Utolsó frissítés: 2010-06-01
Szerző: Mihály Melinda
Lektorálta:
Kód: CJ-II-m-A-07469
Datálás: szentély: 14. század harmadik negyede, hajó 1410-es évek–15. század közepe
A templom legkorábbi előzménye régészeti ásatások hiányában nem ismert, azonban a mai templomtól északra előkerült 12-13. századi temető egy korai templomot feltételez. V. István ifjabb királyként (1257-70) német hospeseket telepít Kolozsvárra. Minden bizonnyal e telepítéssel összefüggésben kerül sor a mai templom alatti késő román kori bazilika építésére, amelynek csupán néhány faragványát ismerjük. A plébánia irattárában fennmaradt egy 1349-ben, Avignonban keltezett búcsúlevél, melyben bűnbocsánatot ígértek mindazok számára, akik adakoznak a templom belső berendezésére és díszítésére. Az oklevél feltehetően a plébániatemplom román kori előzményének berendezésére vonatkozik, így arra utal, hogy a gótikus plébániatemplom építését csakis 1349 után, a XIV. század második felében kezdhették el. A plébániatemplom különböző épületrészeinek stílusbeli eltérései, a szentélyek keskeny ablakai és pillérfejezeteik figurális ábrázolásai arra utalnak, hogy az első fázisban mindössze a fő- és mellékszentélyek, valamint a hozzájuk csatlakozó csigalépcső készült el. A templom eredeti, bazilikális térelrendezést követő tervei időközben módosultak, hajóit már a jóval tágasabb, korszerűbb csarnokrendszerben építették meg. Az építkezések következő fázisában készült el a déli homlokzat alsó fele, a déli kapuval és a kaput védő előcsarnokkal, majd a lépcsőtorony és a délnyugati torony alsó szintjei. Ezt követte az északkeleti kettős lépcsőtorony, a keleti karzat és az északi homlokzat, a két északi kapuzattal. Az említett kapuzatok a kassai Szent Erzsébet-templom, a brassói és a segesvári plébániatemplomok kapuzataival mutatnak szoros rokonságot. Az utolsó fázisban tovább magasították a déli falat és délnyugati tornyot, illetve megépítették a nyugati homlokzatot, a nyugati kapuzattal együtt. Ez utóbbi kapuzatot az 1440-es évek első felében, másodlagos felállításban helyezték el, Zsigmond király magyar és egyesített cseh-magyar-német királyi-osztrák címere a kaput uralkodásának utolsó szakaszára, az 1419 és 1437 közötti évekre keltezi. Az építkezés befejezése a kapuzattól délre húzódó gótikus minuszkulás építési felirat alapján 1444-re tehető, melyben a város vezetősége annak állított emléket, hogy elhelyezték a főkapu felső ívmezejében a templom (és a város) védőszentjének, Szent Mihálynak a domborművét.
A XV. század közepét követő évtizedekben Schleynig Gergely plébános kápolnát építtetett a templom déli tornyának alsó szintjén. A fenyegető török seregek közeledésének hírére a plébániatemplomot és a tőle délre húzódó Szent Jakab-kápolnát kerítőfallal vették körül, mely a század utolsó harmadában, a város második erődővének kiépítését követően már el is veszítette hadászati jelentőségét. Az 1489-es tűzvészben az épületek olyannyira megsérültek, hogy a városnak csak Mátyás király segítségével sikerült helyreállítania. A tűzvész nemcsak a templom tetőzetét pusztította el, hanem a főszentély boltozatát is súlyosan károsította.
A plébániatemplomnak ebben az időszakban északi homlokzati tornya volt, melyen még 1517-ben is építkeztek.
A XVI. század közepén a templomot és a temetőkápolnát körülölelő védőfalakra a város kereskedői számára kisebb áruboltokat, patikát és szegénykonyhát kezdtek építeni, melyek rövidesen körgyűrűként vették körül a templomot.
A reformáció térhódítását követően az épület előbb az evangélikus, majd rövid ideig a kálvinista, végül 150 éven keresztül az unitárius egyházat szolgálta. Ekkor számolták fel a templom régi berendezését, falképeit fehérre meszelték. Az egyház egykori oltárait Szent Katalin (1408), Szent Mihály (1422), Krisztus Teste és Szent János (1459), a Mindszentek (1475), valamint Boldogasszony tiszteletére állították. A Boldogasszony-, vagy a Suky János-féle oltárt még 1604-ben, a templom rövid jezsuita időszakában is használták. A plébániatemplom gótikus berendezésének egyetlen megmaradt darabja a töredékesen megőrzött, gótikus karéjokkal díszített, sokszögű kőszószéke, melyre a XVII. században gazdag virágmustrás díszítést festettek, majd a barokk szószéket építették rá.
