Halász Gyula, 1885-ig Fischer (Csetény, 1871. szept. 11. – Brassó, 1969. márc. 16.) – gimnáziumi tanár, újságíró, szerkesztő, közíró. Betűjegye a Magyarországban: H.GY. és h.gy. Izraelita családból származott, kikeresztelkedett római katolikus. Apja, Fischer Ignác valószínű 1866-tól volt tanító, majd 1870–71-től fűszerboltos, 48 éves korában tbc.-ben halt meg Csetényben. Anyja, Fleischmann Júlia Várpalotán született, élete 63. évében vérmérgezésben hunyt el. Nyolcan voltak testvérek, három lány, öt fiú (Ignác, Mór, József, Lajos és Gyula). Legidősebb bátyja, dr. Halász Ignác nyelvész, irodalomtörténész, egyetemi tanár, 1888-tól az MTA levelező tagja, melynek megbízásából három tanulmányutat tett a skandináv országokban élő lappokhoz. Felesége, Verzár Antal jómódú brassói örmény származású kereskedő és Temesvári Zsuzsanna lánya, Verzár Matild Mária. Gyermekei: Gyula, Kálmán Jenő és Endre. Ifjabb Halász Gyula, művésznevén Brassaï, Párizsban alkotó világviszonylatban ismert fotóművész, festő, szobrász, író. Halász Kálmán építészmérnök, lapszerkesztő, majd Brassó tartományi főépítész, a városrendezési igazgatóság tervezője. Halász Endre (Bandi) jó sportoló, a brassói cukorgyár könyvelője, 1944-ben elesett a harctéren.

Szülei már kiskorában megtanították írni, olvasni, számolni. Öt éves volt, amikor beíratták a falusi iskolába. Középiskolába a székesfehérvári Magyar Királyi Állami Főreáliskolába járt, ahol bátyja, Ignácz már tanár volt. Nyolcadikos korában az Önképzőkör aktív tagja, verseket írt, a szavalóverseny harmadik díjasa. Értekezés címmel nyári szünetben vasúton, leginkább gyalog és szekéren tett erdélyi útjáról számolt be, az egyik önképzőköri ülésen a románokról tartott „értekezést”. Tanár bátyja, Halász Ignác által „Milyen eszmék képviselője Ádám az Ember tragédiájában” címmel meghirdetett irodalmi pályázatra osztálytársával, Rosenthal Józseffel közösen írt dolgozatukkal elnyerték az első díjat. Alig volt 17 éves, amikor 1888-ban érettségizett. Jogi pályára készült, de egy évig otthon maradt, ez időre, a budapesti egyetemre rendkívüli joghallgatónak iratkozott be, Székesfehérváron pedig az egyik ügyvédi irodában írnoki állást vállalt. Rövidesen bekerült a Székesfehérvár és Vidéke szerkesztőségébe, a főszerkesztő helyett, aki leginkább pártja ügyeivel foglalkozott, a lap mindenese lett, riporter, kritikus, szerkesztő, korrektor. Mikor 1888-ban a budapesti egyetem magyar–francia szakára beiratkozott, már gyakorlott riporternek számított. A budapesti Egyetértéshez Braun Izidor (Barna Dóri) hírlapíró szerezte be fizetés nélküli „volontair”-nek. Innen négy holnap múlva havi bérért a kőnyomatos Hírcsarnokhoz szegődött riporternek, majd 1890-ben ugyanebben a minőségben a Pesti Naplóhoz szerződött. Ugyancsak újságíró-barát közvetítéssel került 1891-ben a Pesti Hirlap szerkesztőségébe, melynek Mikszáth Kálmán is szerkesztője volt. A „Pesti Hirlap útján élvezett szabadjegyekkel” 1892-ben utazást tett Fiumében, Abbáziában, Pólában és Velencében. 1892-ben átszerződött a Szabad Szóhoz. A lap helyettes szerkesztője, mikor újságíró barátja, Szomory Emil (Weisz Manó) társaságában 1894-ben Párizsba utazott. Itt ismerkedett meg a katonai szolgálat elől elszökött Szomory Dezső (Weisz Mór) íróval és Adorján Jenő fiatal hegedűművésszel. Meglátogatta Munkácsy Mihályt, akitől a Magyar Szalon megbízásából a millenniumra készülő Honfoglalás festményéről érdeklődött, cikkeket közölt a Szabad Szóban. 

