Magyarországon 1873. augusztus 10-én alakult meg az első természetjáró kör Ótátrafüreden, Magyarországi Kárpát Egyesület néven. 1889-től ez az intézmény adta ki a Turisták lapját. Az egyesület budapesti osztálya 1891-ben önállósodott, és létrehozta a Magyar Turista Egyesületet.
Nagyszebenben 1880-ban alakult meg a csak szász tagokat fogadó Siebenbürgischer Karpaten Verein (Szász Kárpát Egyesület). Ők építik fel a Paltinist/Hohe Rinne, a Kárpátok egyik legmagasabban lévő üdülőjét és több menedékházat a Déli-Kárpátokban.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület keretében már 1889-ben felvetődött egy külön erdélyi turista szervezet létrehozása. Ekkor Sándor József, az EMKE elnöke a Tátrában tájékozódott a MKE tevékenységéről, létesítményeiről. Ezt követően a budapesti szétválással párhuzamosan kezdeményezték az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) megalakítását 1891. január 11-én a kolozsvári városházán, Erdélyrészi Kárpát-Egyesület elnevezéssel. De az EKE az alapszabályzat szerinti működését csak ugyanazon év május 12-én kezdte meg 300 taggal. Az egyesület első elnöke gróf Bethlen Bálint volt. Már egy év alatt a duplájára nőtt a taglétszám. 1892-től adták ki az Erdély című „turistai, fürdőügyi és néprajzi" értesítőt Radnóti Dezső, az EKE titkárának szerkesztésében. A lap főmunkatársai Hankó Vilmos, dr. Herrmann Antal és Téglás Gábor voltak. Az egyesület tevékenységében négy terület volt a meghatározó: a turistaság, a néprajz, a fürdőügy és az idegenforgalom.
Az EKE megyei alapon szervezte meg vidéki osztályait, de Budapesten, Bécsben és Pozsonyban is szervezett osztályt.
Az EKE osztályai: 1. Aradi „Czárán Gyula" Osztály; 2. Aldunai Osztály, székhelye Orsova; 3.Aranyosszéki Osztály, székhelye Torda; 4.Bánsági Osztály, székhelye Temesvár; 5. Besztercei Osztály; 6. Boksánbányai Osztály; 7. Bécsi Osztály; 8. Bihari Osztály; 9.Brassómegyei Osztály (1917-ig); 10. Brassói Osztály (1927), később Brassói Turista Egyesület (BTE); 11. Cibles Osztály, később Szamos Osztály, székhelye Dés; 12. Csíkszéki Osztály, székhelye Csíkszereda; 13. Dévényi Osztály; 14. Gutin Osztály, székhelye Nagybánya; 15. Gyalui Osztály; 16. Gyergyói Osztály; 17. Hargita Osztály, székhelye Székelyudvarhely; 18. Háromszéki Osztály, székhelye Sepsiszentgyörgy; 19. Hunyadmegyei Osztály, székhelye Déva; 20. Kalotaszegi Osztály, székhelye Bánffyhunyad; 21. Kelemen Osztály, székhelye Szászrégen; 22. Kolozsvári Központi Osztály; 23. Küküllőmenti Osztály, székhelye Dicsőszentmárton; 24. Krassói Osztály, székhelye Oravicabánya; 25. Marosszéki Osztály, székhelye Marosvásárhely; 26. Máramarosi Osztály, székhelye Máramarossziget; 27. Nagyenyedi „Pilis" Osztály; 28. Nagyszebeni Osztály; 29. Óradnai Osztály; 30. Petrozsényi Osztály; 31. Pozsonyi Osztály; 32. Révi „Zichy" Osztály; 33. Zilahi „Meszes" Osztály; 34. Lépésmérő Társaság (1922. szeptember 24., Kolozsvár).
1894-ben a Tordai-hasadékban építették fel az EKE első menedékházát. Majd 1902-ben, a Mátyás-szobor avatásával párhuzamosan adták át a várostól 15 évre bérbe kapott Mátyás király szülőházban, az EKE Kárpát Múzeumát, és egyben az egyesület központja is itt lesz.