A XVII. század folyamán a városon kétszer vigigsöprő, 1665-ös és 1697-es tűzvészek a plébániatemplomot ismét nagy mértékben károsították, ekkor pusztult el többek között a tornya és a főszentély boltozata is. Az épületet az 1716-ban történt katolikus visszafoglalásáig csak részben sikerült helyreállítani, 1742-1744 között a tornyot, 1752-ben a szentélyboltozatot építették újjá. A kolozsvári barokk egyik első jelentős építésze Konrad Hammer által épített új hagymasisakos, barokk torony sem volt hosszú életű, mert 1763-ban villámcsapás és földrengés következtében olyannyira megroskadt, hogy le kellett bontani, így szinte egy századon át a templomtól délre épített fa harangláb vette át szerepét.
A templom katolikus kézbe kerülését követően azonnal megrendelték új berendezésének első darabjait: 1725-ben Antalfi János plébános főoltárt emeltetett, két év múlva gyóntatatószék, majd 1728-ban orgona készült. A XVIII. század közepén Bíró János plébános a korszak legnevesebb erdélyi szobrászaitól, Johann Nachtigaltól és Anton Schuchbauertől rendelte meg az egyház új, barokk stílusú bútorzatát. Schuchbauer öt, Nachtigall egy oltárt készített, a faragott szószéken közösen dolgoztak tíz évig (1740-50). A szószék és egyes oltárok munkálataiban a két szobrász mellett a tiroli származású Severinus Pech asztalosmester is résztvett, a festést és az aranyozást többnyire Grassler György és Katzler András végezték.
1747-ben kezdték el Háromkirályok imádása-oltár építését. Oltárképét a bécsi későbarokk festészet egyik legjelentősebb mestere, Franz Anton Maulbertsch készítette 1748-1750 között. Az oltár eredetileg a hajó első északi pillérkötege mellett állt, utólag, a templom 1956-os helyreállításakor áthelyezték a déli mellékszentélybe.
A templom második barokk oltárának építését 1750-ben kezdték el, gróf Csáky Zsigmond özvegye, Haller Katalin adományából. Az Szent Katalin-oltár eredetileg az első déli pillérköteg mellett állt, a templom 1956-os helyreállításakor áthelyezték az északi mellékszentélybe, és oltárképe helyére az ugyanekkor elbontott Szent Kereszt-oltár domborműve került.
A templom harmadik barokk oltárát Ferenczi András rendelte meg 1748-ban. Halálát követően özvegye, Koncz Éva támogatta a munkálatokat. A Szent András tiszteletére tervezett oltár 1749-ben el is készült, kifestésére viszont csak 1756-ban került sor. Bár időben elkészült az oltár központi, Szent Andrást ábrázoló domborműve is, később ennek helyére új, a Szent Keresztet ábrázoló domborművet rendeltek meg Schuchbauertől, és a Szent Kereszt tiszteletére szentelték fel az oltárt. A kompozíciót Kereszetelő Szent János, Szent Péter és egy-egy angyal szobra, illetve az oromzat női szentek által közrevett Szent Kereszt egészítette ki. Az oltár központi domborműve 1956-ban a Szent Katalin-oltáron kapott helyet.
A hajóban folyó munkálatokkal egyidőben kezdték el a mellékszentélyek helyreállítását is. 1757-ben elkészült a déli mellékszentély Szentháromság-oltára, gróf Gyulafi László erdélyi kancellár leánya, Borbála, illetve veje, gróf Esterházy Dániel adományából. Az oltár főpárkányát a patrónusok címerével, tetejét négy szent mellképével, monumentális oromzatát a Szentháromság kompozíciójával díszítették. A XIX. század második felében szétbontották az oltárt és az Erdélyi Múzeum-Egylet Régiségtárában helyezték el megőrzés végett, majd onnan a kolozsmonostori római katolikus templomba szállították.
1753 és 1759 között új oltárt építettek az északi mellékszentély számára is, mely a régi oltár Nepomuki Szent János szobra számára készült. Az oltárszerkezetet szintén a tiroli származású Severinus Pech, aranyozást pedig Katzler végezte. Az oltárat a XIX. században szintén a Erdélyi Múzeum-Egylet Régiségtárába szállították, későbbi sorsa ismeretlen.
