Csipak Lajos (Makó, 1886. dec. 17. – Nagyszeben, 1960. júl. 28.) – világi pap, főgimnáziumi tanár, szemináriumi régens, tb. kanonok, a csíkszeredai Fiúnevelde igazgatója, behívott országgyűlési képviselő, lapszerkesztő. A Közművelődésben használt álneve Veterán. Szegény kisiparos szülők gyermeke. Apja, Csipak Lajos csizmadiamester, anyja Sirokmán Rozália.

Már kisdiákként feltűnt éles eszével és szívós szorgalmával. A gimnáziumot az 1897/98. tanévvel kezdődően Makón végezte. Hatodikos korától tagja az iskola önképzőkörének, melynek egyik ülésén A tatárjárás címmel „szabadelőadást” tartott. Hetedikes korában, 1903-ban a Deák-ünnepélyre írt és felolvasott Deák Ferenc élete és működése című előadásával nemcsak dicséretet, hanem pénzjutalmat is nyert, az iskolai év végén pedig, „mint aki a magyar irodalomban legkiválóbb eredményt tanúsított”, dr. Dózsa Simon ügyvéd adományából 20 korona jutalmat kapott. Nyolcadikosként az önképzőkör titkára lett. „Enyém, tied, övé” jeligével Papp Imre osztálytársával közösen írt Emlékbeszéd Jókai Mór fölöttcímű pályamunkájukkal elnyerték a 20 koronás pályázati díjat, az iskola vezetősége pedig arról döntött, hogy Lonovics Gyula adományából, míg felsőbb tanulmányait végzi, évi 80 korona segélyt kapjon. A teológiát Gyulafehérváron végezte, 1909. június 27-én szentelték pappá.

1909 júliusától egy éven át Csíkrákoson káplán. 1910-ben beiratkozott a Kolozsvári M. Kir. Ferencz József Tudományegyetemre, ahol 1912-ben doktori, 1913-ban magyar–latin szakos tanári oklevelet szerzett. Bölcsészdoktori értekezését a Horatius hatása az ó- és újklasszikus iskola költőire című dolgozatával védte meg Kolozsváron. 1912–1946 között a csíkszeredai Római Katolikus Főgimnázium magyar irodalom tanára, hosszabb időn át a gimnázium Önképzőkörének vezetőtanára, internátusi nevelő, szemináriumi régens, 1916-tól fiúnevelőintézeti igazgató, 1934-től kinevezett tb. kanonok.

Az 1916-os román betöréskor Makóra menekült, de hamarosan, október 20-án visszatért Csíkszeredába, jelen volt Károly trónörökös fogadásán, aki 1916. október 28-án meglátogatta a majdhogynem teljesen néptelen, „romhalmaz” Csíkszeredát. Ilyen körülmények között, mint az internátus és a Fiúnevelő intézet igazgatója, egymaga vállalta fel az iskola ügyeinek intézését. Odavezényelt orosz és román hadifoglyok segítségével rendbe hozta az intézményt, azonban november 14-ével az iskola épületeit egy időre át kellett adnia a 603. és 609. számú tábori kórházak céljaira. (A visszaköltözést a következő év májusában engedélyezték, szeptemberben már a teljes tanári karral és diáksággal kezdték meg a tanítást.)

Miután a városban újból beindult az élet, tevékeny részt vállalt a város köz-, egyházi és kulturális életéből. 1919-ben például a templomi zene-esteken szólót énekelt, előadást tartott, részese a március folyamán megalakított harminctagú zenei-vegyeskarnak. Kortársai szerint kiváló előadói, szónoki készsége volt, számos egyházi, alkalmi és nemzeti ünnepen mondott beszédet.

Trianon után leginkább a Fiúnevelő intézet igazgatásával foglalkozott, politikai szerepet csak a második bécsi döntés után vállalt. Az erdélyi képviselők létszámának kiegészítésekor 1942. február 14-én behívták a magyar parlamentbe. A Tisztelt Házban a közoktatásügy és a naplóbíráló bizottság tagjának választották. A helyi lapok több alkalommal beszámoltak tevékenykedéséről, falulátogatásairól, részleteket közöltek, idéztek alkalmi beszédeiből, a vármegyei közgyűléseken elhangzott felszólalásaiból, stb. Amikor Sarkadi Eleket, Csíkszereda megbecsült zenetanárát, aki a város ének- és zenekultúráját magas szintre emelte, habár kikeresztelkedett zsidó volt, 1943-ban munkaszolgálatra hurcolták, személyesen kiállt tanártársa mellett. Nyomban aláírásgyűjtésbe kezdett, terjedelmes írásban méltatta Sarkadi egyéniségét és munkásságát, kihallgatást kért Jaross Andor belügyminiszternél, akitől, ha nehezen is, de kiharcolta, hogy kollégája számára kiállítsák a mentelmi iratot. Ez idő alatt Sarkadi két társával századától megszökött, az utána küldött felmentés útját vesztette. (Sarkadit közben elfogták, 1945-ben a Sopron melletti Hidegségnél veszett oda. Halála miatt később többen elítélték Csipak Lajost, nem ismerve a tényeket azzal vádolták, hogy bár befolyásos pozíciót töltött be, mégsem próbálta megmenteni a tanártársát).

