Fekete Andor, dr. eredeti családneve Schwartz (Marosvásárhely, 1883. jún. 19. – Marosvásárhely, 1951. aug. 22.) – ügyvéd, jogi szakíró, szerkesztő. Izraelita, a család 1918 előtt magyarosította nevét, reformátusnak 1939 novemberében tért át. Szülei első generációs zsidóként telepedhettek le Marosvásárhelyen. Apja, Schwarz János kereskedő, vállalkozó, 1886-tól virilis, Marosvásárhely szabad királyi város törvényhatósági bizottsági tagja, a marosvásárhelyi Kereskedelmi és Iparkamara beltagja, a status quo ante izraelita hitközség főgondnoka, majd elnöke, Marosvásárhely izraelita iskolájának egyik alapítója. Anyja, Blumenfeld Jozefin 40 évvel élte túl férjét. Testvérei: Gyula, Izidor, Antal, Rifka, Zoltán, Mária, Lajos, Sándor és Júlia. Testvérei közül Zoltán (1887–1913) a kolozsvári orvosi egyetemen végzett, 1913 novemberében nevezték ki járásorvosnak Csíkszépvízre, ahol egy orbáncos beteg megvizsgálását követő harmadik napon fertőzésben elhunyt. Első felesége, a gazdag, porosz származású fűrészgyáros Straetz (Strätz) Hermann lánya, Straetz Alice (Mici) viszonylag korán, 1934-ben elhunyt. Neje révén került sógorságba a politikus, közgazdász, szenátor Gyárfás Elemérrel, aki szintén Straetz lányt vett nőül. Második felesége, Kovács Mária római katolikus vallású volt. Gyermekei: János és Miklós, mindketten az első házasságából születtek, és anyjuk ágostai evangélikus hitére kereszteltek. Jogot végeztek, diplomájuk megszerzése után a család közös ügyvédi irodát vezetett. Részt vettek a második világháborúban, a keleti harctéren harcoltak. János, a székely könnyű hadosztály tüzér hadapród-őrmestere 1944. május 3-án esett el a fronton. Miklós fia hazakerült, Bürger Albert sörgyáros özvegyét vette feleségül, 1945 után kivándoroltak Kanadába.

Iskolai tanulmányait a marosvásárhelyi Református Kollégiumban végezte. Elemista korától jó tanuló. Hetedikes és nyolcadikos diákként a latin nyelv és irodalomból kiírt pályázatokra benyújtott dolgozataival mindkét tanévben elnyerte a kiírt 30 koronás pályadíjat. 1901-ben jeles osztályzattal érettségizett. A budapesti Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi Karára iratkozott be. Jog- és államtudományokból 1906 júniusában Budapesten szigorlatot, augusztusban abszolutóriumot tett, a jogtudományok doktorává 1907. november 16-án avatták fel. Jogász hallgatóként riportokat közölt a Független Magyarországban és a Pesti Naplóban. Az ügyvédi vizsgát 1909. december 11-én Marosvásárhelyen tette le, ügyvédbojtárként helyezkedett el, és december 15-től már tagja volt a Marosvásárhelyi Ügyvédi kamarának. Családi összeköttetései és házassága révén tagja a város felsőbb társadalmi köreinek. Alig egy éve ügyvéd, amikor Erősdy Sándor főispán városi tiszteletbeli főügyésszé nevezte ki. Ügyvédként alapos, éjszakákba nyúló előkészületekkel dolgozott, ügyfelei számára mindig nyílt tényeket és őszintén nyilatkozott. Klientúrája között nem tett különbséget. Az elvállalt eseteknél mindig alapos munkát végzett. Ügyvédi működése során kibontakozott jogászi leleményessége, képes volt meglelni a jogi hézagokat, azok mentén tágítani cselekvési szabadságát, függetlenül attól, hogy az illető fel- vagy alperes volt. Gyakran nyert meg olyan ügyeket, amelyek eleve kudarcra voltak ítélve. Eredményességének köszönhetően klientúrája külföldi ügyfeleket is teremtett számára. Tagja volt a ’48-as és Függetlenségi pártnak, ennek színeiben került be a város tanácsosai közé, 1914-ben újraválasztották. Küzdött a virilista jogok eltörlése mellett. Javasolta Ugron Gábor kinevezését Marosvásárhely díszpolgárjának. Első képviseleti megbízása idején és ügyvédi pályafutása kezdetén összetűzésbe került Bernády Györggyel, utóbb emlékiratában elismeri a polgármester igazát.

