Utolsó frissítés: 2012-11-23
Szerző: Pál Emese
Lektorálta:
Datálás: 1762–1785
A 18. századi templomból, cinteremfalból és a falhoz csatlakozó kápolnából álló szépvízi örmény katolikus templom együttese szorosan kötődik a 17. század második felében Erdélybe települő örményekhez. Az örmények Szépvízen való megtelepedése több szakaszban zajlott le körülbelül a 17. század közepe és a 18. század közepe között.
A templom építését 1762-ben kezdték, a költségeket részben a két helybeli társulat, a Szentháromság Egyesület és a Krisztus kínszenvedéséről nevezett társulat (Passionis Domini) pénztárából, részben a nép körében szervezett gyűjtésből fedezték. Az anyagi források elapadása és az általános szegénység miatt néhány évig szüneteltek az építkezések. Az épülő templomhoz 1768-ban egy régi fatorony csatlakozott, melyben két harangot helyeztek el, ezeket Sztoyka Zsigmond Antal püspök szentelte fel 1755-ben. Mindebből arra következtethetünk, hogy a mai templom helyén egy fakápolna állott, ennek fatornyát tartották meg a kőtorony elkészültéig. A torony második szintjén az övpárkány alatt elhelyezett „Anno 1763” felirat tehát semmiképp sem vonatkozhat a kőtorony elkészültének idejére, valószínűleg az egész templom építésének kezdetét jelöli. Az 1768-as vizitációs jegyzőkönyv leírása szerint valószínűnek tűnik, hogy a templom építését a szentély felől kezdték, sekrestye és hajó hozzácsatolásával, mely lehetővé tette az istentiszteletek végzését, harangtoronynak pedig meghagyták a korábbi kápolna fatornyát. Az 1776-os vizitáció még mindig egy deszkából készült tornyot említ, mely csak kicsivel emelkedik a cseréppel fedett tető fölé. A torony építése és a templombelső hiánytalan felszerelése 1785-re fejeződhetett be, ugyanis ebben az évben szenteli fel gróf Batthyány Ignác püspök egy vizitációs körútja alkalmával.
1846-ban a templom megnagyobbításának ügye tűnik fel a forrásanyagban. Bár a források nem nevezik meg a nagyobbítás mértékét és a beavatkozás helyét, a templom építészeti részleteinek vizsgálata alapján azt feltételezhetjük, hogy a hajó déli falához csatlakozó portikusz építéséről lehet szó. Ezt bizonyítja a hajó déli falát tagoló harmadik pilaszter levágása, mely egyértelműen utal arra, hogy a portikuszt később csatolták a templomhoz.
Az épület nagyobb mértékű javítására 1856-ban került sor, melynek során Schutter András kőműves a templombelső meszelését és a templom fedelének kijavítását végezte, Györffi Mihály menasági mestert pedig a torony meggörbült keresztjének helyreállításával, a torony meszelésével és az óramutató javításával bízták meg. Kisebb javításokra 1874-ben, majd 1887-ben és 1895-ben került sor.
A templom jelenlegi díszítőfestése és a mennyezet olajjal festett képei 1925-ben készültek egy nagyméretű restaurálás alkalmával. A plébános, Vákár József több festő templomfestési költségvetésének megtekintése után 1925. szeptember 3-án kötött szerződést a kolozsvári Passerár Endre festővel. A figurális falképek modelljeit is a megrendelő plébános határozta meg, így a hajó nagyobb méretű falképéhez Raffaello Krisztus színeváltozása (1519–1520) című festményét vették alapul. A szentély boltozatának mára átfestett falképéhez a 20. század elején kedvelt, kissé szentimentális, népies szentkép szolgált modellül, mely a bárányt ölelő gyermek Jézust ábrázolta. Szintén 1925-ben csatolták a torony és a hajó találkozásának északi oldalához a templomi felszerelések tárolására szolgáló kisméretű raktárt, melynek költségeit a Szentháromság Segély Egyesület vállalta magára. Ugyancsak e restaurálás alkalmával adományozták a templom számára a festett üvegablakokat: a portikusz Szent Rozália üvegablakát Szebeny Péterné szül. Dájbukát Rozália, a Szent Pétert megjelenítő ablakot Szebeny Péter, Világosító Szent Gergely ablakát Szebeny Gerő és neje Merza Etelka Gyergyószentmiklósról, a Szeplőtelen Fogantatást megjelenítő ablakot Dr. Fejér Mihály Gyergyószentmiklósról, a Szent Antal üvegablakot pedig a gyimesközéploki Dobál Antal és neje Deák Rozália adományozta. A festett ablakokat a grottaui (ma Hradek nad Nisou, Csehország) Richard Schlein készítette 1926-ban.