A háború után nem menekült el, 1946-tól Csíkszereda megbízott plébánosa. 1947. december 31-én a hatóságok letartóztatták. Közel két hónapig, 1948. február végéig tartották vizsgálati fogságban. Még ugyanebben az évben az orsolyiták lelki igazgatója lett Nagyszebenben. A rend betiltása után továbbra is maradt, itt is hunyt el. A csíkszeredai gimnázium mellett álló lakását, ingó és ingatlan javait a csíkszeredai Szent Kereszt Plébániára hagyta. Az épületet több mint tíz évig tartó huzavona után 2014-ben vehette birtokába a plébánia.

Papnövendék korában kezdett írni. Vallás-erkölcsi cikkeit a Gyulafehérváron 1913-ban induló Erdélyi Oltáregyesületi Lapban jelentette meg. Vezércikkeit, írásait legnagyobb részt névtelenül vagy álnéven közölte. Cikket közölt a gyulafehérvári Közművelődésben, 1912-től a Csiki Lapokban, a Csiki Hirlapban, a makói Marosban, a csíkszeredai főgimnázium Értesítőjében, a kolozsvári Pásztortűzben.

A Csiki Lapoknak 1918-től főmunkatársa, 1922 márciusában a 12. számtól felelős szerkesztője, de egyháza felettes hatósága ugyanez év májusa végén eltiltotta az újságszerkesztéstől, ennek ellenére még egy éven át a lap főmunkatársa maradt.

Teológus korában a Szent István Társulat (1907) tagja, kezdő tanárként, köszönhetően doktori értekezésének, 1913-ban a Magyar Irodalomtörténeti Társaság tagja lett.

Fontosabb művei

Két erdélyi magyar kultúr-bástya. A csíkszeredai – volt csíksomlyói – róm. kath. főgimnázium. Pásztortűz, 1925. 20. sz., 428–429.

Horatius hatása az ó és újklasszikus iskola költőire. Doktori disszertáció. In Értekezések a Kolozsvári Tudomány Egyetem Magyar Irodalomtörténeti Szemináriumából. Kolozsvár, 1912. 4. sz. 

Felhasznált irodalom

ALBERT István: Károly trónörökös, a későbbi IV. Károly magyar király látogatása Miercurea-Ciucon. Magyar Lapok, V. évf., 1936. okt. 29., 246. sz.

Csíki Lapok, XXXII. évf., 1919. márc. 30., ápr. 6., máj. 9., aug. 29., szept. 26., nov. 21., 12, 13, 19, 35, 39, 47. sz.

Egyetemes Filológiai Közlöny. Szerk. Császár Elemér, Láng Nándor. Budapest, XXXVII. évf., 1913, 186.

ENDES Miklós, dr.: Csík-, Gyergyó-, Kászon-székek (Csík megye) földjének és népének története 1918-ig. Reprint kiadás, Budapest, 1994, 421, 457. Online elérhető: https://adatbank.ro/html/cim_pdf2374.pdf. (Letöltve: 2022. nov. 22.)

Erdélyi Futár, szerk. Szögyéni Kiss Endre, XIII. évf., 1939. 1–7. sz., 4–7.

Erdélyi Lapok, III. évf., 1934. ápr. 25., 80. sz.

GULYÁS Pál: Magyar írók élete és munkái, IV. Budapest, 1942, 1013.

Irodalomtörténet. A magyar irodalomtörténeti társaság havi folyóirata. Szerk. Pintér Jenő. Budapest, II. évf., 1913, 381.

KASSAI Lajos (szerk.): Az Erdélyi Róm. Kath. Státus Csíkszeredai Főgimnáziumának értesítője az 1917–1918-ik iskolai évről. Csíkszereda, 1918, 4, 6, 22, 61, 64.

KONCSAG László: Mailáth püspök kapcsolata a Csíkszeredai Főgimnáziummal az Értesítők tükrében. Studia Theologica Transsylvaniensia, XVII. évf., 2014. 2. sz.

MADZSAR Gusztáv (közzét.): A makói M. Kir. Állami Főgimnázium 1902–1903. iskolai évi VIII. értesítője. Makó, 1903, 10, 41.

MADZSAR Gusztáv (közzét.): A makói M. Kir. Állami Főgimnázium 1903–1904. iskolai évi IX. értesítője. Makó, 1904, 29, 35, 69.

MADZSAR Gusztáv (közzét.): A Makói M. Kir. Állami Főgimnázium 1904–1905. iskolai évi X. értesítője. Makó, 1905, 22, 23, 65, 68, 76.

Makói Ujság, VIII. évf., 1942. febr. 15, 17., 36, 37. sz.

Művelődés, 37. évf., 1984. 2. szám

Székely Nép, LXII. évf., 1944. febr. 5., márc. 14., 15., 28, 60, 61. sz.

Szereda.Origo. Havonta megjelenő ingyenes programmagazin. XI. évf., 2015. 7. sz.

TÓTH Sándor, dr. (közzét.): A makói M. Kir. Állami Főgymnasium 1897–98. évi III. értesítője. Makó, 1898, 80.

Internetes források