Utolsó frissítés: 2012-11-09
Szerző: Weisz Attila
Lektorálta:
Datálás: XIII. század, XVI. század eleje
Kalotaszeg, de egész Kolozs megye legfontosabb ma is álló román kori műemlékéről igen kevés középkori adatot ismerünk. Az épület alaprajzi típusa, a falu elnevezése, illetve a templom gazdag szobrászati dísze az, ami alapján bizonyosnak látszik, hogy egy XIII. századi ún. nemzetségi monostor templomáról lehet szó. Nem ismerjük a templomot használó szerzetesrendet, de mivel a monostor nem tűnik fel a középkori Magyarország bencés kolostor-listáin, feltételezhető, hogy inkább a premontrei, akkoriban számos nemzetségi monostort is „belakó” rendhez tartozott, bár Gyerőmonostor e rend listáiról is hiányzik (megjegyzendő, hogy léteznek pontosan azonosítható premontrei kolostorok, melyek szintén hiányzanak e listákról). A premontrei feltételezést leginkább a rend kisebb templomaival való alaprajzi analógia támasztja alá: Adonymonostora (Gutkeled nem), Bozók.
A helynév alapján úgy tűnik, a helység ama Gyerő/Gerő vagy más néven Mikola nemzetség közös birtokában volt, melyből több kalotaszegi nemes család is sarjadt, (Mikola, Kabos, Gyerőfi, Kemény, Valkai stb.), és a kolostor az ő ún. nemzetségi monostoruk lehetett. A nemzetségi monostorok igen elterjedtek voltak a XIII. századi Magyarországon (Ják, Zsámbék, Türje stb., Erdélyben Ákos, Harina).
A XI–XIII. századok Magyarországán a közép- és magas társadalmi rétegek tagjai általában egy-egy nemzetséghez („genus”, „clan”) tartoztak, amelyek közös őstől származtak és gyakran volt közösen fenntartott nemzetségi monostoruk. Később a nemzetségek felbomlásával azok tehetségesebb tagjai a nemesség soraiba tagozódtak.
Az épület legkorábbi része, a hajó a XIII. század első feléből származhat. A hajó kőből épített, három árkádra támaszkodó nyugati karzattal rendelkezett, amelyből csupán töredékek maradtak fenn (konzolok és valószínűleg egy másodlagos beépítésű árkád). Az északi és a keleti (ma eltakart) körablakok ezt a karzatot világították meg, s ehhez a fázishoz tartozik az eredeti nyugati és déli bejárat illetve a déli románkori ablakok sora.
A nemzetségi monostorokra annyira jellemző nyugati toronypár később épült, a XIII. század második felében. A gazdag szobrászati dísz (a torony egyik ablakának sárkánypáros fejezete, lunettadombormű, a Luxuria igen provinciális ábrázolása – az ún. „Madárleány”) a késő-romanikus szobrászat Jákról kiinduló vonulatába tartozhat, amelyet Erdélyben akár több, egymástól függetlenül is dolgozó kőfaragó is képviselhetett (Őraljaboldogfalva és Sajóudvarhely bejáratai, illetve a gyulafehérvári székesegyház jáki típusú fejezetei). A sárkányölő Szent Mihály domborműve talán egy (valamivel) tanultabb románkori mester munkája. A két hasonló méretű és befoglaló formájú dombormű, bár több stilisztikai különbség fedezhető fel közöttük, feltételezésünk szerint ugyanabba a ma már ismeretlen kompozícióba tartozhatott.
A kolostorról hallgatnak a középkori források. A pápai regisztrumok (1332–1337) már gyerőmonostori plébániatemplomról beszélnek, amely majdnem bizonyosan azonosítható a mai épülettel: más középkori templom nem tűnik fel a forrásokban, és a nemzetségi, monostorok nagy része megszűnt a XIV. században. 1433-ban és 1491-ben említik a falu ma azonosítatlan Szent László kápolnáját. Egy 1491-es Szent György-napi búcsú alapján egyesek szerint a templomot e szentnek ajánlották. 1491 és 1496 között egy peres ügy kapcsán többször emlegetik a plébániatemplomot.
