Utolsó frissítés: 2010-12-15
Szerző: CSERGŐ Melinda
A levél az írásos kommunikáció azon szövegtípusai közé sorolható, amely a társadalmi kapcsolatok fenntartását szolgálja. Kialakulásának története szorosan összefügg az alfabetizáció, az írás birtokba vételének történetével, virágzására az írást használó társadalmi osztályok voltak nagyobb hatással. A levelezés nyújtotta kommunikációs lehetőségeket a különböző társadalmi regiszterek más-más módon sajátították ki az előző századokban: míg az arisztokraták a rokoni és hivatalos kapcsolatok fenntartására és ápolására használták, addig a jobbágyok kizárólag panaszleveleket, kérvényeket írtak, illetve írattak a helyi értelmiségiekkel.
Magyar területen a köznép óriási hányadát a 19. század közepéig írástudatlanság jellemezte, az írni-olvasni tudás az 1868-as kötelező népiskolai oktatás bevezetése után a századforduló környékén terjedt el. A levelezés elterjedését a köznép körében nem csak az írás használatba vétele, hanem a családi és társadalmi keretek megbomlása, a nagyfokú mobilitás előfeltételezte. A népi levelezés a 20. századtól kezdődött, kezdetben a köznép számára nem a gondolatközlések perszonalizált formája, mint az arisztokraták körében, hanem a szükséges üzenetek átadásának formája. A levelek megőrzésének gesztusában is társadalmi szempontú differenciálódás mutatkozik: a nemesek, a gazdag polgárok, a hatóságok gondot fordítottak levelezésük megőrzésére, míg ez a habitus a köznépre, a parasztságra nem volt jellemző. A népi levélírás hagyományozódásában fontos szerepe volt a levelek szerkezeti felépítését előíró szabályoknak, ugyanakkor a helyi írástudó értelmiségiek, hazalátogató diákok, az idővel kialakuló helyi levélíró specialisták is hozzájárultak ehhez.
A levelek struktúrája meghatározott formális klisékhez igazodik (keltezés, megszólítás, kezdő formulák, nyugtázás, tárgyalás, elköszönés, zárás), amelyek biztosítják a levélírót, hogy adekvát formában juttatja tovább mondanivalóját. Ennek hagyományozódása az antikvitásig nyúlik vissza és fejlődését a különböző korok és társadalmi rétegek befolyásolták A levelek formai és szerkesztési szabályait a levélírást oktató kézikönyvek (Ars Dictandi), a mintagyűjtemények (formulaium) és levélgyűjtemények (epistolarium) határozták meg.. Elsőként Albericus Cassinensis foglalta rendszerbe a levélírás szabályait a 11. században, őt követik Alberto de Morra kancellár és Jean de Limoges apát skolasztikus mesterművei, amelyek uniformizálták és tipizálták a levelek megírására vonatkozó előírásokat. A középkor folyamán a skolasztika által előírt merev szabályok rányomták bélyegüket a levelek struktúrájára, irodalmi színezetet ezek a szövegek csak a reneszánsz korában kaptak, az anyanyelvet is ebben a korszakban kezdik el használni a jól meghatározott szerkezet egyes részeiben. Később a reformáció terjesztette el az anyanyelvű levelezést és kanonizálta a középkori formulákat (megszólítás, üdvözlés és elköszönés) erős vallásos színezetet kölcsönözve a levelekben használt klisséknek. A felvilágosodás szakít a levélírás középkori hagyományaival, ekkor válik a levél önálló műfajjá, tematikus differenciálódása is ezután következik be (üzleti jellegű levél, a magánlevél, szerelmes levél). A jobbágyfelszabadítás, a migráció, az amerikázás, a front és hadifogság fordulatot hoz a levelek stilisztikai és tartalmi fejlődésében. A 19. század második felétől kialakuló társadalmi és politikai események Magyarországon és Erdélyben is szükségessé és tömegessé tették a levelezést. Ebben az időben már a köznép számára is levélminták készültek, amelyeket az iskolai olvasókönyvekben, tábori és szerelmi levelezőkönyvekben bocsátottak közre. A tankönyvek és levelezőkönyvek által nyújtott tematikai, ideológiai és szerkesztési megoldások közül a levél formai megoldásaira vonatkozó hatások ívódtak bele a köztudatba. A gyakoribb levelezés során a levelek egyre személyesebb és családiasabb igényhez, a mindennapi kommunikáció szférájához igazodtak.
A levelek két csoportba sorolhatóak: (1) a hivatalos levelek, amelyek az intézmény érdekeit képviselik, ellenőrzik az egyén és intézmény viszonyát, felügyelik a privát szférát és (2) a magánlevelek, melyek aktuális, személyes eseményeket közvetítenek. A magánlevelezést kezdetben az egyházi, nemesi és polgári réteg vette használatba, a későbbi századokban fokozatosan a köznemesek és parasztpolgárok is alkalmazták, majd a humanizmus környékén a nők is igénybe veszik a levélmintákat A magánlevelek hangnemét és motívumrendszerét (szerelem, vágyódás, féltés, megélhetési gondok, panaszok) meghatározza a levélíró és címzett társadalmi és nemi hovatartozása, illetőleg a két fél között fennálló viszony.
A levelek forrásértékének jelentősége a különböző tudományterületeken egyaránt érvényesül adalékul szolgálva történelmi és társadalmi vonatkozású ismeretekhez.
A levél és a levélírói habitusok kutatása és összegzése különböző paradigmákban érvényesült.
