Utolsó frissítés: 2011-02-22
Szerző: Bordás Beáta
Lektorálta:
Kód: CV-II-a-A-13128
Datálás: 19. század
A mai Szentkereszty-kastély őse egy olyan épület lehetett, amelyet először 1773-ban említenek az inventáriumok. A Benkő családnak 1773-ban két udvarháza volt Árkoson, ezek közül az egyik kőből készült ház a falu alsó részében feküdt, malom is tartozott hozzá. Ez a kúria 1823 előtt átment a vargyasi Daniel család tulajdonába. A róla készített 1829-es inventáriumból az derül ki, hogy a vargyasi Daniel Elek (1783–1848) tulajdonában lévő földszintes ház hét helyiséget tartalmazott, nyugaton és északon egy-egy tornác határolta. Az udvarház környezetében malom, kert, több gazdasági épület, remetelak, vendégház, feredő ház voltak.
Gróf Kálnoky György 1840-ben vásárolta meg az árkosi birtokot Daniel Elektől, de nemsokára, 1844-ben elhunyt. Halála után özvegye, gr. Haller Anna (1816–1878) tulajdonába került a birtok. Valószínű, hogy a házaspár építette a kastély mellett lévő kápolnát, valamikor 1840 és 1845 között, ugyanis a Szent György tiszteletére felszentelt kápolna Szent Annáról elnevezett harangját 1845-ben öntötték.
Az özvegy gr. Haller Anna 1847-ben újra férjhez ment, ezúttal báró Szentkereszty Zsigmondhoz. Báró Szentkereszty Zsigmond (1817–1891) az 1848–49-es szabadságharcban való részvétele miatt 1851 és 1853 között Nagyszebenben raboskodott. Ezalatt a felesége vezette az árkosi udvartartást, a férjének írt levelek tanúsága szerint elsősorban a kert kialakításával és az épület bővítésével próbálkozott. Br. Szentkereszty Zsigmond a szebeni fogság után visszatért gazdálkodni az árkosi birtokra, később Sepsiszentgyörgy országgyűlési képviselője is volt. 1847 és 1857 között, de mindenképp 1863 előtt a korábbi hét szobás udvarházat a báró átépíttette és kibővíttette. Így jött létre egy földszintes, tíz lakosztályos kastély, amely majdnem 39 méter hosszú és 15 méter széles volt. Ez a méret megegyezik a jelenlegi épület nagyságával és alsó szintjének elrendezésével.
Br. Szentkereszty Zsigmond fia, br. Szentkereszty Béla (1851–1925) katonaként kezdte pályafutását, 1870-ben történt leszerelése után költözött Árkosra. 1878-ban házasságot kötött Florescu Máriával (1857–1919), ami nagy vagyonhoz is juttatta. A házaspár jelentős átalakítást végzett az árkosi kastélyon, egy emelet húzatott a korábbi épületre. A szakirodalom szerint br. Szentkereszty Béla az 1890-es évek elején, vagy 1894–95-ben építtette át a kastélyt. A levéltári adatokból kiderült, hogy először 1887 és 1890 között zajlott az építkezés, majd 1896-ban. 1887 és 1890 között biztosan felépült a lépcsőház, az ebédlő nagy szalon és nagy terem mennyezetei, elkészültek különböző kőfaragó, lakatos, üveges és asztalos munkák. Ezen első építési fázis során először egy közelebbről ismeretlen Schnelka nevű személynek fizettek bizonyos tervekért, de 1888-tól már Fort Sándor budapesti műépítészt foglalkoztatták, aki jelentős összegeket kapott árkosi útjának és terveinek fejében. A kastélyhoz készült tervek közül mindössze egy keresztmetszet ismert, amely az 1894. január 14-i dátumot viseli Fort Sándor pecsétjével.
A kastély építésénél többek között Gabriel Máté kőfaragót (kerti lépcsők és az ebédlő teraszának oszlopai), egy bizonyos Wencelt (mennyezetek elkészítése), valamint brassói festőket, pesti bádogosokat és asztalosokat foglalkoztattak. 1896-ban elkészültek a kastély belső munkálatai, a berendezés és az ebédlő terasza. A kastély 1897-ban készülhetett el teljesen, ekkorra a külseje a maihoz hasonlóan nézett ki.