Egy ellenőrizhetetlen adat alapján úgy tűnik, hogy a templom gótikus szentélyét 1448-ban építtette Kabos Tamás. A XVI. század első felében a szentély igen gazdag, művészi reneszánsz díszítést kapott. A sekrestyeajtó feliratot is hordozó (INRI/ AMBROSIVS NOWAK VITRICVS ECLESIE) kerete teljes egészében fennmaradt, az ülőfülke kerete töredékes, de feliratának 1536-os évszáma jól olvasható. A sekrestyében fennmaradt gazdag virág- és tojásléces díszű párkányelemet a szentségtartóból bontották ki 1936-ban. A XVI. század folyamán a templom reformátussá vált.
A következő századokban a templom több javításon és átépítésen esett keresztül. Az első ismert javítást a nyugati homlokzat 1642-es évszáma jelzi. A templomot kerítő régi védőfalat, mely a Rákóczi-szabadságharc (1703–1711) idején elpusztult, 1734-ben Kabos Ferenc építtette újjá. A XVIII. század közepétől alakul ki a templom mai belső képe. Kabos Ferenc 1748-ban készíttette el a hajó kazettás mennyezetét (az idősebb Umling Lőrinc művének tűnő, családi címeres középső kazetta felirata szerint egy régi mennyezet helyére készült), majd 1752-ben Sípos Dávid kőfaragóval az elegáns szószéket. 1753-ban és 1758-ban készültek a festett padok, az Úrasztala (egy másik helyi nemes, Török András támogatásával), a papi pad (Török Márton megrendelésére) és a sekrestyeajtó. E festett asztalosmunkák id. Umling Lőrinc tevékenységéhez kapcsolhatók. A sekrestyében található egy kisebb festett pad ugyanebből az időből. Az 1765-ös földrengés alkalmával omolhatott le a déli torony és az északi torony sisakja (az irodalom emlegeti a kéttornyos templom ábrázolását egy korabeli pecséten). 1778-ban helyezték el a szószékkoronát, és Kabos Farkas egy harangot is öntetett. Ebben az időben építhették egy felirat alapján Umling Lőrinc fiai, ifj. Lőrinc és János a nyugati karzatot (a román kori karzat helyébe), s az eredeti keleti karzat is az ő munkájuk lehet. 1787-ben készült az előcsarnok mennyezete és a parókia is rendelt padokat.
1826-os dátumú a cinteremkapu. 1846-ban nyújtották meg a nyugati karzatot az északi fal mentén. 1891-ben, a templom általános javításakor bontották el a diadalívet és talán a szentély boltozatát is, melynek bordatöredékeit a sekrestyében őrzik. A keleti kar orgonája 1912-ben készült. Az 1936-ban befejezett kiterjedt renoválás alkalmával tárták fel a román kori domborműveket. 1970–1976 között zajlott a templom utolsó nagy javítása.
A református templom a falu közepén emelkedik, szabálytalan ovális alaprajzú cinteremfal övezi, melyet Kabos Ferenc helyi nemes építtetett 1734-ben. A templom alaprajza összetett: téglalap alaprajzú hajó, keleten keskenyebb, poligonális, északon sekrestyével is rendelkező szentéllyel. A hajótól nyugatra álló toronypár emeletes előcsarnokot fog közre, melyek együttese szélesebb a hajónál. A templomnak két bejárata van, egyik délről, a másik a két torony között, mindkettőt portikusz védi.
A magas sisakú északi torony az épület tömegének legkiemelkedőbb eleme. A fából épített, zsindelyes, négy fiatornyú, árkádos kilátóra támaszkodó karcsú toronysisak Kalotaszeg építészetének jellegzetes eleme. A déli torony csak a hajóereszig emelkedik, tetőzete átnyúlik az előcsarnok fölé, ez a tető eltakar egy román kori körablakot, melynek küllő-töredékei a padlásról jól megfigyelhetők. A hajó magas nyeregtetejét zsindely borítja, a szentély alacsonyabb tetőzete pedig követi a poligonális formát. A hajó és (valószínűleg) a szentély megőrizte középkori tetőszerkezetét, ám a két szerkezet más jellegű. A hajó oromzatát is zsindely fedi.
