Az emberi közösségek élete – így a nemzeti és etnikai kisebbségeké is – különböző intézmények keretében zajlik. Ezen intézmények egy része nem egyéb, mint az érintettek közötti szóbeli egyezség és/vagy a szokás által összetartott együttműködések (informális csoportok), más része írásban rögzített szabályzattal és jogi státussal is rendelkezik (formális intézmények). A formális intézményeknek a legtöbb országban (így Romániában is) három fő jogi formája létezik, az állami, piaci és civil (más néven nonprofit) szervezeteké. A társadalomkutatók e szervezetek egy további szempont, a társadalom egészében betöltött szerepük („funkciójuk”) szerinti felosztását is gyakran használják. Az intézményrendszer egy-egy funkció alapján elkülönülő szegmensét alrendszereknek nevezik, és leggyakrabban politikai, közigazgatási, gazdasági, oktatási, tudományos, vallási és kulturális-művelődési alrendszereket különböztetnek meg. Az intézményrendszernek e funkciók szerinti strukturálódása független az egyes szervezetek jogi formájától, azaz egy alrendszer egyaránt állhat állami, piaci vagy civil szervezetekből. Ha egy alrendszer funkciói iránt magas az igény, de az állam annak kielégítésében kis szerepet vállal, az állami intézmények hiánya pótolható a piaci vagy a non-profit szervezetekkel. Az alrendszerek száma az adott társadalmi élet komplexitásának kifejezője.
Egy kisebbségi közösség társadalmi élete nem zajlik teljes egészében a közösség keretein belül, életük számos fontos vetülete a többséggel közös intézményekben zajlik. Számos tényező függvénye, hogy milyen tevékenységek folynak a többséggel közös intézményekben, és milyen tevékenységek számára működtetnek saját, külön intézményeket. E tekintetben két szélsőséges helyzet létezik, egyrészt a többségi társadalomra jellemző összes alrendszerrel rendelkező kisebbségeké (amelyek tehát életüket majdnem teljes mértékben saját etnikai intézményeik keretei között élik), másrészt a társadalmi életük majd minden területét a többségi intézmények kereteiben élő kisebbségeké, amikor tehát az etnikai összetartozás alig néhány intézmény keretében valósul meg (ha ez utóbbiak is hiányoznának, az etnikai különállóság esélye nagyon lecsökkenne). A legtöbb kisebbség azonban valahol e két véglet között található, azaz életét részben többségi, részben saját kisebbségi intézményei[1] keretében éli. Az azonban, hogy a mindennapi élet mely aspektusai zajlanak saját intézményrendszer keretében, és melyek válnak közössé a többségi etnikuméval, esetenként különbözhet, vagyis különböző kisebbségi intézményrendszer-típusok létezhetnek.
Az egyes kisebbségi intézményrendszerek sajátosságait nagymértékben meghatározzák a kisebbségek következő jellemzői:
A népesség nagysága. A kisebbségi lét komplexitása szempontjából meghatározó fontosságú, hogy mekkora a szóban forgó közösség. A nagy létszám feltétele annak, hogy egy-egy alrendszer működéséhez elegendő számú, speciális képzettségű szakember álljon rendelkezésre. Hasonlóképpen, a létszám előfeltétele annak is, hogy egy kisebbség erős etnikai piacot képezzen, hisz kellő létszám nélkül ez akkor sem valósul meg, ha fizetőképes belső kereslet mutatkozik valamilyen etnikai termék, szolgáltatás iránt.
A kisebbségi népesség területi koncentráltsága. Egy kisebbség térbeli megoszlása – azaz hogy tagjai térben koncentráltan, helyi vagy regionális többséget képezve élnek, vagy ellenkezőleg, a többség között szétszórtan, diaszpóraszerűen – szintén hatást gyakorol az intézményrendszerre. A helyi többségben élés etnikai jelleget ad olyan intézményeknek is, amelyeket egyébként nem sajátosan etnikai célok szolgálatára hoztak létre, mint pl. a helyi közigazgatás vagy az állami oktatási rendszer intézményei (helyi többség nélkül az oktatási intézményben, ha van is tagozatba szervezett kisebbségi oktatás, az intézmény egészében nem tud etnikai intézményként működni). Ugyanez érvényes regionális szinten is: regionális többség esetén magasabb szintű intézmények is kisebbségi intézményként működhetnek (pl. Hargita megyében a megyei tanács is etnikai intézménynek tekinthető).
