Utolsó frissítés: 2011-02-05
Szerző: Sidó Zsuzsa
Lektorálta:
Kód: HD-II-a-A-03446, HD-II-a-A-03446.01, HD-II-a-A-03446.02, HD-II-a-A-03446.03
Datálás: 1777–1782, 1870–1874.
A Zsil-völgyben letelepedett kun származású Kendeffy családról a források először 1236-ban tesznek említést. Malomvizi Kende fia Jánost, az erdélyi vajda 1406-ban mindennémű kenézi szolgáltatás alól mentesíti, és 1415-re már országos nemesi kiváltsággal rendelkezik. János szerez Zsigmond királytól címeradományt, két fia által válik a Kendeffy és Kenderessy ágra a nemzetség. E testvérpár kap 1462-ben Mátyás királytól pallosjogot. A család politikai, gazdasági megerősödéséhez nagyban hozzájárultak a különböző főnemesi családokkal kötött házasságok. Ezeknek eredményekén a Kendeffy család hatalmas erdő- és földbirtokokra tett szert Hunyad vármegye déli részén, Hátszeg vidékén. Három tekintélyes rezidencia is a família tulajdonát képezte egykor a környéken, Malomvízen volt az ősi családi kúria, Kernyesden 1871–1875 között építették fel a neoreneszánsz stílusú kastélyt, Őraljaboldogfalván pedig több építési periódus során alakult ki a kastélyépület. A Kendeffy család őraljaboldogfalvi építkezéseinek első írásos bizonyítéka egy 1777-es datálású építési szerződés. Ennek az építési fázisnak a legegyértelműbb bizonyítéka az az 1782-ből származó építési emléktábla, amely a főbejárat felett van elhelyezve. Gróf Kendeffy Elek (?–1783) egy valószínűleg meglévő udvarház alapjaira reprezentatív barokk kastélyt építtetett frissen szerzett grófi címéhez. A tábla felirata így hangzik:
AEDES/ QUAS HOSPES VIDES/ NON TAM OPERIS MOLE ET ORNATU/ QUAM/ QUIETATAE/ HABITATIONIS COMMODITATE/ ILLUSTRES/ DEO IPSO/ SUMMO ET EX SUPERANTISSIMO/ DIVINARUM HUMARUMOUE [sic!] RERUM/ RECTORE/ FATORUMQUE ARBITRO/ QUO SINE FRUSTRA LABORATUR/ AUXILIUMN [sic!] TE/ FELICITER CONSTITUIT/ ALEXIUS KENDEFI/ COMES DEI [sic!] MALOMVIZ/ SACR[AE] CAES[ARAE] REGIAEQ[UE] ET APOST[OLICAE]/ MAIEST[ATIS] IN SUMMO M[AGNI]. PRINCIP[ATUS] TRANSYLV[ANIAE]/ SENATU CONSILIARISQ[UE] ACT[UALIS] ET INT[IMUS]/ CUM CONIUGE CARISSIMA/ CHRISTINA BETHLENIA/ NATA COMITISSA/ EASQUE [sic!]/ DEO STATORI/ CARIS PIGNORIBUS ET AMICIS/ EX VOTO DICAVIT/ ANNO AE[RAE?/TATIS?] CH[RISTI] MDCCLXXXII. (Szabad fordításban: Az épületek, melyet látsz idegen, nem a hatalmas munka és a díszités által tűnnek ki, hanem a csend és nyugodt lakás kényelmével, amelyet a legnagyobb Isten, a mennyei és földi dolgok igazgatója és bölcs védője segítségével, akinek tanácsa nélkül hiábavaló lenne minden munka, építtette Kendeffy Elek, Malomvíz grófja, császári és apostoli királyi fenségének, Erdély nagyfejedelmének belső tanácsosa szeretett feleségével Bethlen Krisztina grófnővel, gyerekeivel a gondviselő Istennek fogadták az Úr 1782. esztendejében.) A barokk kastély nyomait őrzi továbbá a keleti szárny golyvázott párkánya, valamint a belső terek fiókos dongaboltozatai.
Kendeffy Ádám (1795–1834) volt a következő, aki kastélyát tovább szépíti, alakítja. Ő Wesselényi Miklós barátja, a kolozsvári vívóiskola megalapítója, és mintagazda volt, jelentős összegeket fektetett mezőgazdasági gépek vásárlásába, nagy hangsúly téve a gazdasági fejlesztésre. Ebből a periódusból származik a lovarda épülete.