A templom homlokzatai vakoltak és meszeltek. A faragatlan kövekkel kirakott, cementfúgás lábazati párkány nem eredeti és nem illik a román kori épülethez. A hajó délkeleti sarkán fennmaradt a régi koronapárkány hornyolt profilú kőtöredéke. A gótikus szentélynél még megfigyelhető a régi lábazat élszedett felső síkja.
A nyugati homlokzatot uralja az északi torony. A torony sarkai kváderezettek, ám a kváderkövek az eresz alatt hirtelen megállnak és egyszerű falazatban folytatódnak. A torony belseje vakolatlan és az utolsó előtti szinten megfigyelhetőek a régi toronysisak nyomai: mindegyik oldalon háromszöges timpanon állt, s ezekre támaszkodott a négy rombuszidomból kialakított ún. csürlős, valószínűleg kőből épített toronysisak, melyet az őraljaboldogfalvi református templom mintájára képzelhetünk el. A torony homlokzatait két-két románkori ablak nyitja meg, az alsók kettő-, a felsők háromosztatúak, az osztóoszlopok kocka-fejezettel és -lábazattal rendelkeznek. A reprezentatívabb nyugati homlokzat egy alsó, egynyílású ablakkal egészül ki. A kettős ablak is szélesebb, az osztóoszlop fejezetét két sárkány díszíti. A homlokzat déli sarkán az 1642-es renoválást jelző évszám olvasható.
A nyugati homlokzat faragatlan kövekből épített portikuszát Debreczeni László tervezhette az 1936-os felújítás alkalmával. A főbejárat az előcsarnokba nyílik. Az egyszerű kapukeret romanikus lunetta-domborművet hordoz, melyen egy (utólagosan lefaragott) keresztet szőlőindák öveznek. A XVIII. századi kapuszárnyat kívülről (hajdan tán festett) mélyített kartusok díszítik, belülről fennmaradt az eredeti vasalat és az indás festés.
A déli torony déli oldalán találhatók a templom híres domborművei. Az 1930-as években feltárt domborművek eredeti elrendezését nem ismerjük. A három dombormű: a sárkányölő Szent Mihály arkangyal, egy (valószínűleg Gyalu környékéről származó) oroszlános római sírkő töredéke, és egy madárlábú, két kígyót (közülük az egyik szárnyas) szoptató szirén. A relief minden kétséget kizáróan a Luxuria (Bujaság) középkori főbűnének a megjelenítése, a helyi hagyományban azonban a Kalotaszegi Madárleány néven ismert.
A hajó déli homlokzatát négy jellegzetes, félköríves román kori ablak töri át, illetve egy nyugati, magasabban fekvő nyílás. Ez az utólagosan átalakított ablak eredetileg a román kori karzatot világíthatta meg. A déli portikusz részben rátakar az eredeti román kori bejáratra, melynek egyszerű kőkerete díszítetlen lunettát hordoz.
A támpilléres szentélyt csúcsíves, egyszerű mérműves ablakok nyitják meg. A sekrestye északi ablakának egyenes zárású kőkeretéből utólagosan eltávolították a rácsot. Az északi homlokzatot három utólagos támpillér támasztja. A homlokzat legfontosabb eleme a nyugati támpillérközben található, román kori, díszítését megőrző, provincialitásában is igen szép körablak.
A templom belseje – bár középkori jellegét jórészt elveszítette – igen gazdag festett fa berendezéssel rendelkezik. Az előcsarnokból a hajóba egy dupla (!) kőkeretű romanikus bejárat vezet. A belső félköríves, félhengeres keretét egyszerű konzolok támasztják. A fogazott külső keretet félhengeres szárkövek támasztják profilozott konzolok közbeiktatásával, rendetlen összeillesztése alapján másodlagosan használták fel. Hasonló fogazás a herpályi torony frízén figyelhető meg.
