Utolsó frissítés: 2012-11-13
Szerző: Ladó Ágota
Lektorálta:
Kód: HR-II-m-B-12725
Datálás: 1884–1888, átépítve 1912–1913-ban
Miután 1872. január 1-én a törvénykezésnek azon ága, mely az igazságügy-miniszteri ügykörhöz tartozott, Csíkszeredába költözött, illetve a vármegyék területét szabályozó 1876. évi 33. törvénycikkely a megye székhelyéül is Szereda várost jelölte ki, a központi intézmények Csíksomlyóról mind ide költöztek. Ezt követően a hivatalok a csíkszeredai várkastélyban működtek, ez az épület azonban rövid időn belül alkalmatlannak bizonyult e célra, így merült fel egy új székház építésének szükségessége. Az új vármegyeház építésének közvetlen előzménye és feltétele az a telekcsere volt, melynek során a honvédség birtokai a megye tulajdonába kerültek. A hosszú és bonyodalmas telekcsere-ügy megoldásaképpen 1884. május 11-én született meg az az egyezség, melynek első pontja a várkastélyt a honvédség rendelkezésére bocsájtotta, a megye pedig megkapta az összes külső épületet. A megállapodás hivatalos megerősítését követően július 29-én megalakult az építtető bizottság, mely augusztusi ülésein véglegesen elhatározta, hogy az új székház a várkastéllyal szemben lévő főtiszti lakások helyére épüljön, és a közigazgatási intézmények mellett abban kapjon helyet a királyi építészeti hivatal, a tanfelügyelőség, az adóhivatal és -felügyelőség. Ugyanez a bizottság állította össze első gyűlésein az építkezés kezdeti költségvetés-tervezetét és készíttette el Hám Ignáccal a rég óhajtott új székház első terveit.
Hám Ignác, a vármegyeház tervezője 1849-ben született Egerben, és meglehetősen mozgalmas élete során Magyarország számos vármegyéjében megfordult, mielőtt az 1880-as évek elején Csíkszeredába helyezték át. Az 1886-ig tartó csíkszeredai működése idején az építendő új vármegyeház ügyeit intéző építtető bizottságban végzett munkája mellett jelentős szerepe volt az új polgári leányiskola építésének előkészítésében is.
Az építtető bizottság már említett, 1884. augusztusi ülésein az új székház építési költségeinek fedezésére a Csíki Magánjavak ruházati alapjából 70.000 forint kamat nélküli kölcsön kérvényezését is elhatározta. A telekcsere körüli bonyodalmak mellett azonban az építési költségek fedezéséhez szükséges 70.000 forint megszerzése is sokáig késleltette az építkezés megkezdését, holott az óhajtott összeg eltörpül a 220.000 forintos költséget is meghaladó veszprémi (1885–1887) és nyíregyházi (1891–1892) vármegyeház-építések mellett. Időközben Hám Ignác az építkezés mihamarabbi megkezdésének érdekében a szükséges alapanyagok beszerzését sürgette, ebbéli javaslatait, további részlettervezeteket és a műszaki munkálatok költségvetését a törvényhatóság 1885 nyarán, a Belügyminisztérium pedig augusztus 6-án elfogadta, így 1885. október 1-ére végre kitűzhették a versenytárgyalást.
Az 1885. október 1-ére kitűzött versenytárgyaláson megjelent Kolozsvárról Horváth-Oriold és Endstrasser cég, Brassóból Kellhoffer József – ezek hasonló építkezések kapcsán kitűnően ajánlva – és Csíktaploca község Csedő János jegyző képviseletében. Bár a három jelentkező közül a legutóbbi ajánlata az előbbi kettőénél előnyösebb volt, a bizottság választása végül mégis a brassói Kellhoffer József vállalkozóra esett, akivel a megye 1885. november 20-án 70.823 forint 32 krajcár összegben a szerződést megkötötte.
