Utolsó frissítés: 2010-12-15
Szerző: KESZEG Vilmos
A lokális történelmek a település, a lakótér, a lakosság, a nemzetségek, az egyének, az épületek múltját, múltjának eseményeit tartalmazó narratívumok, a lokális identitás reprezentációi. Kapcsolatban állnak az országtörténelemmel, a helyi szájhagyománnyal, a genealógiai emlékezettel, a megemlékezési szertartásokkal. Médiumai az oralitás (mondák, kommunikatív emlékezet), az írás (falumonográfia, családtörténet, emlékirat), a kép (fénykép, fényképgyűjtemény), a film, az on-line honlapok, a falumúzeumok tárgygyűjteményei, a szertartások és a rítusok.
A történelem relativizálódása, pluralizálódása, a lokális történelmek létrejötte a 18. századtól követhető nyomon, összefüggésben van a társadalmi emlékezet és a múlt demokratizálódásával és patrimonizálódásával, a modern individuális és közösségi identitások születésével, a lineáris időképzet előretörésével, a rögzítéstechnikák (írás, nyomtatás, fényképezés és filmezés, hangrögzítés) terjedésével, a modern kitalált hagyományok (emlékműállítás, településnapok) megjelenésével.
A lokális történelem következő jellegzetes formáit találjuk meg.
A toronygombiratok. Az emlékiratok 17-19. századi áramlatának egyik formája a protestáns templomok gombjába elhelyezett toronygombirat.
Az egyházmegyei és egyházkerületi monográfiák. Az Erdélyi Reformata Anyaszentegyház Névkönyve az 1858. június 13-22-én Nagyenyeden megtartott közzsinatot követően lát napvilágot. Kezdeményezője az akkori reormátus püspök, Bodola Sámuel. A múlt iránti érzékenységet az első évfolyamokban Bodola Sámuel tanulmányai honosítják meg. Írásai azt a meggyőződését képviselik, miszerint az egyházépítés és az egyház történelmi megismerése elválaszthatatlan. Rendre napvilágot lát Bod Péter, Zágoni Aranka György, Csernátoni Vajda Péter, Eperjesi Zsigmond biográfiája, a bukaresti és a pitesti református egyház története stb. Bodolai Sámuel egyháztörténeti tanulmányai képezik az 1860. és 1862. évi közzsinat témáját. E zsinat keretében születik meg a határozat: „Az Anyaszentegyháznak névkönyve elejébe kinyomandó értekezletre nézve megállapíttatott, hogy az egyházmegyéknek története minden évben rendre kinyomassanak, e végre minden egyházmegye esperese és jegyzője köteles kidolgozni egyházmegyéje s az abban lévő egyes egyházak történelmét, az első alakulástól kezdve a jelenig, az egyház és az egyházmegye levéltáraiban található adatok szerint, az egyes papok is köteleztetvén az esperes felszólítására saját egyházuk történetét megkészíteni és az espreshez bedani"(Idézi Juhász I. 1955. 248.). Szintén az egyháztörténész írja: „Az első évek könyvei egyházmegyékkénti felsorolásban közlik az egyes anyaegyházak helységneveit, lélekszámát, lelkipásztora nevét, a tanulók számát, az egyházi tanító nevét és a leányegyház vagy leányegyházak helységnevét. A szorosan vett erdélyi egyházmegyék adatai mellett 1861-től tartalmazzák az erdélyi református egyház kötelékébe tartozó, romániai református eklézsiák, majd 1867-től a bukovinai eklézsiák adatait is. A névkönyvek kezelhetőségét emeli az, hogy 1867-től kezdve az egyházi tisztviselők névsoros mutatója s ezen kívül 1871-től a helységnevek betűsoros mutatója egészíti ki az egyes köteteket. 