Hogy eleget tegyen katonai kötelezettségének 1894 augusztusában bevonult Nagykanizsára, de alacsony termete miatt pár hét kiképzés után leszerelték. Budapesten a Millenniumi Kiállítás sajtóosztályán kapott munkát. Habár diplomával még nem rendelkezett, 1896 augusztusában tanári állást kínáltak fel neki Pozsonyban és Brassóban. A Cenk alatti várost választotta. A M. Kir. Állami Főreáliskolában 1896 szeptemberétől alapvizsgával rendelkező segéd-, aztán helyettes, 1899. február 25-ével kinevezett rendes, 1902. március 10-től véglegesített rendes tanár lett. Székfoglaló beszédét Petőfi és Béranger című tanulmányával tartotta meg. A Főreáliskolában francia, magyar, német irodalmat és nyelvtant tanított. A tanítás mellett a Brassói Lapok munkatársa, több száz vezércikk írója. Brassói Szemle címmel 1900-ban saját lapot indított, „mely némi döcögéssel, kihagyással, sok ráfizetéssel” 1902-ben nevet változtatott, és Brassói Hírlap néven, más vállalkozók szerkesztésében1919-ig fennmaradt. 1908-ban Dánér Istvánnal egy éven át a lap szerkesztője volt. 1904-ben egy féléves párizsi tanulmányúton vett részt, a Sorbonnre-ra járt, emellett részt vett a Collège de France történelmi, filozófiai előadásain, rendszeresen hallgatta Knot Ignác egyetemi magántanár hetenként tartott francia nyelvészeti és irodalomtörténeti előadásait, látogatta az Association Philotechnique heti kurzusait, ahol franciául tanult verseket szavalni. 

Hosszabb kitérő után, dr. Szele Béla akkori főszerkesztő felkérésére 1917-ben újból visszatért a Brassói Lapokszerkesztőségébe, melynek hosszú időn át „megtisztelt, mindenkori vezércikk írója” volt. Több mint 15 év múltán mondott fel és indította el 1933 júliusától a „helyi érdekek képviseletére, kimondottan itteni [brassói] programmal” napi-, időközben heti-, majd újból napilapként megjelenő Brassói Napló című újságját, amely 1937 februárjában szűnt meg. „A túlsúlyra kerülő fasiszta világban” lapja vezetésétől 1936-ban visszalépett, ugyanebben az évben az egykori M. Kir. Főreáliskolából, amely az impériumváltás után a görög katolikus alreálgimnáziummal összevonva, Dr. Ioan Meșotă Reállíceum névvel előbb két-, majd 1928-tól csak román nyelven működött, nyugdíjba vonult. 

Hosszú tanári pályája alatt számos ismeretterjesztő előadás szervezője, résztvevője, előadója, iskolája Önképzőkörének, majd az 1913/14-es tanévben a Mikes Kelemen Önképzőkörnek a vezető tanára, az Országos Statisztikai Hivatal magyar kiadványainak fordítója (1909–10), a Brassói Magyar Kaszinó és az Állami Tisztviselők Országos Egyesülete brassói körének választmányi tagja, az Otthon Írók és Hírlapírók Körének tagja, majd vidéki tagja, a Brassómegyei Általános Tanítótestület tiszteleti (1913) tagja, a Nemzeti Szövetség alelnöke (1909–10), majd választmányi tagja (1913–14), Brassó Idegenforgalmi Bizottságának (1913–14), a Fiatalkorúak Felügyelőhatóságának (1913–14), a Brassói Patronage és Rabsegélyző egyesületnek (1915) a tagja stb. volt.

Visszavonulása után szenvedélyes kirándulóként, hegyi túrázóként leginkább a turizmusnak élt. Már 1907-től az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) Brassó megyei osztályának az aktív elnöke volt. Az ő vezetése alatt építették fel a Nagykőhavason „részjegyek”-ből gyűjtött pénzből Karácsony Endre műszaki tanácsos támogatásával a menedékházat, melynek felavatására 1910. július 3-án négyszáz turista jelenlétében került sor. Az első világháború alatt telitalálat miatt megsemmisült turistaház helyett az 1927. augusztus 31-én alakult Brassói Turista Egylet (BTE), melynek szintén az elnöke lett, 1928-ban egy fa menedékházat épített, majd fia, Halász Kálmán tervei alapján 1641 m tengerszint feletti magasságban, a Csűrkő-mező egyik kiugró sziklalapályán, a Tömös-völgy felé eső részen egy új turistaszállót építettek. Az akkori Erdély legkorszerűbb turistaszállójának ünnepélyes felavatására 1930. augusztus 10-én került sor, az ünnepségen 2000 turista vett részt. A BTE tagsága elnöke iránti tiszteletből a Nagykőhavas csúcsára vezető fő turistautat 1929-ben Halász Gyula útjának (mai neve Családi út) nevezte el. Kezdeményezésére adta ki 1939 júniusától a BTE Brassói Turista című folyóiratát, melynek szerkesztője, pártfogója Székely Géza újságíró és Halász Gyula mérnök fia, Halász Kálmán volt. A turista folyóirat az akkori háborús körülmények között csak egy évig jelenhetett meg, utolsó száma 1940 augusztusában jött ki a nyomdából. A világháború után, közel a 75. életévéhez, noha az 1944 októberében induló Népi Egység megszervezésénél, indulásánál segédkezett, néha írt is, nem vállalt aktív szerepet. Hosszú éveken át, tanári nyugdíja mellett havi pótlékot élvezett a Romániai Írószövetség Irodalmi Alapjától (Fondul Literar). Brassóban hunyt el, a postaréti római katolikus temetőben nyugszik.