Az első világháborúban feldúlták és kifosztották az épületet, az értékes szőnyegek, festmények, könyvek közül sok eltűnt. Az egykori pompás belső berendezésről csupán néhány archív felvétel és képeslap árulkodik, amelyek ismeretében valószínűsíthető egyes termek eredeti funkciója.
A kastély utolsó birtokosai az ifjú báró Szentkereszty Béla (1885–1944) és Elsa nevű nővére voltak. Az árkosi kastélyt 1945-ben államosították, majd az 1980-as években a belső tereit radikálisan átalakították, amikor Nicolae Ceauşescu számára villának rendezték be az épületet.
A műemlék épület külseje jó állapotban van, a 19. századi állapotokat az épület homlokzatai, a klasszicizáló és gótizáló tendenciákat elegyítő kápolna, valamint az egykor pompás dendrológiai park maradványai őrzik. A kastélyban jelenleg az Árkosi Művelődési Központ működik.
A kastély a falu alsó végében helyezkedik el, a főútról jegenyesor által határolt út vezet fel hozzá. A historizáló stílusú (neobarokk és neoreneszánsz elemeket ötvöző) kastély épülete két fő tömbből áll, egy tíz ablaktengelyes tömböt keresztez asszimetrikusan egy rövidebb szárny. Az épület hosszú szárnyát nyeregtető fedi, amelyet két végén csigavonalas oromzat zár le. A keresztszárny a keleti valamint a nyugati homlokzaton rizalitot alkot, amelyet magas manzárdtető fed. A manzárdtető kovácsoltvas kerítéssel körülvett teraszban végződik, e tetőépítmény barokkos jelleget kölcsönöz az épületnek, de a homlokzatok többi része reneszánsz elemeket tartalmaz.
A látogató előtt először az északi oldalhomlokzat tárul fel. Ez a cselédbejáró lehetett, ennek ellenére nagy hangsúlyt fektettek a díszes kialakítására. A homlokzat előtt kváderköves terasz húzódik, amelyet koválcsoltvas mellvéd és kandeláberek díszítenek. Ezen homlokzat (akárcsak a déli homlokzat) csigavonalas, lépcsőzetes kialakítású oromzatban zárul, melynek csúcsát egy kagylómotívum alkotja.
A kastély keleti-, főhomlokzata régen egy szökőkútra nézett, a homlokzatot a teraszos középrizalit uralja. Hat nagyméretű toszkán oszlop tartja a kovácsoltvas mellvéddel ellátott teraszt, az emeleten három félköríves nyílás jelenik meg korisztoszi fejezetes pilaszterek közé foglalva. A tető alatti széles párkányon barokkos motívumsor fut végig, szintén neobarokk jellegű a középrizalitok tetőzetét díszítő csigavonalas építmény.
Az angolkertre és a tóra néző kerti (nyugati) homlokzatot a lépcsőfeljárós széles terasz uralja, amely a bejárati rizalit előtt helyezkedik el. A földszintes terasz mellvédjének sarkain mitológiai és bibliai ábrázolásokkal díszített hatalmas vázák állanak. A kerti homlokzat többi részének kialakítása azonos a főhomlokzatéval, a manzárdtetővel és csigavonalas timpanonnal együtt.
A kastély két szintjén a helyiségek két sorban helyezkednek el, a termek egymásból nyílanak. Az épületnek két lépcsőháza van, a nagyobbik a keresztszárny mellett található, a reprezentatív földszinti nagyterem szomszédságában. A kisebb lépcsőház a kastély déli végében található.
A kastély külseje megőrizte a 19. század végi állapotot, azonban a belsőben lényeges változások történtek. Csupán néhány terem egykori berendezését ismerjük, amelyeket a korabeli képeslapok alapján ismertetünk.