1910-ben Szász Ödönnel megalapították a Napló című hírlapot, amelynek felelős szerkesztője, majd ugyanazon év júliusában a korábbi Székely Lapokkal egyesítve létrehozták a Székely Naplót, amely a Maros-Torda vármegyei és a marosvásárhelyi Nemzeti Munkapárt, majd az Országos Magyar Párt politikai lapja lett. A Székely Napló szerkesztését 1910 decemberéig vállalta. Publicisztikája miatt összetűzésbe került Urmánczy Nándor országgyűlési képviselővel, akivel végül (sebesülés mentesen) párbajt vívott. Cikke miatt 1911-ben 10 napra szabadságvesztésre ítélték, amelyet az igazságügyi-minisztérium jóváhagyásával Marosvásárhelyen tölthetett le. A celláját saját bútorzatával rendezte be, felesége gyermekével naponta meglátogatta. 1911 októberétől 1912 tavaszáig felelős főszerkesztője az Erdélyi Pénzvilághavonta két alkalommal megjelenő gazdasági szaklapnak. Az első világháború alatt állandó hangadója volt a közellátási nehézségeknek.

Az első világháború alatt, korábbi betegeskedése miatt csak laktanyaszolgálatra osztották be 1915. február 15. és 1916. május 31. között, amikor is az ügyvédi kamara felmentette a további katonai szolgálat alól. Praxisát felhasználva jogsegélyt nyújtott a honvédeknek, a katonai ellátmányt dézsmáló tiszteket leleplezte, kényes ügyeket oldott meg. Rendszeres ellenőrzéseket vezetett be, bevallása szerint „a 22-es honvédgyalogezred pótzászlóalja »valóságos réme« lett a jegyzőknek, szolgabíráknak.” A háború után kinevezték a város hadigondozó bizottsága elnökének. Híve volt az Erdélyrészi Építő Rt. vezetőségének, amely az országrész háború utáni gazdasági újrarendezését vállalta magára.

1919. július 1-én felszólították a marosvásárhelyi ügyvédi kamara tisztviselőit a román állam iránti hűségeskü letételére. Választmányi tagként tiltakozott a felszólítás ellen. Másnap este a politikai rendőrség, „sziguranca” emberei kihallgatás ürügyén elszállítottak a lakásáról. Útközben súlyos bántalmazták. „Az Iskola utcába érve – emlékezett vissza a veszedelmes éjszakára – a velem szemben ülő egyén maga alól egy gumilepedőt húzott ki, azt a fejemre dobta, és mindketten teljes erővel elkezdtek fojtogatni. Élet-halál harc keletkezett. Végre sikerült, dacára a két ember fojtogatásának, magamat a robogó kocsiból kivetni. Összetört tagokkal feküdtem a kocsiúton. Szerencsés véletlen folytán egy külön engedéllyel megtartott esküvő vendégserege ekkor oszladozott. Ez időben ugyanis éjjel 12 óra után kisebbségi polgárembernek tilos volt az utcán közlekedni. Ezek szedtek fel az úttestről és vittek haza a lakásomra. Másnap reggel megjelent a sziguranca kiküldöttje és közölte, hogy le vagyok tartóztatva; feleségemen és kezelőorvosomon kívül senkivel sem szabad érintkeznem.” Kapcsolatrendszerének köszönhetően maga Maniu Gyula szüntette be ellene a további eljárást. A megpróbáltatások ellenére kiállt a kisebbségi ügyek mellett, amiért a későbbiekben is több alkalommal letartóztatták. A két világháború között memorandumokat fogalmazott meg a felekezeti tanárok képesítési vizsgájával kapcsolatosan, kiállt a sikertelen nyelvvizsga ürügyén elbocsátott tanárok mellett. Vállalta a névelemzések során elnemzetietlenítésre ítélt magyarok védelmét, fellépett a kisebbségi tisztviselőket kirekesztő nyugdíjtörvény ellen, tiltakozott az igazságtalan, eltúlzott adóbehajtások ellen. 1921. július 7-én letette a hűségesküt, hogy folytatni tudja ügyvédi praxisát. A két világháború között több mint hetven választott bírósági ügyben vett részt, 1921–1925 között bíró, a legtöbb esetben pedig elnöke volt az ítélethozó testületnek. Az impériumváltást követően belépett az Országos Magyar Pártba. Az 1926. október 9–10-én tartott gyergyószentmiklósi párttalálkozón bekerült az Országos Intézőbizottságba, amelynek 1938-as beszüntetéséig maradt a tagja. Az OMP városi tagozatának alelnöke, vállalta a megyei szervezet vezetőségi szerepét. Elítélte az éledező cionizmust. 

