Adorján Imre, vitéz (Csíkmenaság, 1884. ápr. 17. – Hidas, 1971. szept. 30.)
Erdély meghatározó személyisége leírás
Adorján Imre, menasági, vitéz (Csíkmenaság, 1884. ápr. 17. – Hidas, 1971. szept. 30.) – csíksomlyói földbirtokos, közéleti személyiség, közösségszervező, szaklapszerkesztő, a Csíkmegyei Gazdasági Egyesület főtitkára, a Csíkmegyei Tanács, az öttagú állandó választmány tagja, egyházmegyei főgondnok stb., 1940-től behívott országgyűlési képviselő. Római katolikus. A családi hagyomány szerint az Adorján nemzetség leszármazottja, tagjai a 17. század legelejétől székely lófőként, primipilusként szerepeltek az írott forrásokban. Adorján Imre 1848/49-es honvéd, főgimnáziumi tanár unokaöccse. Apja Adorján István, anyja Málnási Ágnes, mindketten gazdálkodók. Apja első felesége, Szabó Klára, korán elhunyt. Első házasságából négy gyermek született. Féltestvére, Adorján Ágoston honvédtiszt, 1925-ben nyugalmazott honvéd altábornagy, családja nemességének igazolását és a „menasági” nemesi előnév használatának elismerését 1898-ban kérelmezte, melyet a minisztérium még abban az évben igazolt és elismert. Egy másik testvére László Gáborné Adorján Rozina. Felesége kézdiszentléleki Orbay Margit. Fia, Adorján András, részt vett a második világháborúban, harcolt a Don-kanyarban, a világháború vége felé Ausztriába került, a németek leszerelték, munkatáborba vitték, ahonnan átszökött a jugoszláv partizánokhoz. Innen jött haza Csíksomlyóra, ahonnan a Siguranța zaklatásai miatt 1946-ban szüleihez menekült a Baranya megyei Hidasra.
A csíksomlyói Római Katolikus Tanítóképzőben 1903-ban szerzett oklevelet, majd két éven át a budapesti Paedagógiumot látogatta. A császári királyi 82. gyalogezred kötelékében 1905–1906 folyamán egyévi önkéntes katonai kötelezettségének tett eleget. Csíkvármegye Törvényhatósági Bizottsága 1907-ben megválasztotta a Csíki Magánjavak által javadalmazott gazdasági szaktanítójának. Ugyanettől az évtől Marosvásárhelyen, illetve Tordán mezőgazdasági, kertészeti és méhészeti tanfolyamokon vett részt. A Csíkmegyei Gazdasági Egyesület másodtitkára, majd titkára lett. Nyolc éven át részt vett az egyesület „mezőgazdasági értesítő”-jének, a Csiki Gazdának a kiadásában, Tivai Nagy Imre mellett a szerkesztésben. Az 1910-es évek elején vármegyei törvényhatósági bizottsági tag.
Részt vett az első világháborúban, 1915 májusától tisztjelölt, decembertől tartalékos hadnagy, 1917-ben főhadnagy. Az Ojtozi-szorosban Sósmezőnél 1916. november 19-én súlyosan megsebesült. Felépülése után 1918 júniusában az olasz hadszíntérre, onnan rövidesen a hátországba rendelték. Részt vett a Székely Hadosztály küzdelmeiben. A háború alatt hét alkalommal tüntették ki. Megkapta az I. és II. osztályú Ezüst Vitézségi Érmet, a Bronz, majd az Ezüst Katonai Érdemérmet, a Sebesültek Érmét két pánttal, a Károly Csapatkeresztet.
Trianon után részt vállalt a csíki magyarság érdekvédelmi, politikai és gazdasági mozgalmaiban. Tevékenyen részt vett a Kolozsváron 1921. január 9-én alakult Magyar Szövetség Csík megyei szervezésében. Közben 1921–22-ben helyettes tanító a csíksomlyói tanítóképzőben, ahol gazdaságtant, testnevelést oktatott. Mivel 1923-ban a román hatóságok a Csíkvármegyei Gazdasági Egyesületet betiltották, a Csíki Magánjavakat önkényesen kisajátították, állás nélkül maradt, a továbbiakban birtokán gazdálkodott. Az Országos Magyar Párt (OMP) Csík megyei tagozatának egyik főtitkára, 1925-től az OMP csíkszeredai jogvédő irodájának vezetője. Öt éven át a Csíkmegyei Gazdasági Egyesület főtitkára. Részt vett a szövetkezeti mozgalomban, a csíki falvakban előadásokat tartott, gazdaköröket szervezett, a Hangya segítségével szövetkezeteket alakított. Az 1930-as években a Csíkmegyei Tanács, valamint az öttagú állandó választmány három magyar nemzetiségű tagjának egyike, az általa szervezett és 1922. április 1-jével alakult Csíksomlyói Dal- és Zeneegyesület titkára, 1923–1939 között a Csíkvárdotfalva és Vidéke Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet ügyvivő elnöke, a csíksomlyói plébánia és filiái főgondnoka, pénztárnoka, illetve jegyzője, 1937–1944 között a Csíki Múzeum gondnoka volt. Az 1938 után alakult titkos Önvédelmi Szervezet tagja, melyben feladata az esetleges román–magyar háborúban Csík megye átállásának megszervezése volt. 1939. november 19-én államellenes összeesküvés és hazaárulás vádjával letartóztatták, a házkutatás alkalmával elkobzott „bűnjelekkel” Nagyváradra, onnan november 6-án Kolozsvárra, a katonai börtönbe vitték. Elfogott 138 sorstársával az egy hétig tartó vallatások alatt kegyetlen kínzásokat kellett kiállniuk. 1940. január 6-án Krajovára szállították, ahol a hadbíróság őt és 13 társát öt-öt évi börtönre ítélte. Több fegyházon hurcolták őket végig, majd Doftanára, Gyulafehérvárra, a második bécsi döntés után Kolozsvárra vitték. Innen szabadult 1940. szeptember 7-én.
