Utolsó frissítés: 2011-02-05
Szerző: Pál Emese
Lektorálta:
Kód: BH-II-m-B-01082
Datálás: 1902, bővítés: 1906
Sztarill Ferenc (1859-1943) építész 1902-ben a Bémer tér (Piaţa Ferdinand) és a Szalárdi utca (str. Teatrului) kereszteződésénél lévő telken kétemeletes bérház építésébe kezd. Az épület tervét maga a tulajdonos Sztarill készítette, aki a századfordulós Nagyvárad egyik legtermékenyebb építésze volt. 1906-ban szerzett építőmesteri oklevelet Budapesten. Több évig a Nagyváradi Építőiparosok Szövetségének elnöke volt. Főként kivitelezőként dolgozott, a legtöbb esetben ő kivitelezte Komor Marcell és Jakab Dezső terveit (pl. Fekete Sas palota, Adorján ház), azonban jó néhány historizáló és szecessziós épületet tervezett Nagyváradon.
A felépült Sztarill-palota emeletén bérlakások foglaltak helyet, a földszinten pedig a híressé vált, szecessziós berendezésű Emke kávéház. 1904-ben a tulajdonos a bérház bővítése céljából ajánlatot tesz a városnak az épület szomszédságában levő színházi díszletraktár megvásárlására, melyet egy új helyen épített volna fel. A város elutasítja az ajánlatot, ezért a Szalárdi utca felé kezdett terjeszkedni, ahol négy tengelynyivel bővítette az épületet. Az 1930-as években a Sztarill-palotát szállodává alakították, mely az Astoria nevet vette fel. A szálló azonban csak néhány évig működhetett, hiszen a második világháború után bezárták, az emeleti szállodaszobákat ismét lakásokká alakították, az Emke kávéház helyén eleinte rövidáruüzlet, majd kiállítóterem lett. 1975 után az Astoria szállodát újra megnyitották, azonban a kávéház szecessziós dekorációját nem tartották meg.
A saroképület 5 tengelyes Bémer téri és a 10 tengelyes Szalárdi utcai szárnya földszintből, félemeletből és két emeletből áll. A hangsúlyos övpárkányok ellenére a hullámosan kiképzett, égbe törő oromzatok, a lekerekített sarki részen emelkedő torony a homlokzat vertikalizmusát erősítik. Az épület jellegzetességét a gótika és a szecesszió elemeinek sajátos keveredése adja. A Bémer téri oldal saroktengelyei és a Szalárdi utcai homlokzat első, negyedik, hatodik és kilencedik tengelye kiugrik a fal síkjából. Az íves tartóelemekkel alátámasztott kiugró részek között hullámos vonalú erkélyek húzódnak, melyek rácsát napraforgó és tulipán kombinációjából álló szabályos ornamentika alkotja. A földszint egyenes lezárású nagyméretű ablakai fölött a félemelet kosáríves nyílásai következnek, az első emeleten háromkaréjos záródású, a másodikon szamárhátívben végződő ablakok és ajtók láthatóak. A szamárhátívvel lezárt oromzatokat szamárhátíves ablakok, a közöttük levő hullámos oromfalat kisméretű, háromkaréjban záródó nyílások törik át. Az ablakok körüli falmezők vakolatsávjai az ablakok lezárásának formáját ismétlik. A torony koronázópárány fölötti, négykaréjos nyílással áttört részén tulipános, napraforgós fejezetű törpeoszlopokra támasztott toronysisak emelkedik. A homlokzat síkjából kiugró falszakaszok ablakainak könyöklője alatt fektetett téglány alakú mezőben napraforgó, tulipán és liliom szabályos kombinációjából álló díszítés látható. Ugyanezek a virágok megjelennek a koronázópárkány és az erkélyek alatti függő zárókőhöz hasonló, konzolszerű elemeken, a földszintet és a félemeletet elválasztó övpárkány alatt, a torony törpeoszlopai felett pedig tulipánok futnak körbe. A toronysisak és a főpárkány alatt, a kiugró részek ablakai körül kis gömbök jelennek meg.
A belső eredeti, gazdag szecessziós dekorációjából alig néhány elem maradt meg. Elsősorban a térkialakítás érdemel figyelmet. Az épület sarkán levő bejáraton belépve az egykori Emke-kávéház termeibe érünk. A bejárattól jobbra és balra egy-egy hosszanti elrendezésű tér, középen a félemeletre vezető csigalépcső található. Mindkét teremben zömök, eredetileg tükrökkel és míves faburkolattal borított pillérek tartják a kávéház ívesen kiképzett galériáját. A földszint és a félemelet falpilléreinek folytatásaként szecessziós stukkódíszek, a mennyezeten pedig virágos stukkók láthatóak.
Gerle János–Kovács Attila–Makovecz Imre: A századforduló magyar építészete. Budapest, 1990. 187, 261.
Hârca, Rodica: Oradea. Decoraţii Art Nouveau. Oradea, 2007. 103–105.
Péter I. Zoltán: Nagyvárad 900 éves múltja és épített öröksége. Nagyvárad, 2005. 238–239.
Péter I. Zoltán: Mesélő képeslapok. Nagyvárad 1885-1915. Nagyvárad, 2002. 94–96.
Ştefănuţ, Ada: Arta 1900 în România. Bucureşti, 2008. 54.