1873-tól kezdve, egy ideig csak egyes egyházmegyék, később valamenmnyi, kimutatta a tanulók száma mellett a tankötelesek számát is, feljegyezve, hogy a tanulók közül mennyien tanultak református iskolában és mennyien más iskolában. Különösen jelentős adatbővülést találunk három névkönyv-kötetben: az 1895. évi névkönyv minden egyes egyházközség neve alatt közöl a templomra, harangra vonatkozó feljegyzést, az iskolahelyiség adatait, az egyházi népmozgalom és egyházközségi költségvetés adatait, az 1896. évi névkönyv feljegyezte azt, hogy mikor kezdődnek az egyházközségek jegyzőkönyvei, anyakönyvei és legrégibb levéltári adatai; az 1906. évi névkönyv községenként közli az 1900. évi népszámlálásnak a statisztikai hivatal által közzétett felekezeti adatait." Rendre így készült el a vajdahunyadi, a károlyfehérvári, a nagyenyedi, a kolozsvári, a kolozs-kalotai, a szilágy-szolnoki, a dési, a széki, a nagysajói, a görgényi, a marosi egyházmegye bemutatása. (Dáné István: A vajdahunyadi Zarándival egyesült egyházmegye és azon egyházmegyébeni egyházak történelme. Az Erdélyi Reformata Anyaszentegyház Névkönyve. 1863. 3-30.; Elekes Károly: A károlyfehérvári egyházmegye és ezen egyházmegyébeni egyházak történelme. Az Erdélyi Reformata Anyaszentegyház Névkönyve. 1864. 3-49., 1865. 7-66., 1866. 3-21.; Basa Mihály: A nagyenyedi ref. egyházmegye és az abban levő egyházak történelme. Az Erdélyi Reformata Anyaszentegyház Névkönyve. 1867. 3-39., 1868. 1-27.; Szász Gerő: A kolozsvári ev. Ref. egyház történetének rövid vázlata. Az Erdélyi Reformata Anyaszentegyház Névkönyve. 1869. 3-39., 1870. 3-31.; Szakács István-Mihálc Elek: A kolozs-kalotai egyházmegye rövid ismertetése. Az Erdélyi Reformata Anyaszentegyház Névkönyve. 1871. 3-54. 1872. 3-44.; Biró Károly: A szilágy-szolnoki ev. Ref. egyházmegyének rövid története. I. rész. Érmelléki egyházak. Az Erdélyi Reformata Anyaszentegyház Névkönyve. 1874. 3-55., 1875. 3-51.; Nagy László: A szilágyszolnoki ev. Ref. Egyházmegye története. II. rész. A Berettyó (és Kraszna) menti egyházak. Az Erdélyi Reformata Anyaszentegyház Névkönyve. 1876. 3-51., 1877. 3-29.; Nagy László: A szilágyszolnoki ev. Ref. Egyházmegye története. III. Rész. Szilágysomlyó. Az Erdélyi Reformata Anyaszentegyház Névkönyve. 1878. 3-45.; Szabó Pál: A szilágyszolnoki ev. Ref. Egyházmegye története. IV. Rész. A Kraszna és a Szamos közötti egyházak. Az Erdélyi Reformata Anyaszentegyház Névkönyve. 1879. 3-64.; Magyarósi István: A szilágyszolnoki ev. Ref. Egyházmegye története. V. Rész. A zilahi ref. Egyházközség története. Az Erdélyi Reformata Anyaszentegyház Névkönyve. 1880. 3-56., 1881. 3-71.; Almási Sámuel adatgyűjtése alapján: A deési ev. Ref. egyházmegye ismertetése. A deési ev. Ref. egyházmegyében levő egyházak leírása, ismertetése. Az Erdélyi Reformata Anyaszentegyház Névkönyve. 1882. III-XVI. 1883. 3-30.; (-): A széki egyházmegye egyházközségeinek története. Az Erdélyi Reformata Anyaszentegyház Névkönyve. 1884. 3-25., 1885. 3-41., 1886. I-XXX., 1887. 3-26., 1888. 3-18., 1889. 3-22.; (-): A nagysajói egyházmegye története. Az Erdélyi Reformata Anyaszentegyház Névkönyve. 1889. 23-38., 1890. 3-42.; (-): A görgényi egyházmegye története. Az Erdélyi Reformata Anyaszentegyház Névkönyve. 1891. III-XLIII., 1892. 1-48., 1893. 1-45., 1894. 1-50.; (-): A marosi egyházmegye története. Az Erdélyi Reformata Anyaszentegyház Névkönyve. 1895. 1-27., 1896. 3-55., 1897. 3-27., 1898. 3-23., 1900. 3-25., 1901. III-XVII., 1902. III-XXXVIII., 1903. III-XCVII., 1904. III-LXIV., 1905. III-LXVIII.)