Az EKE tevékenysége révén fellendült a székelyföldi ásványvizek palackozása és értékesítése, a fürdők és klimatikus gyógyhelyek rohamos fejlődésnek indultak (Borszék, Tusnád, Korond, Málnás, Szováta, Kovászna, Gyilkostó, Bálványos, Sugás). Új utak és gyalogösvények épültek ki Kolozsvár környékén a Bükkben, a Tordai-hasadékban, a Királykőben, a Révi-szorosban, a Remetei sziklaszorosban, a Detunátán, a Vlegyászán, a Retyezátban és a Fogarasi-havasokban. Az egyesület felépítette és működtette a radnaborbereki és a dombháti üdülőközpontot, ahol az egyesület tagjai kedvezményes áron üdülhettek.
1920-ig 18 egységből álló mendékház-hálózatot hoztak létre: Detunáta, Szkerisora, Dobrin, Egyeskő, Gyilkostó, Kis-Királykő, Nagy-Királykő, Keresztényhavas, Nagykőhavas I., Nagykőhavas II., Pilis, Ponor, Tordai-hasadék, Rekicel, a Kolozsvár közelében épített Bükk erdei Árpád, Bercsényi és Kányafői menedékházak, valamint a bihari Révi menedékház, a Propástyai havasi pavillon és a fontosabb csúcsokon felépített kilátótornyok.
1891-től az első világháború végéig az EKE az Erdély c. folyóiratán és mellékletein (Erdély népei; Mi fürdőink; Kerékpáros turista) kívül mintegy 70 egyéb kiadványt jelentetett meg. Ezek térképes útikalauzok, barlang-útmutatók, fürdőismertetők magyar, német, angol és román nyelven, turista naptárak kirándulási tervekkel és térképvázlatokkal. Az EKE kiadói tevékenysége aktivizálta a földrajzi, geológiai, geomorfológiai és etnográfiai kutatásokat. Tudatosan „felfedezték" a Székelyföldet, és az akkor induló fotózásnak kiállítási/bemutatkozási lehetőséget biztosítottak.
Az 1916-1918-as háborús években az EKE ügyvezető elnöke dr. Cholnoky Jenő egyetemi tanár volt. 1917-ben az Erdélynek már csak egy száma jelent meg, benne egy, a választmány által megvitatott hosszú távú, 35 pontos munkaprogrammal, amelyből aztán nem sok valósult meg.
1920-ra a 35 vidéki osztályban több mint 6000 tagot tömörítő egyesület szétzilálódott, tevékenysége megbénult. Sokan kivándoroltak, mások teljesen elszegényedtek, a menedékházakat kirabolták, többet felgyújtottak, a turistautak, hidak, kilátók stb. faanyagát elhordták. A megmaradt menedékházakat a román hatóságok a Kolozsvár Bükki kivételével elvették.
Az EKE újjászervezésére a húszas évek második felében került sor, 1926-ban 40, 1929-ben 200 kirándulást szerveztek, és miközben az EKE jogilag nem létezett, a Kárpát Múzeum sikeresen tovább működött. A Nemzeti Parasztpárt kevésbé diszkriminatív politikájának köszönhetően az EKE 1929. április 17-től újra önálló jogi személyként működhetett. Elnöke dr. gr. Logothetti Oreszt, a kéthavi lapként újrainduló Erdély szerkesztője Orosz Endre lett. 1930-ben az EKE számára telekkönyvezik a Tordai-hasadéknál levő menedékház területét. 1933-ra már az EKE-nek 1183 tagja volt, és újraalakult egy sor vidéki szakosztály: a Máramarosi (székhelye Máramarossziget), Szilágysági (székhelye Zilah), Kelemen (székhelye Szászrégen), Gutin (székhelye Nagybánya) és a Tordai Osztály. Az egyesület tiszteletbeli elnöke 1933-1935 között dr. Szádeczky Kardoss Gyula, ügyvezető elnöke dr. Páter Béla, főtitkára dr. Balogh Ernő volt. Szakosztályai: turista szakosztály; kerékpáros szakosztály; ski szakosztály; fürdőügyi szakosztály; propaganda osztály; fotó szakosztály; múzeumi szakosztály; az Erdély szerkesztőbizottsága; fegyelmi bizottság. Az EKE folyóiratában dr. Tulogdy János a turistaság és a turizmus elméleti kérdéseivel foglalkozott magas színvonalon, a másik kiemelt téma a természetvédelem kérdése, és rendszeresen közlik a dr. Alexandru Borza vezette Természetvédelmi Bizottság határozatait. Például sikerült védelem alá helyezni a Szkerisoarai jégbarlangot, a Tordai-hasadékot, a Meziádi cseppkőbarlangot, és felvetődött a Retyezáti Nemzeti Park létesítésének a gondolata is. 1934-re az EKE-nek már 19 vidéki szakosztálya volt, és 1932-ben az Egyeskőn, majd 1935-ben a Tordai-hasadék előtt épített menedékházat adták át nagy ünnepség keretében.