A barokk stílusú kastély Kendeffy Árpád (1839–1881) birtoklása idején, 1870–1874 között nyerte el a mai, neogótikus formáját. Az eddigi kutatások szerint az épület újjáépítésében két személy játszott igen fontos szerepet: Schulcz József építész, illetve id. Storno Ferenc restaurátor, festő és belső dekorátor. Az előbbi neve a vajdahunyadi vár restaurálásához köthető, oda tervezett többek között egy meg nem épült, az őraljaboldogfalvai kastély tornyán levő pártázatos mellvédhez hasonló erkélyt. Id. Storno Ferenc 1873-ban járt Őraljaboldogfalván a román kori templom felmérése céljából, valószínűleg ekkor került kapcsolatba Kendeffy Árpáddal. Az őraljaboldogfalvai kastély elsősorban belső dekorációja tekintetében állítható párhuzamba a galgamácsai királyi vadászkastéllyal, amelynek tervezője Schulcz Ferenc (József testvére, a közeli vajdahunyadi vár restaurálásának tervezője) belső dekorátora pedig id. Storno Ferenc. A Galgamácsán már elpusztult fából készült csúcsíves dongaboltozatos teremkialakítás Őraljaboldogfalván szerencsésen fennmaradt.
Egy érdekes kultúrtörténeti eseményről számol be korabeli sajtó, miszerint retyezáti vadászatai során 1882 augusztusában Stefánia és Rudolf trónörököspár 10 napot töltött az őraljaboldogfalvi kastélyban.
A kastélynak legújabbkori története nagyon sok rokonépületéhez hasonlóan meglehetősen szomorú. Az utolsó leszármazott, aki a kastélyban lakott az 1946-os földreformig Kendeffy Gábor (1875–1962) és felesége Bánffy Zsuzsanna (1888–1971). Ezután sor került a kastély államosítására, amelynek területén az 1960-as évektől nyári diáktábort működtettek. A kastélyépület maga használaton kívül volt és olyannyira leromlott, hogy az 1980-as években a tornyot, több más részlettel együtt újra kellett építeni. Ekkor alakították ki benne a ma is működő szállót.
A Malomvíz–Őraljaboldogfalva bekötőúton, kissé különállóan a falu többi épületétől áll a Kendeffy-kastély. A megközelítően téglalap alaprajzú, három egységből álló épület elsősorban a tornyával kelti fel a figyelmet. Az épület domináns neogótikus jellegét – a tornyon kívül – a lőréses mellvéd, a fiatornyok, a csúcsíves ablakok, a kis erkély, és az aszimmetrikus tömegalakítás adja. A kastély egy kőből és téglából mintásra rakott mellvéddel határolt kis magaslaton áll, hozza kétoldalt rámpa vezet fel.
A nyugati oldalon emelkedik a szabályos alaprajzú négyzet alaprajzú, négy szintes, sátortetővel zárt torony. A torony alsó szintjén indul az a lábazati párkány, amely az egész épületen körbefut. Északi, főhomlokzati oldalán több kiugratott falsík látható, amelyek a földszinttől indulva egyre összetettebb formát öltenek. Így az alsó szinten két egyenes záródású téglalap alakú ablak fölött látható egy félkörös lezárású kiugratott falrész. A második szinten két keskenyebb téglalap alakú ablak található, amelyeknek könyöklő párkánya töbszörösen tagolt. Az ablakokat egy-egy erősebben kiugró falpillér keretezi, amelyek egyszerű fejezetekkel van ellátva. A harmadik szinten összetettebb homlokzati kialakítással találkozunk, ugyanis a három, szintén nyújtott téglalap alakú ablak felett még egy-egy négyzet alakú is van. A két oldalról határoló pillérek lábazatai egybeesnek az előző szint fejezeteivel. A védemelethez hasonlító legfelső szint domináns eleme a négy nyújtott, hengeres, kúppal fedett fiatorony, amelyek a pillérek folytatásai. Testükön két övpárkány fut körbe. Négy nyújtott, félkörösen záródó, falmélyedésbe helyezett ablaknyílás töri át ezt a szintet. A fiatornyok tetőszerkezete egy magasságban van a toronyéval és bádogból van a héjazatuk; a csúcsokon egy-egy stilizált növény alakú bádogdísz található.