Püspöki, esperesi ösztönzésre a lelkészek a parókián található okmányokból elkészítették az egyházközség monográfiáját. Ebben kötelező motívumként szerepel a lélekszám (alakulása), az ingatlanok, a klenódiumok története, a lelkészek jegyzéke, emlékezetre méltó gyülekezet- és ingatlanépítő teljesítménye, a felekezeti oktatás története. A két világháború közötti transzszilván korszakban több ezres példányban készültek és kerültek be a lakótérbe a felekezeti kalendáriumok, a lokális kozosségek torténetének fórumát teremtve meg. A kolozsvári egyetemi ifjúság szociográfiai érdeklődésének hatására szakszerűsödik a falumonográfia írás. A vallásos kalendáriumok leírásai intenzíven és szakszerűen fordultak a helyi egyházi archívumok forrásaihoz.
Közigazgatási egységek monográfiai. A 19. század második felében hosszas előkészületek, alapkutatások nyomán készültek el és jelentek meg a vármegyei monográfiák. Miközben egy-egy közigazgatási régió múltját, intézményrendszerét, adottságait foglalták össze, figyelmet fordítottak az egyes településekre is. (Szilágyi István: Máramaros vármegye egyetemes leírása. Budapest, 1876; Jancsó Benedek (szerk.): Arad vármegye és Arad szabad királyi város monográfiája I-IV. Arad, 1892-1913; Ortvay Tivadar: Temes vármegye és város története a legrégibb időktől a jelenig I-IV. Budapest, 1896-1914; Lázár István: Alsó-Fehér vármegye magyar népe. Nagyenyed, 1896; Kádár József - dr. Réthy László - Tagányi Károly: Szolnok-Doboka vármegye monographiája I-VII. Deés, 1900-1905; Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája I-IV. 1901-1904; Benkő József: Hunyadmegyéről.Déva, 1904.)
Orbán Balázs 1868-1873 között jelentette meg A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi és népismei szempontból című munkájának 6 kötetét, majd ezt kiegészítette a Torda város és környéke újabb kötetével, 1889-ben. A szerző a címben jelzett mindenik tudományág kutatási módszereit igyekezett érvényesíteni. Bejárt minden települést, amelyről könyvében szót ejt. Elidőzött a helyi, megyei, egyházi levéltárakban, kivonatolta helyi tudósok, szenvedélyes gyűjtők okmánygyűjteményeit, a családi irattárakat, meghallgatta a szájhagyományt, a közelmúlt eseményeinek szemtanúit. Orbán Balázs arra tesz kísérletet, hogy történelmet írjon Székelyföld, ezen belül az egyes székek számára, s ebben a történelemben minden egyes település megtalálja a maga hozzájárulását.