Feltételezésünk szerint ez a külső „keret” eredetileg az elbontott nyugati karzat egyik árkádja volt, és utólagosan illesztették a bejárat köré. A nyílás konzoljai megegyeznek a román kori karzat fennmaradt in situ konzoljaival. Az előcsarnok egyszerű kazettás mennyezetét a középső kazetta felirata alapján 1787-ben készíttette Török Márton felesége, Finta Ilona. Az előcsarnok emeletére vezető lépcső mellvédje is az Uming műhely terméke, s nem zárható ki, hogy eredetileg a nyugati karzat lépcsője volt. Az előcsarnok emeletéről nyílik a nyugati karzat.
A festett kazettás nyugati karzat, mint láttuk, ifj. Umling Lőrinc és János munkája, a mellvéd kazettáit azonban felcserélték. A karzatot szőlőt evő madarakkal dísztett festett faoszlopok tartják. Utólagosan, 1846-ban a karzatot az északi fal mellett meghosszabbították, a Varga László által festett kazetták dísze az Umlingok stílusát utánozza. A nyugati falban még megfigyelhetőek a romanikus karzat kőkonzolai, helyzetük alapján a karzat három árkáddal nyílt a hajó felé.
A hajót kékre mázolt kazettás mennyezet fedi. A középkazetta Kabos címeres, 1748-ból származó felirata szerint Kabos Ferenc egy régebbi mennyezet helyébe építtette a mai mennyezetet. A kőből faragott és festett szószék, Sípos Dávid 1752-es munkája, szintén Kabos Ferenc megrendelésére készült. A gazdag díszítésű, fából faragott szószékkorona egy kevéssé ismert mester, Késmárki I. 1788-as műve, később többször átfestették. A templom festett padjai is az Umling-műhely munkái 1753-ból, 1758-ból és 1787-ből. Az 1758-as kerek asztallapú úrasztala is gazdagon díszített, érdekessége, hogy az asztallap alja is festett. A déli ajtó mellett látszik a régi bejárat nyoma.
A diadalív nem maradt fenn. A szentély lapos mennyezetét egyszerű vakolatdísz borítja. A szentélyben számos középkori emlék látható. A tabernákulumfülke a keleti falban nyílik. A sekrestyeajtó kőkerete igen szép reneszánsz munka a XVI. század elejéről, nyílója már az Umling műhely műve két évszázaddal későbbről. A déli falban áll az ülőfülke keretének virágdíszes töredéke, az erdélyi korai reneszánsz egyik szép emléke 1536-ból. A szószék mellett festett fa papiszék látható, Umling Lőrinc 1758-as munkája Török Márton megrendelésére. A nyugati karzaton áll az 1912-es orgona, melynek elhelyezésekor a karzatot bővíteni kellett. Az eredeti mellvéd két oldaláról három-három festett kazetta maradt fenn, a karzat kiugró középrésze is festett volt.
BUNYITAY Vince: A váradi püspökség története alapításától a jelenkorig. II. Nagyvárad, 1883. 353–360.
ENTZ Géza: Erdély építészete a 11–13. században. Kolozsvár, 1994. 48–49, 119.
ENTZ Géza: Erdély építészete a 14–16. században. Kolozsvár, 1996. 114–115, 368.
F. ROMHÁNYI Beatrix: Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon. Budapest, 2005. Cd-rom.
JAKÓ Zsigmond: A Farnasi Veres család. In: Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára. Szerk. KISS András – KOVÁCS KISS Gyöngy – POZSONY Ferenc. Kolozsvár, 1999. 211–231.
KELEMEN Lajos: Kalotaszeg történelmi és műemlékei. In. K.L.: Művészettörténeti tanulmányok. I. Bukarest, 1977. 210–211.
LÁNGI József – MIHÁLY Ferenc: Erdélyi falképek és festett faberendezések. I. Budapest, é.n. 64–65.
MIKLÓSI SIKES Csaba: Egyházi építészet Kalotaszegen. A romanika és gótika évszázadai (1540-ig). Adattár. In: Arhitectura religioasă medievală din Transilvania. Coord. KISS Imola – SZŐCS Péter Levente. Satu Mare, 1999. 258–261.
Virágozódott Anno. Az Umlingok Kalotaszegen. Néprajzi Múzeum, Kiállítási katalógus. Szerk. KISS Margit – LÁNGI József – MIHÁLY Ferenc. Budapest, 2007.