Az északi irányú tömegrész, ahonnan a főbejárat nyílik több részből tevődik össze, asszimetrikus kialakításban. A torony és a központi épülettömeg között az átmenetet egy kétszintes rész képezi. Alsó szintjén két szemöldökgyámos ablaknyílás található. Ezt a következő szinttől egy tagozott övpárkány választja el. A második szintet három csúcsíves ablaknyílás dominálja kiugratott háromszögben záródó támpillérekkel. Az attikán egy sor háromszögzáródású rés vonul végig.
A homlokzat központi része három szintes, fölötte attikaemelet, függőlegesen négy lizéna tagolja, vízsszintesen csak az első szint feletti övpárkány illetve a pártázat. A földszinti főbejárathoz egy kisebb teraszra felmenő lépcsősor vezet, amely mellvédszerűen van kialakítva. A bejárat egyenes záródású, mellette kétoldalt egy-egy egyeneszáródású vakablak látható. A homlokzat leglátványosabb része a bejárat fölé helyezett már említett barokk kőtábla, Hoffmayer József kolozsvári kőfaragómester műve. Rajta a Kendeffy és a Bethlen család lekopott címereinek helye, illetve az építési felirat található. A téglalap alakú kőtábla két részből épül fel, alsó felén rojtos drapériát utánzó felületen található a felirat, felső felén kartusokkal közrefogva ovális keretben a két címer. A kartusdíszek fölött a tábla tetejének két szélén egy-egy famotívum látható.
A központi rész második szintjén mindenik tengelyben egy egyenes záródású, alul leszelt sarkú ablak jelenik meg. A harmadik szinten tengelyenként két-két keskeny téglalap alakú ablaknyílás található. Itt is, akárcsak a toronynál, a sarkokon levő fiatornyok a lizénák tengelyében vannak. Az attika emeletet ismét rovátkás védemelet határolja, ezt hat kisméretű, négyzetes nyílás töri át. A keleti, főrészhez csatlakozó összekötő épületszárny hasonló tagolású a nyugatihoz. Háromtengelyes kialakítása annyiban tér el, hogy a földszinti ablakok egyszerű téglalap alakúak. A főhomlokzat keleti, szélső tömbjét egy, az eddigiekhez képest egyszerű kialakítású rész határolja. Ez a rész kétszintes, egytengelyes, kiugratott szellőzőnyílással tagolt és kontyolt tetővel fedett. A magas lábazati párkány felett az első szinten egy egyeneszáródású, összetett hármasablak, a második szinten két egyeneszáródású ablak közt egy szintén hasonló formájú vakablak található.
A keleti oldalhomlokzat öttengelyes, alsó szintjén egy ajtó és egy ablak, tagolt övpárkánya fölött a második szinten öt ablak látható. Szintén ehhez a homlokzathoz csatlakozik egy kőből rakott, kovácsoltvassal határolt terasz, amelyhez erről az oldalról illetve a kertfelőli homlokzat oldaláról egyaránt vezet lépcső.
A kerti, vagyis déli homlokzat szimmetrikus kialakítású. Három fő részre bontható, amelyek közül a két szélső egyforma. A két egyforma homlokzatrész szélein egytengelyes sarokrizalitok vannak. A központi rizalittal pedig egy kéttengelyes rész köti össze. A homlokzat alsó szintje sávozott. A kerti homlokzat központi része hasonló kialakítású a főbejáratéhoz azzal a különbséggel, hogy az alsó szint vakablakai helyett itt áttört ablakok találhatók.
A kastély utolsó, nyugati homlokzata a torony nyugati és déli oldalait is magába foglalja. A torony alsó szintjén a lábazati párkány felett két háromszögzáródású ablak nyílik, amelyek megismétlődnek a következő szinten is. A harmadik szintet csak egy egyeneszáródású ablak töri át, középen. A felső szintet itt is lőréses mellvédű erkély zárja, amely mögött egy ajtónyílás található. Az épület nyugati homlokzatának megmaradt része kéttengelyes, alsó szintjén egy egyenes lezárású ajtó nyílik, amelyhez egy lépcsőn lehet bejutni, valamint egy egyeneszáródású alul leszelt szélű ablak, szélein vakolatdísszel. A második szinten az ajtó felett egy szintén egyenes lezárású ablak látható, valamint egy kis kiugró erkély, ívesen kiképzett konzolon kovácsoltvas korláttal.