A már korábban megkezdett előkészületek, illetve a versenytárgyalás után végül 1886-ban indult be a tulajdonképpeni építkezés, április 20-án történt meg az első kapavágás, június 5-én pedig a zárkő ünnepélyes letétele. A munkálatok gyorsan haladtak, 1887 februárjában már a folyosók márványmozaikkal való burkolása zajlott, tavasszal pedig már a vármegyeház főhomlokzatát díszítő megyecímer szükségessége volt napirenden: május 2-án – miután korábban már több ízben felmerült a címer kérdése – két terrakotta figura által tartott szintén terrakottából készítendő megyecímer megrendelését határozták el. 1887. július 20-án az építtető bizottság és a törvényhatóság tudomásul vette Kellhoffer József vállalkozó jelentését, miszerint a szerződésben foglaltaknak megfelelően a vármegyeház építése augusztus 1-ére befejeződik, így az illetékesek a felülvizsgálatot azonnal meg is kezdhetik. Az eredményes felülvizsgálati munkálatok következtében a központi közigazgatás intézményei szeptember 27-éig birtokba vehették a megye új székházát, 28-án pedig végre a várkastélyt is átadhatták a honvédség részére. Csík vármegye új székházának fogadtatása igen kedvező volt, és bár Hám Ignác az épület ünnepélyes átadásánál már nem lehetett jelen, e Nyugat-Magyarországról érkezett építésznek köszönhető, hogy az új vármegyeház mind stílusát, mind pedig a kivitelezés színvonalát tekintve megfelel a korabeli elvárásoknak.
A vármegyeház ünnepélyes átadása után mintegy két évtizeddel az épület már szűkösnek bizonyult a közigazgatás intézményei számára, így szükségessé vált a székház kibővítése. Az 1912–13-ban zajló átalakítási munkálatok legfőbb oka a pénzügy-igazgatóság elhelyezésének szándéka volt, és bár a közvélemény távolról sem nézte jó szemmel a székház átépítését célzó intézkedéseket, a pénzügyi igazgatóság elhelyezésének problémáját csak így lehetett megoldani, az épület tehát ekkor nyerte el mai formáját.
Az egykori csíkszeredai vármegyeháza – mai városháza – a Mikó-várral szemben helyezkedik el, főhomlokzata a főútra néz. Az épület főúttal párhuzamos nyugati traktusát a keletivel egy kétkarú lépcsőt magában foglaló lépcsőház, illetve két oldalfolyósó köti össze.
Az 1888 februárjában ünnepélyesen is felavatott épület a ma ismert, kibővített állapotához képest sokkal kisebb volt. Főhomlokzata mindössze tizenhárom tengely szélességű volt, melyek közül a központi három tengelyt egy kiskiülésű középrizalit hangsúlyozta. A háromszintes központi épületrészt kétoldalt tövábbi öt-öt tengely egészítette ki, a rizalit jobb és bal oldalán azonban a homlokzat már csak két szintre tagolódott. Az északi és déli épületszárnyak esetében a homlokzatot egyenes záródású nyílások törték át mind az alsó, mind a felső szinten, a háromszögoromzatos emeleti ablakok alatt pedig övpárkány futott végig a homlokzaton. A központi három tengely esetében az alsó és középső szinteken félköríves záródású nyílások, a legfelső szinten pedig egyenes záródású, háromszögoromzatos ikerablakok voltak. A főbejárat fölött, a tanácsteremből nyílott egykor az épület egyetlen erkélye. A rizalitot a két alsó szint magasságában korinthoszi fejezetes pilaszterek tagolták, ezek kicsinyített másai a párkányzat fölé, a harmadik szint ikerablakai közé is felkerültek. A homlokzat központi részét egy konzolsor tartotta koronázópárkány zárta le, melyen egykor egy attika állt. Ezt az attikát díszíttte a terrakottából készült vármegyecímer, melyet a források szerint két alak tartott, és mely a 2012-ben zajló régészeti ásatások során került elő. Az átalakítás előtt az épület neoreneszánsz jellege volt a meghatározó, az átépítés után azonban a neobarokk stílusjegyek kerültek előtérbe.