A kisebbség urbanizáltságának mértéke. Mivel a falusi és a városi népesség szocio-demográfiai jellemzői, infrastrukturális és intézményi ellátottsága között jelentős eltérések vannak – a falusi népesség alacsonyabb iskolázottságú, humán tőkében szegényebb és nagymértékben a mezőgazdaságban dolgozik, illetve a falvak többségében szinte semmilyen formális intézmény nem található és a kommunikációs infrastruktúrájuk is fejletlen –, a zömmel falun élő kisebbségekre szintén jellemzőek e hátrányok, míg az inkább városon élő kisebbségekre az urbánus népesség vonásai lesznek jellemzőek – relatív magas iskolázottság, képzettségbeli változatosság, illetve kedvező infrastrukturális feltételek az intézményépítéshez.
A kisebbségi nyelv ismerete. Sajátos helyzetet teremt az is, ha egy kisebbség esetében a nyelv nem képez fontos identitáselemet. Ezekben az esetekben az etnikai identitás újratermelődésében sajátos intézmények játszanak szerepet, ugyanakkor számos területen az intézményi elkülönülésnek nincs gyakorlati jelentősége, értelmét veszti. Másrészt a többség nyelvének használatával a kisebbségi intézmények elérhetővé válnak a többség tagjai számára is (pl. egy többségi nyelven működő kisebbségi színház látogatható a többségi etnikum tagjai által is).
Az anyaország léte és viszonyulása a kisebbséghez. Egy anyaország léte, amennyiben az aktívan viszonyul a kisebbséghez, többféleképpen érinthet egy kisebbségi intézményrendszert. Finanszírozóként hozzájárulhat a kisebbségi intézmények létrehozásához és fenntartásához, de akár humán tőkét is szolgáltathat a kisebbség egyes intézményei számára (pl. tanerőt a kisebbségi iskola számára).
A kisebbségek e jellemzőinek különböző kombinációi valósulhatnak meg, különböző intézményrendszer-típusokat eredményezve. A romániai kisebbségek esetében négy inétméznyrendszer-típus található.
1. A párhuzamos társadalom
Meghatározói: (a) nagy létszám, amely lehetővé teszi specializált szakmai intézmények működtetését (b) gyakori lokális és jelentős regionális koncentráltság, (c) a nagy létszám következtében a falusi/városi népesség aránya kiegyensúlyozott, a többségéhez hasonló, (d) erőteljes nyelvi elkülönülés a többségtől, (e) anyaország támogató léte.
Ez a kisebbségi intézményrendszer-típus szinte teljes mása a többségi társadaloménak, amely a többségi társadalom alrendszereit mind tartalmazza. Jelentős az etnikai intézményként működő állami intézmények száma. A többségi állami intézmények kisebbségi megfelelőinek jelentős része azonban nonprofit formában működik, nevében nem feltétlenül tükröződik, hogy mely állami intézmény analóg intézménye. A közigazgatásban jelentős számú önkormányzat teljesen kisebbségi intézményként működik, gyakran nonprofit háttérszervezetekkel is kiegészülve. Két megyében a közigazgatás területi intézményei is etnikai szervezetként működnek. Az oktatási alrendszerben kiterjedt etnikai intézményrendszer működik, annak teljes vertikumával, a tudományos alrendszer szintén önálló intézményrendszerben működik (ez utóbbi szinte teljes egészében nonprofit keretben). Saját vallási intézményrendszere van (etnikai egyházak), jelentős nonprofit és informális intézményi szférával kiegészülve. Politikai alrendszere az etnikum nagy létszámának köszönhetően több mint egy kisebbségi képviselőt tud parlamentbe juttatni, és a kisebbség nonprofit szektorának finanszírozására politikailag ellenőrzött NGO tetőszervezeteket tart fenn. Művelődési-kulturális intézményrendszere szintén kiterjedt, a lokális többségnek köszönhetően e célra számos állami-önkormányzati fenntartású művelődési otthon áll rendelkezésre, de állami fenntartású sajtótermékekkel, tévé és rádióadókkal, színházakkal és operával is rendelkezik. Különösen a művelődési alrendszer intézményei esetében válik lehetővé, hogy fontos intézmények piaci szereplőkként is fenn tudnak maradni – így tömegkultúrát kiszolgáló rádióadók és sajtótermékek, de oktatási intézmények is, főleg óvodák és egyetemek. E komplex intézményrendszer fenntartásában fontos szerepet játszik az anyaországgal való szoros viszony is, amely a kiterjedt nonprofit szektor fenntartásához a finanszírozás jelentős részét nyújtja. Jelenleg csak a magyar intézményrendszer működik ilyen „párhuzamos társadalom”-szerűen, de valaha a német is ilyen lehetett.