Hazakerülése után a Csík vármegyében 1940 októbere elején alakult Védelmező bizottság tagja, október 10-ével a Magyar Országgyűlés Képviselőházában behívott országgyűlési képviselő, 1940 decemberében az akkor alakított Erdélyi Párt tagja lett. Érdemeiért a Kormányzó 1941. december 6-án Nemzetvédelmi Kereszttel tüntette ki. Mivel nem értett egyet az Erdélyi Párt egyes célkitűzéseivel, 1942. május 18-án kilépett a pártból, mint párton kívüli folytatta képviselői munkáját. Tagja volt Csíkvármegye törvényhatósági bizottságának, a vármegyei kisgyűlésnek, a Székely Határőr Egyesületnek, a Nemzetbiztonsági Szervezetnek, a Frontharcosok Egyesületének, a Mezőgazdasági Kamarának, a Csíkmegyei Sport Egyletnek, az Erdélyrészi Hangya Szövetkezetek Marosvásárhelyi Központja és a Csíki Magánjavak igazgatótanácsának, a Nemzetvédelmi Káptalannak. A Csíksomlyói Árvaház gondnoka. Tagja az Erdélyi Kárpát Egyesület, majd 1940. november 10-től a Csíkszéki Osztály választott elnöke. 1944-ben a Magyar Királyi Honvédség tartalékos századosa, a csíki légvédelmi osztag helyettes parancsnoka volt. 1943. március 3-án avatták vitézzé. A front közeledtével, 1944 augusztusa végén Budapestre menekítette családját, őt a Csíkszeredában működő 79. honvéd bevonulási központ helyettes parancsnokaként a katonai hatósággal Dunántúlra vezényelték. Előbb Nagykanizsán, majd Balatonedericsen szolgált 1944. december 20-ig.
Félve a román hatalom megtorlásaitól családjával nem tért vissza Erdélybe, ahol a „kicsi magyar világban” betöltött közéleti szerepléséért távollévő kollaboracionistának (colaboraționist) bélyegezték, az Ellenséges Vagyonokat Kezelő és Ellenőrző Pénztár (CASBI) 1945-ben teljes vagyonát elkobozta. Miután átesett politikai életének felülvizsgálatán, a Népgondozó Hivatal segítségével Hidas községben kapott családi házat. Részt vett a helybeli földműves szövetkezet létrehozásában, melynek elnöke, 1947-ben a Hidasi Tejszövetkezet igazgatósági tagja, az újjáalakult katolikus egyházközségnek 1955-ig világi elnöke lett. Utóbbiról egészségi állapotára való tekintettel mondott le. Élete 87. évében hunyt el Hidason. Nyughelye a pécsi köztemetőben van.
Felhasznált irodalom
A csíksomlyói R. Kath. Tanítóképző-intézet értesítője az 1921–22. tanévről, Csíkszereda, 1922, 8, 10.
BOTLIK József: Nemzetünket szolgálták, Budapest, 2020, 399–404.
Csiki Hirlap, III. évf., 1913. júl. 5., 27. sz.
Csiki Lapok, XXVII. évf., 1915. dec. 15., 50. sz.,; XXXIII. évf., 1921. júl. 3., 27. sz.,; LII. évf., 1940. szept. 29., 39. sz.,; LIII. évf., 1941. ápr. 27., 17. sz.
DACZÓ Katalin: Jeles alcsíkiak A–D, Csíkszereda, 2020. 34–39.
MACSKÁSSY Attila: A craiovai pör (1940. április 12.). (Nagyvárad–Kolozsvár–Craiova), Erdélyi mártírok és hősök aranykönyve, fel. kiad. Janotta Ferenc, Pécs, 1941, 25–34, 178.
Szereda.Origo. Havonta megjelenő ingyenes programmagazin. VIII. évf., 2012, különszám. https://adatbank.transindex.ro/html/cim_pdf2498.pdf.
TIVAI Nagy Imre: Emlékezés régi csíkiakról, 2. kiad., Csíkszereda, 1996, 192–193.
VÁRADY Aladár – BEREY Géza: Erdélyi monográfia, Szatmár, 1934, 18.
Válogatott irodalom