A Miniszterelnökség II., Nemzetiségi és Kisebbségi Osztályán belül, 1942–1944 között működő minisztériumközi hivatal, amelynek feladata az erdélyi magyar szórványok gondozásának megszervezése volt.
Az erdélyi szórványvidékhez kötődő etnopolitikai kérdések, mint az asszimiláció vagy az etnikai arányoknak a magyarok javára való átbillentése, már a 19. század végétől foglalkoztatta a korabeli gondolkodókat, politikusokat. Ekkor leginkább a nemzetiségpolitikai törvényhozás, illetve a telepítések körüli vitákban tematizálódott a kérdés. A problémával a 20. század elejétől kezdtek egyre hangsúlyosabban foglalkozni, felhívva a figyelmet a magyarság demográfiai és gazdasági súlyának a más nemzetiségekkel, elsősorban a románokkal szembeni visszaszorulására. Az első világháború ideje alatt az Erdélyi Szövetséghez tartozó körök radikálisabb intézkedéseket követeltek, azonban ezek megvalósítását a háború kimenetele megakadályozta.
1918 után az erdélyi magyarság a román állam nacionalizáló politikájával találta szemben magát, amely mind társadalmi, mind gazdasági téren megnyilvánult. A magyar politikai és értelmiségi elitnek a harmincas években bekövetkezett generációs szemléletváltása következtében az erdélyi problémákra adott válaszokban a hangsúly a társadalmi-nemzeti összezárkózásra és az önszerveződésre került. A szórványvidék magyarságának a problémái szintén ekkor tudatosultak a közvéleményben, az erdélyi fiatal értelmiség által végzett falumunkák, továbbá egyházi körökben, majd az évtized végén a politikai képviselet szintjén is. A problémát elsősorban az asszimiláció megfékezésében látták, művelődési, oktatási eszközöket használva fel, ellentétben a háború előtti évekkel, amikor a gazdasági (pl. birtokpolitika) megoldások domináltak.
A második bécsi döntés után lehetőség nyílt a román berendezkedés alatt meggyengült erdélyi magyar pozíciók megerősítésére. Az ilyen irányú törekvések erős állami támogatásra számíthattak, a szórványvidék kérdését pedig kiemelten kezelték.
A szórványgondozás csúcsszerve a Miniszterelnökség II. osztályán belül 1942-ben létrehozott Erdélyi Külön Szolgálat volt. Első vezetője Pásint Ödön, majd 1943-tól Szabados Mihály volt. A Szolgálat feladata: a szakminisztériumok munkájának az összehangolása által a szórványmagyarság gondozásának az elősegítése, illetve az erdélyi magyarság gazdasági, kulturális ügyeinek a felkarolása és gyors segélyezése. A hatékony szervezés és információcsere érdekében az EKSZ egy-egy összekötő személy segítségével hálózatot tartott fenn a különböző minisztériumokban, valamint az erdélyi intézményekkel, különösen az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesülettel (EMKE), amely szórványügyben neki tartozott számadással, de általában küldöttjeik révén jelen voltak minden fontosabb döntéshozatali szervnél is. A szórványok kiemelt helyzetét mutatja, hogy a munkálatokba olyan intézmények is bekapcsolódtak, mint az Országos Szociális Felügyelőség, az Országos Földhitelintézet, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület vagy a „Szövetség” Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központja.
A négy éves szórványgondozás több irányban is tevékenykedett. Az oktatáspolitikában a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium irányításával magyar tagozatokat, népiskolai intézeteket hoztak létre, vándortanítókat alkalmaztak, vagy a tanköteles diákokat magyar tannyelvű iskolákban helyezték el. Gazdasági téren az Országos Nép- és Családvédelmi Alap segítségével kibővítették a szociális juttatásokat, a hitelszövetkezetek számára hitelt biztosítottak előnyös kölcsönök közvetítéséhez. Ugyanakkor 1942-től megindult a szórványvidék szisztematikus, kérdőíves, felmérése is, amelyet az EMKE bonyolított le. Mindemellett a régióban végrehajtott telepítésekre is készítettek terveket.