A második bécsi döntést követően Budapestre utazott, hogy felmentse magát és családját a zsidótörvények alól, 1941. január 30-án kérvényezte a saját és Miklós fia nevében. A Horthy-rendszerben megingott a szakmai népszerűsége. Fokozta ezt, hogy 1943-ban vállalta 27 kommunista védelmét. 1944 nyarán a deportálása ellen közbenjárt dr. Károlyi József rendőrfogalmazó, Papp János csendőrezredes és Perczel Dénes huszárezredes, visszaemlékezése szerint utóbbi két személlyel sohasem találkozott. Az utolsó két nehéz hónapot dr. Szász Károlynénál, valamint páholytársa, György József iklandi birtokán rejtőzve töltötte, ahonnan 1944. október 13 után tért haza. A marosvásárhelyi hitközösség úgy tudta, hogy őt is elszállították, ezért neve felkerült a veszteséglistára.

1905. október 31-től a marosvásárhelyi kaszinó tagja, majd 1923. április 2-tól választmányi tagja. Kezdeményezéseivel, tevékenységével felpezsdítette a kaszinó életét. Rendbe tette a könyvelést, átszervezte a könyvtárat. A társaság számára elévült könyveket és irományokat eladományozta. (A Teleki Tékában található a Kaszinó reformkori olvasmány-anyaga, a Teleki-Bolyai könyvtár a Református Kollégium tanári nagykönyvtárának örököseként jutott az állományhoz). Lemezjátszót szerzett be, divatos zenével élénkítette az addig merev kaszinó hangulatát, táncos estéket, családi összejöveteleket szervezett. Nemzetközi bridzsversenyre nevezte be az intézményt. A társadalom több rétegéből kívánta bővíteni a tagok létszámát. A klub életében tett lépései során mindvégig próbálta annak magyar jellegét és művelődését elősegíteni. Aktív 22 év kisebbségi működése után, az izraelita származása okán ráirányult nyomás miatt 1940. szeptember 7-én lemondott a Kaszinó alelnöki tisztségéről. 1945 januárjától újból vállalta a Kaszinó elnöki tisztségét. 

Friss diplomás volt, amikor tagja lett a budapesti Otthon Írók és Hírlapírók Körének. Marosvásárhelyen a Kemény Zsigmond Irodalmi Társaságnak volt a tagja. Pénzintézeti jogtanácsosa a marosvásárhelyi Bethlen Gábor szabadkőműves páholynak. 