William I. Thomas és Florian Znaniecki szerzőpáros a 2o. századi parasztleveleket a családi szolidaritást éltető műfajként definiálja. A személyes érintkezést helyettesítő műfajokat: a köszöntő levelet, tájékoztató levelet, az érzelmes levelet, az irodalmi levelet és az üzleti levelet az üdvözlő levél típusára vezetik vissza. Keszeg Vilmos a mezőségi kutatásai során a levél és életpálya összefüggésében a levelezés nyolc funkcióját különítette el és rávilágított arra a sajátos társadalmi hálóra is, amelynek részese lesz egy személy a levelezés során.
A magyar etnológiai irodalom kezdetben szórványosan használta fel a magánlevelezések elemzését a különböző krízishelyzetek bemutatására: Bene János 1848-49-ből származó magánleveleket mutat be (Bene 1999), első világháborús írott forrásként vizsgálta Környeiné Gál Edit, Takács Éva, Kokó Juliánna és József Álmos (Takács 1981, Kokó 1999, József 2000), a második világháborúból küldött leveleket Karacs Zsigmond (Karacs 1993), hadifogoly leveleket Takács Edit (Takács 1999) közölt. A levelek történeti áttekintését Hanák Péter összegezte (Hanák 1973). Magánlevelezéseket vizsgált Molnár Ambrus és Szili Ferenc, levélírói habitusokat Keszeg Vilmos és Borbély Sándor elemzett (Molnár 1997, Szili 2000, Keszeg 1996, Borbély 2006). A levelek és levelezés tág körű ismertetését és szintézisét Keszeg Vilmos készítette el Alfabetizáció, írásszokások, populáris írásbeliség című összegző munkájában (Keszeg 2008).
BENE János: Honvédnapló és levelek 1848-ból. Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle 34. (1999) 3. 292-304.
BORBÉLY Sándor: „Kedves gyermekeim..." Virtuális családegyesítés, világképalkotó motívumok egy kárpátaljai parasztasszony levelezésében. Néprajzi Látóhatár XV. (2006) 3-4. 143-171.
DEÁK Farkas: Magyar hölgyek levelei. 499 darab. 1515-1709. Közli -. Budapest, 1879.
ECKHARDT Sándor: A legrégibb parasztlevelek nyelve és stílusa. Magyar Nyelvőr LXXIV. (1950) 2-3.
GULYÁS József: Levélíró magyarok. Sárospatak, 1926.
HANÁK Péter: Népi levelek az első világháborúból. Valóság XVI. (1973) 3. 62-87.
JAKUBOVICH Emil: A legrégibb magyar missilis levél. Magyar Nyelv XXI. (1925) 114-120.
JÓZSEF Álmos: Levelek és egyéb írott emlékek az első világháborúból. ACTA - 2000. Sepsiszentgyörgy-Csíkszereda, 2000, 297-315.
KESZEG Vilmos: Kelt levelem... Egy mezőségi parasztasszony levelezése. (Néprajzi Látóhatár Kiskönyvtára, 6.) Györffy István Néprajzi Egyesület, Debrecen, 1996.
KESZEG Vilmos: Alfabetizáció, írásszokások, populáris írásbeliség. Egyetemi jegyzet. KJNT - BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék, Kolozsvár, 2008.
KOKÓ Julianna: Egy vargyasi család levelezése az első világháborúban. In.: KESZEG Vilmos (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve7. Írás, írott kultúra, folklór. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 1999, 240-265.
KÖRNYEINÉ GAÁL Edit: Az első világháború emlékei a népi kéziratos forrásokban és a szájhagyományban. (Studia Folcloristica et Ethnographica, 15.) Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajz Tanszéke, Debrecen, 1985.
KOVÁCH Géza: Erdélyi jobbágyok panaszlevelei. Kordokumentumok az erdélyi falu életéből 1771-1848. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1971.
LAMPÉRTH Géza: A magyar levélírás kezdete. Századok LII. (1918) 1-21.
MAKKAY László - MEZEY László: Árpád-kori és Anjou-kori levelek. XI-XIV. század. Sajtó alá rendezte -. Gondolat Kiadó, Budapest, 1960.
MIKÓ Pál: Női magyar levélstílus a 17. században. Nyelvészeti értekezés. Székelyudvarhely, 1896.
MOLNÁR Ambrus: Gönczy Pál nagydobronyi ref. Lelkész levelei Silinkából. In. KÜLLŐS Imola - MOLNÁR Ambrus (szerk.): Vallási néprajz 9. Kárpátaljai tanulmányok. Református Egyház Teológia Doktorok Kollégiumának Egyházi Néprajzi Szekciója, Budapest, 1997. 131-226.
NOVOTNY Tihamér: Első világháborús katonaemlékek. Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1987.
PETERCSÁK Tivadar: Erdőgazdálkodás. In: PALÁDI-KOVÁCS Attila (főszerk.): Magyar Néprajz II. Gzdálkodás. Akadémiai kiadó, Budapest, 1983. 208-239.
POZSONY Ferenc: Gazdasági élet Zabolán az első világháború idején egy zabolai tüzér leveleinek tükrében. In: ILYÉS Sándor - KESZEG Vilmos (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 16. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2008. 177-189.
SZILI Ferenc: Egy vörsi parasztcsalád „amerikás" levelei 1903-1908. Somogyi Múzeumok Közleményei 14. (2000) 389-407.
TAKÁCS Edit: Kilencvenhat magyar hadifogoly százharminchárom el nem küldött levele 1944 decemberétől. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Studia Historica. (1999) 2. 125-156.
TAKÁCS Éva: Tábori levelek az első világháborúból. Somogyi Múzeumok Közleményei IV. (1981) 13. 243-253.
THOMAS, William I. - ZNANIECKI, Florian: A lengyel paraszt Európában és Amerikában 1-6. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2002-2004. (Eredeti kiadás: Boston, 1918-1920.)
VÁLYI K. András: A norma és a levél író. Kassa, 1789.