A kétszintes épület földszintjén az alaprajzi elrendezés a barokk elődépület térkiosztását követve kéttraktusos. A főbejáraton belépve a vakolat ellenére is kivehető gerendás előtérbe érünk, amelynek keleti oldalán oszlopra támaszkodó csúcsíves árkád található. A sokszögű metszetű oszlopnak levéldíszes neogótikus fejezete van. A középső terem, a leltárakban Nagy Palotaként emlegetett, amelynek faragott gerendás famennyezete a falsík és a mennyezet találkozásánál stukkóból kialakított többszörösen tagolt párkányon nyugszik. Ebből a teremből nyugat fele indulva egy szintén nagyméretű helyiségbe érünk, amelynek fiókos dongaboltozata van. Ez után következik egy kisebb helyiség, amelyben szintén gerendás mennyezet volt. Ezen a traktuson helyezkedik el a toronyszoba is, mellett fából készült csigalépcső vezet fel az emeletre. Az enfilade másik, keleti oldalán hasonló térképzés található. Az eredeti neogótikus kialakításban a keleti szárny egyszintes volt, amit 1982 folyamán kétszintessé egészítettek ki.
Az emeleti rész kialakítása a földszinthez hasonló. A lépcsőfeljáró két oldalán vannak azon helyiségek, amelyek közül a leglátványosabb a konzolokra támaszkodó, ácsolt csúcsíves fa dongaboltozattal fedett díszterem. Innen egy jelenleg elfalazott ajtón át lehetett eljutni a következő két terembe, melyeknek faragott kazettás famennyezete van. Hasonlókat, ám kevésbé igényes kivitelezésűeket találunk a lépcsőfeljáró másik oldalán elhelyezkedő, két kisebb helyiségben is. A torony első emeleti szintjét a földszintével egyformává alakították ki, itt is egy szobával és kis előtérrel. A torony legfelső, harmadik szintjén a csigalépcső egy kis helyiségbe vezet, ahonnan nyugati és keleti irányba két ajtó nyílik a lőréses mellvédű két erkélyhez, amely biztosította a kilátást a parkra és a távolban meghúzodó, hófödte Retyezátra.
A kastély berendezéséből mára szinte semmi nem maradt meg. A leltárakra és pár fotóra támaszkodva elmondható, hogy a tölgyfából készült faragott bútorok domináltak; a reprezentatív helyiségekben, mint az ebédlő, vagy a pipázó az igényes készítésű bútorok mellett sok műkincs, könyv, fegyver, vadásztrófea volt egykor. Hangulatukban, a festett címerekkel és pajzsokkal a belső terek a középkoridézésre törekedtek, organikusan csatlakozva a külső romantikus tömegképzéséhez.
A 19. századi divatnak megfelelően Kendeffy Árpád is angolparkot álmodott meg kastélya körül. Tudatában volt annak, hogy kastély és park szoros egységet képez, emellett a Retyezát-hegység tökéletes hátteret biztosított romantikus kastélya angolparkjához. A parkhoz Wilhelm Klensky tájépítész készített részletes tervet 1874-ben. A kastély előtt teraszt alakítottak ki gótizáló parterekkel, amelyeket vázák díszítettek. A terasz lábánál márványtalapzaton az alvó Vénuszt ábrázoló szobor feküdt, mellette egy kis rózsalugas volt látható, amelyet egy pavilon és egy Flóra-szobor díszített. Klensky beszámolt egy mesterséges tóról is, amelynek „öblözetei” festői elrendezésű növénycsoportok mögött tűntek el. A tavon fehér hattyúk úszkáltak, és egy kis szoborcsoportot is elhelyeztek itt női alakokkal, amelyek mintegy a kert szépségét szemlélték. A viszonylag kisméretű parkban igen gazdag faállomány volt.
A mozgalmas tömegű Kendeffy-kastély a középkori francia lovagvárak világát idézi. Markáns erdélyi példája annak, hogy mennyire fontos eszköz volt a nemesi rezidencia kialakítása az arisztokrácia reprezentációs törekvéseiben.
B. Nagy Margit: Stílusok, művek, mesterek. Bukarest, 1977. 94–95.
Biró József: Erdélyi kastélyok. Budapest, é. n. [1943.]. 97.
Horváth Hilda: Régvolt magyar kastélyok. Budapest, 1998. 28–29.
Kőváry László: Erdély nevezetesebb családai. Kolozsvár, 1854. 152–153.
Sidó Zsuzsa: A Retyezát lábánál. In: Várak, kastélyok, templomok. 2009. V/1. 32–34.
Sisa József: Kastélyépítészet és kastélykultúra Magyarországon a historizmus korában, Budapest, 2007. 175–176.