unitárus templomban feltárásokat végzett. Kiderítette, hogy a templom a 14. század elején épült. Munkája eredményeit a Keresztény Magvetőben és a Sepsiszentgyörgyi Múzeum (ma Székely Nemzeti Múzeum) évkönyvében, az Aluta 1970. évi II. kötetében jelentette meg. 1962-ben a sepsiszentgyörgyi Pionírházhoz nevezték ki, a turisztikai kör vezetője lett. 1972-től a Népművészeti Iskola igazgatója. Szervezésében több kiállításra is sor került, ilyen volt például a Gazda László moldvai csángók közötti néprajzi gyűjteményéből rendezett kiállítás. A pártbizottság ugyanabban az évben, Albert Ernőnek az 1-es számú Líceum éléről való eltávolításával egyidőben őt is menesztette igazgatói állásából. Két évig, 1976–1978 között ideiglenes tanár a 2-es számú Líceumban (Mikes Kelemen Líceum), majd 1990 februárjáig a Gépipari Szakközépiskola (jelenleg Puskás Tivadar Szakközépiskola) tanára. Iskolájában szaktermet, a folyóson ásványi-kőzettani állandó kiállítást, Kós Károly születésének centenáriumára időszakos kiállítást rendezett. 1990 februárjától 2000-ig, nyugdíjba vonulásáig a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója volt.

Időszakonként 1968-től kezdve a helyi lap, a Megyei Tükör munkatársaként a csillagászati, a műemlékrovat és a településlexikon szerkesztője, 1990-től a Háromszék napilap külső munkatársa, a Kovásznán 1990-től megjelenő Ige című lap szerkesztőbizottságának tagja, 1999-től egy ideig a Cimbora gyermeklap munkatársa, 1996-tól 2000-ig a Székely Nemzeti Múzeum és a Csíki Székely Múzeum közös évkönyvének, az Acta Siculicának a felelős szerkesztője volt.

1989–1994 között az RMDSZ Kovászna megyei vezetőségének tagja, az erdélyi Református Egyházkerület zsinatának póttagja, az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME), a Sepsiszentgyörgyi Köepeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társaság, az Országos Széchenyi Kaszinó és az Országos Széchenyi Kör, a Magyar Polgári Párt tagja.

1989-től 2008-ig Sepsiszentgyörgy város önkormányzati képviselője. 2004-től részt vett a Székely Nemzeti Tanács munkálataiban, a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező testületének tagja, alelnöke, a Sepsiszentgyörgyi Székely Tanács elnöke. Előterjesztése alapján fogadta el 2004. január 17-én az aranysávos kék lobogót saját jelképeként a Székely Nemzeti Tanács, amely, mint székely zászló, az egész Székelyföldön elterjedt.

Műemlék-kutatásaiért 1971-ben a román szakminisztérium a Művelődési Érdemrend III. osztályú nyolcágú csillagával tüntette ki. Ugyanezért a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától 2000-ben megkapta a Forster Gyula-díjat, 2001-ben a közgyűjteményi dolgozók Széchényi Ferenc-díjával tüntették ki. Emellett Budapesten Csete György építőművésztől Kós-emlékérmet, Miskolcon pedig Istvánffy Gyula-emlékérmet kapott. 2002-ben a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja lett. „A megye fejlődése, hírnevének öregbítése érdekében kifejtett tevékenysége elismeréséül” 2006-ban a Pro Comitatu Covasnae-díjat adományozták neki. Post mortem, 2009-ben megkapta Sepsiszentgyörgy város Pro Urbe-díját, azt a kitüntetést, melynek alapítását ő maga kezdeményezte. 2010. február 10 óta a sepsiszentgyörgyi Városi Művelődési Ház az ő nevét viseli.

Tudásával, tudománynépszerűsítő írásaival, szaktanulmányaival, előadásaival, közéleti szerepvállalásával, egész munkásságával közösségét szolgálta. Néprajzi, helytörténeti tanulmányai, cikkei, ismeretterjesztő írásai, megemlékezései stb. a Megyei Tükörben, a Háromszékben, Brassói Lapokban, Művelődésben, Falvak Dolgozó Népében, A Hétben jelentek meg. A Tanügyi Újság földrajz-módszertani írásait közölte. 