Az önkényuralom évtizedei után a székely népnek, az egyes települések lakóinak felüdülés volt e heroikus történelmet olvasni. A szerzőnek is ez volt megfogalmazott szándéka: „Hazánk átalakulás alatt állván, az önismeret legfontosabb feladataink közé tartozik." S bár a történettudomány később csak részleteiben tudta hasznosítani a nagy szintézist, megjelenésétől kezdve máig állandó használatban van a lokális társadalmakban. Amint azt a tudománytörténet megállapította: „Hosszú évtizedeken keresztül a székely lekészek és tanítók ebből a hat kötetből magyarázták hiveiknek és tanítványaiknak a községek történetét" (Kósa L. 1968. 90.).
Tananyagként kidolgozott és oktatott régió- és településtörténelmek. Feltételezhetően tanítók a szerzői annak a három javaslatnak, amelyet 1897-ben vitattak meg körzeti tanítótestületekben. A kéziratok Javaslatok Tordaaranyosmegye földrajzának megírására címmel őrződtek meg. (A kézirat a Román Akadémia kolozsvári fiókjának kézirattárában található. Jelzete: MsU 1670 A-B.)
1897-ben a tervek meg is valósultak. 29 tanító 24 helység földrajzi, valamint 13 helység történelmi leírását készítette el. A tanítók megbizásából a kéziratokat Kovács Dániel szerkesztette és másolta egybe. Az egyes településeket bemutató szerzők Orbán Balázs munkájára és a szájhagyományra támaszkodtak. 1-2-3 kézírásos oldalon iskolai használatra rövid történelmet szerkesztettek. Általában a távoli múltat és az emlékezetben élő közelmúltat jelenítették meg.
Településmonográfiák. Szentmártoni Samu Thorockó című monográfiája a 19. század második felében készült, a helyi lakosság kérésére. (A kézirat a Román Akadémia kolozsvári fiókjának kézirattárában található. Jelzete: MsU 1386. Terjedelme 44 lap.) Tíz fejezetben mutatja be a települést. Ezek a következők. 1. Fekvése, urai, vidéke. 2. Legrégibb kora, stájerhoni gyarmat, lakosai. 3. Kiváltsága, a Thoroczkay úrcsalád, magiszterek. 4. A város élettörtenete Dózsa parasztháborúján innen. 5. A torockószentgyörgyi vár. 6. A baromtartás, a földművelés. 7. Zsir-boros bányász élet, nyavalyák, népesedés. 8. Ásvány termék, vasbányák, vasmivészet, jövedelem, kiadás. 9. Iskola, innepélyekkori szokások, tisztaság. 10. Erő-hatalom jelek, vasmivészeti ipar hyerogliphicuma.
A helytörténeti irodalom az elmúlt évszázad során termékeny, keresett populáris irodalomnak bizonyult. A 19-20. századi kéziratos településmonográfiák mellett a 20. században, különösen az 1989-es romániai rendszerváltozást, a könyvnyomtatás privatizálódását követően megnőtt a nyomtatott településmonográfiák száma.
Településhonlapok. A honlapok a számítógép-hálózatok (internet) kialakulása, a virtuális tér megszületése (1983) után jelentek meg. A honlapot a helyi adminisztráció vagy a helyi társadalom civil-kezdeményezése, egyesületi szerveződés hozza létre, szerkeszti meg és frissíti. A honlapok kitérnek a település közigazgatási hovatartozására, a lakosság számára, összetétele, életkörülményeire, a település történetére, a településen található kulturális örökségre.
Megemlékezési szertartások. A lokális történelmek primér kontextusai a megemlékezési szertartások. A megemlékezési szertartás a lokális múltra vonatkozó tudást a kommunikatív emlékezetből a kulturális emlékezetbe emeli be. A megemlékezési szertartást egy helyi intézmény (egyház, helyi tanács, iskola, nőszövetség, közművelődési alapítvány, egyesület) kezdeményezi. A szervező intézmény meghatározza a rendezvény ideológiáját, kanonizálja az emlékezeti tartalmakat, megszerkeszti vagy megrendeli a lokális történelmet, elkészíti a rendezvény forgatókönyvét, kijelöli a meghívottakat.