Szintén Biró János plébános nevéhez kapcsolódik a templom főbejárata előtti, szobrokkal ékesített barokk fogadalmi kapu állítása is, mely 1747-ben, a nyolc évvel korábbi pestis emlékére készült. A kaput a templom kőfala körüli épületek lebontását követően a Szentpéteri templom előtt állították fel.
A plébániatemplom új orgonáját Johannes Hahn nagyszebeni orgonaépítő mester készítette 1752-ben, szobrait és díszítését Johann Nachtigall faragta.
A barokk főoltárat 1817-ben a Rudnay Sándor püspök által megrendelt új oltár váltotta fel, melyet 1870-ben Lönhard Ferenc segédpüspök egy neogótikus oltárra cseréltetett. 1904-ben a neogótikus, Back Lajos műasztalos által készített neogótikus főoltáron is változtatásokat eszközöltek, szobrait lecserélték.
A templom jelenlegi, neogótikus tornya 1837 és 1859 között épült fel, építtetőinek emlékét a toronyalj emléktáblája őrzi, földszintjének fél évszázadig szabad átjáróját Hirschler József plébános a XX. század elején kápolnává alakíttatta. 1866-ban Hampel József és Pap Márton feltárta a Schleynig-kápolna északi falának falképeit, konzerválásukra csak 1943 előtt kerülhetett sor.
Az utolsó nagyobb mértékű beavatkozás az 1950-es években történt, amikor bukaresti helyreállítási terv alapján Bágyuj Lajos elbontatta a szentély sérült barokk boltozatát és az eredeti gótikus boltozatot vasbetonból rekonstruálta. Szintén ekkor került napvilágra a belsőben, Darkó Lászlónak köszönhetően számos helyen, több korból és különböző technikával készült falkép. Sajnálatos módon ugyanekkor került sor a plébániatemplom több barokk oltárának az eltávolítására, egyes oltárok elemeinek áthelyezésére is.
A Szent Mihály-plébániatemplom története során Erdély számos országgyűlésének színhelye volt. Falai között választották Erdély fejedelmévé Báthory Gábort és Bethlen Gábort, a templombelsőben állt Bocskai István fejedelem ravatala, a Kassáról Gyulafehérvárra tartó halotti menet egyik fő állomásán. Szintén a plébániatemplomban szentelték püspökké 1939. február 12-én Márton Áront a templom akkori plébánosát.
A plébániatemplom csarnok rendszerű hajójához keleten sokszögzáródású, a hajónál alacsonyabb, nyújtott szentély csatlakozik, melyet egy-egy kis méretű, szintén sokszögzáródású mellékszentély vesz közre. A magas, többlépcsős támpillérekkel megerősített épület szentélyéhez északon gótikus sekrestye, a hajó északi oldalához neogótikus torony csatlakozik. A templom szentélyét négy boltszakaszból álló keresztboltozat, a háromhajós csarnokrészt gazdagon tagolt pillérkötegekre és falpillérekre terhelő csillagboltozat fedi. A hosszház két oldalfalának falpillérei esetében megfigyelhető szerkezeti különbségek az építkezés különböző periódusára utalhatnak. Az északi mellékhajónak a mellékszentélyt a hajóval összekötő rézsűs falszakaszához kettős csigalépcső csatlakozik, amelynek a mellékhajó felőli falán feltehetően az egykori későgótikus szentélyrekesztő csúcsíves vakárkádja és fölötte egy ajtónyílás figyelhető meg. Az épület leglátványosabb részletei a mérműves ablakai és a kassai Szent Erzsébet-székesegyház kapuzataival rokon megoldást mutató, gazdagon faragott, bélletes kapuzatai, melyek közül a legszínvonalasabbak, úgy az építészeti szerkezet mint a kőfaragómunka tekintetében, a két északi és a déli mellékkapuzat. A plébániatemplom nyugati kapuzatának homlokívét Luxemburgi Zsigmond uralkodásának utolsó éveiben készült címerek és a Gonosszal küzdő Szent Mihály dombormű ékesíti. A kapuzattól délre Mózes könyvéből válogatott bibliai idézetek és a Szent Mihály-dombormű elhelyezésének körülményeit megvilágító, gótikus minuszkulákkal vésett 1444-es latin nyelvű felirat olvashatók.