A család reprezentatív célokra a földszinti két nagy termet használta. A kisebb terem, amely a szökőkútra nézett, a berendezéséből ítélve valószínűleg bálterem lehetett. A teremben néhány rokokó szék és egy dívány, valamint egy díszes rokokó kályha képezték a berendezést. A padlót táblás parketta díszítette, a mennyezetet német reneszánsz ihletésű veretdíszes stukkó díszítményekkel alakították ki. A stukkók ma is láthatóak a terem mennyezetén. A terem legfontosabb dísze a négy nagyméretű gobelin volt, amelyeken részletesen kidolgozott tájképek jelennek meg.
A legnagyobb földszinti terem ajtaja a kertbe nyílott. Az impozáns, fogsordíszes párkánnyal határolt tölgyfagerendás famennyezet jelenleg is látható. A padlót egykor a korban divatos rombuszos motívumokból összeállított parketta burkolta. A szomszédos terembe vezető ajtó oromzatát német reneszánsz formakincsű faragványokkal díszítették. A terem zsúfolt berendezése alapján szintén egy reprezentatív helyiség lehetett, ahová összegyűjtötték a fontosabb festményeket és bútorokat, ez eredményezte az eklektikus berendezést. Ebből a teremből az épület déli, hosszú traktusa felé haladva egy szoba nyílt, amelynek berendezéséből csak egy asztal és szék látható, ez talán a báró dolgozószobája lehetett.
A földszinten a keleti oldalon húzódó nagyteremből (táncterem) nyílott a szalon. Ebben a teremben klasszicista bútorok kisebb csoportjai és egy veretdísszel borított kandalló, felette egy rokokó tükör kapott helyet. A szalonból nyílt egy táblásan kialakított famennyezettel ellátott szoba, amelyben egy nagy asztal, körülötte kárpitozott, rojtos karosszékek találhatóak. A korabeli felvételeken látható enteriőrök kiváló példái a historizmus korában divatos lakberendezési módnak, amely alapján a szobabelsőket leginkább eklektikus stílusban alakították ki, fontos architektonikus szerepet a faburkolatok, gipszből vagy stukkóból készült párkányzatok, (kazettás) famennyezetek, mennyezetdíszek kaptak.
A többi terem egykori berendezését és rendeltetését nem ismerjük, de a kor szokásához híven valószínűleg az első emeleten kaptak helyet a család magánlakosztályai, mint például az úr és az úrnő hálószobái, dolgozószobák, a gyerekszobák, egy vagy több fürdőszoba, valamint a kiszolgáló személyzet szobái, elkülönítve a tulajdonosokétól.
A vendégház a kastély közvetlen közelében állott egykor, az archív felvételeken egy fölszintes, klasszicizáló páros oszlopsoros épület rajzolódik ki, egy összeírás szerint 7 szobája volt. Ez az épület készülhetett a kápolnával egy időben, tehát 1840-45 körül, de nem tudhatunk semmi biztosat róla, mert az épület ma már nem áll.
A kastély hosszanti tömegével párhuzamosan, attól nyugatra fekvő dombon, észak-dél irányban helyezkedik el a Szentkereszty család temetkezési helyéül szolgáló kápolna. Az épület egyterű, téglalap alaprajzú és kosáríves szentéllyel végződik, hossza körülbelül 10,5 méter, és 8 méter széles. Kis mérete ellenére jelentős építészeti értéket képvisel, hiszen egyszerű, klasszicizáló homlokzatába korai gótizáló faajtó illeszkedik, valamint az épület oldalhomlokzatain csúcsíves ablakok sorakoznak. Ez a korai gótizálást és klasszicizmust elegyítő építészeti tendencia pedig nagyon kevés magyar vonatkozású épületen található meg, hasonló szellemben készült például a palkonyai katolikus templom (Baranya megye, Magyarország, 1816) és a budapesti ferenchalmi kápolna (Budapest, II. ker., Budakeszi út 51/b., 1821).
Az árkosi kápolna belsejét csehsüveg-boltozat fedi, amely egyszerű klasszicizáló fejezetes falpillérekre támaszkodik. A kápolnát többször kifosztották, így nehezen lehet eldönteni, hogy a jelenleg látható berendezési tárgyak közül melyek a 19. századi, eredeti berendezés elemei. A jelenlegi berendezés legértékesebb eleme egy fából készült feszület. A szobor egyes részleteit nagyon plasztikusan munkálták meg, Krisztus testének anatómiája is többnyire helyesen van ábrázolva. A családi legenda a feszületet „szentkereszti feszület”-ként emlegeti, amely a család ősi fészkéből, a magyarországi Szentkereszt mezővárosból származik, tehát 1727 előtti lehet.