A vármegyeház ’10-es évek elején szükségessé vált kibővítése az épület visszafogott eleganciájának rovására történt. Az 1912–13-ban zajló munkálatok során a főhomlokzatot mindkét oldalon arányosan kiszélesítették, az épületet pedig új szárnyakkal egészítették ki. Az átalakított főhomlokzat huszonhárom tengely szélességű lett, melynek mindkét oldalán egy-egy új bejáratot nyitottak, azok fölött pedig két új erkélyt. Az emeleti ablakok alatt egykor végigfutó övpárkány eltűnt, helyette kváderkövekből kirakott falsávok határozzák meg és tagolják a homlokzatot. Lényeges változtatások történtek a központi épületrészen is: bár a harmadik szint ikerablakai megmaradtak, a köztük levő, arányos pilasztereket kevésbé mutatós darabokkal helyettesítették, továbbá a középrizalitot koronázó attika helyére egy timpanon került. A timpanon síkját sokáig egy ovális nyílás törte át, ennek helyét azonban a 2000. évi homlokzatfelújítás után a város címere vette át. A timpanon mögé, illetve a kiszélesített főhomlokzatot lezáró sarokhomlokzatok fölötti toronyszerű tetőmagasításokra – a korabeli divat szerint – díszműbádogos tetődíszek kerültek. A vármegye címere is csak a századeleji átalakítások során került a homlokzatra, pontosabban a középrizalit harmadik szintjét képező tömb sarkain, egy-egy barokkos díszű kartusban láthatóak ma is a vármegye szimbólumait egyesítő címerek. Egy 1793. október 2-án kelt, a császár által Bécsben aláírt oklevél leírása szerint Csíkszék címerének bal felső részében, kék mezőben a nap díszlik, mellette, a jobb oldalon, vörös körben a félhold látható közepéből kinyúló kettős kereszttel. Alul három folyó – az oklevél szavai szerint a Maros, az Olt és a Küküllő – és két hegy vagy domb jelenik meg, tetejükön egy-egy kis házzal. A címerben ábrázolt hegyek a leírás alapján a piricskei és gyimesi szorosokra utalnak, a jobb alsó mező fenyőfákkal benőtt halmai pedig az örökzöld fenyveseket jelképezik. A címer aranyos középrészét a kisdedet ölében tartó Mária képe foglalja el (mely tulajdonképpen a csíksomlyói kegyszobrot ábrázolja), az egészet egy korona tetézi, és a következő körirat egészíti ki: „Sigillum Sedium Siculicalium Csik utriusque Gyergyó et Kászon”. Csík vármegye címerének – mely Csíkszék fent leírt címeréből alakult ki – végletesen leegyszerűsített ábrázolásai kerültek fel a középrizalit harmadik szintjének jobb és bal sarkára. Ezeken, az alig elkülöníthető mezőkben Mária és a kisded sematikus megjelenítése a leginkább kivehető, az alsó részek fenyveseit viszont csak stilizált fenyőfák, egymástól függetlenül elhelyezett háromszög-formák érzékeltetik. A századeleji átalakítások kapcsán lényeges változtatásnak számít a sarokrizalitok hagsúlyos kiemelése is, melyeknek fontos urbanisztikai szerepük is volt, ugyanis a város egyes útjainak perspektíváját jelölték meg, főleg az északi.
Az épület belsejében a díszítés főként a lépcsőházra és a tanácsteremre korlátozódik, előbbiben füzérdíszes, ión fejezetes pilaszterpárok a meghatározóak, utóbbiból a konzolsor tartotta karzatot érdemes kiemelni. A konzolok között aranyozott, növényi ornamentikájú stukkódíszek láthatóak.
Pál Judit: Városfejlődés a Székelyföldön (1750–1914), Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2003, 421–432.
Vofkori György: Csíkszereda és Csíksomlyó képes története, Typografika, Békéscsaba, 2007, 152–155.