A megemlékezési szertartások szervezése a 19. század második felében kezdődött, első hulláma a két világháború közötti időszakban, második korszaka az 1989-es politikai és társadalomtörténeti változásokat követően bontakozott ki. Legnépszerűbb formáját az 1848. március 15-ére való emlékezés. Lokális megemlékezési szertartás a széki Szent Bertalan nap.
Összegzés. A bemutatott források különböző eredetűek, és eltérő szándékkal születtek meg. A toronygombiratok és az esperesi jelentések egyházi-vallásos keretben készültek el, a vármegyei monográfiák és Orbán Balázs leírásai a közigazgatási egységek komplex szempontú bemutatására vállalkoztak, a Torda-Aranyos vármegyei néptanítók oktatási célokat követtek, Szentmártoni Samu és társai a vidéki műhelyükben ötvözték kéziratos füzetbe településükre vonatkozó tudásukat. E változatosságban azonban ugyanaz a motiváció érvényesül: a lokális múlt iránti érdeklődés, a lokális történelem megszerkesztésének és használatba vételének igénye.
1. A régiók, a települések felfedezését a 19. századtól kezdődően történelemmel való ellátásuk követte. A történelem olyan narratív alakzat, amely települések között, településen belül szociális egységek közötti kapcsolatokat állapít meg, a tér látható, használatban lévő elemei (épületek) között időbeli viszonyokat következtet ki.
2. A történelmek a település múltjának kinyújtására (longue durée) tesznek kísérletet. Gyakran (különösen az egyszerzős monográfiák, a lelkészi és esperesi jelentések) egységes, unilineáris narratívumba, fejlődés- vagy hanyatlástörténet keretébe integrálják a rendelkezésre álló adatokat. A lokális társadalom ebben a narratívában elődeivel találkozhatott.
3. A lokális történelmek a helyi múltat korszakokra tagolják. A település múltjában sorsfordító eseményeket jelölnek ki, a korszakokat helyi eseményekkel töltik fel, helyi szereplőkkel népesítik be (a helyi lelkészek, tanítók ténykedése, esetleg egy fejedelem, egy püspök stb. látogatása) (a történelem háziasítása).
4. A történelem felfedezése és láttatása, a történelem rítusokban való felelevenítése formájában a történelem használatba vétele történik meg. A múltra való emlékezés, a történelem rítusok keretében (avatóünnepségek, évfordulók) történő kinyilvánítása diakron síkon a generációk, szinkron dimenzióban a település etnikumainak, felekezeteinek, vagyon, foglalkozás szerinti csoportjainak viszonyát szentesíti, szervezi át. A komemoratív ünnepségek a bennszülöttek, az elköltözöttek, az elszármazottak, a településsel szimpatizáló személyek és csoportok együttléti, emlékezési alkalma. A történelem iránti igényt tehát a jelen motiválja.
5. E foglalatosságok során a történelem letétbe helyezése történik meg. Az épületek a múlt helyszíneként épülnek be a köztudatba, a klenódiumok, az emléktárgyak a múlt bizonyítékaivá válnak, s ugyanakkor emlékházak, emlékszobák, múzeumok, emléktáblák teremtődnek a múlt bemutatására (a tér, az élettér muzealizálása, patrimonizálása, történetiesítése). Az így feltárt történelem materális, konkrét, érzékelhető. A múlt dokumentumai, töredékei a nemzeti patrimónium részeként kerülnek be a köztudatba.
6. Az egyházban, az iskolában, egy-egy helyi tekintély lakásában létrejönnek, állandósulnak a törtélemeírás helyi műhelyei, ahol intenzíven és folyamatosan történik meg a helyi történelem kutatása és írása.
7. E folyamat során a szakirodalom bekerül a helyi használatba, kapcsolatba kerül a helyi szájhagyománnyal.
BRAUDEL, Fernand: Histoire et sciences sociales. La longue durée. Annales ESC 4. 1958. 725-753.