A templombelső gótikus faragványai közül kiemelkedőek a főszentély levéldíszes valamint fiatornyon dolgozó kőfaragót, kecskepásztoros jelenetet, vadászt, egy gyermeket vesszőfonattal ütlegelő nőt és birkózó férfiakat ábrázoló fejezetei.
A templom legkorábbi falképei a déli mellékszentélyben találhatóak és valószínűleg még a hosszház felépítése előtt, a XIV. század végén készülhettek, Szent Erazmust, három azonosíthatatlan női szent alakját és a töredékesen megmaradt Háromkirályok imádása című jelenetet ábrázolják. A déli hajófalon, közvetlenül az ablak alatt 4 méter hosszú és 165 cm magas falkép terül el, mely 1450 és 1460 között készülhetett. A gótikus stílusjegyeket viselő falkép a nagyrészt elpusztult Kálváriajelenetet és János apostol alakját, valamint egy csillagokkal teleszórt, dekoratív háttérre festett jelenetet ábrázol, melyben a gyermek Jézust ölben tartó Madonnát hét liliomos koronát viselő, álló női szent alakja veszi körül (Szent Ilona, Antiochiai Szent Margit, Szent Borbála, Alexandriai Szent Katalin, egy felismerhetetelen női szent, Szent Dorottya és Szent Orsolya).
A déli torony alsó szintjén kialakított Schleynig-kápolna hálóboltozatának zárókövét a megrendelő oroszlánon nyugvó, pártázatos kaputornyot ábrázoló címerpajzsa díszíti, északi falán a XV. század közepe táján a Kálváriát és Krisztus szenvedéstörténetét, a délin pedig a vir dolorumot (a fájdalmak férfiát) ábrázoló falképekkel borították. A falképek valószínűleg a csillagboltozat kialakítása előtt készültek, mert a boltozat bordái és gyámkövei helyenként belevágnak az ábrázolásokba. A plébániatemplom belső és külső falfelületein számos egyéb középkori falképtöredék figyelhető meg.
A templom szentélyének északi falát az Erdélyben páratlan formavilágú és színvonalú reneszánsz sekrestyeajtó töri át. Az 1528-ban, Johannes Klein plébános megrendelésére készült ajtókeret szárköveinek lábazatán Kolozsvár háromtornyos címere és a saját vérével fiait tápláló pelikán domborműve látható, szárkövein, szemöldökgerendáján és szegmensíves lunettájának szélén játszadozó puttók jelennek meg, utóbbi közepén a puttók közül kikönyöklő plébános büsztje és nevét tartalmazó mondatszalag látható. A bécsi egyetem egykori diákja által megrendelt ajtókeret a bécsi Szent István-dóm Anton Pilgram műhelyében készített reneszánsz faragványainak hatását tükrözi.
A plébániatemplom barokk berendezéséből ma mindössze a mellékszentélyekben álló Szent Katalin- és a Franz Anton Maulbertsch által festett Háromkirályok imádása-oltár, valamint a szószék és orgona látható. A szószékkorona angyalok által közrevett Szent Mihály-szobrát Anton Schuchbauer, a szószékmellvéd szobrászmunkáit viszont teljes egészében Johann Nachtigall készítette. A szószék feljáratának mellvédjét Jézus életéből vett három jelenet, a Jézus látogatása Mária és Márta házában, A Csodálatos halászat, Jézus és a gyermekek aranyozott domborműve díszíti. A szószékkosár alsó párkányán a négy egyházatya ülő szobra sorakozik, a szószék mellvédjén négy evangélista domborműve jelenik meg. A szószékkosár fölött a pillért borító domborművön a Jó Pásztor ábrázolása figyelhető meg.
A Háromkirályok imádása-oltár jelenleg a déli mellékszentélyben található. A három napkeleti bölcs, Gáspár, Menyhért és Boldizsár alakja nemcsak az oltárképen, hanem magán az oltárfelépítményen is helyet kapott, egy püspök társaságában, az oltárkép kétoldalán kettes csoportokban. Az oltár oromzatára faragott IHS-monogramot ma egy utólag ráerősített feszület takarja.
A plébániatemplom északi mellékszentélyében jelenleg a Szent Katalin-oltár látható. Az eredetileg fehér és arany alapszínű oltár oromzatán az adományozó Haller család címere, az oltárszekrény kétoldalán két-két női szent, az oltárszekrényben az egykori Szent Kereszt-oltárból áthelyezett Szent Kereszt-dombormű található.