A Szentháromság tiszteletére szentelt templom egyetlen eredeti berendezési tárgya a 18. századi főoltár, melyet Jordán Vártán erzsébetvárosi polgár adományozott az egyházközségnek. A vizitációkból és a korabeli gyakorlatból egyértelműen megállapítható, hogy a főoltáron eredetileg egy Szentháromságot ábrázoló olajkép volt egészen a XX. század elejéig. A jelenlegi oltárkép a köpenyét kettészelő Szent Mártont és a koldust ábrázolja. A főoltár oromzati festménye a források szerint eredetileg is Világosító Szent Gergely jelenítette meg, amint megkereszteli Trdat királyt és családját. Minden valószínűség szerint a ma látható oromzati Világosító Szent Gergely kép eredeti, csupán egy nagyméretű szakszerűtlen restauráláson esett át. Az oltár koronázópárkányán elhelyezett kartus az erzsébetvárosi születésű Jordán Vártán kereskedőjelét tartalmazza. A kereskedőjel mellett Jordán Vártán örmény betűs monogramja (Վ Ե – vagyis V Je) is feltűnik.
A templom felszentelésének idejében a főoltáron kívül egy Szent József és egy Szűz Mária mellékoltár állott, ez utóbbi oltárképe Szűz Mária születését ábrázolta. 1899-ben Száva Tinka kisasszony a két mellékoltár számára egy Jézus Szent Szíve és egy Lourdes-i Szűz Mária szobrot ajándékozott, ennek eredményeként 18. századi mellékoltárokat átalakították és a 19–20. század fordulóján nagy népszerűségnek örvendő két tiroli szobrot helyezték az oltármenzára. 1925-ben a templom kifestésével egy időben a mellékoltárokat a szobrok kivételével teljesen kicserélték, a főoltárt pedig átalakították. A két neobarokk mellékoltárt, a Szent Sír oltárt, és a főoltár Világosító Szent Gergely és Szent Péter szobrait a temesvári Bittenbinder József oltárépítő és templomdíszítő vállalatától rendelték. A Szent Sír oltárt a gyimesbükki özv. Zakariás Zakariásné, a Jézus Szent Szíve oltárt Dajbukát Antal, Dávid és családja, a Szűz Mária mellékoltárt Zakariás K. Antal és családja, a főoltár renoválását és a szobrokat pedig Szebeny Menyhért ajánlotta fel.
A templom első szószékét 1775-ben készítették, ezt váltja fel 1860-ban a mai szószék, melyet Zakariás Lukács és felesége Zakariás Margit asszony saját költségén állíttatott. A templom mai, neogótikus díszítésű padjai 1895-ben készültek. Orgonáját a pécsi Angster József és fiai cég készíti 1911-ben.
A templomot 1813-ban kőoszlopokra támaszkodó fakerítéssel vették körül, melyet Dávid Márton gondnok gyűjtéséből befolyt összegből finanszíroztak. Az 1850-es évekre a kerítés megrongálódott, ugyanis néhányan annak faanyagát tűzifaként használták fel, ezért az egyházközség vezetői a Szentháromság Egyesület anyagi támogatásával új kőfalat emeltek a templom és a sírkert köré 1859-ben. A kerítés keleti részéhez csatlakozó Szent Család kápolna 1820-ban épült Száva Antal jóvoltából.