A kor nemzetesítő politikája azonban felülírta ezeket az eredményeket. 1933-ban betiltják a turistahelyek, útjelzések, források, emlékhelyek magyar elnevezését. A következő évben a magyar földrajzi és településnevek használatát tiltották meg. Kolozsvár város vezetősége 1934. július 24-én felhívta az EKE-t, hogy 2 nap alatt adja át a városnak a Mátyás házat. Az EKE ez ellen - eredménytelenül - fellebbezést nyújtott be. Így 1935 áprilisában a múzeumot és az EKE irodákat kilakoltatták, és négyszer kellett különböző bérelt ingatlanokba költözniük. Ráadásul visszamenőlegesen még komoly adó- és illetéktartozást is kivetettek az egyesületre. 1936-1937-ben már az Erdély szó használata is tilos volt, így mind a folyóiratcímet, mind az egyesület nevét Transzilvániára módosították. Ebben a sajátos helyzetben az EKE-n belül Brüll Emánuel és Szabó T. Attila révén megerősödött a nyelvvédő tevékenység. Az utóbbi az EKE folyóiratát is szerkesztette 1937-1939 között. Ugyanekkor az egyesület elnökévé választják Tavaszy Sándor filozófus-teológust. Ez is jelzi, hogy az egyesület a turizmus szervezésén túl a kisebbségi összetartozás, szabadidőtöltés és a tudomány-népszerűsítés fóruma volt. A második bécsi döntés előtt az EKE utolsó nagy megvalósítása a hargitafürdői Úz Bence menedékház felépítése volt.
A II. bécsi döntés után az EKE-t visszahelyezték jogaiba, de már nem lehetett helyreállítani a széthordott múzeumot, irattárat, könyvtárat, ráadásul a dél-erdélyi szakosztályok is megszűntek, mivel Romániában nem engedélyezték az EKE működését.
A második világháború után, 1945. március 4-én Kolozsvárt megalakult a „Gyopár" Turista Egyesület, a Kolozsvári Munkás Testedző Egyesület és az „Aurora" Turista Egyesület összevonásából az Erdélyi Népi Kárpát Egyesület (ENKE). A belépő egyesületek minden vagyonukat bevitték az új szervezetbe, és felszólították az EKE vidéki szakosztályait, hogy ők is a kolozsváriakhoz hasonlóképpen járjanak el. Az ENKE 1948. április 1-ig működött, amikor véglegesen felszámolták, és beolvasztották az országos szinten működő ONT-be (Oficiul Național de Turism), illetve ennek megyei szervezeteibe, az OJT-be (Oficiul Județean de Turism). Az EKE/ENKE utolsó elnöke Vámszer Géza volt.