A második bécsi döntés után a szórványvidékre irányuló nagyobb méretű (etnikai jellegű) telepítés ötlete először a bukovinai magyarok áttelepítésével kapcsolatosan merült fel. A bukovinaiak számára Szolnok-Doboka vagy Szatmár megyéket szemelték ki. A területet 1941 januárjában szemrevételezték, mások mellett a később megalakuló EKSZ szakértői is. A telepesek számára a Szatmárnémeti–Nagykároly közötti területet szemelték ki, de a Délvidék visszacsatolása után a kormányzat az újonnan szerzett területek mellett döntött. Ennek ellenére megszülettek a Szolnok-Doboka vármegye, illetve a Székelyföldet az Alfölddel összekapcsoló etnikai korridor betelepítésére a tervek. A javaslatokat az EKSZ szakértője, Szabados Mihály készítette el. Az EKSZ ugyanakkor aktívan részt vett a Kereskedelmi és Közlekedésügyi Minisztérium által (az Erdélyi Gazdasági Tanáccsal és az EMKE-vel közreműködve) tervezett telepítési akcióban, amelyben a szórványvidéken a fontosabb vasúti vonalak mentére nagyszámú útügyi alkalmazottat, kereskedőket és iparosokat telepítettek volna.
1943-tól a Külügyminisztériumban megindult a béke-előkészítő munka, amelyben az EKSZ is aktívan részt vett, Pásint Ödön végezte az Erdélyre vonatkozó háttéranyagok gyűjtését és előkészítését. Továbbá 1944-ben Szabados Mihály elkészítette a Magyarországgal szomszédos államokkal kötendő népességcsere-tervezeteket, illetve a szórványok statisztikai adatainak a feldolgozását is, amelyben a Magyarországon és az országhatár mellett élő magyar közösségek mellett az Európán kívül élő magyarság viszonyait elemezte. A háború után Pásint Ödön szervezete újjá a Miniszterelnökség nemzetiségpolitikai osztályát.
Szakirodalom
Bárdi Nándor: Javaslatok, modellek az erdélyi kérdés kezelésére – A magyar elképzelések 1918–1940. Magyar Kisebbség, 2004. 1–2. sz., 329–376.
Nóvé Béla: Hivatása kisebbségmentő. Pásint Ödön pályaképe. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2012.
Szabados Mihály: A hazai és a külföldi magyar szórványok és szórványmagyarok számadatai. Kézirat. Jakabffy Elemér Alapítvány Kortörténeti Gyűjtemény, Kolozsvár: K 5.
Szabados Mihály: Magyarország népcsere lehetőségei a béketárgyalásokon. Kézirat, 1945. Jakabffy Elemér Alapítvány Kortörténeti Gyűjtemény, Kolozsvár: K 6.
Szabados Mihály: A Miniszterelnökség Nemzetiségpolitikai Osztálya és az Erdélyi Külön Szolgálat munkájáról. Kézirat. Jakabffy Elemér Alapítvány Kortörténeti Gyűjtemény, Kolozsvár: K 12.
Szabados Mihály: Egy csongrádi öregdiák derékbatört karrierje. Kézirat. Jakabffy Elemér Alapítvány Kortörténeti Gyűjtemény, Kolozsvár: K 8.
Tóth-Bartos András: Szórványkérdés és birtokpolitika Észak-Erdélyben. In Bárdi Nándor – Tóth Ágnes (szerk.): Önazonosság és tagoltság. Elemzések a kulturális megosztottságról. Argumentum, Budapest, 2013, 285–314.
Tóth-Bartos András: Források az erdélyi magyar szórványpolitika második bécsi döntés utáni kérdésköréhez. Magyar Kisebbség, 2014. 1. sz., 147–199.