Cikksorozataiban a Kovászna megyei festett bútorokat, népi írástudók vallomásait, barokk műemlékeket, öreg udvarházakat, históriás énekeket, népi építőmestereket, régi természettudósokat, népi hímzéseket-varrottasokat, természeti jelenségeket stb. ismertetett. 1980-ban például a Megyei Tükör „Múlt idők tanúi” sorozatában saját rajzaival illusztrálva a megye vártemplomait mutatta be. A Megyei Tükör mellékletében, a Fórumban Virághímes bútoraink családfája (1978),Berde Áron és a korszerű mezőgazdálkodás (1980), Kovászna megye jeles épületei (1984) című tanulmányait adta közre. A Megyei Múzeum, illetve a Székely Nemzeti Múzeum évkönyveiben megjelent szaktanulmányai: az Alutában A zaláni reneszánsz boltozat és falfestmény (1969), Kovászna megye éghajlati jellemzése, Kovászna megye idegenforgalmi övezetei (1972), Kós Károly-épületek Sepsiszentgyörgyön (1973), Népi udvarházak Bikfalván (1974), Orbán Balázs és a természeti földrajz, Uzon építészeti emlékei (1977), Acta című évkönyvekben: 17. századi boltozat- és falfestmények a székelyföldi kúriákban, Stema României și heraldistul József Keöpeczi Sebestyén (1995), Roediger Lajos: Emlékirat (közlő, 1998), A Székely Nemzeti Múzeumba tervezett fal- és üvegfestmények (közösen Boér Hunorral, Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum százhuszonöt éves jubileumára. I., 2002.). Lósy-Schmidt Ede (1879–1948) és A kollégium címere című rövid tanulmányai Kelemen József (1930–2004) szerkesztésében megjelentetett A Székely Mikó Kollégium emlékkönyve 1859–1994 című kötetben láttak napvilágot.

Kovács Sándor (1928–1984) muzeológussal közös kiadványai: Bálványosfürdő és környéke (Sepsiszentgyörgy, 1970), A Rétyi Nyír és környéke (Sepsiszentgyörgy, 1970).

A Mikóból indultak... című kötete, melyben kollégiuma kiemelkedő diákjainak életútját és munkásságát mutatta be, 2000-ben jelent meg. Az 55 éves érettségi találkozójuk emlékére Botos Ferenc nyugalmazott tanárral, egykori osztálytársával összeállított Mi, az ’52-esek. A Székely Mikó Kollégiumtól a magyar Fiú- és Leánylíceumig című emlékkönyvet 2007-ben adták ki.

Halála után, 2010-ben felesége, özvegy Kónya Ádámné Rác Éva szerkesztésében és előszavával jelent meg a Kónya Ádám – Emlékképek reprezentatív kötet. A Csillagos ég szabad szemmel című könyv, amelyben felesége Kónya Ádám csillagászati témájú cikkeit, írásait gyűjtötte egybe, dolgozta át és egészítette ki, 2011-ben látott napvilágot. A Háromszéki színes szőttes című kötet, ugyancsak felesége gondozásában, Jánó Mihály művészettörténész előszavával 2014-ben jött ki a nyomdából.

Nyomtatásban közreadott írásai, tanulmányai, cikkei bibliográfiáját rövid életrajzával 2011-ben a Székely Nemzeti Múzeum évkönyvében, az Acta Siculica 2011-ben Boér Hunor muzeológus- könyvtáros szerkesztésében adták közre.

Felhasznált irodalom

BOÉR Hunor – KINDA István: In memoriam (Kónya Ádám irodalomjegyzékével). Acta Siculica 2011. Sepsiszentgyörgy, 2011, 727–741.

KELEMEN József (szerk.): A Székely Mikó Kollégium emlékkönyve 1859–1994. Sepsiszentgyörgy, 1994, 213.

KELEMEN József: A Sepsiszentgyörgyi Községi Felső Leánytanodától a Mikes Kelemen Líceumig. Sepsiszentgyörgy, 2009, 175.

KISGYÖRGY Zoltán: Földtanoktatás a Székely Mikó Kollégiumban, a Mikóból induló geológus nemzedékek. In ÁRVAY Katalin – DOBRA Judit (szerk.): Emlékkönyv. A Székely Mikó Kollégium alapításának 150 éves jubileumára.Sepsiszentgyörgy, 2009, 215–217.

KLÁRIK Attila: Kónya Ádám (1935–2008). Háromszék, 2009. ápr. 29., 5664. sz.

Kónya Ádám szócikk. DÁVID Gyula (főszerk.): Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. III. kötet, Kh–M. Bukarest, 1994, 101–102. Online elérhető: https://kriterion.ro/glossary/konya-adam/. (Letöltve: 2022. nov. 24.)

Kónya Ádám szócikk. In SIMON Anita – TÁL Mariann (szerk.): Ki kicsoda Aradtól Csíkszeredáig? I. kötet, A–K.Csíkszereda, 1996, 320.

Kónya Ádám szócikk. In STANIK István (főszerk.): Erdélyi magyar ki kicsoda 2000. [Nagyvárad, 2000.] 359, 678.

SYLVESTER Lajos: Csillagösvény-nézőben Kónya Ádámmal. Háromszék, 2010. dec. 2, 4., 6153, 6155. sz.