Az árkosi kastélyt angolpark veszi körül, amelyben a jellemző kerti építmények is helyet kaptak, ezeket többnyire már csak korabeli leírásokból ismerhetjük. Az árkosi angolpark több mint kilenc hektáros kiterjedésű. A park meghatározó eleme a nagyméretű, kanyargózó alaprajzú, északnyugat-délkelet irányban elnyúló tó, mely egy hídról megközelíthető szigetet is rejt.
A kastélyról szóló összeírások már az 1820-as évekből mutatnak olyan kerti építményeket, amelyek a szentimentális tájképi kertek alapvető elemei (remetelak, filegória, tó, kilátótorony). A kastélykert átalakítása, bővítése 1847 után történt meg, miután br. Szentkereszty Zsigmond az árkosi birtokba beházasodott. 1847 és 1857 között a család több kerti építményt is készíttetett, a kor divatos angolkerti felfogásának szellemében: grottát, Schweizer-házat, mulatótornyot, virágházat.
Valószínűleg az angolpark kialakítása az 1860-as években folyamatosan zajlott, bővült a kerti építmények listája, így 1871-ben még kuglipálya, jégverem, Vadak háza állt a kastélyparkban. Ezek az építmények elpusztultak az idők során, csupán a grotta és a nagy halastó őrzik a 19. századi állapotot.
A 19. század végéről, a 20. század elejéről származó leltárak alapján a kastély üvegházában különféle virágok, továbbá a pálmafák változatos fajai, és a tavasszal kertbe ültetendő cserjék, ciprusok, buxusbokrok, tuják, aranyfa (Forsytia) kaptak helyet, de sok egzotikus növény is szerepelt a listákon. Valószínűleg az 1890-as évek elején Szentkereszty Béla báró arborétumot telepített kastélyának kertjébe, amelyben jelenleg mintegy 100 fa- és cserjefaj van számontartva, amelyek közül a fontosabbak az olajfűz (Eleagnus sp.), vérbükk (Fagus syvatica f. atropurpurea), tulipánfa (Liriodendron tulipifera), hegyes levelű liliomfa (Magnolia acuminata), óriás életfa (Thuja pliacata), tiszafa (Taxus baccata).
Az árkosi kastély a korban jellemző módon többszörös átépítésen esett át, egy kisebb méretű udvarházból alakult át először földszintes kis kastéllyá, majd pompás, neobarokk és neoreneszánsz elemeket ötvöző emeletes rezidenciává az 1890-es évek végére. Ebben nagy szerepet játszott Fort Sándor budapesti építész (1851?–1900), aki jelentős magyarországi arisztokraták (gr. Andrássy Géza, gr. Andrássy Manó, gr. Károlyi Tibor) megrendelései után kapott megbízást az erdélyi középnemes br. Szentkereszty Bélától a kastély átalakítására. Szintén Szentkereszty Béla bízta meg 1898-ban egy budapesti lakóház megtervezésével, így Fort közreműködésével épültek ki a család árkosi ágának legfontosabb rezidenciái.
Az árkosi kastély. Szalon Újság, 1902. november 30. 22. szám, 6–9.
Nagy Balázs (szerk.): Kúriák földje. Háromszék. Sepsiszentgyörgy, 2005. 44–49.
Biró József: Erdélyi kastélyok. Budapest, 1943. 82.
Horváth Hilda: Régvolt magyar kastélyok. Budapest, 1998. 228–230.
Váli Éva: Árkos üzenete egy világpolgárnak. Utak, tájak, emberek 5. Csíkszereda, 2008.
Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. III. Budapest, 1869. http://mek.niif.hu/04800/04804/html/117.html
Pótsa József (szerk.): Háromszék vármegye. Emlékkönyv Magyarország ezeréves fennállása ünnepére. Sepsiszentgyörgy, 1899. 281.