1990-ben magyar turista egyesületek jönnek létre Kolozsváron, Aradon, Brassóban, Csíkszeredában, Szilágysomlyón, majd később a többi megyékben is. Így felvetődik az Erdélyi Kárpát Egyesület újjászervezésének kérdése is. 1990. február 14-én Kolozsváron, az Apáczai Csere János Líceumban Egri László tanár és Varga Alfonz mérnök javaslatára összeült a természetjárók egyesületének újjászervezését kezdeményező bizottság. Két programtervet vitattak meg (Tövissi József és Wanek Ferenc, illetve Kovács Imre és Egri László javaslatait). Ezután megválasztották az ideiglenes vezetőséget: elnök Tövissi József, alenök Gyurka László és Varga Alfonz, titkár Imecs Zoltán. Ideiglenesen az egyesületnek a Kárpát Turista Egyesület (KTE) / Asociația Turistică Carpați (ATC) nevet adták, és jóváhagyták az alapszabály tervezetét. Az 1990. február 23-i közgyűlésen döntöttek arról, hogy felvéve a kapcsolatot más megyei szervezetekkel újra kell szervezni az Erdélyi Kárpát Egyesületet. A fő célkitűzések a következők voltak: a természetjárás megszervezése és a környezetvédelem, valamint sátortáborok szervezése, útjelzések felújítása, idegenvezetők képzése, források kiépítése, diavetítéssel egybekötött előadások tartása tájakról és műemlékekről. 1990 novemberében a kolozsvári KTE körlevélben hívta fel az erdélyi megyei turista egyesületeket az EKE megalapítása 100 éves évfordulójának megünneplésére.
1991. február 22-én Gyergyószentmiklóson találkozott hét erdélyi turista egyesület vezetősége, és kimondták az egyesülésüket, elhatározták, hogy a május 11-12-i centenáriumon bejelentik az EKE újraalakulását. Erre sor is került a gyergyószárhegyi ünnepségen, ahol több mint 300-an jelentek meg Arad, Beszterce, Brassó, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely, Máramarossziget, Nagybánya, Nagyenyed, Nagyszeben, Segesvár, Sepsiszentgyörgy, Szatmárnémeti, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr, Szilágysomlyó, Temesvár, Torda, Zilah természetjáróinak képviseletében. Itt egyrészt a régi/új egyesületek tevékenységéről konferenciát tartottak, másrészt az egyesületi vezetők megkezdték a tárgyalásokat az EKE újraalakításáról, szervezeti felépítéséről.
Az EKE hivatalos újjászervezésére 1991. augusztus 16-17-én került sor Kolozsvárt, ahol az 1929. április 17-i bírósági határozat alapján megalapították a Régi EKE Visszaállításának Kezdeményező Bizottságát. A bizottság elnöke Tövissi József, titkára Dukrét Géza lett. Megegyeztek abban, hogy az EKE központja Kolozsvár marad; minden osztály egyenlő és önálló ügyvitellel rendelkezik; az EKE-t az Országos Vezető Tanács (OVT) vezeti; a lemagasabb fórum a Közgyűlés, amelyet az osztályok küldöttei alkotnak; a megválasztott vezetőség mandátumát az első közgyűlésig kapta; az EKE-nek csak egy bejegyzési száma legyen, mint jogi személyiség, a Kolozsvári Bíróságon. A már jogi személyiséggel rendelkező egyesületek csatlakoznak mint társegyesületek, ugyanolyan jogokkal, mint az osztályok. Ezt követően 1991. október 4-én bejegyezték az Erdélyi Kárpát Egyesületet mint jogi személyiséget a Kolozsvári Bíróságon.
Mindezt az EKE Kezdeményező Bizottsága közzétette a Gyopár 1991. 5. számában, kinyilatkozva a következőket:
„Így megteremtődtek az EKE működésének jogi keretei, mely keret érvényes Erdély egész területére. Ezek után sorra kerülhet az újjászervezés, a vezetőségek újraválasztása, az egyesület dokumentumainak a megtervezése, valamint a természetjáró és ismeretterjesztő tevékenység magasabb szintre való emelése."
(Bárdi Nándor kivonata az E.K.E. múlt és jelen összeállításából:
http://www.ekemvh.ro/eke-tortenet/92-eke-mult-es-jelen)