Utolsó frissítés: 2010-05-14
Szerző: Weisz Attila
Lektorálta:
Kód: CJ-II-m-B-07789
Datálás: XIV–XVI. század
A XIII. század végén Torda város kiváltságos hospesei (szász telepesei) alapították Koppánd falu határában az Újtorda nevű városrészt. Az ehhez szükséges beiktatási adományt I. (Anjou) Károlytól kapták az újtordaiak 1332-ben. Az adományozó oklevélben szó van a régi koppándi határban felépített malmokról, 60 „udvarházról", az azokhoz tartozó szőlőkről, illetve a Szent Lászlónak ajánlott templomról. Ez a pillanatkép igen érzékletesen mutatja be az új város(negyed) alapítását, ahol új plébánia is létesült. A XIV. századi oklevelek néha két tordai bírót emlegetnek, ami Ó- meg Újtorda különállásának a bizonyítéka lehet, ám a XV. században már csak a plébániák meg a vásárok különállását lehet kimutatni, s a világi közigazgatás tekintetében Torda egységes városként, később mezővárosként szerepelt. Az semmiképpen nem lehet véletlen azonban, hogy a pápai tizedjegyzékekben (1332-1337) a nagy kiterjedésű tordai esperesség területéről az újtordai plébániát vezető István pap fizette a legmagasabb adót.
A XIV. században sok adattal rendelkezünk az újtordai plébániáról, ám ezek a templom épületéről - annak létezésén túl - nem sok információt nyújtanak: 1342-ben és 1343-ban emlegetik az oklevelek István plébánost, 1358-ban, Vilmos fia Péter újtordai pap próbálta megszerezni a besztercei plébániát, 1393-ban pedig Mátyás Péter nevű a plébános. Ezekhez az adatokhoz igen fontos adalék - bár hiteléről nem lehetünk teljesen meggyőződve - egy 1507-ben emlegetett adomány, mely állítólag még I. Károlytól (uralk. 1307-1342) származott, s amelynek folyamatos kiváltása egyes plébánosok hanyagsága miatt elfelejtődött. Eszerint a templom a tordai sókamarából évjáradékot kapott a magyar királyok, leginkább Szent László lelki üdvéért mondandó misékért, amit II. Ulászló király visszaállított, és megtoldotta a Mátyás által az ótordai templomnak nyújtott gazdag adománnyal, ráadásul misét is alapított a lelki üdvéért. A templomról nem ismerünk XV. századi adatot, ám a XVI. század elején ezek megsűrűsödnek, összefüggésben az épület befejezésével. 1507-ben Ferenc plébános visszaadta testvéreinek, Dénesnek és Istvánnak azt a házat, malmot és két szőlőt, amelyet még akkor adtak a templom Mindenszentek oltárának, amikor Ferenc még az oltár rektora (igazgatója) volt. Nem lehetetlen, hogy az adomány a szentély 1504-es évszámmal is jelzett megépítését volt hivatott támogatni. 1523-ban Csáni Nagy Mihály és felesége, Lucia egy falut adtak el 200 forintért István magiszternek, a templom plébánosának, a Szent Katalin oltár miséinek költségeire. 1528-ban Fychor Pál jegyző vallotta, hogy három évvel azelőtt Ebes Miklós és Lany Simon, a templom vitricusai (presbiterei) István plébánosnak eladtak egy halastavat 150 forintért. Az adásvétel érdekessége az, hogy Ebes Miklós azelőtt a templom plébánosa volt, és a halastavat még az ő idejében adományozta egy Weres Máté nevű nemes a templom építésére. Az eset jól világít rá arra, hogy a későközépkorban a plébánia vagyonát már nem a pap, hanem a presbitérium ellenőrizte. Az adat alátámasztja a stíluskritikai alapon 1520-as évekre keltezhető építkezéseket. 1541-ben emlegetik a tordai „kastélyt", ám nehéz eldönteni, hogy ez pontosan melyik tordai épületre vonatkozik.
A XVI. század második felében a reformáció változásai Újtordán is az ótordaihoz hasonló gyorsasággal mehettek végbe, s az 1570-es évek elején már az újtordai templomba is unitárius istentiszteletre jártak a hívek a gyülekezet első papjához, Sztárai Miklóshoz, a jelentős vallásújítóhoz, aki itt hunyt el 1582-ben. Őt Varsolczi János követte, aki 1608-ig volt itt pap (egyben tordai első pap), majd Kolozsvárra ment. Az ő idejében, az 1590-es években, zajlottak azok a templom körüli munkálatok amelyek emlékét egy 1629-es tanúvallatás őrizte meg, illetve Újtorda lakosságának majdnem teljes pusztulása 1601-ben. A tanúvallomások értékes adatokat szolgáltatnak Ótorda és Újtorda viszonyáról (pl. a három tordai vásárról, melyből az egyiket Újtordán tartották, s jövedelmét a templomra költötték), illetve a templom körüli vársánc munkálatairól.