Cikkei, versei, tárcái, egyéb írásai az általa szerkesztett újságokon kívül a Magyar Géniusz, Pesti Hírlap, Magyarország,Egyenlőség, Ország-Világ, Pesti Napló, Magyar Szalon, Turisták Lapja hasábjain, a Magyar Zsidó Almanachban, a brassói M. Kir. Állami főreáliskola értesítőjében láttak napvilágot.

Fontosabb művei

A Szajna partján (versek). Budapest, 1894.

Gondolatok Az Ember tragédiájából. Budapest, 1899.

Petőfi és Béranger. Brassó 1922.

Petőfi Sándor élete és halála. Brassó, 1922.

Petőfi Sándor élete. Brassó, 1935.

A századik év küszöbén (önéletrajz). Bukarest, 1967. Online elérhető: https://adatbank.ro/html/cim_pdf2122.pdf. (Letöltve: 2022. nov. 23.)

Közreműködésével kiadott kötetek

Zajzoni Rab István válogatott versei. Szerk. és előszó. Bukarest, 1959.

Felhasznált irodalom

KUTHY József (szerk.): A székesfehérvári Magy. Kir. Állami Főreáliskola évi értesítője az 1887–88-ik tanévről az intézet fennállásának 34. évében. Székesfehérvár, 1888, 52.

ROMBAUER Emil (szerk.): A brassói Magyar Kir. Állami Főreáliskolának tizenharmadik évi értesítője, az 1897–98. tanév. Brassó, 1898, 47, 57.

ROMBAUER Emil (szerk.): A brassói Magyar Kir. Állami Főreáliskolának tizennegyedik évi értesítője, az 1898–99. tanév. Brassó, 1899, 18, 78.

SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái, IV., Budapest, 1896, 320–321.

Monoki István (összeáll.): A magyar időszaki sajtó a román uralom alatt 1919–1940. Budapest, 1941, 17. Online elérhető: https://monokirepertorium.adatbank.ro. (Letöltve: 2022. nov. 23.)

Székely Géza (összeáll.): A Nagykőhavas Piatra-Mare leírása. Brassó, 1936, 9. 10. 49. 52. Online elérhető: http://brassoi-turista-egyesulet.eu/?page_id=865. (Letöltve: 2022. nov. 23.)

SZABÓ Sámuel: Emlékezés Halász Gyulára: Korunk, XXVIII. évf., 1969. 10. sz., 1587–1588.

KACSÓ Sándor: Fogy a virág, gyűl az iszap, II. kötet. Bukarest, 1984, 497–498.

GULYÁS Pál: Magyar írók élete és munkái, XII. Sajtó alá rend. Viczián János. Budapest, 1993, 292–293.

Brassaï Halász Gyula szócikk. In KENYERES Ágnes (főszerk.): Magyar Életrajzi Lexikon, 1000–1990. Javított, átdolgozott kiadás. Akadémiai, Budapest, 1994, 348. Online elérhető: https://mek.oszk.hu/00300/00355/html/index.html. (Letöltve: 2022. nov. 23.)

Halász Ignác szócikk. In KENYERES Ágnes (főszerk.): Magyar Életrajzi Lexikon, 1000–1990. Javított, átdolgozott kiadás. Akadémiai, Budapest, 1994. Online elérhető: https://mek.oszk.hu/00300/00355/html/index.html. (Letöltve: 2022. nov. 23.)

Bencze Mihály – Kovács Lehel István: Zajzoni Rab István-díj 2006–2015. Négyfalu, 2015, 101, 178, 194.

Internetes források

Halász Gyula: A századik év küszöbén (1). http://kalandozok.blogspot.com/2018/06/halasz-gyula-szazadik-ev-kuszoben-1.html. (Letöltve: 2022. nov. 23.)

Halász Gyula szócikk. Helytörténeti gyűjtemény. http://helyismeret.hu/index.php?title=Hal%C3%A1sz_Gyula. (Letöltve: 2022. nov. 23.)

Halász Gyula szócikk. http://nevpont.hu/view/6502. (Letöltve: 2022. nov. 23.)