CHASTEL, André: La notion de patrimoine. In: NORA, Pierre (dir.): Les Lieux de mémoire. II. 2. Gallimard, Paris, 1986. 569-592.
FABRE, Daniel: L'Histoire a changé de lieu. In: BENSA, Alban - FABRE, Daniel (dir.): Une histoire à soi. Éditions de la maison des sciences de l'homme, Paris, 2001. 13-44.
GYÁNI Gábor: A helytörténet-írás jelentőségéről. Honismeret XVIII. (1990)1. 3-7.
GYÁNI Gábor: A városbiográfia és a mikrotörténet. In: Uő: Történészdiskurzusok. L'Harmattan, Budapest, 2002. 59-66.
HARTOG, Francois: Régimes d'historicité. Présentisme et expérience du temps. Seuil, Paris, 2003.
JAKAB Albert Zsolt: Emléktábla-állítás Kolozsváron. In: SZABÓ Á. Töhötöm (szerk.): Lenyomatok 2. Fiatal kutatók a népi kultúráról. (Kriza Könyvek, 19.) Kriza János Néprajzi Társaság. Kolozsvár, 2003. 135-158.
JAKAB Albert Zsolt: A kollektív emlékezet szervezése Kolozsváron 1989 és 2004 között. In: Hügel, Peter - Colta, Elena Rodica (red.): Regiuni, etnii şi identităţi regionale. Lucrările Simpozionului Internaţional de Antropologie Culturală din 17-19 mai 2006. (Colecţia minorităţii, 8.) Complexul Muzeal Arad. Arad, 2007. 486-505.
JUHÁSZ István: Az erdélyi református egyház névkönyvei. Református Szemle XLVIII. (1955) 9-10. 246-250.
KATONA Imre: Parasztságunk történelemszemlélete. Népi Kultúra - Népi Társadalom X. (1977) 189-206.
KESZEG Vilmos: Egy híradás a késő nemzedéknek. 17-20. századi erdélyi toronygombiratok. Mentor, Marosvásárhely, 2006
KESZEG Vilmos: 17-20. századi erdélyi toronygombiratok: a lokális történelmek szerkezete és funkciója. In: BALÁZS Mihály-GÁBOR Csilla (szerk.): Emlékezet és devóció a régi magyar irodalomban. Egyetemi Műhely Kiadó, Kolozsvár, 2007. 71-108.
KESZEG Vilmos: A történelmi emlékezet alakzatai. In: Szemerkényi Ágnes (szerk.): Folklór és történelem. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007a. 18-43.
KÓSA László: Orbán Balázs könyvének évfordulójára. Valóság XI. (1968)10. 88-94.
MARK, Vera: L'écriture de soi entre Histoire et autobiographie. In: FABRE, Daniel (direction): Par écrit. Ethnologie des écritures quotidiennes. Éditions de la maison des sciences de l'homme, Paris, 1997. 361-376.
NORA, Pierre (dir.): Les Lieux de mémoire. I-III. Gallimard, Paris, 1986.
NORA, Pierre: Entre Mémoire et Histoire. La problématique des lieux. In: Uő (dir.): Les Lieux de mémoire. I. Gallimard, Paris, 1986a. XVII-XLII.
NORA, Pierre: Les mémoires d'État. In: Uő (dir.): Les Lieux de mémoire. II.2. Gallimard, Paris, 1986b. 355-400.
ORBÁN Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi és népismei szempontból. I-VI. Pest-Budapest, Tettey Nándor és Társa Bizománya, 1868-1873.
ORBÁN Balázs: Torda város és környéke. Pesti Könyvnyomda Részvény-Társaság, Budapest, 1889.
SZILÁGYI Miklós: Helyi kiadású helytörténeti monográfiák 1970-1981. Ethnographia XXXX. (1984) 1. 118-133.
Képek