1601 végén, amikor az „állhatatlan" Báthory Zsigmond újra visszatért Erdélybe, a marosújvári táborból kitörő egyik csapata levágta Basta Kolozsvár melletti őrségét, amire válaszul Basta egy alakulatot küldött Torda ellen, akiknek figyelmeztetniük kellett volna őket. A támadás leginkább Újtordát érintette, melynek lakossága bemenekült ugyan a templomot védő falak mögé, de gyöngén védekezett. A hajdúk egy elfalazott ajtót betörve benyomultak a várba, ahol több mint 300 férfit mészároltak le Csipkés György bíróval együtt, s a nőket meg gyerekeket csak az odasiető Csáky István csapata mentette meg, bosszút állva a hajdúkon. Újtorda elnéptelenedése a város sótermelésének megszűnésével fenyegetett, ezért Bethlen Gábor 1614-ben a templomot, a várfalat és a hozzá tartozó birtokokat a sóvágóknak adományozta, ám letelepítésük nem sikerült. 1619-ben Bethlen református vallású gyalogosait hozta be az elnéptelenedett városrészbe, akiknek a különleges jogállása miatt különvált Új- és Ótorda, a templom pedig reformátussá lett
Újtorda központjában egy árnyas park rejti a szabálytalan ovális alaprajzú várfallal övezett református templomot. A vár déli oldalán emelkedik az emeletes kaputorony, mely megőrizte lőréseit és a felvonóhíd csigáját. A kaputorony kívül és belül félköríves záródású, tágas, kőkeretes kapuval rendelkezik, a külső kapu XIX. századi béllelt fa kapuszárnyai nemrég kerültek használaton kívülre. A homlokzaton 1737-es felújítási emléktábla látható. A kaputól délnyugatra félköríves alaprajzú, szintén emeletes torony emelkedik, melynek még mindig láthatóak lőrései. A kerítőfal nyugati és északkeleti részén található még egy-egy középkori ajtókeret(részlet), amelyek elbontott védőtornyokat jelezhetnek, ám mai formájukat bizonyosan a várfal 1730-as évekbeli felújítása során nyerték. A középkori adatok hallgatnak a várról, stilisztikai alapon a XV. század második fele tűnik a legvalószínűbb építési időnek. Belső-Erdélyben talán egyetlen példaként a XVIII. század végén belülről kamrákat építettek a várfalhoz, amelyben a hívek szalonnát vagy gabonát őriztek. A kamrákat az 1930-as években hatósági rendeletre lebontották, de Debreczeni László 1927-ben még lerajzolta őket. A XVIII. század végén élénk vitákat keltett, hogy a bérbe adott kamrák jövedelméből a parókia nem részesült. Végül 1799-ben sikerült kidolgozni egy rendelkezést, mely az egyházi területen felépült kamrák béreit és az egyéb felmerülő vitás kérdéseket szabályozta.
A templomépület középkori, a sokszögzáródású, tágas szentély a nála alig hosszabb és szélesebb hajóhoz csatlakozik. A hajó nyugati végéhez torony, déli oldalához portikusz csatlakozik. A portikusz széles, késő barokk kőkeretű bejárattal rendelkezik. A hajót és a szentélyt támpillérek övezik, az egyik szentélytámpilléren az 1504-es felirat olvasható. Érdekes, hogy a hajó és a szentély támpillérei különböznek, a hajó támpillérein számos kőfaragójegy látszik. A templom nagyméretű csúcsíves ablakokkal rendelkezik, a szentély keleti ablakát még a középkorban leszűkítették egy tervváltozás miatt. A hajó déli falán két széles, elfalazott félköríves nyílás nyoma látszik, az egyik a portikusz takarásában. Az északi falon is találunk egy ilyen ívet, kőkerettel. A torony alsó kétharmada a sarokkváderezés alapján középkori, de a három szabad oldalának csúcsíves, kőkeretes hangablakai különböző profillal rendelkeznek. A torony hagymasisakjára kívül egy 1716-os kisharangot illesztettek.
A templom belseje már kevésbé idézi a középkort. A hajót oldalpilaszterek által támasztott stukkós mennyezet fedi, ami bár formailag boltozatnak tűnik, tulajdonképpen faszerkezet, és a nevezetes tordai mester, Kövecsi János 1801-es (igen sokáig várakoztatott) munkája. A szentély és a hajó végében egy-egy karzat emelkedik, melyek a mennyezettel egy időben készülhettek, a szentély karzatára 1822-ben Andreas Eitel brassói orgonakészítő épített monumentális orgonát. A Wesselényi Miklós zsibói márványbányájából származó kőből faragott szószék az újjáépített diadalívhez csatlakozik. Az elegáns, konkáv meg konvex elemekből szerkesztett alaprajzú, oldalain a református szimbolisztikának megfelelő növényekkel díszített szószéket a kolozsvári id. Schindler Mihály faragta 1802-ben Kövecsi János tervei alapján. Az Úrasztala márvány asztallapja ugyanakkor készült, eredeti lábai valószínűleg elvesztek.
