Moyses Frigyes (Nagyajta 1931. jan. 15. – Kőhalom, 1987. jún. 11.)
Erdély meghatározó személyisége leírás
Moyses Frigyes, Mojszesz, Moiszesz, Moises (Nagyajta 1931. jan. 15. – Kőhalom, 1987. jún. 11.) – sporttörténész, sportstatisztikus. Egyes forrásokban születési helye Brassó. Anyja után unitáriusnak keresztelték. Apai részről brassói evangélikus szász felmenőkkel büszkélkedhet. Nagyapja, Moyses Márton Frigyes és nagyanyja, Gusbeth Regina Brassóban keltek egybe, de kevéssel később Sepsiszentgyörgyre költöztek. Szemerja városrészben laktak, nyughelyük a szemerjai temetőben van. A család elmagyarosodott. Apja, Moyses Frigyes kereskedelmi felső iskolát végzett Brassóban, 1926-ban érettségizett, majd Nagyajtán adótisztviselő, „első osztályos állampolgári tiszt”, injekciómérgezésbe halt bele, nyughelye szülei mellett van a szemerjai temetőben. Anyja, Péterfi Piroska a székely nemes Péterffy családból származott, a brassói Református Felsőleány Gimnáziumban végzett. Testvérei: Piroska, Márton és Éva. Felesége Fülöp Erzsébet. Lányuk Bíró Zoltánné Zita Erzsébet tanárnő.
Elemi iskoláit Nagyajtán végezte, az 1942/43-as tanévtől lett a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium diákja. Mindvégig kiváló tanuló, jó rajzoló, karikaturista. Osztálytárs volt többek között Aulik Sándorral, aki majd a Szekuritáté Kovászna megyei parancsnoka, Nagy Ferdinánddal, aki később Kovászna megye elsőtitkára, Féder Zoltánnal, aki agrármérnök, és a háromszéki zsidóság történetének kutatója, Tompa Ernővel, aki agrármérnök és újságíró lett. 1950-ben végzett, de már mint a sepsiszentgyörgyi Fiúlíceum maturandus diákja érettségizett. A következő két évben katonai kötelezettségének tett eleget. Családját, testvéreit a kapott zsoldjából segítette. Leszerelése után Kőhalomban dolgozott mint banktisztviselő, 1955-ben már a kőhalmi bank osztályvezetője.
A politikai vétséggel vádolt és emiatt meghurcolt, elítélt öccsével, Mártonnal nem tartotta a kapcsolatot, azt mondta: öccse „hülyeségekkel foglalkozik”. Lehet, hogy családja, munkahelyének féltése miatt nem vállalta fel öccsét, pedig politikai karriert befutott osztálytársai, Aulik Sándor és Nagy Ferdinánd révén talán segíthetett volna abban, hogy öccse állandó munkahelyhez jusson és az estiben folytathassa egyetemi tanulmányait.
A sport, elsősorban a labdarúgás szerelmese volt. Vallomása szerint sportstatisztikusi „inaséveit” falubelije, Kuttlik Rudolf „műhelyében” töltötte, tőle tanult meg újságot írni, szaklapokat böngészni, kivonatolni, adatokat gyűjteni. Kőhalomból az 1960-as években heti rendszerességgel hazajárt, és Rudi bácsival közösen szerkesztették a kézzel írt, majd stencilezett Nagyajtai Sport című lapot. A lap a maga nemében az újságírás kuriózuma. A kézzel írott, rajzaival illusztrált Nagyajtai Sport 1946 és 1972 között 386 alkalommal jelent meg. A nagyobb érdem természetesen Kuttlik Rudolfé, az „örökös sportbaráté”. Számos sportstatisztikai és sporttörténeti cikket közölt a szaklapokban, évkönyvekben, román és magyar heti- és napilapokban. 1970-ben, amikor Románia csapata kijutott a világbajnokságra, a 16 résztvevő futballcsapatról ő adott információkat, adatokat a Román Labdarúgó Szövetség technikai vezetőinek.
Vallomása szerint 1970-ben már 3–4 eredeti sport témájú munkára megvolt a majdhogynem teljes adatgyűjteménye. Meg akarta írni a futball világtörténetét, ezért Montevideótól Reykjavíkig, Londontól Tokióig, Accrától Melbourne-ig levelezett. Levelezőtársai között olyan világnagyságok vannak, mint Sir Stanley Rous angol nemzetközi labdarúgó-játékvezető, – ahogy emlegették – a játékvezetők atyja vagy Vittorio Pozzo egykori olasz labdarúgó, majd edző, az olasz labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya, avagy Armand J. Swartenbroeks, a háború előtti Belgium egyik legjobb játékosa, 1913–1928 között ötvenhatszoros válogatott. Nagy tervéből csak két kötet látott napvilágot. A Turneele olimpice de fotbal, 1908–1968 (Labdarúgó tornák az olimpiai játékokon, 1908–1968) ötven saját karikatúrájával, 1969-ben 10 ezer példányban jött ki a nyomdából és kelt el pillanatok alatt. A Campionatele mondiale de fotbal, 1930–1974 c. kötetét(Labdarúgó világbajnokságok 1930–1974) 1975-ben adták ki Bukarestben.
Közel harminc nyelven írt szakkönyvtárat, felbecsülhetetlen értékű kéziratos anyagot, a világ különböző országaiból kapott ötszáznál több levelet hagyott hátra. Az európai labdarúgás több mint százéves történetéről szóló hétnyelvű futball szakszótára kéziratban maradt.
Felhasznált irodalom
BENKŐ Levente: Bűn volt a szó. Sepsiszentgyörgy, 2002, 10–11, 13–16, 32–33, 158, 265.
BERDE Zoltán: Hobbym a labdarúgás. Megyei Tükör, 1971. jan. 26., 234. sz.
DEMETER Béla (közzét.): A sepsiszentgyörgyi Ref. Székely Mikó-Kollegium (Gimnázium, Polgári Leányiskola és Női kereskedelmi Szaktanfolyam) évkönyve az 1942–43. tanévről. Sepsiszentgyörgy, 1943, 26.
DEMETER Lajos: A nagyajtai sportújságíró. Művelődés, LXXI. évf., 2018. 5. sz., 13–15.
Háromszék, XXVIII. évf., 2016. ápr. 12., 7769. sz.
KELEMEN József (szerk.): A Székely Mikó Kollégium emlékkönyve 1859–1996. Sepsiszentgyörgy, 1996, 218.
Mojszesz Frigyes szócikk. In DÁVID Gyula (főszerk.): Romániai magyar irodalmi lexikon. III. kötet, Kh–M. Bukarest, 1994, 610–611. Online elérhető: https://kriterion.ro/ glossary/mojszesz-frigyes/. (Letöltve: 2022. dec. 21.)
Válogatott irodalom