A templom egy téglalap alakú hajóból és egy vele megegyező szélességű félköríves szentélyből áll. A torony a nyeregtetővel fedett hajó nyugati oldalához csatlakozik. A torony és a hajó találkozásának északi oldalán egy templomi felszerelések tárolására szolgáló raktár, déli oldalán pedig a karzatra és a toronyba vezető feljáró található. A hajó déli falához egy nagyméretű portikuszt, a szentély és a hajó találkozásának északi oldalához pedig sekrestyét építettek hozzá. A hajó, a szentély és a portikusz falát lábazat nélküli, egyszerű, erőteljesen kiugró fejezettel ellátott pilaszterek tagolják, összekötve az alacsony kőlábazatot a többszörösen tagolt koronázópárkánnyal.
A hajó és a szentély déli falát két jellegzetesen barokk ovális ablak töri át, alsó részüket ívesen kialakított lezárás mozgatja meg. A hajó torony felőli oldalának oromfalát különféle nyílások törik át, melyeket a torony építése miatt részben levágtak. A toronytól északra és délre is egy-egy kisméretű négykaréjos nyílás töri meg az oromfalat, az északi oldal alsó szintjén pedig egy levágott ovális ablak tanúskodik arról, hogy a tornyot a hajó elkészülte után csatolták a templomhoz, a mellette levő pilasztert pedig a raktár építése miatt vágták ketté.
A háromszintes torony nyugati sarkait egy-egy masszív, kisméretű támpillér támasztja meg, közöttük nyílik a szegmensíves bejárat, efölött félköríves falfülke található. Vízszintes tagolását a hajó koronázópárkányának szintjén egy erőteljesen kiugró övpárkány, majd egy kevésbé hangsúlyos övpárkány képezi. Ez alatt található a déli, nyugati és északi oldalon az „Anno 1793” felirat. A bádogból készített barokk hagymasisak alatt ívesen kiugró, hangsúlyos koronázópárkány húzódik. Függőleges tagolását minden oldalán az első szint övpárkányára támaszkodó, a koronázópárkányig felfutó két egyszerű pilaszter képezi, ezek között egy-egy ovális ablak található.
A templombelsőbe két bejárat vezet, a nyugati bejáratot a torony alsó szintjének szegmensíves, a délit pedig az előcsarnok félköríves ajtaja a képezi. A hajót, a szentélyt és az előcsarnokot is fiókos dongaboltozat fedi, mely a hajó és a szentély esetében kiugró falpillérekre támaszkodik. A hajót és a szentélyt félköríves diadalív választja el, melyen „Az én házam az imádság háza” felirat fut végig. A diadalív csúcsán barokkos kartusban ugyanez a szöveg örmény nyelven jelenik meg („ՏՈՒՆ ԻՄ ՏՈՒՆ ԱՂՕԹԻՑ ԿՈՉԵՍՑԻ”), alatta pedig az „1925 IN ANNO SANCTO IUBILARI” olvasható, a kifestés évére utalva. A hajó nyugati részében orgonakarzat található. A boltozatokat volutákból, akantuszlevelekből álló barokkos díszítőfestés borítja, a fiókokban vallásos szimbólumok tűnnek fel (kereszt, lángoló szív, törvénytáblák). A hajó boltozatának nyugati falképén egy virágos rétet megjelenítő idealisztikus tájban hárfázó angyalt látunk, a háttérben egy templomtorony is feltűnik. A hajó másik falképe Raffaello Krisztus színeváltozása című festményének dilettáns másolata. A szentélyboltozat középső mezejében Agnus Dei-ábrázolás tűnik fel.
A főoltár jól illeszkedik a 18. századi második felében készült székelyföldi falusi templomok oltárainak körébe, formai megoldásai, kompozíciója egyaránt ezekkel rokonítható. Az oltármenzán magas talapzaton négy karcsúsodó korinthoszi fejezetes oszlop helyezkedik el. Ezek tartják az erőteljesen tagolt, golyvázott párkányt, melyre Szent József és Szűz Mária szobrát és egy-egy puttót helyeztek el. Az oszlopok lábazata közötti talapzaton állanak Világosító Szent Gergely és Szent Péter tiroli szobrai.