A szentély legszebb dísze a bonyolult mustrát leíró késő gótikus hálóboltozat, mely sarkantyús profilú bordákból készült. A boltozat mustrájának csak egyetlen pontos erdélyi megfelelőjét ismerjük, Homoródjánosfalván (1522), s a hasonló más boltozatok is az 1520-as évekből származnak. A szentély keleti nagy ablakát a boltozat miatt kellett leszűkíteni, tehát a szentély oldalfalai és a boltozat különböző tervek alapján készültek. Sajnos igen lepusztult állapotban maradt ránk a régi sekrestyeajtó kőkerete, melynek reneszánsz profildíszét szinte felismerhetetlenségig leverték, s bár még látszik rajta néhány késő gótikus átmetsződés, ez sem készülhetett korábban az 1520-as éveknél. A sekrestye két boltszakaszos, a szentély bordáival azonos profilú bordákkal készült boltozata kitűnő állapotban fennmaradt, s itt Orbán Balázs egy azóta eltűnt (talán kora reneszánsz) sírkövet is említ.
A hajó mai mennyezete fölött fennmaradt egy ismeretlen kazettás mennyezet, melynek a megközelítése igen nehéz. A kazettás mennyezetet nem díszítette festés, ám a falkoronán fennmaradt a mennyezetet kísérő festett díszítőfríz, mely igen változatos mintakincset őrzött meg. Az ehhez hasonló díszítőfrízeket még alig ismeri a kutatás, bár egyre több példányát tárják fel. A kazettás mennyezet és a fríz keltezésére egyelőre nincs fogódzó, ám az 1716-os kisharang s egy 1720-as (azóta újraöntött) harang a tetőzetben zajlott munkálatokat is jelezhetnek.
A templom épületének három nagyobb középkori periódusát tudjuk megkülönböztetni. Az első periódusban épült a hajó a kőfaragójegyes támpillérekkel és az oldalfalak íveivel. Ezek az ívek minden bizonnyal oldalterek megközelítésére szolgáltak, melyek közül az egyik portikusz lehetett, a másik kettő pedig oldalkápolna. Sajnos ebből a periódusból nem maradtak fenn stilisztikailag értékelhető faragványok, s az igen általános formájú kőfaragójegyek sem igazítanak el ebben az értelemben. Stilisztikai fogódzók híján inkább a józan logikára alapozzuk azt a feltételezést, hogy a hajó valamikor a XIV. század legelején épült, s azonos lehet azzal a templommal, amelyet az 1332-es oklevél emleget, s amelynek épülését I. Károly adománya is támogatta. Ennek a templomnak a szentélyét bővítik a XVI. század elején késő gótikus stílusban, s ehhez kapcsolódnak az 1500-as évek elején kapott adományok. A szentély oldalfalainak és ablakainak a felépítését keltezi az 1504-es dátum, s mivel ezekkel azonosak a hajóablakok is, bizonyos, hogy a hajón is komoly átalakításokat hajtottak végre ekkor. Valószínű, hogy a torony is ekkor épült, hangablakait a hajóból és a szentélyből eltávolított ablakkeretekből alakíthatták ki (profiljaik ezért különbözőek). Ezt a második építési periódust - melyben nagyjából kialakult a templom mai tömege - egy késő gótikus, de már reneszánsz díszítőelemeket is használó fázis követte. Ahogy már jeleztük, az 1504-es keleti szentélyablakot a boltozat miatt leszűkítették, s ez nagyon jól jelzi ezt a harmadik fázist, amikor elkészült a szentély és a sekrestye boltozata illetve a sekrestyeajtó, melyek analógiák alapján az 1520-as évekre keltezhetőek, s ezeket a munkálatokat okleveles adatok is alátámasztják. Az 1720-1730-as években a várfalon komoly javítások zajlottak. A torony mai magasságát 1782-ben nyerte el, a mai fedélszerkezet, a hajófödém, a belső berendezés elemei és a karzatok a XVIII-XIX. század fordulóján készültek.
ORBÁN Balázs: Torda város és környéke. Budapest, 1889.
Torda város tanácsi jegyzőkönyve. 1603-1678. Közzéteszi WOLF Rudolf. Kolozsvár, 1993. (Erdélyi Történelmi Adatok VI.1.).
KISS András: Ó- és Újtorda viszonya a XVI. század második felében és a XVII. század első évtizedében. In: KISS András: Források és értelmezések. Bukarest, 1994.
ENTZ Géza: Erdély építészete a 14-16. században. Kolozsvár, 1996.
Codex diplomaticus Transsilvaniae. I, II, III. Ad edendum in regestis praeparavit et introductione notisque illustravit Sigismundus JAKÓ. A Magyar Országos Levéltár kiadványai II. Forráskiadványok 26, 40, 47. Budapest, 1997, 2004, 2008.
BICSOK Zoltán: Torda város története és statútuma. Csipkés Elek kézirata 1823-ból. Kolozsvár, 2001. (Erdélyi Tudományos Füzetek 229.).