Szintén Johann Nachtigall műve az orgonakarzat alatti, sötétségbe burkolózó kőből faragott Szentháromság-szobor(1753), mely eredetileg a templom cintermében állt.
A plébániatemplom déli pillérsorának keleti pillére előtt kapott helyett a Segesvár melletti Vérd község orgonája, melyet a plébániatemplom orgonájához hasonlóan szintén a nagyszebeni származású Johannes Hahn készített a XVIII. század közepén.
A szentélyben napjainkban az 1873-ban készült neogótikus főoltár látható. A hajó északi fala mellett a Bánffy család empire stílusú, feketemárvány síremléke, a Schleynig-kápolnában Szervátiusz Tibor szobrászművész 1957-ben faragott Pietà-szobra, a toronyaljban pedig Fadrusz János azon feszülete áll, mellyel fiatalkorában első pályadíját nyerte. A templom mai belső képének meghatározó elemei a későgótikus ablakokat díszítő vitrók, amelyek a 19-20. század fordulóján készültek
Biró József: A kolozsvári Maulbertsch-kép körül. Magyar Nemzet 1942. július 14.
Bíró József: A kolozsvári Szent Mihály templom barokk emlékei. Kolozsvár 1934.
Csemegi József: Két, Krisztust az Olajfák hegyén ábrázoló ismeretlen erdélyi dombormű a XV. századból. Erdélyi Múzeum 1942. 407-408.
Darkó László: A kolozsvári Szent Mihály-templom 1956-57. évi helyreállítása során feltárt falfestmények. Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára. Szerk. Bodor András et alii. Bukarest-Kolozsvár 1957. 207-218.
Emődi Tamás: Kolozsvár, Szent Mihály plébániatemplom. Sigismundus rex et imperator. Művészet és kultúra Luxemburgi Zsigmond korában 1387-1437. Kiállítási katalógus. Budapest, Szépművészeti Múzeum, 2006. március 18 - június 18., Luxemburg, Musée national d'histoire et d'art, 2006. július 13 - október 15. / szerk. Takács Imre. [Mainz]: Zabern, [2006]. 657-659.
Entz Géza Antal: Die Pfarrkirchen von Klausenburg und Mühlbach in der zweiten Hälfte des 14. Jahrhunderts. Baugeschichte und Stilbeziehungen. Acta Historiae Artium. 30. 1984.
Entz Géza Antal: A kolozsvári Szent Mihály-templom neogótikus harangtornya. Ars Hungarica, 1982.
Eszterházy János: A kolozsvári Szent Mihály egyház története és építészeti leirata. Archaeologiai Közlemények. 3. 1863. 57-62.
Gogâltan, Anca: Patronage and Artistic Production in Transylvania: The Sacristy Portal in Saint Michael's Church in Cluj (Kolozsvár, Klausenburg-Romania). In Maria Crăciun and Ovidiu Ghitta (eds.): Churchand Society in Central and Eastern Europe.Cluj-Napoca. 1998.
Grandpierre Edit: A kolozsvári Szent Mihály templom története és építészete 1349-től napjainkig. Erdélyi Múzeum. 41. 1936. 19-60.
Kovács András: Késő reneszánsz építészet Erdélyben. Budapest-Kolozsvár 2003. 24.
Lakó Elemér: Két kolozsvári templom leltára 1585-ből. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények 1978. 216-219.
Lángi József-Mihály Ferenc: Erdélyi falképek és festett faberendezések 3. Budapest 2006.
Magyarországi művészet 1300-1470 körül. Szerk. Marosi Ernő: Budapest 1987. 247-248, 356-370.
Sabău, Nicolae: Metamorfoze ale barocului transilvan. I. Sculptura. Cluj-Napoca 2002. 55, 173-174.
Sabău, Nicolae: Metamorfoze ale barocului transilvan. II. Pictura. Cluj-Napoca 2005. 207-209.
Salontai, Sanda Mihaela: Arhitectura frontului apusean al bisericii Sf. Mihail din Cluj. Ars Transsilvaniae 2009 (XIX). 19-25.
Sas Péter: A kolozsvári Szent Mihály templom és egyházi gyűjteménye. Kolozsvár 2009.
Vătăşianu Virgil: Sculpturile din corul bisericii Sf. Mihail din Cluj. Omagiu lui Constantin Daicoviciu cu prilejul împlinirii a 60 de ani. h. n. 1960. 535-547.