A Szent Márton olajkép a retabló méreteihez viszonyítva kisméretű, láthatóan nem az eredeti oltárkép. Emellett a főoltár arányosságát csökkenti a két tiroli szobor monumentálisabb mérete is, melyek túlhaladják a barokk oltárok szobrainak megszokott méretét. Az oltárképen sziklás táj és viharos égbolt előtt, ágaskodó fehér lovon ülve a lovagi ruhás Szent Mártont látjuk amint kardjával kettészeli vörös köpenyét. A bal alsó sarokban az oltár eredeti megrendelőjének, Jordán Vártánnak kereskedőjele, jobb oldalt meg a „Restaurata Franciscus Szemenyei de Szemenye” szignó látható. Az említett Szemenyei Ferenc túlélénk színvilágú, durva átfestése ellenére is láthatóak az eredeti festmény kvalitásos részletformái, barokkos mozgalmassága.
Az oromzati festmény Világosító Szent Gergelyt legelterjedtebb ikonográfiai típusa alapján jeleníti meg, melynek Erdélyben is több analógiáját találjuk, például a szamosújvári és erzsébetvárosi örmény-katolikus templomokban és a nagyszebeni és székelyudvarhelyi ferences templomok mellékoltárain. A típus III. Trdat királynak és családjának megkeresztelkedését és ezzel közvetve az egész örmény nép krisztianizálását ábrázolja. Ez a festmény a Szent Márton képnél is erőteljesebb átfestésen esett át, az alakok laposakká, esetlenekké váltak.
A két kvalitásos neobarokk mellékoltár azonos felépítésű: félköríves fülkébe helyezve el az északi mellékoltáron a Lourdes-i Szűz Mária, a délin pedig Jézus Szent Szíve úgynevezett tiroli szobrait láthatjuk.
A szószék felépítése kiegyensúlyozott, kosarán ovális mezőbe helyezve a négy evangélista és Krisztus féldomborműves alakjai láthatóak. A hajóban, a déli bejárat mellett egy szenteltvíztartóként használt örmény feliratos faragott kőelem található, mely valószínűleg egy nagyméretű kőkereszt része lehetett. Töredékességére utal, hogy a faragvány alján a felirat láthatóan tovább folytatódott. Felirata („A keresztre feszített Jézus Krisztus dicsőségére! Dicséret, dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek! 1698”) alapján valószínűleg ez a templom legrégebbi emléke.
A templomot körülölelő cinteremfal az északnyugati és délnyugati sarkainál levágott, szabálytalan téglány alakú. A kőlábazatra helyezett vakolt téglafal csúcsát cserepek védik a beázástól, belső részébe félköríves falfülkéket mélyítettek be. Délkeleti sarkát a két helyiségből álló Szent Család kápolna képezi. A kápolna egy nagyobb, sátortetővel fedett hullámos oromzatú épületrészből és egy annál alacsonyabb nyeregtetős építményből áll. A hullámos kiképzésű oromzat félköríves falfülkéje alatt található kőtáblán az építésre vonatkozó felirat található: „Szentseges Familia Tiszteletére Száva Antal 1820”. A cinteremben a helybeli örmény családok tagjainak fekvő sírkövei láthatóak. A faragott kősírkövek különlegessége a Székelyföldön ritkaságszámba menő fektetett elhelyezés, melynek csak néhány példája ismeretes a Csíki medence más településein (pl. Csíkszenkirály, Csobotfalva).
Fáraó Simon: A szépvízi örmény telep I. In: Armenia, 1888, ianuarie. 7–11.
Fáraó Simon: A szépvízi örmény telep II. In: Armenia, 1888, februarie. 47–51.
Puskás Attila: Az erdélyi örmények nyomában. Gheorgheni, 2006.