2. A helyi többségben élő rurális kisebbségek intézményrendszere
Meghatározói: (a) viszonylag kis létszám, nagyságrendileg kisebb, mint a többségi nemzeté, (b) jelentős lokális koncentráltság, ám a kis létszám miatt ez sehol sem eredményez megyei többséget, (c) a kisebbségi népesség többsége falun él, ezért városi többséget sem képez, az országos átlagnál alacsonyabban képzett, és nagymértékben mezőgazdaságban foglalkoztatott, (d) az anyanyelvismeret és a nyelvi elkülönülés a többségtől jelentős, gyakoriak a homogén helyi közösségek, (e) az anyaország, amennyiben létezik, aktív vagy passzív viszonyulásával további altípusokat eredményezhet.
Ez az intézményrendszer alapvetően a jelenlegi (vagy közelmúltbeli) falusi többség által meghatározott. Az ebből fakadó alacsonyabb átlagos képzettség többszörösen meghatározó az intézményrendszerre nézve: nincs kellő számú specializált szakember kisebbségi tudományos alrendszer működtetéséhez, a tudományos munka iránti igyekezet kimerül kisebbségtörténeti, helytörténeti, néprajzi munkákban. Érinti az oktatási alrendszert is, amennyiben ennek felsőoktatási képzettséget igénylő szintjeit (legalábbis részben) többségi pedagógusok töltik be. Ezáltal az oktatási alrendszernek ezek a szintjei megszűnnek kisebbségi intézményekként funkcionálni, rendszerint csak az alsó tagozatos iskolák maradnak meg etnikai intézményekként.
Amennyiben rurális közösségekként adminisztratív egységet is képeznek, vagy kompakt kistérségben való elhelyezkedés révén képeznek többséget egy községben, a községi önkormányzatok etnikai intézmények. Gyakori azonban, hogy a homogén kisebbségi falvak román többségű községek részei, mely esetekben etnikai intézményként már csak a helyi művelődési otthonok tudnak működni.
A vallási alrendszer viszonylag fejlett, mivel a helyi etnikai többségnek köszönhetően a helyi egyházközségek rendszerint akkor is a kisebbség nyelvén működnek, ha azok a többséggel közös egyházhoz tartoznak. A saját vallási alrendszert azonban rendszerint önálló etnikai egyházi struktúrák is erősítik.
A kis létszám miatt a politikai alrendszer egy érdekvédelmi szervezetre szűkül, a politikai pluralizmus megvalósulása legfeljebb egy további alternatív, rivális szervezet létében nyilvánul meg. A parlamenti képviselet mindenképpen egy képviselő által valósítható meg. A képviselőt adó szervezet szinte az egyetlen jelentős állami finanszírozásokhoz jutó politikai szereplő, így a teljes kisebbségi nonprofit szektor függ tőle. Így a kulturális-művelődési alrendszer, amely gyakorlatilag teljes mértékben nonprofit keretek között működik, teljesen kiszolgáltatott az uralkodó érdekvédelmi szervezetnek. A piaci fenntartású intézmények ugyanis a kis létszám miatt hiányoznak. Aktív támogató anyaország léte módosíthat ezen az intézményrendszeren, az állami támogatások mellett további finanszírozásokat juttatva az intézményrendszerbe. Az anyaország pozitívan befolyásolhat továbbá más alrendszereket is, leggyakrabban az oktatásit és a kulturálist, a finanszírozás mellett humán tőke transzferjével.
A modell az ukrán, bolgár, szlovák, szerb kisebbségekre tűnik érvényesnek.