A második világháború után Tompa Miklóssal és Kemény Jánossal közösen vállalta a marosvásárhelyi állandó színház, a Székely Színház megalapítását. Közreműködött a Kolozsvárról Marosvásárhelyre áthelyezett orvostanhallgatók és pedagógusaik számára létrejött segélyező Egyetembarátok Egyesületének alapításában. 1947-ben visszavonult, 1948. március 31-én kilépett a marosvásárhelyi ügyvédi kamarából. 1944. november közepétől 1945 tavaszáig a Magyar Népi Szövetség közreműködésével vállalta a megyei közigazgatásban a pénzügyi igazgatás vezetését. Petru Groza kormányra jutása után nem vett részt a közügyek intézésében. Kortársa, dr. Komjátszegi Sándor orvosprofesszor visszaemlékezésében „mindvégig mozgékony, agilis emberként” jelenik meg. „Szívpanaszait – folytatja a doktor – igyekezett titkolni, de azok az utolsó két-három évben súlyosbodtak. Álmában érte a szívbénulás, 68 éves korában. Éjjeliszekrényének asztalkáján Márai Sándor Naplóját találtam, Budapest ostrománál kinyitva…”. 

Fontosabb művei

Dr. Fekete Andor ügyvéd feljegyzései a marosvásárhelyi kaszinóval kapcsolatos működéséről. Kézirat, 1949. 

Dr. Fekete Andor (Marosvásárhely) feljegyzései 40 éves ügyvédi működéséről. Kézirat, 1951.

Felhasznált irodalom

Ellenzék, LX. évf., 1939. márc. 3., 51. sz.

Erdélyi Futár, VI. évf., 1932. jan. 3., 1. sz.; VI. évf., 1932. febr. 20., 3–4. sz.; VI. évf., 1932. júl. 12., 11–12. sz.

Fekete Andor szócikk. In BALOGH Edgár (főszerk.): Romániai magyar irodalmi lexikon. I. kötet (A–F). Bukarest, 1981, 563. Online elérhető: https://kriterion.ro/glossary/fekete-andor/. (Letöltve: 2022. nov. 22.)

Fekete Andor szócikk. In KENYERES Ágnes (főszerk.): Magyar életrajzi lexikon (1900–1990). Javított, átdolgozott kiadás. Budapest, 1994. Online elérhető: https://mek.oszk.hu/00300/00355/html/index.html. (Letöltve: 2022. nov. 22.)

Fekete Andor szócikk. In OSVÁT Kálmán (szerk.): Erdélyi Lexikon. Szabadsajtó Könyv és Lapkiadó Rt., Nagyvárad, 1928, 89. Online elérhető: https://mek.oszk.hu/10100/10154/10154.pdf. (Letöltve: 2022. nov. 22.)

Fekete Andor szócikk. In UJVÁRI Péter (szerk.): Magyar zsidó lexikon. Budapest, 1929, 267. Online elérhető: https://mek.oszk.hu/04000/04093/html/0275.html. (Letöltve: 2022. nov. 22.)

HORVÁTH József (közzét.): A marosvásárhelyi Ev. Ref. Kollégium értesítője az 1894–95. iskolai évről. Marosvásárhely, 1896.

Keleti Újság, 24. évf., 1941. júl. 2., 148. sz.

Magyarország Tiszti cím- és névtára. IL. évf., 1942, 618.

NAGY Endre (szerk.): A Marosvásárhelyi Ref. Kollégium (Főgimnázium, elemi iskola, internátus és konviktus) értesítője az 1921–1922. iskolai évről. LXV. folyam, új folyam LXI. Marosvásárhely, é. n.

PÁL-ANTAL Sándor (szerk.): A Maros megyei magyarság történetéből. Tanulmányok. II. kötet. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2001.

SEBESTYÉN Mihály. Kávéházak tündöklése és bukása Marosvásárhelyen. Korunk, III. évf., 2018. 8. sz., 56–67.

SEBESTYÉN Mihály – FODOR János (szerk.): Közélet és kaszinó. Dr. Fekete Andor ügyvéd feljegyzései. Mentor Könyvek Kiadó, Marosvásárhely, 2019.

SIPOS Lajos: Marosvásárhelyi mesélő házak. Difprescar, Marosvásárhely, 1999.

Székely Lapok XLIX. évf., 1909. dec. 14, 18., 190, 192. sz.

Székely Napló XLIII. évf., 1911. nov. 11., 172. sz.

Internetes források