3. Nagy létszámú helyi közösségeket képező urbánus kisebbségek intézményrendszere
Meghatározói: (a) viszonylag kis létszám, a többségi etnikumnál nagyságrendileg kisebb, (b) a népesség többsége városon él, ennek előnyös szocio-kulturális jellemzőivel bír (vagy annál jobbal), (c) bár többséget a városokban nem képez, jelentősen koncentrálódva néhány városba, azokban viszonylag nagy közösségeket képez, (d) az etnikum nyelvi elkülönülése jelentős, (e) az anyaország, amennyiben létezik, aktív vagy passzív viszonyulásával további altípusokat eredményezhet.
Sehol sem képezve lokális többséget, a közigazgatási alrendszer intézményeit nem tudja saját intézményként működtetni akkor sem, ha valamilyen okból kifolyólag azokban felülreprezentált. Más a helyzet azonban azon intézmények esetében, amelyek a viszonylag nagy létszámú városi közösségekre épülhetnek, elsősorban az oktatási és kulturális intézmények esetében. Ezek fenntartására igény létezik, és a magas iskolázottságnak köszönhetően a kellő humán tőke is rendelkezésre áll hozzá. Ezek jelentős része állami intézményként is fenntartható, amelyek nonprofit intézményekkel egészülhetnek ki. Míg a kulturális-művelődési alrendszer fejlett, a tudományos élet már nem tud alrendszerré szerveződni. A politikai alrendszert meghatározza a teljes kisebbség kis száma, amelynek következtében csak egy jelölt juttatható a parlamentbe. Nagyobb mértékű városi lakhely, a magasabb szervezet-alapítási és működtetési kedv által pozitívan befolyásolja a politikai szervezetet, az kiterjedtebb, több működő fiókszervezettel, gyakran ifjúsági szervezettel is. Az aktív, támogató anyaország léte pozitívan befolyásolhatja ezt a kisebbségi intézményrendszer-típust.
E típushoz elsősorban a német és a török kisebbségek intézményrendszere sorolható.
4. A diaszpóraszerűen élő urbánus kisebbségek intézményrendszerének modellje
Meghatározói: (a) viszonylag kis létszám, a többségi etnikumnál nagyságrendileg kisebb, (b) a népesség többsége városon él, ennek előnyös szocio-kulturális jellemzőivel bír (vagy annál jobbal), (c) a kisebbség diaszpóraszerűen szétszórt, ha vannak is jelentősebb központjai, számbelileg jelentős közösséget azokban sem képez, (d) az etnikum nyelvi elkülönülése kismértékű, a jelenlegi generációk nagyfokú nyelvi asszimilációjának köszönhetően, (e) az anyaország, amennyiben létezik, aktív vagy passzív viszonyulásával további altípusokat eredményezhet.
Ez a típus sok szempontból hasonlít az előzőhöz. Ami ettől elsősorban megkülönbözteti, az az, hogy bár tagsága magasan képzett, a kis létszámú helyi közösségek nem teszik lehetővé saját etnikai intézmények fenntartását. Így az e típusú közösség tagjai társadalmi életük túlnyomó többségét a többségi társadalom keretében, annak intézményeiben élik. A kisebbségi intézményrendszert leginkább kulturális intézmények képezik, de esetenként oktatási intézményeket is találunk. Ezek fennmaradását és működését más kisebbségi intézményekhez képest sajátossá teszi, hogy a működtetők többsége a többség nyelvét beszéli, így az intézmény nyelve is a többségi. Ezáltal pedig az intézmény nyújtotta szolgáltatás elérhetővé válik a többség tagjai számára is, a többségiek részt tudnak venni a programokon, esetleg be tudják íratni gyerekeiket a kisebbségi iskolába, stb.
Egy anyaország aktív támogatása mellett ezeknek az intézményeknek a többséggel szembeni vonzereje jelentősen megnövekedhet. E típushoz áll közel a zsidó, örmény és olasz kisebbség intézményrendszere.
[1] Kisebbségi intézmény alatt olyan intézményeket értünk, amelyek vagy deklaráltan valamilyen etnikai kisebbség céljait szolgálják, és/vagy amelyben valamely kisebbség tagjai tevékenykednek, és/vagy amelynek működési nyelve valamely kisebbségi nyelv.